Pesti Napló, 1906. január (57. évfolyam, 1-30. szám)

1906-01-17 / 16. szám

A diktatúra, Budapest, január 16. Azoknak a politikusoknak köré­ben, akik a béke lehetővé tételén igaz lelkiismeretességgel buzgólkodnak, azt beszélik, hog­y akár meglesz, akár meg­hiúsul a béke: március elsején báró Fe­jérváry Géza már nem lesz miniszter­elnök. Ha a béke valahogy mégis sike­rülne, akkor vagy az átmeneti kormány, vagy a végleges, alkotmányos miniszté­rium intézi az ügyeket, ha pedig a bé­kéből nem lesz semmi, akkor bekövet­kezik a katonai­­uralom. Ez nem okos­kodás, hanem valóságos­, meglevő szán­dékoknak konstatálása. Ezekről a szán­dékokról a vezető politikusoknak alkal­muk volt meggyőződni, mert az alka­lom megadatott nekik, hogy meggyő­ződjenek róluk. Azt, hogy erről tudomást szereztek, esetleg meg lehet cáfolni, de azt, amit tudnak, semmiféle cáfolat nem irthatja ki a lelkükből. A hatalom ordre de batailleja készen van, és azok ré­müldöznek tőle leginkább, akik mester­kedésükkel ezt a hadi megállapodást meg"érlelni "segítettek: a kormányzatnak ama tagjai, akik a nemzeti ellenállást, megrágalmazván, a legerélyesebb rend­­szabályozást sürgették, most szinte két­ségbeesve látják, hogy az erélyesség diadala is egyúttal az ő bukásukat je­lenti. Mert a katonai kormányzattól, még ha, az ő szolgálatukat igénybe is venné, az ő hatalmuk megcsorbul. A brutális rendcsinálás őket is éri és rossz vállalkozássá lesz tőle a kormányzati üzlet. A hatalommal sikerült azt elhi­tetni, hogy a nemzeti akarat lázadás, a törvényekhez való ragaszkodás zendü­lés. Figyeljük csak meg, hogy a kor­mány vidéki kirendeltjei mindenütt azt emlegetik, hogy az ellenük való ellen­szegülés­ ellenszegülést jelent a király ellen; figyeljük csak meg, hogy a szinte forradalmi radikalizmussal szélhámos­­k­odó haladópárt a fejedelmi abszolút vétó ellen való küzdelmet a korona el­len való lázadásnak minősíti. E tünetek is beszédes tanúságai annak, hogy az az anarkista tábor, amely rászabadult az országra, a király és a nemzet alkot­mányjogi viszályát forradalommá sze­retné kiélesíteni. A lazítás az ő politi­kája: föllázítani a sokaságot a mai po­litikai nemzet ellen, még azt sem bán­ván, ha „kastélyok égnek“ is, a föllází­­tani a királyt a nemzet ellen, azt sem, bánván, ha a dinasztiát és a nemzetet kimondhatatlan szenvedés éri. Mert az bizonyos, hogy a szenvedő nemzet di­nasztiáját nem kerülheti el a szenvedés. És úgy látszik, hogy a hatalomnak a p­rm­zet ellen való lázításra, sikerült nekik. Még­pedig jobban, semmint remélték. A bécsi haditerv elkészült mind a két eshetőségre. Arra is, ha a nemzet, föl­tételeket ki nem kötvén, kegyelemre megadja magát, de még inkább arra, a másik esetre, ha a békét nem, sikerül nyélbeütni. Talán már ki is van szemelve a helytartó. A­ másik katona, aki a kor­mány élére kerül. Mert báró Kejérváry Géza is katona, táborszernagy, de őt túlságos államférfinak tartják Bécsben., Politikusnak, aki megromlott az alkot­mányos légkörben. Azt a mondását, amelyet Bécsben annak idején kolpor­­táltak, hogy: „állítson Felséged vala­mely csapat élére, örömest agyonlöve­tem magamat Felséged javáért, de a kormány élére ne állítson,“ a fiatalok­ körében úgy magyarázták, hogy az el­mondó­ja már nem igazi katona, mert is célszerűségi vagy lelkiismereti tekinte­tek megrontották, politikussá rontot­ták meg. Ha igazi katona volna, csak azt mondotta volna, hogy „parancsára, Felség, megyek kormányozni.“ És bi­zalmatlanná lettek az ő mindenre kész­sége iránt azért is, mert úgy látják,, hogy megvetéssel viseltetik munkatár­sainak jórésze iránt. Szinte azt a gon­dolatot olvassák le az arcáról, hogy ő bizony, ha nem állana katonai fegyelem alatt, ha szabadon hallgathatna polgári lelkiismeretére, nem vállalkozott volna olyan szerepre, amelyre munkatársai kaphatók voltak. Báró Fejérváry Géza tehát nem alkalmas a katonai kormány­zásra, a minden tekintetet megtagadó­, a, törvényességnek még látszatát is megvető ,diktatúrára. Más generálisnak kell az ő helyébe kerülnie. Március elején báró Fejérváry Géza már nem lesz kénytelen azokat a kín­keservesen megtanulható nyilatkozato­kat bevágni vagy fölolvasni, amelyeket Gyulai Pál. Irta: Szász Zoltán. (Utánnyomás tilos.)" A mai magyar iskolai oktatás arra ta­nított bennünket, hogy a múlt század negy­venes éveitől a nyolcvanasokig lezajlott ese­mények vezérembereiben egy szinte földöntúli hős nemzetséget lássunk a Vörösmartyról, Aranyról, Petőfiről, Kossuthról, Széchenyi­ről és Deákról úgy vélekedjünk, mint akkor a szellemi óriásokról, akikhez képest az egész századvégi és pláne századeleji magyar iroda­lom és politika egy jóval kisebb szellemi katonamértéket megkívánó satnya társaság. Ezt az iskolai szellemet nem ezek a legna­gyobbak rendelték el, hanem az elmúlt nagy kornak ama szintén tiszteletreméltóim ki­váló, de azért másodrendű alakjai, akik nagy kortársaik árnyékában állva, bizonyos gőggel néztek az előttük felnövekvő első és második új nemzedékre. Ennek a gőgnek jellemző képviselője a most nyolcvanadik életévét ünneplő­­Gyulai Pál. Ő, aki ismerte Petőfit, csodálta Aranyt, megírta Vörös­marty életrajzát, megvédte Kossuth ellen Görgeit s kijátszotta Jókai ellen Kemény Zsigmondot, tehát kétségtelenül igen sok nagy embernek élvezte barátságát és ellen­szenvét, azt hitte, hogy ez a magyar szellemi lovagkor, melyben ő nem egy nagynak fegy­verhordozója volt, maga volt a tökéletesség, a bölcseség, az eszményiség, s épp ezért úgy vélekedett, hogy amit e kor nagyjai elhatá­roztak, az örök időkre érvényes elvvé emel­kedett. S kétségtelen, hogy sok bölcseség is volt abban az irodalmi és politikai álláspont­ban, melyen ez a nagy nemzedék állott. Ter­mészetesen nem egyértelműen jutott ez se ehhez az állásponthoz. Mint egyszer már e helyen jeleztem a múlt század­ közép egész közéletében, a politikában és irodalomban egyaránt uralkodó sark­elvekként küzdött egymás ellen két világfelfogás, melyeket leg­jellemzőbben kurucságnak és labancságnak lehet nevezni. Mindkét téren győzött a la­­bancság; a politikában a Deák-féle kiegyezés által, az irodalom terén az Arany János s kisöccseinek akadémiai és Kisfaludy - társa­ságbeli hatalomraj utasa álta. Amott a Kos­­suth-féle függetlenségi elveknek kellett félre­­vonulniok, emitt a Petőfit minden áron utánzó féktelenkedés és ízléstelenség szorult le második rangra. Gyulai tehát nemcsak egy nagy korúak nagyjai közt élt szintén elég kimagasló alakként, de eme nagyok közt is győzni látta azokat az egyéneket és elve­ket, melyek az ő egyéniségének és szellemé­nek megfeleltek. Nem csoda tehát, hogy elbizakodottá és dacossá lett. Mert amilyen nemes erkölcsű és hevü­lő lelkületű ember volt, olyan mérsé­kelt ítélő és megértő képességű volt. Éhez veendő, hogy szellemi látóhatára alig terjedt túl a magyar irodalom eszmekörén, s ezt is szűkítette az a temérdek szellemi lim­lom, amit régi magyar irodalom címén neki is­mernie és ismertetnie kellett. Egyéniségének­­ alaptulajdonságai a világosfejűség, mérsék­­letesség, egyszerűség, polgári erkölcsösség és tekintélytisztelet. Érdekes ellentétül azonban emez elvek érdekében aztán zagyva, mértékte­len, handabandázó, gyűlölködő és képrom­­boló­ hajlamú is tudott lenni. Dogmatikus volt, anélkül, hogy elvei az összes létező el­vek közül az aránylag legvalószínűbbek let­tek volna s épp ezért állhatatossága a dacos elfogadottság és fejlődni nem akaró konzer­vativizmus benyomását tette s igy minden in­kább volt, mint rokonszenves. Az összes irodalmi és politikai álláspon­tok tulajdonképpen csak a fejlődés szükséges tempója felől való véleményben külömböz­­nek egymástól. A legmerevebben konzerva­tív elme se akar teljesen tökéletes megmere­vedést, s a legradikálisabb haladószellem se kívánja a társadalmi alapok és gyökerek tö­kéletes egyidejű kiirtását. Ez az itt hang­súlyozott csupán fokozati különbség adja meg Gyulai Pál megértésének kulcsát, ő túlságos konzervatív volt, akinek a túlságos romboló szelleműekkel szemben igaza volt, de egyáltalában nem mindenkinél és min­dennel szemben, amit helytelenített. Politi­kai álláspontján nem demonstrálhatom ezt: először is, mivel az a magyar politikai, úgyne­vezett radikalizmus, mely ellen ő folyton ki­­kifakadott, úgy se példája az általános euró­pai radikalizmusnak s másodszor mivel se az ő egyéniségének, se ennek a helynek nem főkompetencia-területe a politika. Az iro­dalom terén azonban könnyű kimutatni, mennyiben volt ő túlságos maradt, m­ennyi- 57-dik évfolyam. 16. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre____28 kor. — fill. Félévre________14 . — » Negyedévre — 7 . — . Egy hóra-------2 , 40 . Egyes szám____— — 8 fill. Vidéken___________ 10 . Apró­hirdetések itt. Eg­y ajtó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter ,zámstág­­sál, díjszabás szériát. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1906. Szerkesztőség: V., Báthory-utca 3. Kiadóhivatal: VI., Andrássy-ut 27. Szerda, január 17. Mai számunk 24 oldal.

Next