Pesti Napló, 1906. április (57. évfolyam, 90-118. szám)

1906-04-01 / 90. szám

Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése március vé­­gén lejjár, hogy előizetésüket az illető postahivatalnál szivesked­­jen­ek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Az abszolutizmus légvárai. Irta: Ifj. Ábrányi Kornél. Budapest, március 31. Bécsben az­ emberek a szájukat, koptatják azzal, hogy a magyar képvi­selőház szétverésére kár volt olyan sok katonát mozgósítani. Azt mondják, elég lett volna, egy pár vén asszony is, hogy kiseprűzze a honatyákat. Egyszóval — lenézik a magyart. S akármilyen újabb békeajánlat érkeznék is Magyarországból, félvállról vennék: mert mirevaló a békeajánlat, mikor Magyarországon úgyis béke uralkodik? Minden úgy van jól, amint van. S bolond lenne, aki változtatni akarna rajta. Ivell-e több magyarázat arra, hogy miért nem fogják a szétvert országgyű­lést összehívni törvényes időben? Mert nem fogják. Azt mondják: a magyarokat csak az immunitás teszi hősökké és csak a mások törvénytisztelete önt beléjük bátorságot. Hát ne legyen se immunitás, se törvénytisztelet. Ha azonban kegyel­met kérni jönnek,­­ kegyelemre számít­hatnak. És ha eljövend a­ kegyelem­­kérés ideje, akkor ki fogják irni a válasz­tásokat, így fest a szituáció, minden szín­padi máz és zenekí­séret nélkül. Ámde annak dacára, hogy így le­nézik a­ magyart; annak dacára, hogy az elbizakodottság a fejükbe szállt, még­sem merik szándékaikat nyíltan beval­lani. Hanem széles jókedvükben és ha­talmi mámorukban is az óvatos diplo­mácia, eszközeivel akarnak élni. Nem merik provokálni azt, akit gyávának hisznek. Ug­y hencegnek és úgy gúnyo­lódnak, hogy azok, akiknek rovására megy, meg ne hallják. S így tehát a jö­vőre vonatkozó terveket, jobban mondva légvárakat is csak maguk közt — wir Maedchen inter mis — építgetik. Eszerint az országgyűlés nélküli uralom évekre van előirányozva. Mert semmi által sem szabad kockára tenni az eddigi sikereket. Az eddigi sikerek pedig abból állnak, hogy a magyar nem­zet eltűri azt, amit vele tesznek. Arra kell tehát törekedni, hogy eltűrje azokat is, amik ezután fognak következni. En­nek pedig az a módja, hogy az ország hozzászokjék a rés­zh­ez, é­s mind­inkább érezvén tehetetlenségét, ennek arányában párologjon el önbizalma és még itt-ott mutatkozó energiája. Ezeket az előirányzott „ország­­gyűlés nélküli“ éveket úgy kell biztosí­tani, hogy a kormány se adót, se újon­cot ne szedjen erőszakos után. Hanem az adóhiányt kölcsönökből fedezze, az újonchiányt pedig az önként jelentke­zőkkel pótolja. Az adóhiányt fedező kölcsönökre nézve — úgy beszélik — a kormány már biztosítva van. E célra­, ismeretlen pénz­­csoportok ötszázmillió koronáig tettek ajánlatot. Az önként jelentkező újon­cokra­ nézve pedig azoknak a megyék­nek közreműködését remélik, melyek­kel meg tudnak egyezni. A megegyezé­sek úgy jönnének létre, hogy mivel a kormány sem adót, sem újoncot nem szedett törvénytelenül,­­ a­ megyékre nézve nem áll be az ellenállás kénysze­rűsége. Tehát, zavartalanul folyhat a közigazgatás. Az önként befizetett adók kérdése már szuperálva van, miután azokat az új főispánok és az új királybiztosok mindenütt birtokba vet­ték. Azt remélik tehát, hogy oly feltéte­lek mellett, hogy az eddig felfüggesztett, vagy elmozdított tisztviselőket, vissza­helyezik, a kompromisszumra, hajlan­dók lesznek az eddig renitens törvény­hatóságok is. S ezzel az egész vonalon megindul a rend és a megpuhulás. Mindezekkel párhuzamo­san izolál­­tatnék a „koalíció“, melyet m­­inden ol­dalról megtámadnak, — miután az ön­védelem eszközei már elvétettek­ teát. A sajtót üldözik, a cabinet noir már dolgozik, a gyülekezeti jog már nem lé­tezik, a rendőruralom mái a berendezte­­tet­t. Most gyorsabb tempóban indul majd a szociális izgatás, felsőbb helyről. A társadalom tömörülésével szemben a társadalmi és felekezeti ellentétek fel­bolygatása. Egy év múlva lejár a tér- Április elseje vagyis: Jibffy mint ak­art egyszer Csokonai uram­­búcsút venni az árnyékvilágtól. Irta Pekár Gyula. (Utánnyomás tilos.) I. Hej, nem ismerte ő még akkor Lillát... És mégis sznvedett Vitéz Mihály, aminthogy neki a Méla Tempefőinek már az volt a poéta­sorsa, hogy keveset örüljön, de annál többet búsuljon ifjú, rövid életen át. Szenvedett, mondom, egyelőre ugyan még nem Cupido urfi könnyű nyilától, hanem egy sokkal otrombább dorongtól, illik tudni: a vastag­­nyakú debreceni professzor urak anatémá­jától. Hát vaskos, helyesebben vaskalapos egy bunkó volt az ő haragjuk, súlyosabb a diák „nagybotos“ tarkójánál is, — és Csokonai uramat bizony földig sújtotta az iskolatör­vényszék ítélete, melylyel nemcsak a praecep­­torságról csapták le, hanem úgyszólván a kollégiumból is sommásan kitették a szűrét. Imhol, a pedáns skolasztika csakugyan ki­marta a szegény Poétát a múzsák berkeiből, ■— jó! Huszonhárom éves volt Vitéz Mihály és mélységesen elkeseredett. Nyolc éven át itatták lelkét a kollégium deák hínárral za­vart vizéből, — no épp elég volt ebből a kasztáliai forrásból. El innen, ahol senki se érti őt, el a Rousseau „erémi szállása“, a ta­­hiti-i szigetparadicsoma felé... Egy ideig jó édes­anyja házánál rejtegette beteg lelkét, de mind embergyűlölőbb lett ott magányá­ban: immár semmi kedves nem volt előtte a maga kedvetlenségén kívü­.i Egy napon aztán egészen elöntötte bensejét temérdek fájdalma. Megcsömörlött az élettől s a megsemmisülést óhajtva csupán, világgá bujdosott... Hüvöskés márciusi éj borult a Horto­bágy szélére, gondteli nehéz fellegek szálltak a menybolton s legfeketébb szárnyukat épp Böszörmény fölé terjesztették ki. Hallot csen­­des volt a városka, aludtak már az iskolames­tereknél is, csak épp az udvar másik felén levő magányos szobácska ablakában égett még mindig álmatlanul a világ. A csöndes vacsora után, mely alatt a család hiába fag­gatta, hiába vigasztalta, ide vonult éji szál­lásra a bujdosó, komor vendég. Kicsike ka­mara volt az a diákos kvártély, rozoga nyo­­szolyája felett Mária Therézia, meg a „Ma­gyar Cavalier“ Bessenyey György képe ló­gott a meszeletes falon, egyetlen polcán pedig pár könyv hevert: Gyöngyösy versei, a „Ma­gyar Kurír“, no meg a szomszéd hadházi doktor, keményrostályu Földi János uram Írásai. A megrekedt pipafüst közepett, öreg székben egy legátusdiák forma kopott öltönyü ifjú ült az asztalnál s pennát tartott a kezé­ben. Nyúlánk, inkább tán vézna fiatalember volt; lába szárán megfeszült a vitézkötéses magyarnadrág és sűrűn zsinórozott szűk dol­mánya még keskenyebbeknek tüntette fel csontos vállait. Ahogy álla úgy belemélyedt a megbomlott fácsli-nyakkendőbe, a gyertya fénye élesen világította meg a horgas orrú, kissé himlőhelyes arcot. Telt ajka felett gyé­ren kezd pelyhedzni a bajusz, de a gesztenye­­szín fürtök annál tömöttebben bomlanak le homlokába; sűrűk a szemöldökök is és alóluk sötétkék nagy szemek merengnek világgá. Köröskörül tépett versek, meg­tört pipája darabjai hevernek a pallón, könyökénél az asztalon a „Gerson du Malheureux“ kézirata, előtte egy megkezdett levél. Annak a kuszárt betűit nézi: „Szeretett édes jó Anyám, — szánja csalódott fiát, szánjon engemet, Isten áldja meg minden jóságáért kegyelmedet! Én ma­gam élő szóval nem tudtam volna elbúcsúzni kegyelmedtől, de pennám tán majd erősebb tud lenni nálam. Még egyszer Isten áldja! Én nekem mennem kell ebből a siralomvölgyből. Mire kegyelmed ezt az epistolát megkapja, akkorra én már...“ Itt megakadt a pennája, másfél órája nézi már azt az utolsó szót és sehogyse tudja a mondatot befejezni. Csak egyre sötétebben bámul maga elé, végre elkeseredetten temeti homlokát a tenyerébe. Gúnyosan bólingatva így szól magához bizodalmasan: — No, Vitéz uram, vége a komédiának, mit habozik még kegyelmed? Elverték ke­gyelmeden a port, fel is, le is üt, takarodhatik ebből a cudar életből. Oh, az a vaskalapos, szenteskedő puritanizmus, az a képmutató pedantéria!... Lám, ezek ellen lázadt kegyel­med, és imhol a kollégiumi nagy csatában mégis a pergamentrágók vesznek diadalmat a kegyelmed poéta­ lelkén, úgy kell kegyel­mednek, mit dacoskodott, mert nem tudott a bőrében megférni! Csokonai öklével az asztalra ütött. Hát igen, a bolt betűbe kapaszkodók ellen küzdött ő és e gőgös álszenteskedők 57-dik évfolyam. 90. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre____2L '-or. — fill. Fi­lévre 14 a — . Negyedévre — 7a—» E­y bóra____2 . 40 . Egyes szíti ___ Vidéken _ _ _ ___a mi. -----10 . TI NAPLÓ Apró hirdetése fára: Eg­y szó 4 fi­lér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter szi­mlés­­sel, díjszabás szerint. Megjelenít minden nap, ünnep és Tasárnap után la. Budapest, 1906. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Andrássy-ut 27. Vasárnap, április 1. Mai számunk 42 oldal. ÍME® SÉF: F­iSIOU I limtájn

Next