Pesti Napló, 1907. április (58. évfolyam, 79-103. szám)

1907-04-02 / 79. szám

é S­irmn­ének. Irta: Henryk Pontoppydon. Szélcsendes nyári estén egy hölgyekből s urakból álló társaság verődött össze és el­határozta, hogy kievez a­ nyilt tengerre, on­nan nézendő végig azt a fejedelmien szép lát­ványt, amelyet a naplemente nyújt. Elhatározásukat csakhamar valóra is váltották és vagy egy órahosszat ringott hajójuk a tengeren, miközben a társaság a tengernek szín­változásait nézte, figyelte. A színjáték gyönyörű volt, változatos és tar­tott még azután is, hogy a nap vörös golyója már régen lebukott a szemhatárról a mélybe. Mint a vörösbornak, olyan volt a színe előbb a tengernek. Aztán lilára változott s olyan volt, mint az a szövet, amelyből a bíboros­ ruha készül. Későbben barna lett a tenger, ám ez nem tartott sokáig és kisvártatva el­tűnt a felületről minden szin, elpihent min­den mozgás, a víz óriási síkban pihent és olyan volt, akár a színtelen üveg. Későre járt és a kirándulók járművén bizony el-elakadt néha a társalgás. A csónak közepén ősrégi sajkás ült, torzonborz ember és nem tett semmit. Karja a súlyos evező­lapátpáron pihent. A társaság tagjai szana­­széjjel egymásáét ülték a csónakban, egye­seknek tekintete a távolba meredt, mintha onnan várná meg a káprázatos színváltozá­sok folytatását. A csónak orránál két­ fiatal leány ült, nyárias öltözékben, elábrándozón és álmatagon nézték a felbukkanó holdnak még sápadt korongját. És a hold is álmata­gon, sápadt szégyenlősséggel bámult vissza a két leányra... Azokkal szemben a padon egy fiatal házaspár ült, kéz a kézben és mind a kettő, fázósan összebújva, egyazon takaróba burkolózott. Noha a tengerár a csónakot már jó mesz­­szire elsodorta a parttól, mégis, a társaság­ban még senki sem beszélt visszatérésről. Mindnyájan álmodozásban merültek és ez úgy elhatalmasodott fölöttük, hogy egyik­nek sem volt ereje kitépni magát az édes ábránd bubájából. Csendes volt közöttük minden. Az imént még sirályraj röpködött kö­röttük és lármázott, vijjogott, de most már ez is elmúlt, a­ tenger fehér szárnyasai elpi­­hentek a parton. A menyboltnak szegélyén, a ködben bíbor fellegek szállottak alá és ezeknek közepette olyan volt a tenger fehér simasága, mintha valami óriási varázstükör volna. Most egyszerre a tenger felől bűbájos hang, halk, lágy, melodikus zene ütötte meg a kirándulók fülét... Férfiak és nők egy­szeriben felütötték a fejüket. És elragadta­tással, mosolyogva kiáltottak fel, majdnem egyhangúlag: — Hallga!... Zene! De abban a pillanatban elhallgatott a zengő hang. Eltompult. A társaság pedig he­gyezte a fülét, hallgatózott és várt, mikor hangzik tovább a melódia. Nem kellett sokáig várniok. Csendesen, panaszosan, mint valami távoli hárfának hangja megpendü­lt megint a muzsika. — Mégis csak furcsa, — mondotta va­laki. És mind­ahányan összenéztek most. Ameddig szem ellátott, nem volt sehol csónak, hajó, vagy más egyéb, ami arra val­lott volna, hogy emberi lélek jár erre. És tá­vol volt a part is, olyan távol, hogy onnan bizonyára nem hatolhatott ide a kirándulók­hoz a hang. A kirándulók most már csodálkozva néz­tek össze. — Várjon mi lehet ez a zümmögő mu­zsika? — kérdezték egymásután többen is. A zene pedig hangzott, zsongott to­vább is. Sőt úgy tetszett, mintha mind közelebb jönne, és a hölgyek önkénytelenül is összébb szorultak egymás között. Kéz a kézbe fonó­dott ... Romantikus hangulattal töltött k­i mindenkit ez az éjszakai zene. A sajkásuk el­aludt, de az egyik kiránduló úr most felköl­tötte és megkérdezte tőle, mi lehet várjon ez? De az öreg sajkás süket volt, a muzsikáiból nem hallott semmit, az evezés egyébként is elárasztotta, azért aztán alig, hogy felkötöt­ték, megint­ elszenderült és inkább csak álmá­ban dünnyögött valamit. Hogy micsodát, azt ugyan nem érthette meg emberi fül. Az öreg most már hortyogva aludt tovább. — Pszt! — mondotta most az egyik ki-­­ ránduló, egy fiatal orvos. Azzal felkelt he­lyéről és így folytatta: — Legyünk csendben, hogy tisztán halljuk a hangot... Akkor aztán­­s talán megfejthetjük ezt a rejtélyt. ’ A javaslatot tetszéssel fogadták. S ami­kor megint hallatszott a rejtelmes hang, az egész társaság lélekzetét visszafojtva fülelt, hallgatódzott. — Az ördögbe is — szakította félbe a csendet az orvos — egy másik csónaknak kell a közelünkben lennie ... Azzal a padkáva, állt, tölcsért csinált a kezéből és elkiáltotta magát: — Halló!... Ki van itt? ... Halló! Nem kapott választ. Sehonnan semmi ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 58-dik évfolyam Egész évre____28 kor. — fill. Félévre______. — , negyedévre — 7 Egy hóra 40 Egyes szám_________10 fill.PESTI NAX Apró hirdet­éss & óra: Eg­y szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter számb­án*­sal, díjszabás szerint. Megjelenik hétfő kitételével naponkint, ünnep után is. Budapest, 1907. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI., Andrássy­ út 27. Kedd, április 2. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése március vé­­gén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatal­ial szívesked­jenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. A szociáldemokraták új vezérei: Budapest, április 1. A magyarországi szociáldemokrata párt to­svét két napján tartott országos gyűlése ma azzal a meglepő és hozzá­tehetjük mindjárt: jelentőségteljes fe­se­­ménynyel végződött, hogy az eddigi pártvezetőség legtöbb tagját, a pártnak legismertebb nevű eddigi vezéreit nem választották meg­­többé, hanem helyet­tük túlnyomóan ismeretlen, új és ke­­vésbbé gyakorlott emberek kerültek a pártvezetőségbe. Annál a nagy súlynál fogva, amely a szociáldemokrata pártitól hazánk poli­tikai, de főleg gazdasági mozgalmaiban el nem tagadható, nem lehet megjegy­zés nélkül elhaladni e figyelemreméltó esemény előtt, és azoknak, akiknek — mint nekünk —­ mindenkor ,rokonszen­ves volt az olyan szociális mozgalom, amely hangjában és­ céljaiban nem té­vesztette szem elől a lehetőség­ határait, fel kell tenniök­ a kérdést, előnyére vagy hátrányára lesz-e ez a személyi ka­rt munkás megbízhatósá-változás a magyarországi szociális moz­galmaknak? A kérdésre válaszolni ne­héz, mert a pártfegyelem sűrű fátyolt borít az esemény igazi okaira és a kí­vülállók a hallomáson kivül egyéb for­rásból nem szerezhetnek információt. Magától kínálkozik az a feltevés, hogy az országos gyűlésit­ talán politikai okok vezérelték,­­mikor a régi embereket ki­buktatta. Ezt a feltevést azonban nyom­ban megsemmisíti az a­ tagadhatatlan tény, hogy tavaly, amikor a politikai helyzet a jelenleginél sokkal válságo­sabb és kényesebb volt és a párt maga­tartása sokkal erősebb ellenhatást te­remtett, a pártvezetőségnek bizalmat szavazott a pártgyűlés és a régi embere­ket a helyükön hagyta. Személyes diffe­renciákban kellene talán másodsorban keresni a változás okát. Mert személyes differenciáktól a szociáldemokrata párt épp oly kevéssé, sőt talán sokkal ke­­vésbbé ment, mint bármely más pártja a világnak, amelyet szintén emberek igazgatnak. Ilyen információink azon­ban nincsenek. Ellenben úgy halljuk, hogy valami sajátságos és éppen a szocialisták részé­ről meglepő okoskodás tette ki a régi emberek szűrét a pártvezetőségből. Ez az okoskodás azt hirdeti, hogy a párt fizetett emberei nem lehetnek tagjai a pártvezetőségnek. Ez ugyan ferde logi­gá-t Ivei a munkások pártja nagyo­lacsonyítja, de elvégre belső ügye a pártnak, amelyet jól vagy rosszul, maga a párt végez el. A párt pedig­ úgy végzett, hogy Garamit, Welt­­nert, Buchingert, Kardost, kik részben a párt lapjainak szerkesztői, részben pedig a pártiroda alkalmazottai, nem választotta­ be többé a pártvezetőségbe. Helyüket csupa ismeretlen egyéniség foglalja el. És ez az, ami a változást so­kak szemében sajnálatossá és a jövőt illetőleg talán veszedelmessé is teszi. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vezetőségből kimaradt férfiak között nagyműveltségű, intelligens, európai látókörű egyéniségek vannak, míg ellenben az új emberek még csak meg sem közelítik a­ régieknek értelmi nívóját. Sem általános politikai, sem gazdasági okokból nem lehet közömbös, hogy a lega­ggresszívebb országos párt­nak milyen egyéniségek a vezetői. A szociális mozgalmaknak legnagyobb ve­szedelme a terror, amely azokat, akik alkalmazzák, épp úgy fenyegeti, mint azokat, akik ellen irányul. A terroriz­mus végletei, szertelen érvényesülési vágyai ellen csak fegyelmezett erő és nagy intelligencia képes síkra szállani. Tudjuk, hogy még a jelenlegi pártveze­tőség is gyakran képtelennek bizonyult, olyan mozgalmak elcsitítására, ame- Mai számunk IS oldal.

Next