Pesti Napló, 1908. június (59. évfolyam, 132–156. szám)
1908-06-16 / 144. szám
12 144. színi Budapest, Kedd PESTI NAPLÓ, 1908. junius 16. — Zenésmise. A budavári koronázó Mátyástemplomban Úrnapján, e hónap s6rán, csütörtökön reggel hét órakor zenésmise lesz. — Leégett bútorgyár. Vágujhelyről jelentik, hogy Kistarjoson (Trencsénmegye) a görbefabutorgyár száritójában tűz ütött ki és az egész gyárat elpusztította. A kár mintegy 200.000 korona. ' ■* pw ■■ / Gillette ' biztonsági borotva főraktára: Marton Alajos és fia Koronaherceg u. 10. Ara 24 K. A gellérthegyi lány. — Jelentkezett a névtelen levélíró. — Budapest, június 15. • A gellérthegyi rejtelmes gyilkosság bejelentője, a szerencsétlen véget ért Geng Mária kísérője, aki a bűntényre névtelen levélben figyelmeztette a rendőrséget, vasárnap reggel jelentkezett a főkapitányságon. A névtelen levél íróját HunkárDezsőnek hívják s foglalkozására nézve kovácssegéd. Hunkár így beszélte el „ a gyilkosság történetét, vs. ■ — Pünkösd vasárnapján ismerkedtem meg ’Geng Mária szobaleánynyal és csakhamar elbeszélte nekem, hogy ő a Peterdi utca 36. sz .házban lakik. Mindjárt összebarátkoztunk és megbeszéltük, hogy másnap, azaz hétfőn ismét találkozunk. A leány azt mondta, hogy még sohasem volt a Gellérthegyen, pedig már nagyon szeretne onnan lenézni a városra. Megállapodtunk tehát abban, hogy hétfőn délután fölnegyünk a Gellérthegyre, így is történt. Jókedvűen sétálgattunk, beszélgettünk, majd bementünk a bokrok közé. Nem tagadom, hogy itt enyelegtem a leánynyal, de ami történt, az mind az ő beleegyezésével történt. Estefelé hirtelen elborult az idő. Mari nagyon megijedt a sötét felhőktől és félénken mondta, hogy menjünk lefelé. El is indultunk, közben megeredt az eső és csak úgy zubogott, amíg mi lefelé igyekeztünk. Már láttuk, hogy tönkre ázunk, ha hirtelen födél alá nem jutunk. Ekkor elértünk a Ferenc József híddal szemben lévő barlang szájához és beléptünk a barlangba. Néhány percig tartózkodtunk a barlangban. Egyszerre csak megmozdultak a közelben, levő bokrok és három alak ugrott elő. Egy tüzér és két civil. A barlang szájához léptek és míg Geng Mária reszketett a félelemtől, a tüzér durván rámordított: — Hej, csavargó, nincsen lakásod? Gyere a rendőrségre! Ezzel galléron ragadott és a szakadó esőben vonszolt le a hegyről. Én nem tehettem mást, engedelmeskedtem neki és anélkül, hogy megkérdeztem volna, hogy mi célja van velem, mentem vele a völgy irányába. A hegy tövénél azután a tüzér megrúgott engem és elment. Én ott maradtam és cigarettázva jártam föl és alá és vártam a történendőket. Elhatároztam, hogy addig nem távozom innen, míg meg nem tudom, mi van vele és mit csinál fönn a hegyen a két idegen. Jó ideig várakoztam, amikor egyszerre csak kétségbeesett hős sikoltozás hangjai ütötték meg a fülemet. A Gellérthegyen sötét volt és én figyelmes szemlélés után csak annyit tudtam kivenni, hogy egy alak futva menekül a hegyen és ketten nagy sebességgel üldözik. Azt nem láttam tisztán, hogy nő-e a menekülő. Engem rémület fogott el és sietve futottam rendőrért. Bejártam az egész környéket, rendőrt azonban az egész környéken sehol nem találtam. Erre visszatértem előbbi helyemre, ahol ekkorra már nagy népcsődület, állott és egy összezúzott női holttestet néztek. Én is a közelbe furakodtam, megnéztem az éppen akkor lezuhant nőt, akiben Geng Máriát ismertem föl. Engem annyira megrendített az eset, hogy szót sem mertem szólni senkinek. Ettől fogva egy perc nyugtom sem volt. Folyton a véres holttest volt előttem s egy pillanatra nem tudtam álomra hunyni szemeimet. Négy éjszaka nem aludtam semmit. Négy nap és négy éjjel gyötrődtem szakadatlanul és folyton küzdöttem önmagammal, hogy kötelességszerűleg feljelentsem-e az esetet, vagy nem. Utóbb már valósággal betege lettem ennek a dolognak és végre is rászántam magam, hogy a rendőrség tudomására hozok mindent, hadd derüljön ki a gyilkosság és vegyék el a lelketlen gyilkosok méltó büntetésüket. Ekkor írtam a névtelen levelet. Azután olvastam a lapokban, hogy a rendőrség a vizsgálat érdekében ki akar engem hallgatni. A felhívásra megjelentem s elmondtam mindent, amit tudok. Eddig tartott Hunkár Dezső vallomása. Egy rendőrtisztviselő elment vele a tüzérkaszárnyába, hogy a tüzért, aki a két civil társaságában volt, kinyomozzák. Az összes tüzéreket felvonultatták Hunkár előtt, akiknek pünkösd hétfőjén kimenőjük volt, de Hunkár egyikben sem ismerte föl a gellérthegyi tüzért. Azt a tüzérkatonát, aki a kaszárnyában elmesélte gellérthegyi kalandját, szintén odavezették Hunkár elé, de a kovácssegéd kijelentette, hogy a meggyanúsított tüzér nem az, akitők keresnek A rendőrség közbenjárására holnap a vártüzérekkel szembesítik Hunkár Dezsőt. . . •• A rendőrség ma délután beidézte Lukácsi Károlyt, a Ferenc József-híd egyik jegyszedőjét. Lukácsi elmondotta, hogy pünkösd hétfőjén éjszaka a teljesen sötétségbe burkolt Gellérthegyről sikoltozást hallott. Kevéssel rá lezuhant egy emberi test a Gellért téri villamos sínekre. Nem lehetetlen, hogy a leány menekülés közben zuhant le a hegyről tarka krónika. Az ajtóst alkoholisták. — A vegyes házasság. — Huszonöt és száz.) jCb 'Az uj szesszadótörvény a legaktuálisabb és a legszélesebben megvitatott téma most a képviselőházban. A folyosón a minap egy nagy csoportban, melynek vitatkozóit .Wekerle miniszterelnök is hallgatta, még az a kérdés is felmerült, hogy a mezőgazdasági szeszkontingens emelése milyen befolyással lesz az alkoholizmus terjedésére. Többen azt mondották, hogy az új törvény növelni fogja az iszákosok számát, Wekerle miniszterelnöknek azonban az volt a véleménye, hogy ilyesmire még csak gondolni sem lehet. Annak az illusztrálására, hogy az alkoholistának igazán mindegy és hogy az iszákos embert se törvénynyel, se jó szóval, se rémízgetéssel nem lehet vízre szoktatni, elmondotta a miniszterelnök a következő történetet: az A kolozs megyei Ajtóson annyira elterjedt az iszákosság és olyan nagy volt az alkoholisták száma, hogy a pap a szószékről volt kénytelen prédikálni az ital ellen. A vasárnapi prédikációját azzal végezte, hogy figyelmeztette híveit, hogy ne igyanak, mert aki berúg, azt menten elviszi az ördög. Az istentisztelet után egy parasztgazda megvárta a papot a templomajtóban és megkérdezte tőle — Csakugyan igaz lenne az, amit a főtisztelendő úr prédikált? Igazán elviszi azt az ördög, aki berúg? — Igazán elviszi! — erősítgette a plébános.— És holvan az ördög? ■— kíváncsiskodott a paraszt. — Hát hol volna máshol, mint itt ’Ajtóson! — felelte a pap, hogy jól ráijesz ezen a parasztra. — Nem lehet látni, de ő résen áll, hogy aki itt leiszsza magát, menten elvigye! A következő vasárnap este egy nagy szekérrel találkozott a pap a község határában. A szekéren nyolc-tíz ajtósi gazda feküdt — holtrészegen. Ott gubbasztott közöttük, nagyokat kurjongatva az a parasztgazda is, aki az elmúlt héten kikérdezte a plébánost. A pap megállította a szekeret és dühtől remegő hangon kiáltott a részeg parasztokra: — Hiszen ti megint mind leittátok magatokat! Hát nem megmondtam nektek, hogy aki berúg, azt elviszi az ördög! Amire a parasztgazda nagynehezen feltápász- Lodott a szekérben és sunyi röhögéssel felelte a plébánosnak: — De volt ám annyi eszünk, hogy ne itt igyunk Ajtóson, ahol vigyáz ránk az ördög! Bementünk Kolozsvárra és ott ittuk le magunkat isten igazában . . . Azért nem esett bennünk kár! Amikre Antal Gábor református püspök szóvá tette a főrendiházban X. Pius pápa enciklikáját, amely kimondja, hogy a vegyes házasságok közül az egyház csak azokat ismeri el, amelyeket katolikus pap is megáldott, tudvalévően nagy kavarodás keletkezett a méltóságos főrendek soraiban. Szünet közben a liberális és klerikális főrendek valóságos fiókparlamenteket rendeztek és erről a kérdésről vitatkoztak. A vitatkozóktól teljesen visszavonult egy sarokba egy katolikus főpap, aki annak idején a nagy egyházpolitikai viták idején is nagyon rezervált álláspontot foglalt el. Egy liberális főrend odament hozzá és meginterpellálta: * — Hát méltóságod mit gondol: érvényes-e a vegyes házasság? — Tudja kérem — felelte a főpap mosolyogva — ez attól függ, hogy hogyan nézzük. Ha okuláré nélkül nézzük, akkor érvényes, ha pápaszemmel, akkor,érvénytelen . . . ' ' * ' 63 A Király-Szinházban ma este jubiláns előadás volt: 25-ödször került színre a „100 év múlva“ című nyári revü. — Nos — kérdezte az igazgató a szerzőtől rp meg vagy elégedve a sikerrel? . j — Meg vagyok elégedve — felelte a szerző —« de azt hiszem, mind a ketten jobban örülnénk ha megfordítva történt volna a dolog . . . j — Hogy-hogy? ■— Ha a darab címe az volna „25 év múlva** és ma századszor adták volna elő! SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET. (*) A Nemzeti Színház francia ciklusa. A francia ciklus tegnap fordulóponthoz, ma kulminációs ponthoz ért. A színház „Figarói házasságáénak előadásával tegnap valamelyest jóvátette azt, amit Lesage ,,Turcaret“-je dien vétett. Beaumarchais vígjátékát a műsorból átvette a ciklusba, csak néhány szerepét játszatta el másokkal, nem a minapi szereplőkkel. Az új szereplők közül Cs. Alszeghy Irma, Paulay Erzsi, Hajdú és Kovács tűnt ki. A köözönség szívesen honorálta játékukat tapssal és szívesen köszöntötte a színpadon először Császár Mariannet Bambhette kis szerepében. Ma az említettem kulminációs ponton Balzac, „Mercadet éjo került a közönség elé. Ezüst vígjáték a nagyirodalom törzskönyvéből való*. Ott van elkönyvelve s nemcsak az irodalomtörténelem irta be oda, hanem a köztudat oda- rubrikázta. A ciklusból át fogják iktatni a rendes műsorba, hadd élvezhesse a nagy, a rendes színházi közönség is! A ma esti gyér közönség pompásan mulatott rajta. S az előadáson is, amely részben jó is volt. Gál Gyula megint olyan szerepre tett szert, amelyet úgy játszott, hogy a játékát sokáig megemlegetik. Nem is a Balzac fogalmazta alakot játszotta, hanem a maga kieszelte pompás komikus személyt.. Ezen a francia cikluson végigvonult a burleszkségbe fojtás tendenciája s ma mát is ezt a tendenciát szolgálta. Csakhogy ízlést, finom ízlést és nemes vidámságot érvényesített. Valamelyest abból, amelyet a vidámság nagymestereinek előadásaiban eddig hiába kerestünk. Valamelyest abból a jókedvből, amelyben káröröm és felsőséges csúfolódás nyilvánul s amely mindig primitív eszközöket természetesen, magától értetődően szokott alkalmazni. A többi, az eddig szerepelt vidám alakok kínkeservesei erőszakolták a jókedvüket és kegyetlenül megfojtották a szerzőét. Gál Gyula bohózati alakká, pusztán csak kacagtató figurává formálta Mercadettt, de a bohózatban a komikumot, a tréfát, a mókát finom művészettel érvényesítette. Nagyon sokat kacagtunk rajta s csakis sajátos, a vígjátékhőst átalakító fölfogást láttuk játékában, de nem találkoztunk benne egy szemernyi kellemetlen túlzással sem. — „Mercadet“ és mestere Balzac nem a fölfedezendő, nem a föltárandó, nem a megismertetendő értékek közé tartozik. A Nemzeti Színház jól jár, hogy a francia ciklustól örökségül nem kapja ezt az értéket. S a közönség is jól jár, ha a soha el nem múló, a csakis külsőségeiben változó embereinek azokat a pompás nyilvánulásait élvezheti, amelyekkel ez a vígjátéki szolgál s ha nemcsak a könyvben, hanem a színpadon is megjelenik előtte az emberábrázolásnak, a társadalomleleplezésnek az a fenségesen egyszerű remeklése, amelytől Balzac darabja megdöbbentőn magától értetődő és igaz és örökkön érvényesnek látszik.. Benne még a mondások is, az embereknek a társadalomhoz való vonatkozása is, a cselekmények-