Pesti Napló, 1906. január (57. évfolyam, 1-30. szám)
1906-01-02 / 1. szám
1906. január 2. 3. szám. fi Budapest, tedd ___________PESTI NAPLÓ. esüggedést nem ismerő kitartással teljes erővel a bárhonnan jövő támadásokkal szemben megvédeni. Köszönöm ismételten is a nagy megtiszteltetést és a szives jókívánságokat, viszont nektek és családaitoknak én is minden jót, hazánknak pedig jobb jövendőt kívánok. (Hosszantartó zajos éljenzés.) Az alkotmánypártban. Az alkotmánypárt kerepesi uti helyiségében Darányi Ignác elnököt Semsey Boldizsár üdvözölte a párt nevében. Hivatkozott arra, hogy Darányinak is van része a békés kibontakozás keresésében s reméli, hogy higgadt megfontolással és a hazafias feladatok helyes megítélésével végzi ezt a feladatot Darányi Ignác minden érdemet gróf Andrássy Gyulára hárított. A párt ezután gróf Andrássy Gyula budai palotájába vonult, ahol Issekutz Győző beszédére a párt vezére ezt a választ mondta: — Szomorú évorduló ez a mai. Szomorú, rossz volt az év, amely elmúlt, szomorú és rossz a királyra, szomorú és rossz a nemzetre nézve. Milyen lesz a jövő? Jobb-e, vagy még rosszabb, ki tudná megmondani? A sors könyve zárva van előttünk. Csupán egy megnyugtató tünetet látok, s ez az, hogy a nemzet a súlyos körülmények között is megállotta helyét, hogy higgadt, mérsékelt, de ugyanakkor határozott tudott lenni. Az érdem oroszlánréte ebben az eredményben azoké a derék tisztviselőké, akik kockára tették mindenüket, kockára tették eddigi verejtékes munkájuk gyümölcsét, kockára tették jövőjüket, hogy megvédjék alkotmányunkat. Legyen első szavunk az övék, legyen első szavunk a köszönet szava azokhoz a derék hazafiakhoz, akik áldoztak és szenvedtek mindnyájunk érdekében, a szabadság érdekében. Minden tényező, amely az állam erejét szívén hordja, amelynek érdeke öszsze van nőve a magyar nemzetével, csak örömmel üdvözölheti őket még akkor is, ha nem osztozik felfogásukban, mert kétségbevonhatatlan igazság az, hogy csak az a nemzet bírja királyát megvédeni csak az a nemzet lesz kifelé is tiszteletet gerjesztő, csak az a nemzet képvisel igaz hatalmat, amely jogaiért harcolni is képes, amelynek fiai meggyőződésük és lelkiismeretük parancsáért martiriumot is készek szenvedni. Amely nemzeten az önkényuralom könnyen keresztülgázol, az a nemzet a trónt sem lesz képes megvédeni. Nálunk, Istennek hála, bebizonyult, hogy a nevzet ellen kormányozni nemcsak nem szabad, de hibásosan, sikeresen nem is tehet. A jelenlegi kormány nem ura a helyzetnek. Az ország közigazgatása nincs a kezében. Közegei szánalmas szerepet visznek. Kapnak rangot, húznak fizetést, de nincs tekintélyük, szavuknak nincs súlya A társadalom elfordul tőlük, nem engedelmeskedik nekik, s hatásait csak addig terjed, ahová a csendőr bajonetja ér, mert a nemzet parancsaikat nem tartja jogosaknak, mert nem állanak tiszta erkölcsi alapon. Nem fegyelmezhetlen, nem forradalmi szellem, nem urhatnámság az oka a mai engedetlenségnek, hanem az alkotmány tisztelete és a szabadság szeretete. Büszkék lehetünk ezért a mai ellenállásra Büszkék lehetnek reá azok is, akik a rend hívei, akik guvernementálisak tetőtől talpig, mert a tekintélynek egyedül helyes alapja a törvényesség De ezek a kedvező momentumok nem okozhatnak igazi örömet, ennek a harcnak ező valóban örvendetes pillanata annak befejezése lesz. Ez olyan tényezők küzdelme, amelyek egymásra vannak utalva amelyek egymáson nem arathatnak olyan győzelmet, hogy keserűségét maguk meg ne érezzék, olyan tényezőké, amelyek csak úgy lehetnek erőben teljesek, ha egymással tökéletes összhangban vannak, olyan tényezőké, amelyeknek együtt kell élniük együtt kell halniuk. Ezért ámbár egész erőmmel fogok küzdeni, amíg küzdeni kell, amíg a küzdelmet megkövetelik a nemzet érdekei és becsülete, ernyedetlen szorgalommal fogom mindig a békés kibontakozás útjait is keresni. Ez a béke azonban csak tisztességes lehet, csak olyan lehet, amelyet a nemzet is elfogadhat megnyugvással, megalázás nélkül s amely a lelteknek békéjét is helyreállítja. Más béke a nemzet érdekeinek nem felel meg, más béke a király valódi érdekeinek éppen annyit ártana, mint a nemzetnek. Alig képzelhető nagyobb szerencsétlenség a királyra és a külső hatalmi állásra, mintha a magyar nemzet arra a meggyőződésre jutna, hogy le kell mondania mindarról, amit a hadseregben elérni akar, mindarról, amit jogos és törvényes alapon szorgalmaztat s hogy e mellett meg kell hoznia mindazokat az áldozatokat, amelyeket tőle a hadvezetőség kért, mert ha nem úgy lenne, ha lemondana törvényadta jogos befolyásáról a hadseregre, akkor ellene fordulna az állam hatalma és veszélybe jutna alkotmánya. Ha erőt venne ezen hit a nemzeten, fiai a hatalomra nézve legjobb esetben is megszűnnének odaadóan támogatni ezt az uralmat, amely őket enynyire megalázta. S ki kételkedhetnék azon, hogy a magyar nemzet odaadó támogatása nélkül Ausztria és Magyarország nem bírná föntartani európai állását. Együtt is csak minden erőnk megfeszítésével és csak nagy áldozatokkal tarthatjuk fönn azt a hatalmat, amelyre e helyen szükségünk van. Elkeseredett Magyarország mellett a király megszűnnék tiszteletet parancsoló és félt hatalom lenni. A nemzet megalázását nyomon követné a királyság tehetetlensége a külfölddel szemben. Ha nem találunk olyan megoldást, mely a nemzetet megnyugtatja, lezáródnék az összhangnak az a kora, mely a koronázással nyílt meg s mely két tartományt szerzett meg azon tartományok helyett amelyek az ellentét idejében elvesztek. Ha keserűség maradna a nemzet szivében, teljesen lehetetlen volna elérni azt, hogy a nemzet állandóan meghozza mindazon súlyos áldozatokat amelyek szükségesek ahoz, hogy egy modern hadsereg harcképes legyen és lépést tartson azon nemzetekével, melyek meg vannak elégedve és seregükkel együttéreznek. (úgy van! Úgy van!) Ha megalázóiknak érezné magát a nemzet, nem lehetne várni, hogy a háború percében megfeszítse minden erejét és szolgálatba állítsa minden szellemi és anyagi eszközeit, enélkül pedig modern hadjáratot sikerrel folytatni teljes lehetetlenség. Bármilyen nagy értékűnek tartja is valaki a hadsereg mai állapotának változatlan fentartását ezen értékért a nemzet támogatását feláldozni rossz üzlet volna, olyan csere, amelyben többet veszítene, mint amennyit nyerhet, véderőnk is. (Zajos helyeslés.) Amit a nemzet ma kíván, az nincs ellentétben az 1867. évi XII. törvénycikk alkotásaival, amit a nemzet ma akar, az nem teszi lehetetlenné a közös erővel való védelmet. Ha ellenben a nemzetnek törvényes alapon álló minden jogos kívánságáról csak azért kell lemondania, hogy e lemondás árán megmentse szabadságának maradványait, oly szellem fejlődnék az országban, amely mellett csak erőszakkal és korrupcióval lehetne a 67-es nagy alkotásokat fentartani. (Élénk helyeslés.) Szabad-e ezt megkockáztatni? Megengedi-e ezt a királynak valódi jól felfogott érdeke? Csak az a kérdés: megengedi-e a király tekintélye, hogy eltérjen eddigi álláspontjától? A király tekintélye mindnyájunk kincse. Azt magyar embernek bántani nem szabad. Mindnyájan tudjuk, hogy 1867 előtt is sokan azt mondották a királynak, hogy előbbi kormányzásával szakítani sértené tekintélyét de a fejedelem bölcseségében nem hallgatott a tanácsra. Engedett a nemzetnek és ezzel nem ártott tekintélyének. Lehetővé tett egy negyvenéves dicső uralkodást s a monarkia szilárdan megállott olyan viharok közben, amelyek alapjaiban megrendítették volna, ha erőszakon nyugszik. Alkotmányos király tekintélyének nem árthat ha inkább veszi figyelembe közjogi tényezők jogos akaratnyilvánítását és velük egyezséget köt semhogy egyéni nézeteinek feltétlen érvényesítése céljából a törvényen, saját hatalmának is ezen alapján, túltegye magát. Alkotmányos fejedelem tekintélyének nem árthat, ha alkotmányos befolyásoknak enged s nem vállalkozik arra, hogy olyant csináljon amihez ha meg is volna a hatalma, joga nincsen ,s hogy állandóan nemzete akarata ellen engedjen kormányozni. (Élénk helyeslés.) Egy királynak semmiképpen sem árthat, ha nemzetét kielégíti (Úgy van!) és lehetővé teszi hogy egyik állama a produktív munkának szentelje minden erejét, hogy a nemzet szabad akaratából megerősítse a véderőt, s hogy rendesen kiegészített, jó fegyverekkel ellátott és a nemzet által készségesen föntartott sereget kérjen. (Élénk helyeslés.) Irtóztató a kár, amelyet a mostani eljárás már eddig is tett a tekintély elvén s csak az irányváltozás mentheti meg azt, ami még megmenthető. (Zajos helyeslés.) De, t. barátaim, végzem szavaimat. (Halljuk!) Tőlem telhetőleg minden erőmből azon leszek, hogy egy jó, egy állandó béke váltsa fel a mai harcot. Erre kérem támogatástokat. Rendüthetetlen meggyőződésem, hogy csak méltányos egyezséggel szolgálhatjuk a nemzet és a király érdekét. (Zajos helyeslés.) Tartsatok meg a barátságtokban, szerencsés új évet kivások mindegyiteknek. (Zajos éljenzés.) Az ujpárt. Az ujpárt tagjai délelőtt fél tizenkét órakor mentek át a párthelyiségből hosszú kocsisorban báró Bánffy Dezsőnek bimbó-utcai palotájába. A tisztelgésnél jelen voltak: Eötvös Károly, Hock János, Dániel László, Szakács Zoltán, Gyárfás Endre országyűlési képviselők, Fáy Béla cs. kir. kamarás, az ujpárt elnöke, Ágoston József, dr. Guttmann Emil, az ujpárt alelnökei, dr. Sebestyén József, az ujpárt titkára, Puky Gyula nyug. táblaelnök, dr. Haypál Benő, hevesi BissitzLajos, Surányi József, dr. Légrády Imre, madarasi dr. Bock Lajos, Szigeti Béla, Böldváry Imre, dr. Virág Márton és még sokan. Az üdvözlő beszédben Bene István többek közt ezeket mondta: — Ebben a küzdelemben mindenki tudja és érezi azt, hogy ez nagy elvek körül forog. Tudjuk, hogy a régi imperátori elv és hagyománya, mint egyik faktor, talán végső lobbanásában egyfelől és az önrendelkezésre hivatott és önjogosultságot követelő és arra jogosultsággal is bíró nemzeti eszme élt másfelől szemben egymással. A nehéz küzdelemben pedig, hogy melyik részen van az Istentől elrendelt és emberek által szankcionált jog szerint az igazság, azt mindenki első pillanatra eltalálja. És hogyha Isten valóban igy rendelte el és ha emberi jogelvek helyesnek ismerték azt, úgy annak előbb-utóbb be kell teljesülnie! Ilyen küzdelemben, ezekkel a gondolatokat hogyan üdvözöljem hát az uj esztendőt? Vájjon meghozza-e az újév az elsodort hitűek kárpótlását, a nemzeti önrendelkezési jognak elismerését, vájjon magyar lobogót lengető szellőt hoz-e az uj esztendő s vájjon maga gazdája lesz-e a magyar saját vagyonában? De ha a jövő ködében a nyugasztaló béke mégse rejtőznék, hogyha talán küzdelmünk még több újesztendőt érne is meg, mi akkor is veled leszünk. Mi kisérünk tovább is és olcsó népszerűséggel sem csábíttatjuk el magunkat azon elvektől, melyek összehoztak. Számunk lehet kevés, de lelkünk annál erősebb, szivünk heve és ragaszkodásunk annál bensőbb és melegebb. Vezess tehát tovább is e súlyos küzdelemben, mi veled megyünk. A szép és lelkes beszéd nagy hatással volt a partra. Báró Bánffy Dezső arra ezekben válaszolt: — Amint szónokotok mondotta, az elvek köteléke és sziveiteknek meleg érzése hozott az évforduló alkalmából titeket ide, hogy jókívánságaitokat, melyeket éreztek, kifejezzétek nekem és családomnak , hogy jó kívánságokat óhajtsatok és reméljetek a köznek, a nemzeti küzdelem sikerének is. Olvastam a lapokból, hogy a mai nap alkalmából nagy fontosságú politikai nyilatkozatot várnak én tőlem. Egész őszintén kijelentem, hogy a sajtó híre alaptalan volt, sőt többet mondok, ezzel az én elhatározásom teljesen ellenkezik. Ezt a mai alkalmat én nem tartom célszerűen fölhasználhatónak arra, hogy a válságos helyzet kérdésében sok bizonytalant látva és bizonyost semmit sem, a homályt észlelve és a kibontakozás útjait nem látva, nyilatkozatokat tegyen egy valaki, akit — a véletlen úgy adta — politikai tényezőnek kívánnak némelyek tekinteni; nem látom célszerűnek fölhasználni arra, hogy nyilatkozzanak egy olyan jövőről, amely jövő esélyei kétségesek és amely nyilatkozatok esetleg a helyzet alakulására is kihatással járhatnak, minden esetre azonban egész határozott irányt megjelölni nem tudnak. Azért, t. barátaim, engedjétek meg nekem, hogy tartózkodjam a jövőről beszélni, hogy tartózkodjam ezen szíves, baráti megjelenések alkalmával attól, hogy mélyebben járó politikai nyilatkozatokat tegyek. Ezt tartom célszerűnek, ezt tartom helyesnek, ezt tartom a mai viszonyok közt időszerűnek. Engedjétek meg, hogy az elhangzottakra csak a köszönet szavával feleljek, a köszönettel, melylyel tartozom a kifejezett jókívánságokért úgy is mint ember, s tartozom hálával azon ragaszkodástokért is ti nektek, akik ezen kis csapatot képezitek és politikai törekvéseim támogatói vagytok. Igaz, beismerem, midőn ezelőtt körülbelül két esztendővel pártunk zászlaját legelőször kibontottuk, más reményeim voltak. Azt hittük, hogy a békés fejlődés útjain haladva a meglevő alapon nemzeti irányban való építés útján tehetünk szolgálatot az egységes magyar államnak s amit elmulasztott a múlt: az egységes nemzeti alapra építeni, azt megtehetjük mi, ha nem is mint tényező, a hatalmat gyakorló, hanem mint a tényezőket arra rászorító, rákényszerítő. De csalódtunk, a viszonyok állása másképp parancsolt állást foglalnunk és minket is odasodort — nem bánom, hogy odasodort — azok sorába, akik az alkotmány védelmére szövetkeztek. Ebben az irányban kell a küzdelmet tovább folytatni. Egyebekről nem szólok, mint arról, hogy ezen küzdelemben kitartsunk. Ki kell tartanunk a nemzet jogainak védelmében anélkül, hogy feladnánk bármit is, mert a feladás végleges veszteséget jelent, az elkobzás még a visszaszerzés lehetőségét fentartja. És ezért, t. barátaim, engedjétek meg, hogy egyedül csak ennél maradjak, ennél és csakis kizárólag ennél. Szíves barátságtokat tartsátok meg irányomban továbbra is, tudjunk alkalmazkodni a helyzethez, alkalmazkodva mindig tartsuk szem előtt azt, hogy a nemzet alkotmányának megvédéséről kell elsősorban gondoskodni és a megvédett alkotmányra tovább építeni a meglevő alapon azt az ideált, amelyre mindnyájunknak törekedni kell, az egységes magyar nemzeti államot. Ezt a kitartást kérem én tőletek a jövő évre és hosszú időre is, ezzel a kitartással teszszük meg azt, hogy elmondhatjuk, hogy külön érdekek, célzatok nélkül együtt és egyaránt a haza szolgálatában állottunk. Erre vállalkoztunk, mikor csoportosult az újpárt, maradjatok meg továbbra istennél. Tartsatok meg szíves barátságtokban, szives bizalmatokban jövőre is, de fogadjátok őszinte, szívből fakadó jókívánságaimat. (Zajos éljenzés.) Délelőtt tisztelgett a II. kerületi ujpárt is Bánffynál, aki megköszönve az üdvözlést, többek közt kijelentette, hogy az a küzdelem, amely most folyik, valószínűleg soká fog tartani és sok nyom