Pesti Napló, 1907. december (58. évfolyam, 285-308. szám)
1907-12-01 / 285. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre— — 28 kor. — fiJ. Félévre— ____14 . — 9 hely.edévre . — 7 . — » Eil Lén____2 . 40 . Egyes szám_______10 fil. Budapest, 1907. 5&dik évfolyam. 285. szám. Apróhírdetések árai Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetései: milliméter számítás* tál, díjszabás szerint. Megjelenik két fő kivételével naponkint ünnep után la. Tin IMM. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI.,Andrássy út 27. Vasárnap, december 1. Az akarat határai. Budapest, november 30. Az akarat nagyobb hatalom volna, ha a logika nem alkalmatlankodna neki. A tények és a következmények logikája. Hatalmas autokraták akaratát is megbénítja ez, a logika s hatalmas nemzetek akarata is meg-megakad a tények és a következmények határánál. Nem törtethet át rajta. Mi magyarok keserves tanúságot tehetünk róla, hogy a nemzeti akarat hiába, jár a jog szénteh utján és hiába lelkesíti a nemzeti érzés, akárhányszor megbénult, amikor a tények és következmények logikája reája nehezedett. A legutóbbi évek politikai eseményei a nemzeti akarat és a lehetőségek összeütközéséből folytak. Az akarat abszolút rajongóira tragikum szakadt: a lehetőségek bálvány imádói ellen küzdvén, le kellett borulniok a lehetőség oltára előtt. • Ennek az oltárnak a tények és a következmények logikája az alabástrom oszlopai. És minden politika ezeken az oszlopokon nyugszik. A leghatalmasabb nemzetek akaratérvényenítésének politikája is. Amiről a szuverén akaratú Poroszország az ő lengyel politikájában már évek óta meggyőződött s amiről igazán mégcsak most — hogy a lengyel kisajátító törvénynyel hozakodott elő — fog igazán meggyőződni. A lengyelek ellen való küzdelmet ugyan Poroszország vívja, de táborában van az egész birodalmi németség. Vagy hatvanmillió német küzd hárommillió lengyel ellen. Egy nagy egységes nemzeti akarat akarja a lengyel nemzetiségi akaratot leverni. Megpróbálkozott ezzel sokféle módon, megpróbálkozott vele a leghathatósabb eszközökkel, a gazdasági eszközökkel. Hatalmas alapot, sok százmillió márkányi alapot szántak a telepítésre. Németek letelepítésére Pozenben és Sziléziában. Az alap a lengyelek erejét gyarapította. A lengyelek, ugyanis, nagy áron eladták földjeiket az alapból gyámolított németeknek s aztán sokkal olcsóbban földet vettek megszorult németektől. A német hódítók ijedten látták, hogy a sok száz millió egyenesen a lengyelek gyarapodását szolgálta. És megpróbálkozott a porosz kormány és a német erő a lengyelek erőszakos németesítésével, az orosz iskola és a templom’ erőszakos elhódításával. Nem akadt Björnson, aki ezért a németeket a nagyvilág ítélőszéke elé idézte volna, de a németek nem is törődtek volna a pörbehívással. A nagy Poroszország, a hatvanmilliónyi németség kudarcot vallott a maga erőszakoskodásával. Csak gyűlöletet szított, keserűséget tetézett, de nem tudott egyetlen lengyel érzésű embert németté átformálni.Íme a hatalmas nemzeti akarat,amely a leghatékonyabb eszközökkel rendelkezik, belebotlik a tények logikájába. Eljut a lehetőség határához s nem tud áttörtetni rajta. A lehetetlenségbe beleütközvén, elkeseredett lett. Rátért a csak-azért is, a mindenáron-politikának útjára. Ez az út lejtő, a lejtőn járókról pedig meg vagyon írva, hogy nincsen kötött marsrutájuk. A német elkeseredés megalkotta azt a törvényjavaslatot, amelyet a porosz országgyűlés most tárgyal s amelynek benyújtása máris a nemzetközi bonyodalmak körébe kívánkozó zavarokat okozott. A német elkeseredett elszántság megalkotta a kisajátítótörvényt, amely a porosz kormánynak megadja annak a módját és jogát, hogy legyetek földbirtokát német nemzeti telepítés céljaira kisajátíthassa. Nagyszerű akarat nyilvánul ebben az elkeseredett előre törtetésben, de ez a nagyszerű akarat megnyilvánulásának mindjárt első pillanatában belebotlik a tények és következmények logikájába. Ez a logika a precedens képét festi a nagy nemzeti akarat elé. S még a németeknek is sok okuk van rá, hogy a precedenseket boncolgatva vizsgálják s megdöbbenjenek azoktól, amelyektől a jogrend vagya társadalmi rend veszedelmét festő perspektívák tárulnak föl előttük. Oh, mi nagyon is megértjük a precedensektől való irtózást"" s’ talán nincs Európában más oly nemzet, amely a precedensek’ értékelésében akkora mesterségre tett volna szert. Trásziiti levelek. Irta: Pekár Gyula* (Utánnyomás tilos.) Olyan .jó volt ott a nyitott ablaknál. Góthikus, keskeny ablak volt az s opálos káprázattal mosolygott be rajta a márciusi Velence. Fázott még kissé a szerelem városa, de napja fényében már benne zsibongott a tavasz; szellősen, balzsamosan áradt a kereveten fekvő, pár napos fiatal aszszonyra. Kissé sápadt volt, gyöngélkedett. Az öreg olasz doktor nyugalmat parancsolt neki. Nem is bánta, heverészve olyan boldog volt így. Fejében jóleső kábulat zsongott, ajkai körül csodálkozó mosoly játszott, mintegy álombanbámult, ki a lagúnák mesevilágába. Lentről, a Riva degli Schiavoni felől altatóan hallatszott fel a bárkáéok délutáni terep heréje, a mellékutca, a San Provolo felől pedig, melyre a sarokszoba másik ablaka nyílt, valami lüktető szerelmes dal hatott el füleihez. Odakint mily kék az ég s mily fehér a San Giorgio, h egy rengeteg opál a kupolája! Ragyog ez opál, de még színesebben ott lent a tenger tükrében.............Nagyot sóhajtott: nem, sohse lesz több ily perce életében! Behunyta a szemét s mosolyogva önkénytelenül a férjét szólította. Meglepte a ‘saját hangjá,és csudálkozott, hogy ily hamar hozzá szokott ahoz, hogy egy idegen férfit a keresztnevén szólítson. Körülnézett, de hát hol is a férje"! Csakhogy sírva neon fakadt." — mért semmel most itt? Ah igen, a konzulátusra kellett mennie, mindjárt megjön. A férje. . . milyen derék jó ember, sohse hitte volna, hogy ez a csupa komoly dolgokkal foglalkozó negyvenéves ember ilyen szerető és gyöngéd tudjon lenni. Nagyon kevéssé ismerte azelőtt. Hisz oly hamar jött ez az egész házasság! Kopogtattak. A szállóbeli szobaleány lépett be. A napi postát hozta, egy nagy csomó levelet tett le a kerevet melletti asztalkára. Jaj de lusta is vagyok, gondolta a fiatal asszony, s letolva lábairól a plaidjét, felült. Valami teendő után nézett, igen, majd a leveleket futja át. Csakhogy nem ment ez olyan könnyen! Igazán nagyon lusta volt s ahogy ernyedten nyújtogatta az ujjait a posta után, inkább a jegy gyűrűjében gyönyörködött. „Asszony vagyok,“ mormogta büszkén s pici kézitükrébe pillantott. Hazagondolt, — várjon mi mindent sugdosnak most , a barátnők az ő nászutjáról? „Mézes hetek! . . .“ csillant a szeme, — „de jó is boldognak lenni! . . Őt ezután másképp fogják hívni, a férje... az „ura“ nevét fogja viselni! No bizony sohse hitte volna, hogy ez az ember így tudjon imponálni neki, — neki, a függetlenkedő, fess leánynak,aki úgy tudta várakoztatni a táncosait! Íme, most más „ez az ember“ rendelkezik vele, parancsol neki,— bizony félnie kell tőle! Elmosolyodott: „eh kényelmesebb igy, — igy , az embernek csak engedelmeskednie kell .... Hm, én istenem, de mivé is lettem, s hozzá még ily rövid idő alatt? . . .“ Odakünn a nap valami felhő mögé bújt. Pillanatra árnyékba borult a fényes táj és télies hűvösség hatotta át a szobát. A fiatal asszony összerezzent: „vájjon hát igazán boldog vagyok-e? . . Eltakarta az arcát. Káprázat, meglepetés, m oly furcsa mindez, oly csodálatos ez az új világ! Hát ez az a boldogság, amelyről leányfővel annyit álmodott? Sehogyse látott még magában tisztán. Felkelt. Annyi minden útidéhoz hevert kerevete körül. Az egyiket találomra kinyitotta: fátyolos menyasszonyi koszorúja volt benne. Hát ezt ugyan minek pakolták be az útra neki ? Bizonyára úgy tévedésből rakták oda a többi közé. Merengve nézte a gyűrött fátyolt. — Mily furcsa, töprengett, — máris, hogy elhervadtak esküvőin,virágai! De nini, alattuk kis bimbók vannak itt .... és ezek kinyíltak azóta! Egészen magához tért lusta álmodozásából. Leült, megigazította haját, végig simította a halántékát és siető kézzel nyúlt a levelek után. No lássuk . . . szent isten, kéthárom nap alatt gyűlt volna össze ennyi? Ez az első: a mamától van,, — sebesen tépte fel s merengve futotta át: csupa áldás, csupa jóság! Ez a papától, ez meg a huszárezredes nagybácsitól. Elmosolyodott, , — szegény öreg katona, mennyit izzadhatott, amig ezt a rövid mondatos gratuláló levelet tollbalovagolta! De tovább, itt is a kanonok nagybácsi, az ő szava is csupa áldás . . . egészben véve mind e levelek nagyon hasonlítanak egymáshoz. Lássuk a másforma, borítékokat! Mai számunk 50 oldal. 441