Pesti Napló, 1907. november (58. évfolyam, 259-284. szám)

1907-11-02 / 260. szám

4 . Budapest, szomba!? _________PESTI NAPLÓ, 1907. november 5. 53Ö. szárö tea megemlékező beszédek kíséretében kinn a Ke­­repesi-uti temetőben. Táncsics Mihály, Eisele Ká­roly és Szalai Andrásnak, a szociáldmokrata párt vértanúinak sírjai voltak ezek. Ez évben azonban a három koszorú helyett négy koszorút vitt ki az újjászervező szociáldemokrata párt a temetőbe. Ezt a koszorút a párt vezére, Mezőfi Vilmos orsz. kép­viselő Kossuth Lajos sírjára tette le. Veigelsberg Leó öngyilkossága Budapest, november 1. Országszerte nagy részvétet keltett Vei­­­tstlaberg Leo tragikus halála. A kiváló publi­cista, a gondolkodásnak ez a művésze kihűlt agygyal fekszik immár a ravatalán , arcának szelíd, nemes kifejezése még halálában is meg­maradt. E szelíd arcvonások nem árulják el, milyen kínos lelki küzdelmek előzték meg azt a tragédiát, amelynek egy revolverlövés volt az epilógusa. Most már nyilvánvaló, hogy Veigelsberget az anyagi zavarai kergették a halaiba. Ez a mély­­elméjű ember, aki a publicistika legszövevényesebb kérdéseit bámulatosan tiszta logikával oldotta meg remek cikkeiben, az élet ridegségét nem értette meg , jó szíve és bizalma olyan helyzetekbe so­dorta, amelyek végre a csőd szelére juttattak. Zseniális volt mindenben, csak a pénzzel nem tudott bánni, ez okozta a tragédiáját. Már hóna­pokkal ezelőtt kétségbeejtette az a gondolat, hogy nem rendezheti az anyagi ügyeit. Az egyik fiának, dr. Veigelsberg Viktornak írt utolsó levele még augusztus 29-ikéről van keltezve. Már ekkor foglal­kozott az élettől való megválás gondolatával. Idő­közben mégis megszállta lelkét a remény, hogy ta­lán rendezheti­ majd az ügyeit. Másik fiának, Ignotusnak, a kiváló írónak is küldött levelet. Ez a levél két oldalból áll. Egyik fele, melyet régeb­ben írhatott, magyar nyelvű. „Fáradt vagyok, itt hagyom az életett“ — így kezdődik a levél és né­metül fejeződik be. Ezt a német részt az utolsó percekben irta. Csudaszép sorokban búcsúzik na­gyobbik fiától s a levél, mint irodalmi műremek is, elsőrangú. Tragédiáját megható módon jellemzik azok az adatok, amelyeket egyik legbensőbb ba­rátja, Vig Sándor szegedi gyáros mondott el egy estilap munkatársának. — Főleg és elsősorban — mondotta — úgy tudom, hogy Veigelsberg Leót a csődtől való féle­lem rémítette meg. Gaszner közjegyző ugyanis több szövetkezet megbízásából már augusztus tizenötö­dikén beadta ellene a csődkérvényt s a kiváló pub­licista attól tartott, hogy a csőd miatt leveszik nevét a Lloydről. Mi vigasztaltuk, én is sokszor mondtam neki, hogy ez nem fog megtörténni. Tudja róla mindenki,, hogy nem könnyelműség miatt adósodott el. Próbálták ezt megmagyarázni neki, aki maga volt az ész és a nyugodt megítélő­­képesség s ezt nem bírta megérteni. Kétségbeesett erőlködéssel valahogy elintézte a dolgot, tömte Gasznert pénzzel, aki vissza is vonta a csődkér­­vényt, de állandóan ott suhogtatta felette a vesze­delmet. Másik oldalról is szorongatták. A volt belényesi képviselőjelöltnek, Kardosnak a bankja nemcsak a fizetését, de életjáradékát is lefoglalta. Szegény, jó, derék Veigelsberg Leó, nem sokat értett a pénzbeli dolgokhoz. Ő vele ugyan könnyen elbánhatott, aki­nek szíve volt hozzá és el is bántak. Húsznál több levelem van, amelyekkel pontról-pontra bebizonyít­­hatom, hogy mindez így történt. Átlag kéthetenkint irt egy levelet, amelyben elpanaszolta, hogy leg­újabban mit eszeltek ki ellene az uzsorások. Kedden reggel nagy örömmel fogadott. Elmondta, hogy a Lloyd elnökének, Weisz Bertholdnak elpanaszolt, mindent és az elnök megígérte a segítséget. „Az összeg, amivel rendbe lehet hozni az ügyet, nyolc­vanezer korona —­ mondta. — Ennyit ígért Weisz­­Berth­old s most már hála Isten rendben lesz min­den!“ Ezt mondta kedden reggel sugárzó arccal s még hozzá tette, hogy Weisz Berthold az egész ügyet n­em tartja komolynak és veszedelmesnek, olyannal­, amiért aggódni kellene. Tegnapra pedig agyonlőtte magát. Úgy látszik, közbe jött valami ée nem lehe­tett segíteni rajta! A temetés vasárnap délelőtt tizenegy órakor lesz az izraelita Újtemető halottas csarnokából. A holttestet ma kiszállítottál, a temetőbe s a halottas­­csarnokban ravatalra helyezték. A Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézete, amelynek Veigelsberg Leó, alapításától kezdve igazgatósági tagja volt, az intézeti házra gyászlobogót tűzetett, a ravatalra pedig elküldte a Jókai-halotti-leplet. A Nyugdíjin­tézet tagjai testületileg jelennek meg a temetően. A gyászoló családhoz és a „Pester Lloyd“ szer­kesztőségéhez már a mai nap folyamán igen sok részvétnyilatkozat érkezett a magyar közélet előkelő­ségeiről. A Veigelsberg-család a következő gyászje­lentést adta ki: Veigelsberg Leóné született Schönberger Kata­lin, mint neje, Veigelsberg Emma,­­ Veigelsberg Hugó, dr. Veigelsberg Viktor, Vécsei Edéné, Vei­gelsberg Jenny és Veigelsberg Béla, mint gyerme­kei lesújtottan jelentik a legjobb férjnek és apának Veigelsberg Leó úrnak, a „Pester Lloyd“ főszerkesz­tőjének, a vl. oszt. vaskoronarend lovagjának f. évi október hó 81-én hirtelen történt gyászos elhunytak A megboldogult hült tetemeit november hó 3-ikán d. e. 11 órakor helyezik örök nyugalomra az uj izr. temető halottas házából. Veigelsberg Sámuel, özv. Rubinsteinné Veigelsberg Póza, testvérei, Veigels­berg Hugóné, Steinberger Janka, dr. Veigelsberg Viktorné, Stein Margit, menyei, Vécsei Ede veje, Veigelsberg Pál, Veigelsberg Sára, Vécsei Klára, Vécsei György, unokái. A Budapesti Újságírók Egyesülete volt alelnö­­kének, Veigelsberg Leónak ravatalára koszorút he­lyez, temetésén testületileg képviselteti magát és a simai Bercz­eg Ferenc elnök mond beszédet. A Pesti Lloyd-Társulat Veigelsberg Leó halá­láról ezt a gyászjelentést adta k­i: A Pesti Lloyd-Társulat fájd­alomtól megren­dülve, mély gyászszal jelenti Veigelsberg Leó úr a „Pester Lloyd“ társ főszerkesztőjének október hó 81-ikén váratlanul bekövetkezett elhunytat. Életének javarészét, fényes publicisztikai pá­lyafutásának több mint három évtizedét társulatunk közlönyének, a „Pester Lloydsnak szentelte. A kö­zönség százezrei itt tanulták csodálni hatalmas elmé­jét, páratlan készültségét, színekben oly gazdag tol­lát, elvhű­ségét, minden nemes törekvést felkaroló lelkesedését. E lángelme szikrája kialudt, sötétségbe veszett. De ama eszmék, melyekért annyi évtizeden keresztül küzdött, bátran, elszántan, elkeseredetten: ezek az eszmék élnek. Meg kell hajolnunk a sors intézkedése előtt, mely az egyéni és politikai sza­badság e kiváló előharcosát elvette tőlünk, de hálá­val és kegyelettel fogunk róla megemlékezni min­denha. Élete harc volt. Jutalma legyen örök béke! Külön gyászjelentést adottt ki a „Pester Lloyd“ szerkesztősége is. Veigelsberg Leó ravatalára a „Pesti Napló“ szerkesztősége is koszorút küldött. Veigelsberg Hugó atyja elhunyta alkalmából a következő részvéttáviratokat kapta: Mély fájdalommal vettem a megrendítő csa­pás hírét, mely atyja elvesztésével családját és a magyar publicisztikát érte. Egyik legrégibb elisme­rő­je voltam azon nagy érdemeknek, miket a boldo­gult ragyogó tollával és genialitásával a magyar hírlapirodalom és a magyar közügyek körül szerzett. Széli: Fogadja szívből fakadó igaz részvétemet nagy­érdemű édes atyjának, nekem kedves jó barátomnak gyászos halálán Láng Lajos. Tief erschüttert von dem Hinscheiden Ihres verehrten Herrn Vaters spreche ich Ihnen mein aufrichtiges Beleid aus. Sektionschef v. Jettel.­ ­ PESTI NAPLÓ. 1007. november 1-én új előfizetést nyi­tunk a Pesti Napló­ra. Kérjük azokat a tisz­telt olvasóinkat, akiknek előfizetése ezen a napon lejár, szíveskedjenek a megújításról idejekorán gondoskodni, hogy a lapot aka­dálytalanul küldhessük tovább. A Pesti Napló előfizetés j ára a magyar korona országaiba, Ausztriába és a megszállott tartományokba. Egy hónapra . . 2 kor. 40 fill. Negyedévre ... 7 kor. — fill* Félévre . . . .14 kor.­­— fill* Egész évre . . . 28 kor. — fill. * Minden most belépő új előfizető ha egy félévi dijat befizet és egy további fél­évre kötelezettséget vállal, Karácsonykor igényt tarthat idei ajándékunkra, a „Petőfi Albumára. A kiadóhivatal. ” Az eladott feleség, Páris, október 30. Az alençoni esküdtbíróság rendkívül érdekes bűnügyben tárgyalt tegnap. A vádlottnő Guillaume József Pál orvos felesége volt, egy még mindig csodaszép asszony, aki tizenkétévi házasság után agyonlőtte férjét, négy gyermekének atyját. A bíró­ság azonban felmentette a vádlottat. A tárgyalás lefolyásából közöljük a következőket: Az elnök kérdést intéz a vádlottnőhöz: igaz-e, hogy már leánykorában is voltak szerelmi viszonyai. Vádlott: Én egy creuzoti fegyvergyári mun­kásnak vagyok a gyermeke: úgy nőttem fel, mint, a többi munkásgyermek; anyám korán elhalt és többet éltem az utcán, mint az apai házban. Vasár­nap eljártam a táncmulatságokra; ennyi, amit a szememre vethetnek, semmi más. A továbbiak folyamán elmondja a vádlottnő, hogy Creuzotból Dijonba ment, hogy keresethez jusson; összes vagyona 20 frank volt, ami csak­hamar elfogyott; egyetlen sor nélkül járt az utcá­kon, kétségbeesésében sírva fakadt, ekkor megszó­lította őt Guillaume, akinek elmondta szomorú sorsát Guillaume-ot meghatotta ez, felajánlotta segítségét és öt nap múlva a szeretője lett az akkor még orvosnövendék Guillaumenak. Később Párisba mentek, ahol együtt laktak a Quartier Latin-ben. Viszonyukat 1899-ben törvényesítették, de addig is kétszer lett anya. Mikor férje letette a doktorátust, Cetonba költözködtek, ahol férje csakhamar jöve­delmező klientelára tett szert. Boldogan éltek 1902-ig. Ekkor egy este fültanúja volt, amint egy szobalány kopogtatott férje szobáján és beszólt neki: József, hát nem jön? Az asszony kiverte azt il nőt a házból. Közben egyre szaporodtak ez olyan momentumok, amik hozzájárultak a családi béke feldúlásához. Férje házat építtetett, ami vég­­romlásba sodorta; ehez járult, hogy a politikai életben is szerepelni kezdett s annyira magára haragította a közigazgatást, hogy új orvost hoztak a nyakára, aki még jobban tönkre tette exiszter­­májában, úgy hogy adósságba verték magukat. Az elnök: Férje általános rokonszenvnek ör­vendett, de önt ki nem állhatták a városban köny­­nyelműsége, rossz magaviselete és excentrikus ru­házkodása miatt. Vádlottnő: Az igaz, hogy ellenszenvvel voltak irántam. De miért? Mert magam mostam, vasal­tam, mert mikor férjem politizálni kezdett, ellen­felei kikutatták előéletünket s megtudva, hogy mi­előtt hites neje lettem, már együtt éltünk,­­mind­ezeket a kicsinyeskedő kisvárosiak nem tudták ne­kem megbocsátani, sőt ezeket még az újságokban is szememre vetették. Nem törődtek volna velem, ha nem lettem volna egy orvos felesége, de ezt a szerencséjét egy munkásleánynak nem tudták meg­bocsátani. Az elnök: Azt is mondják, hogy pazarló volt. Vádlottnő: Egyetlen kalapom volt és azt négy­­ötször is átalakitottam; persze a jó cetoniak ujjal mutogattak rám és hallgatnom kellett, amint mon­dogatják: — Ah, nézzétek csak Guillaumené asszonyt, míg megint uj kalapja van. Ruháimat a legolcsóbb kelmékből magam varr­tam, egyiket-másikat többször is átalakítottam, gyermekeimnek is magam varrtam a ruhákat, minden időmet a háztartás gondjaival töltöttem, természetesen nem volt időm, de kedvem sem, hogy folyton látogatóba járjak, ezért gyűlöltek. Az elnök: Igaz, hogy utóbb sűrűn fordultak elő civakodások ön és férje közt. Vádlottak: Igaz, férjem egyre több adósságot csinált, hol bankettet rendezett, hol más összejöve­telt politikai barátaival. Ezek nagyon sokba kerül­tek. A háztartáshoz alig akart pénzt adni, emellett folyton újabb adósságokat csinált, ezért vesze­kedtünk. Ekkor jutott szerep a házastársak életében a végzetteljes „harmadiknak“, Wattremez Albert César személyében, aki annak a választási bizott­ságnak volt a titkára, mely Guillaumeot képviselő­nek jelölte. • „ Az elnök: Hogy lett ön Wattremez szeretője! Vádlottnő: 1903 év végén történt. Rettenetes helyzetben voltunk, egyik végrehajtás a másikat követte. Férjem kívánságára keresztül iitettem va­­gyonom elkülönítését. Persze megvádoltak, hogy pénzt tettem félre magamnak. Férjem aztán köl­csönt akart felvenni s mikor nem kapott, egy este igy szólt hozzám: — Beszélj ez ügyben Wattremezzel. — Nem beszélek, — válaszoltam — mert Wattremez udvarol nekem. — Ostoba vagy, ha azt hiszed, — szólt a fér­jem — hogy az egész világ neked udvarol. — Sokáig vitatkoztunk, végre is rászántam magam, és másnap 5000 frank kölcsönt kértem Wattremeztől férjem részére. Wattremer meg­ígérte, de csak olyan feltétel alatt, ha azért hálás leszek iránta. Aztán értésemre adta, hogy mit ért a fiállta alatt.

Next