Pesti Napló, 1908. június (59. évfolyam, 132–156. szám)
1908-06-02 / 132. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 59-dik évfolyam. 132. szám. Egész éve — 28 kor. — Illi. Félévre-------14 . — , Negyedévre — 7 . — _ Egy hóra------2 . 40 . NAP Apróhirdetések ár*: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter szimbusál, díjszabás szerint. Megjelenik hétfő kivételévelEst«* «fim_____ _ lo au. wmrtaswnn ■ naponkint ünnep után is. Budapest, 1908. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Andrássy-ut 21 Kedd, junius 2. A nép iskolája. Budapest, junius 1« * Az elemi népiskolai oktatás in-* gyenességéröl ' szóló törvényjavaslat,' ime,: a képviselőhöz elé került s gróf Apponyi Albert, a közoktatásügyi miniszter, megtoldotta egy, másik javaslattal, amely csaknem olyan fontos, mint amaz: a gazdasági népoktatást rendező törvény javaslatával. Az ingyenes népoktatás a kötelező népoktatásnak logikai folyománya s a ma benyújtott törvényjavaslatra az ország negyven év óta vár. Azóta, amióta a népiskolai közoktatásról szóló törvény a tanítást szülők, gyámok, vagy gazdák számára kötelezővé tette. Atanítási kötelezettség ellen a reakciós körök a logika nevében izgathattak, és izgattak is addig, amíg nem fedezték fel azt, hogy az iskolakötelezettség tulajdonképpen az ő javukra válik, ha ugyanis az iskola nekik ki van szolgáltatva. A leghathatósabb ellenzés ilyen módon megszűnvén, már csak a nép elfogultsága, takarékossága, vagy szegénysége tiltakozott az iskolai kényszer ellen. Most gróf Apponyi Albert az iskolától távol maradó s ilyenformán az iskolaifentartó tényezők befolyása alól is elszabadult rétegeknek az iskolába, kényszeritéséről a leglogikusabb módon gondoskodik. Megszünteti a tandijat. Az államhatalom ezután nemcsak az erejével, hanem még erkölcsi jogával is rászoríthatja a szülőket, gyámokat és gazdákat, hogy gyermeküket, illetőleg gyámoltjukat nyilvános iskolába küldjék. A ma benyújtott törvényjavaslatnak, csakis ezt a hatását latolgatjuk és eléggé súlyosnak találjuk. Minden egyéb szempontnál nevezetesebb az az egy szempont, hogy, az iskolaterülete kibővül s hogy aziskola, akár jó, akár nem jó, magához hódíthatja az egész tanköteles ifjúságot., Ha az iskola rossz, az idő megjavíthatja, felszabadíthatja, de még ennek az iskolának is lehet társadalomformáló, nemzetkiépítő hatása. Azokkal a kombinációkkal, hogy mert éppen gróf Apponyi Albert sietteti az elemi népoktatás ingyenesítését, kár bővebben foglalkozni. Mert mint kombinációk jobbára pszichológiai játszadozások, vagy politikai elmélkedések. Senki sem nézhet a pompásan komplex lelkületű közoktatásügyi miniszter lelke mélyébe s igy senki sema állíthatja azt, hogy a közoktatásügyi miniszter, aki az állami népoktatásnak ellensége és a felekezeti népoktatásnak rajongó hive, csak azért kezdeményezi a népiskola ingyenes tanítását, hogy a felekezeti iskola számára megszerezze az iskolán kívül maradiakat, sem pedig azt, hogy javaslatával a földbirtokosokat akarja tehermentesíteni, akikre az új gazdasági cselédtörvény tudvalevőleg cselédeik gyermekeinek iskoláztatása dolgában aránylag nagy terhet rótt. Sokkal egyszerűbb, ha a mai javaslat indító okai közül azt választjuk ki, amely leginkább szembeötlő s a légvárlószinűbb is: azt, hogy gróf Apponyi Albert, mint kulturember, az iskola hódító hatását fokozni, az iskolából elmaradtak számát pedig csökkenteni akarja. Amire talán az is buzdította, hogy a választói reform javaslata az írásolvasás cenzusát állapítja meg. Amikor az állam a polgárnak az alkotmányosságban való részvétele egyik fő feltételéül az elemi iskolai tanítás jó eredményét szabja meg.-a legelemibb kötelességét teljesíti, ha polgárainak e jó eredményben való részesedést lehetővé teszi. Az ingyeneselemi népiskolai oktatásról szóló törvényjavaslat benyújtását már a minap szívesen köszöntöttük, noha a népoktatás nagy reformjának csakis egy részét látjuk benne. A másik rész, a főrész, az állami népoktatás kizárólagos és kötelező voltát fogja hozni. És el fogja hozni, bármennyire is lehetetlennek látszik ma a magyar állam igazi érvényesülése az iskolában. Nálunk ez, tudvalevőleg, nemcsak a szabadelvűségnek kérdése, nem csak a népműveltségnek követelménye, hanem magyar nemzeti követelmény is. Nálunk az iskolában nem csak a szabadelvű, hanem a magyar nemzeti államnak is érvényesülnie kell s ezért merjük remélni, hogy még a reakciónak az az intenzív munkája is, amely most a koalíció patronátusa alatt folyik s Lehel kürtje. Irta: Zöldi Márton« (Utánnyomás tilos.)’. Abban az időben a „Műkincseket összeharácsoló Országos Egyesületnek“ titkára voltaim. Az egyesület tekintélyes szubvenciót elvezett az államtól, s nem tagadom, az élvezett szubvencióból munkaköröm arányában nekem is jutott némi élvezet. De bajom, kellemetlenségem is volt bőségesen. Korán tudatára ébredtünk annak az elszomorító ténynek, hogy magyar eredetű műkincseket szerezni cudarul nehéz feladat. ’Nem mintha levitézlett őseink nem lettekvolna ilyenek birtokában, de válságos időkben — és szegény nemzetünk történetében a válságok permianenciában állottak, — vaskövetkezetességgel zálogba csapták őket. Fájdalom, a kiváltás tekintetében a vaskövetkezetesség sok kivánni valót hagyott fenn. Néha hetek, hónapok teltek el, míg vatemi műkincsnek nyomára jutottunk. A nyomokat ilyenkor oly vehemensen ütöttük bottal, hogy azok izzó-porrá semmisültek. Egy alkalommal elpanaszoltam a mű’■kfercsek keresésének nehézségeit Fischer Ignác doktornak, az ismert ateista írónak. — Én tudok önnek egy jó címet adni,— mondotta a megrögzött ateista. — Nagyon lekötelez vele. — Menjen a pokolba, — mondotta cvikicerjét igazgatva.— Bocsánat, — mondottam, — ez gorombaság és nem a dressz. — Pardon, ön félreért. — magyarázta dr. Fischer, — úgy értem, hogy a legértékesebb műkincsek a pokolban vannak. — Na jó, — válaszoltam boszosan, — hogy jutok én a pokolba. — Annál mi sem könnyebb, — bólintott dr. Fischer, — tessék egy névjegy. Ezzel szívesen látják. Vaulnak összeköttetéseim ott... Harmadnapra dr. Fischer szives ajánlatával bejutottam a pokolba. Nagy arrogancia volna részemről, ha a pokol leírásába bocsátkoznám, miután, ezt előttem Dante nevű írótársam elég tisztességes sikerrel végezte. A bevonulás némi kellemetlenséggel járt. A kapun kívül kellett hagynom a reményt és a kézipodgyászt. Az utóbbi beszantott, mert a kézipodgyászban volt a hálóing, a fogkefe, a szappan és a papucs, szóval a kulturember legszükségesebb utazási ingója. Belzebub fogadott, azzal a szeretetreméltósággal, amelyet csak a legnagyobb hotelek portásainál találunk. Elvitt a lakására és Martell-konyarkkal kínált meg. — Martell úr, — magyarázta Belzebub, — állandó kliensünk, az üzleti tisztesség úgy kívánja, hogy mi is nála rendeljünk. A harmadik pohár után elmondottam jövetelem célját. Belzebub minden szavam után elégedetten bólintott. — Soha jobbkor nem jöhetett, — mondotta, — egész szekéroldalra való műkincset vásárolhat potomáron. — Ah! — Nagy titkot közlök önnel, — suttogta a fülembe, — rövid idő alatt feloszlik az egész üzlet. — Mit nevez ön üzletnek? — kérdeztem. — A poklot. Kicsinylően végignézett. — Azt hiszi, — kérdezte, — hogy a pokol vagy a menyország nem épp olyan üzlet, mint akármelyik más? Fájdalom, az utóbbi időben a mi üzletünk roppantul hanyatlott. Deficittel dolgozunk. Elhatároztuk, hogy likvidálunk, s addig is, amit lehet, eladunk kézi alatt. Nem tudtam magamhoz térni meglepetésemből. A pokol megszűnik, mint valami közkereseti társaság? Ez oly hihetetlenül hangzott... Aztán elgondoltam hirtelen, hogy micsoda következményekkel fog ez járni, milyen rettenetes változásokat támaszt az emberek gondolkozásaiban, a prózában, a versben, biz Isten, gondoltam, hisz akkor meg leélikorrigálni a bibliai szöveget! Menynyi pénzéibe fog ez kerülni az angol bibliai társaságnak! De őszintén szólva, mindez csak futólag foglalkoztatott. Minden gondolatomat az olcsón vásárolható műkincsek foglalták le. Belzebub átvezetett az arheológiai osztályba. Útközben több ajánlatot tett. — Érdeklődne ön például— kérdezte — Diogenész hordója iránt. Elég jól konzervált darab, finom diófából, cinikus faragványokkal. — Köszönöm, nem kérek belőle? — Óhajtaná megszerezni Judit zsebkését, amelylyel Holofernesz nyakát lenyi-I szélta. Csinos darab, a penge igazi damasz- Mai számunk 32 oldal.