Pesti Napló, 1908. március (59. évfolyam, 54–79. szám)

1908-03-31 / 79. szám

Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfize­tse március vé­gén lejár, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szívesked­jenek minél előbb megújítani, h­ogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Bil­ow és Wekerle, Budapest, március 30. A német birodalmi kancellár teg­nap találkozott a magyar miniszterel­­nökkel és a német kancellár egy újság­író előtt örömének adott kifejezést, hogy a magyar miniszterelnökkel ta­lálkozhatott. Ez az a sablonos frázis, amelyet a legközömbösebb hatalmak képviselői szoktak egymás találkozásá­nak a jellemzésére használni és amely­ről a titkos diplomáciai szálak kutatói rendszerint azt sütik ki, hogy a közöm­bös szó gyakran fontos eseményt takar. Senki sem tudhatja, hogy a két állam­­férfiú mit beszélt egymással és így senki sem tudja eldönteni, hogy ezúttal kinek van igaza. Azonban, akik magasabb látószögből figyelik az eseményeket és tudják, hogy Magyarország hivatalos képviseletének, sajnos, milyen kevés szerepe van a külügyek intézésében, azok minden bizonynyal azon az állás­ponton lesznek, hogy Bülow aligha kért tanácsot Wekerlétől a német birodalom követendő politikájára nézve. A mi szerepünk Németországgal szemben, sajnos, régtől fogva nagyon alárendelt. Pedig hosszú időkön át egyedül Magyarország volt a monarkiá­­ban a hármas szövetség egyetlen biz­tos támasza. Bismarck volt az, aki a monarkia súlypontját Budán kereste és egy magyar állam­férfiú a monarkia fejlődésének egyetlen biztos támaszául Németországot jelölte meg. Azonban sem a Bismarck—Andrássy korszak­ban, sem azután nem volt képes a ma­gyar politika tényező lenni a világpoli­tikában és a hármas­ szövetség sorsa és hatalma egészen a mi befolyásunk nél­kül intéződött. Németország nem fogad­ta el Bismarck felfogását és a monar­­kiától várható erőt csak Bécsből és csak Ausztriából várta. Ebben, igaz, első­sorban szerepe volt a mi szeren­csétlen államjogi helyzetünknek; sze­repe volt annak a folyton érvényesülő bécsi törekvésnek, amely kifelé soha­sem­ engedte érvényesülni önálló állami­ságunkat és minthogy magunk soha­sem voltunk elég erősek, hogy ezt a tö­rekvést ellensúlyozzuk, csak természe­tes, hogy Németországban is gyökerez­hetett meg az a hit, hogy Magyarország olyan tényező, amelylyel számolni kell és amelynek pláne a kegyét is kell keresni. Németország közvéleménye ezek­nek a körülményeknek a hatása alatt teljesen elidegenedett tőlünk, sőt szám­talanszor tapasztaltuk, hogy ellensé­günk lett. Hogy piacunkat nem kereste-, annak talán csak gazdasági okai lehet­tek, mert hisz a német vállalkozás már azt a munkát sem bírta, amelyet a gyors fellendülés viruló korszakában magára vállalt. Hogy azonban ellensé­ges szemlélője lett politikai és nemzeti törekvéseinknek, hogy ignorálta társa­dalmi mozgalmainkat, annak csak az ellenséges érzület megerősödése az egyetlen magyarázata. Nem siránko­zunk most ezen, mert hiszen semmi pillanatnyi szükség sem parancsolja, hogy ezen változtassunk. De hogy kö­zös találkán látjuk országunk első méltóságát a német politika vezetőjé­vel, bizonyos gúnyos érzés támad ben­nünk és nem fojthatjuk el azt a meg­jegyzést, hogy két olyan ember­­talál­kozott, akik egymással semmiről sem i*­ beszélhetnek, ami közvetve népeiket is érdekelheti. Bülow nem kesereghette el a ma­gyar miniszterelnöknek a német biro­dalom teljes elszigeteltségét. Nem pa­naszkodhatott azon, hogy a német po­litika, a császár politikája, éppen most vallotta legújabb kudarcát Washington­ban. Nem panaszolhatta el a hatalmak elhelyezkedésének Németország ellen irányuló szándékosságát. És Wekerle aligha kesereghette el neki Magyaror­szág nehéz helyzetét, amelyben királyá­val és Ausztriával ,szemben van. Egy­szóval egyik se találhatott érintkezési pontot, amelyet a másik a maga szem- Tavaszi történet. Irta: Ego. (Utánnyomás tilos. ) Méri Lajos ilyenkor, tavaszszal mindig melankolikus szokott lenni. Ő szoba­ember, szereti a meleg, ragyogó szalonokat és utálja, a tavaszt, amikor az egész társasági élet ki­szorul a szabadba. Délelőtt esik az eső, dél­után süt a nap,­­a találkák bizonytalanok és az izgalmakhoz­ még egy izgalom járul: mi­lyen idő lesz ... Nem, ő nem szereti a tavaszt. Az idén pláne szomorú, életunt arckife­­jezéssel járkált a világban. Mindig eszébe jutott, hogy negyvenéves, mindig... De azért, ha az asszonyok megkérdezték tőle, hogy mi lelte, szomorúan nézett rájuk és Musset szavait mormogta: „Blandit prin­temps, tu reviendras-donc toujours!“ És­ ez a banálissá sülyedt szomorúság annyira meg­tetszett az asszonyoknak, hogy eltanulták tőle A melankólia jól illett az ibolyás kalapjuk­hoz és szürke ruháinkhoz amúgy is... Méri Lajos elhatározta, hogy elmegy Pestről. Négy hétre elutazik valahová, ahol nem lesznek pestiek. Ahol nem lesznek ott az asszonyok. Négy hétre meg akart tőlük és a meghívásaiktól és a kedvességüktől sza­badulni. Pedig ő szerette a nőket. Nemcsak az „egy“ nőt, mint a nagyon férfias férfiak, nők ügyetlenek és gyávák a nők társaságá­ban. Móri a nőket szerette, — vagyis ön­magát szerette látni, tudni, hallani a társa­ságukban. Ő saját magát szerette és ő maga érdekelte őt leginkább kis szerelmi játékai­ban. Hiszen különben már régen megunta volna ezt a mulatságot. Negyvenesztendős volt, kérem, — tizenöt év óta megvolt neki az. Ő biztos, öntudatos mosdya és az a tekin­tete, amelynek eddig mindenféle nő behódolt. Ez a tekintet elvette az eszüket, elrabolta önérzetüket, nyugalmukat, simogatta és­­verte őket. Gúnyos volt és édes, komisz és alázatos, vad és hízelgő. Ez a tekintet hata­lom volt, az ő hatalma. Maga Méri is taka­rékosan bánt vele az utóbbi időben ... Elhiszik, ugy­e, hogy szerelmei unalma­sok lettek volna, — hiszen a nők pontosan meghódoltak a kitűzött időre, amelyet rang­juk, koruk, műveltségük és temperamentu­muk szerint határozott meg Méri, — mon­dom, unalmasok lettek volna e szerelmek, ha ő nem önmaga iránt érdeklődik legin­kább ... önmagát pedig ritkán unja meg az ember, a legtöbb ember. Ment azonban, talán mert tavasz volt és szeszélyes, ködös az idő, talán mert a negy­venes szám bántotta, — most Méri magát is unta. Elkeseredett volt és szomorú. Kitűnő idegei sem voltak olyan kitűnőek és élvezet­­hajhászó természete éppen nem kívánta az élvezeteket. Budára járt sétálni , és amikor észrevette, hogy az asszonyok oda is utána jönnek, elhatározta, hogy elutazik Pestről. El is utazott. Csak az irodavezetőjének mondta meg, hogy hová megy. Félt, ha ki­tudódik tartózkodási helye, menten utána hozzák azt az Ida nevű csinos, kis lányt, aki­vel egész télen át üldözték. Az Ida nevű kis­lány hiszen nem volt csúnya, jómódú is volt, üde is, mulatságos is,­­ de a szemében ott ragyogott a szerelem, az alázatos, naiv leány­szerelem iránta és Méri azt gondolta, hogy ő az ilyesmire még ráér, nagyon is ráér... Ezért nem ment a közismert tavasz a he­lyekre, mert tudta, hogy három nap múlva „véletlenül“ odahoznák a kis Idát is és az asszonyok is jönnének ... Egy kicsi, csöndes tengeri fürdőre akadt, amelynek nyáron van a szezonja és ilyenkor kevesen látogatják. Egy finom, csöndes, ele­gáns penzió van benne, — ez neki való, ez... Amikor odaért, örült, hogy csupa idegen embert látott, főleg ledenruhás németeket; örült, hogy talált olyan helyet, ahol nincse­nek pestiek. De mikor olyan hely nincs a világon! És Méri is hiába örült. Alig sétált félóra hosszat a tengerpart­ján, máris meglátott egy ismerős p­esti asz­­szonyt. Méri Lajos kétségbeesett. Igen, pesti asszony ez a Pórné, gyakran találkozott vele társaságban, de sohasem törődött vele.. Egy­szerű, fiatal, jómódú nő, nem bír semmi fel­tűnő tulajdonsággal. No, megörül ez majd, ha őt meglátja... Nem bír majd megszaba­dulni tőle... Komoly ábrázattal köszöntötte Pornót. Az asszony mosolyogva mondta, hogy ide­­küldték üdülni az orvosok, meg az ám, mert egy kissé vérszegény ... Aztán elköszönt tőle és bement a szállodába. — No, képzelem, ez majd, hogy kiöltöz­­ködik a tiszteletemre, — gondolta Méri. — És intézkedik, hogy a table d‘hote-nál mel­léje kerüljek. Istenem, Istenem, hát nincs számomra hely, pesti asszonyok nélküli hely? 59-dik évfolyam. 79. szám Apróhirdetések éra. Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter számítsa­­isi, dljszslotta versst. Megjelenik hétfő kivételével naponkint ünnep után is. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égisz irre _ 28 kor. — fill. Félévre— _ _ 14 , — . Negyedévre _ 7 , — „ Egy kén-----2 . 40 . Egyes szem_______1­6 fill. Budapest, 1908. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Andrássy-ut 27. Kedd, március 51. Mai számunk 32 oldal

Next