Pesti Napló, 1906. január (57. évfolyam, 1-30. szám)
1906-01-17 / 16. szám
A diktatúra, Budapest, január 16. Azoknak a politikusoknak körében, akik a béke lehetővé tételén igaz lelkiismeretességgel buzgólkodnak, azt beszélik, hogy akár meglesz, akár meghiúsul a béke: március elsején báró Fejérváry Géza már nem lesz miniszterelnök. Ha a béke valahogy mégis sikerülne, akkor vagy az átmeneti kormány, vagy a végleges, alkotmányos minisztérium intézi az ügyeket, ha pedig a békéből nem lesz semmi, akkor bekövetkezik a katonaiuralom. Ez nem okoskodás, hanem valóságos, meglevő szándékoknak konstatálása. Ezekről a szándékokról a vezető politikusoknak alkalmuk volt meggyőződni, mert az alkalom megadatott nekik, hogy meggyőződjenek róluk. Azt, hogy erről tudomást szereztek, esetleg meg lehet cáfolni, de azt, amit tudnak, semmiféle cáfolat nem irthatja ki a lelkükből. A hatalom ordre de batailleja készen van, és azok rémüldöznek tőle leginkább, akik mesterkedésükkel ezt a hadi megállapodást meg"érlelni "segítettek: a kormányzatnak ama tagjai, akik a nemzeti ellenállást, megrágalmazván, a legerélyesebb rendszabályozást sürgették, most szinte kétségbeesve látják, hogy az erélyesség diadala is egyúttal az ő bukásukat jelenti. Mert a katonai kormányzattól, még ha, az ő szolgálatukat igénybe is venné, az ő hatalmuk megcsorbul. A brutális rendcsinálás őket is éri és rossz vállalkozássá lesz tőle a kormányzati üzlet. A hatalommal sikerült azt elhitetni, hogy a nemzeti akarat lázadás, a törvényekhez való ragaszkodás zendülés. Figyeljük csak meg, hogy a kormány vidéki kirendeltjei mindenütt azt emlegetik, hogy az ellenük való ellenszegülés ellenszegülést jelent a király ellen; figyeljük csak meg, hogy a szinte forradalmi radikalizmussal szélhámoskodó haladópárt a fejedelmi abszolút vétó ellen való küzdelmet a korona ellen való lázadásnak minősíti. E tünetek is beszédes tanúságai annak, hogy az az anarkista tábor, amely rászabadult az országra, a király és a nemzet alkotmányjogi viszályát forradalommá szeretné kiélesíteni. A lazítás az ő politikája: föllázítani a sokaságot a mai politikai nemzet ellen, még azt sem bánván, ha „kastélyok égnek“ is, a föllázítani a királyt a nemzet ellen, azt sem, bánván, ha a dinasztiát és a nemzetet kimondhatatlan szenvedés éri. Mert az bizonyos, hogy a szenvedő nemzet dinasztiáját nem kerülheti el a szenvedés. És úgy látszik, hogy a hatalomnak a prmzet ellen való lázításra, sikerült nekik. Mégpedig jobban, semmint remélték. A bécsi haditerv elkészült mind a két eshetőségre. Arra is, ha a nemzet, föltételeket ki nem kötvén, kegyelemre megadja magát, de még inkább arra, a másik esetre, ha a békét nem, sikerül nyélbeütni. Talán már ki is van szemelve a helytartó. A másik katona, aki a kormány élére kerül. Mert báró Kejérváry Géza is katona, táborszernagy, de őt túlságos államférfinak tartják Bécsben., Politikusnak, aki megromlott az alkotmányos légkörben. Azt a mondását, amelyet Bécsben annak idején kolportáltak, hogy: „állítson Felséged valamely csapat élére, örömest agyonlövetem magamat Felséged javáért, de a kormány élére ne állítson,“ a fiatalok körében úgy magyarázták, hogy az elmondója már nem igazi katona, mert is célszerűségi vagy lelkiismereti tekintetek megrontották, politikussá rontották meg. Ha igazi katona volna, csak azt mondotta volna, hogy „parancsára, Felség, megyek kormányozni.“ És bizalmatlanná lettek az ő mindenre készsége iránt azért is, mert úgy látják,, hogy megvetéssel viseltetik munkatársainak jórésze iránt. Szinte azt a gondolatot olvassák le az arcáról, hogy ő bizony, ha nem állana katonai fegyelem alatt, ha szabadon hallgathatna polgári lelkiismeretére, nem vállalkozott volna olyan szerepre, amelyre munkatársai kaphatók voltak. Báró Fejérváry Géza tehát nem alkalmas a katonai kormányzásra, a minden tekintetet megtagadó, a, törvényességnek még látszatát is megvető ,diktatúrára. Más generálisnak kell az ő helyébe kerülnie. Március elején báró Fejérváry Géza már nem lesz kénytelen azokat a kínkeservesen megtanulható nyilatkozatokat bevágni vagy fölolvasni, amelyeket Gyulai Pál. Irta: Szász Zoltán. (Utánnyomás tilos.)" A mai magyar iskolai oktatás arra tanított bennünket, hogy a múlt század negyvenes éveitől a nyolcvanasokig lezajlott események vezérembereiben egy szinte földöntúli hős nemzetséget lássunk a Vörösmartyról, Aranyról, Petőfiről, Kossuthról, Széchenyiről és Deákról úgy vélekedjünk, mint akkor a szellemi óriásokról, akikhez képest az egész századvégi és pláne századeleji magyar irodalom és politika egy jóval kisebb szellemi katonamértéket megkívánó satnya társaság. Ezt az iskolai szellemet nem ezek a legnagyobbak rendelték el, hanem az elmúlt nagy kornak ama szintén tiszteletreméltóim kiváló, de azért másodrendű alakjai, akik nagy kortársaik árnyékában állva, bizonyos gőggel néztek az előttük felnövekvő első és második új nemzedékre. Ennek a gőgnek jellemző képviselője a most nyolcvanadik életévét ünneplőGyulai Pál. Ő, aki ismerte Petőfit, csodálta Aranyt, megírta Vörösmarty életrajzát, megvédte Kossuth ellen Görgeit s kijátszotta Jókai ellen Kemény Zsigmondot, tehát kétségtelenül igen sok nagy embernek élvezte barátságát és ellenszenvét, azt hitte, hogy ez a magyar szellemi lovagkor, melyben ő nem egy nagynak fegyverhordozója volt, maga volt a tökéletesség, a bölcseség, az eszményiség, s épp ezért úgy vélekedett, hogy amit e kor nagyjai elhatároztak, az örök időkre érvényes elvvé emelkedett. S kétségtelen, hogy sok bölcseség is volt abban az irodalmi és politikai álláspontban, melyen ez a nagy nemzedék állott. Természetesen nem egyértelműen jutott ez se ehhez az állásponthoz. Mint egyszer már e helyen jeleztem a múlt század közép egész közéletében, a politikában és irodalomban egyaránt uralkodó sarkelvekként küzdött egymás ellen két világfelfogás, melyeket legjellemzőbben kurucságnak és labancságnak lehet nevezni. Mindkét téren győzött a labancság; a politikában a Deák-féle kiegyezés által, az irodalom terén az Arany János s kisöccseinek akadémiai és Kisfaludy - társaságbeli hatalomraj utasa álta. Amott a Kossuth-féle függetlenségi elveknek kellett félrevonulniok, emitt a Petőfit minden áron utánzó féktelenkedés és ízléstelenség szorult le második rangra. Gyulai tehát nemcsak egy nagy korúak nagyjai közt élt szintén elég kimagasló alakként, de eme nagyok közt is győzni látta azokat az egyéneket és elveket, melyek az ő egyéniségének és szellemének megfeleltek. Nem csoda tehát, hogy elbizakodottá és dacossá lett. Mert amilyen nemes erkölcsű és hevülő lelkületű ember volt, olyan mérsékelt ítélő és megértő képességű volt. Éhez veendő, hogy szellemi látóhatára alig terjedt túl a magyar irodalom eszmekörén, s ezt is szűkítette az a temérdek szellemi limlom, amit régi magyar irodalom címén neki ismernie és ismertetnie kellett. Egyéniségének alaptulajdonságai a világosfejűség, mérsékletesség, egyszerűség, polgári erkölcsösség és tekintélytisztelet. Érdekes ellentétül azonban emez elvek érdekében aztán zagyva, mértéktelen, handabandázó, gyűlölködő és képromboló hajlamú is tudott lenni. Dogmatikus volt, anélkül, hogy elvei az összes létező elvek közül az aránylag legvalószínűbbek lettek volna s épp ezért állhatatossága a dacos elfogadottság és fejlődni nem akaró konzervativizmus benyomását tette s igy minden inkább volt, mint rokonszenves. Az összes irodalmi és politikai álláspontok tulajdonképpen csak a fejlődés szükséges tempója felől való véleményben külömböznek egymástól. A legmerevebben konzervatív elme se akar teljesen tökéletes megmerevedést, s a legradikálisabb haladószellem se kívánja a társadalmi alapok és gyökerek tökéletes egyidejű kiirtását. Ez az itt hangsúlyozott csupán fokozati különbség adja meg Gyulai Pál megértésének kulcsát, ő túlságos konzervatív volt, akinek a túlságos romboló szelleműekkel szemben igaza volt, de egyáltalában nem mindenkinél és mindennel szemben, amit helytelenített. Politikai álláspontján nem demonstrálhatom ezt: először is, mivel az a magyar politikai, úgynevezett radikalizmus, mely ellen ő folyton kikifakadott, úgy se példája az általános európai radikalizmusnak s másodszor mivel se az ő egyéniségének, se ennek a helynek nem főkompetencia-területe a politika. Az irodalom terén azonban könnyű kimutatni, mennyiben volt ő túlságos maradt, mennyi- 57-dik évfolyam. 16. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre____28 kor. — fill. Félévre________14 . — » Negyedévre — 7 . — . Egy hóra-------2 , 40 . Egyes szám____— — 8 fill. Vidéken___________ 10 . Apróhirdetések itt. Egy ajtó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter ,zámstágsál, díjszabás szériát. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1906. Szerkesztőség: V., Báthory-utca 3. Kiadóhivatal: VI., Andrássy-ut 27. Szerda, január 17. Mai számunk 24 oldal.