Pesti Napló, 1908. május (59. évfolyam, 106–131. szám)

1908-05-01 / 106. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAÍt: Égési évre „ 28 tor. — ill. Félévre------14 , - , negyedévre . 7 , - , Egy bőre---2 , 40 . Egyes szém-----------10 fill. 59’dik évfolyam. 106. szám Apróhirdetések ér*: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 Alléé. Hirdetések milliméter szimb­ís­­e*l, dij subár szériát. Megjelenik hét, kivételével naponkint ünnep után is. Május, Budapest, április 30. Akik a békés forradalom eszközei­vel harcolnak a konvenció ellen, maguk is konvencionális szokásnak hódolnak, mikor május elsején minden munkást­­arra kényszerítenek, hogy tegye le szerszámait és ne dolgozzék semmi áron se. Minden tömeghatásra építő in­tézmény, mozgalom vagy szervezet szimbolizmussal dolgozik és a szocialis­ták törekvése, hogy a május elseje a munka ünnepnapja legyen a világon, semmiben sem külömbözik az egyház dogmájától, amely egy bizonyos napot a felekezet olyan ünnepévé tesz, ame­lyet istenkáromlás nélkül nem lehet megszentségteleníteni. Az eretnekség vádját, az egyházi átkot és a kiközösí­tést a szocialista egyházban a bojkott és a kiüldözés modernizált átka váltja fel, de lényegében egyik sem különbö­­zik a másiktól. Ezért konvenció mind­egyik és lesz még az egyház bizonyos ünnepnapjainál is konvencionálisabb a május elseje, mert ez csak a munkás meggyőződésére akar hatni és a nap szimbolikus jelentőségének hangoztatá­sával nem a lelkek megbűvölésére tö­rekszik. Valamikor előtüntetés volt ez a nap a polgári társadalommal szemben. A­­polgári társadalomnak tudomására kellett adni, mert sokáig nem akarta­­ hinni, hogy a szocializmus százezrek­­ szervezett erejét jelenti és a májusi munkaszünet kierőszakolásával be kel­lett bizonyítani, hogy a szervezett mun­kásság a tőkével egyenrangú tényezője a termelésnek és hogy a termelés akkor is lehetetlen, ha a munkás nem dolgo­zik és nem csak akkor, ha nincs tőke a vállalkozáshoz. Be kellett bizonyítani, hogy a társadalom egyik népes osztálya a jogokban és az állami mindenhatóság védelmében vagy sehogy sem, vagy csak nagyon­ kis mértékben részesül és a tüntetésnek akár erőszakos formájá­val is kifejezésre kellett juttatni, hogy ez a népréteg nem hajlandó tovább tűr­ni a mellőzést és a jogtalanságot, ha­nem mindenben egyenlő akar lenni a társadalom többi osztályával. Ezt a szerepét a májusi tüntetés már rég elvégezte és ma szinte komi­kum-számba menne annak a bizonyí­tása, hogy sokan vannak, akik szerve­zetekbe tömörülve küzdenek a szocia­lista eszmékért. A köznapok ezer és ezer harca ékesebben szóló tüntetés en­nek az igazságnak a dokumentálása mellett, mint a május elseje, amelyet mesterkélt magyarázattal és az üldö­zött intézmények szokásainak utánzá­sával tesz ünnepnappá a szocialista­­ világegyetem. Nem ez az egyetlen fél­­i szegség, amelyben a szocialisták vakon tója. Elég szilárd-e, elbírja-e az évek cseriben romboló aknamunkáját. Talán a gondosság el­mulasztása, vagy az indokolatlan bizalom okoz­ta, hogy Goldmark halott szövegkönyveket, enyészetet okozó verssorokat aggatott tele vi­ruló muzsikával. Legutóbbi munkája, a Ber­­lich­ingeni Götz, a mester művészetének egy újabb, jelentős fázisát tárta elénk. Az indoko­latlanul tarka szövegkönyv, mely az események­nek lazán szerkesztett láncolatát vetette a hall­gató elé, megakasztotta Goldmark pompás mu­zsikájának érvényesülését. A ,,Téli rege” librettója egyszerűbb, szer­vesebb. Dr. Willner A .­OH, Goldmark régi munkatársa, ezúttal nagy óvatossággal végezte a reá bízott feladatot; egyszerűsítette az epi­zódokkal terhelt cselekményt, lenyeste Shakes­peare gazdag darabjának feleslegesnek látszó leveleit. Willner gondos munkája elismerést érdemel, azonban a „Téli rege“ szövegkönyve nem az a librettó, amelyből egészséges, lüktető zenedrámát lehetne fakasztani. Ha a „Téli rege“ librettójának fogyatékosságait kutatjuk, egy általánosabb kérdés vetődik utunkba: ké­szült-e már Shakespeare darabból jó opera­librettó? A felelet kétségtelenül tagadó. Még az Othello s a Hamlet szövegkönyve sem kelti Shakespeare pezsgő drámaiságának illúzióját. Merevek, nehézkesek a Shakespeare drámáiból készült operák, csupa élettelen tablót állítanak elénk. Shakespeare drámai erejének elragadó impetusát hiába keressük akár a Hamlet, akár az Othello, vagy a Rómeó és Júlia megzenésí­tett szövegkönyveiben. Shakespeare drámája az élet, a természet, a Shakespeare-opera pe­dig idétlenül színezett fotográfia. A „Téli rege“ szövegkönyveinek az a hi­bája, hogy nem tudja felkelteni lelkünkben a követik az agyonócsárolt polgári és nemzeti társadalom sokszor egészen értelmetlen szokásait. Szégente, a haza­fias felbuzdulás korszakaiban kokárdát kellett feltűznie minden jó mag­yarnak, külömben megverték, vagy megvetet­ték. Persze, a veréstől való félelem miatt mindenki kokárdát tűzött a mel­lére és Szigligeti maró gúnynyal szere­pelteti „II. Rákóczi Ferenc fogsága“ című drámájában azt a sárosi atyafit, aki aszerint, amint a kuruc, vagy a labanc közeledett a városba, hol ki­tűzte, hol bevonta a portáján a nemzeti lobogót. A szocialisták is vörös nyak­kendőt, jogtűt és májusi szünnapot ír­nak elő híveiknek és jaj annak, aki jogtű, vagy egyéb előírt jelvény nélkül jelennek meg a gyűlésen. Pedig bizo­nyos, hogy a holnapi munkaszünetelők között nagyon sok Szigligeti-féle alak van, aki tüntet, mert különben a­ szo­cialista egyház a nagy bojkot­átokkal sújtaná, de viszont éppen olyan örö­mest dolgozna is, ha egy másik szekta a munkakötelezettséget hirdetné május elsejére. A tüntetésből konvenció lett és ezért nincs már semmi jelentősége. Még ma is májusi fát tűznek a kedves ab­laka elé és boldogságos vigalommal kö­szönti a legjámborabb burzsoá is a má­jusi reggelt, amely a virágfakadás köl­tészetét varázsolja a lelkekbe és elhi­mesehangulatot. Valószínűtlen, különös ese­mények kerülnek elénk, amelyeket azért nem tudunk átérezni, mert nem mesélik, vagy nem mesélik jól nekünk Hermione és Leontea re­géjét. Az ,jegyszer volt, hol nem volt, hangu­latába csak a második felvonás zenéjének re­­hu­mora és naivitása ringat bennünket, míg a szövegkönyvből teljesen hiányzik a meseillat, reges varázss. Még az is eszünkbe jut, hogy C­sehor­szágnak pincs tengere — a második felvonás a cseh tengerparton játszik — pedig mesében neon szoktuk a mértföldeket centiméterekkel mérni. Valami különös bizonytalanság,­­kétség származik a stílusnak e megzökkenéséből, amely bizonyos mértékben a zene drámai hatását is befolyásolja. Willner három felvonásra össze­vont átdolgozása szerint a darab akkor kez­dődik, amikor Polixenes, a cseh király búcsúz­ni készül Leontestől, vendégbarátjától, akinek házánál egy évig vendégeskedett. Leontes hiába tartóztatja. Polixenes utazási szándéka meg­­másíthatatlannnak látszik, csak Hermionének, Leontes király szépséges nejének sikerül a ké­nyelmét vendéget maradásra bírni. Leontes örem nagyon örül a barátja maradásának. A lelkét elkezdik tépdesni a féltékenység kis csá­bos kutyái s módfeletti felindulásában — két­­ségtelen túlzással — szarvaskirályinak nevezi magát Sicilia derék királya. Azt hiszi, hogy újszülött kislánya is barátjának diszkrét aján­déka s mivel a féltékenység kis kutyái egyre erősebben csaholnak és ugatnak a lelkében, el­határozza, hogy barátját, nejét és kis gyerme­két el fogja pusztítani. Camilló nevű emberé­nek kiadja a parancsot, hogy a vendég italába egy egész, adag mérget keverjen. Camilló per­sze nem teljesíti a parancsot, hanem megszök­teti az álmélkodó királyt, aki szomorúan ál- Téli rege, jópara három felvonásban. Szövegét Shakespeare Után szabadon, irta Wiener A. 1. Fordította Dóczi Lajos. Zenéjét szerzette Goldmark Károly. Bemutató előadás a Magyar Királyi Operaházban 1908. április 30-án.­ Irta: Kálmán Imre. Amióta a Sába királynője muzsikusa vi­lágszerte ismert mester lett, valami különös balsora nehezedett Goldmark Károly operáinak pályafutására. Mintha keserves ridegséggel éppen Goldmark-operán akarta volna megmu­tatni a végzet, hogy a színpadot szolgáló zene­művészet még akkor sem áll a maga lábán, amikor olyan kiváló mestere szól hozzánk, mint Goldmark Károly. Pedig ugyancsak nagy szel­lemektől­ kérte az impulzust: Homeros, Goethe, Dickens, most pedig Shakespeare szolgáltatta Goldmarck drámai zenéjének a poétikus fel­tételét. Elein volt valami nagy szerencséje ezek­kel a súlyos neveikkel. Csupa átalakított, át­dolgozott szöveg került Goldmark keze alá. Kettős teher nyomasztotta mindegyiket. A nagy nevek tisztelete ránehezedett az átdolgozó készségére: Hjameroe, Goethe, Dickens és Shakespeare megláncolt­ák a mester librettis­­tájának a kezei. Az átdolgozások jellegzetessé­géhez tartozik az átírt daraboknak egy különös tulajdonsága: az eseményeket nyersen, impro­vizál­tan adják elénk, a szűkszavúságában pri­mitív, bőbeszédűségében pedig unalmas és fe­csegő operai dialektika közvetítésével. Goldmark, a királyi bőkezűségű alkotó művész, teremtő örömében nem nézte, nem ke­reste sohasem­, hogy milyen fajsúlyú a libret­­ tói sírniuk !!2 okul.

Next