Pesti Napló, 1908. július (59. évfolyam, 157–183. szám)
1908-07-01 / 157. szám
PESTI NAPLÓ, 1908. julius 1. 157. szám 2 Budapest, szerva fejlődő gazdaságunkban stagnáció fog beállani. Olyan, amely az illető gazdasági ágakban nyilvánul s amelynek hatását az egész nemzetgazdaság megérzi, amely azonban nem nyilvánul a bankok mérlegeiben. Az osztalék és a jutalék továbbra is a kulmináció felé törtethet, míg az ország gazdasága senyved. Szinte bizonyos, hogy a bankok nagyképű közgazdasági prókátorai mosolyogva azt fogják magyarázni, hogy hiszen a bankok és a közgazdaság szerves egységben vannak s hogy ezért a gazdaság senyvedését a bankok is megsínylenék, de ezzel a mosolygó teóriával Magyarországon szembe állíthatjuk a gyakorlatot. A múltak tapasztalatait és bankjaink pszichológiáját. A magyar bankok dolga nem folyik rosszul, ha a magyar gazdaság senyved. Nekünk nincsenek is egyéb hatalmas gazdasági intézményeink és faktoraink, csakis a bankok. Minden egyéb gazdasági tényezőnk gyermekcipőben jár, vagy biceg, de a bankok hatalmasan kifejlettek. Örvendetes, ha igazán hatalmasak, de nem örvendetes, ha hatalmuk a gazdaság fejlődöttségével fordított arányban van. Az összeesküvő bankok az összeesküvés kritikája ellen tiltakoznak. Azt magyarázzák, hogy lám, Bécsben is, Berlinben is történtek ilyen „megállapodások.“ Sohase tagadtuk, mindig tudtuk ezt. De tudjuk azt is, hogy sem a bécsi, sem a berlini megállapodások nem jelentik a hitelkeresletnek a pénzpiactól való elzárását, nem jelentenek monopóliumot, nem jelentik a magándiszkont versenyző kedvének megkötését. Odakint a világpiac érvényesíti a versenyét, míg nálunk, a mi hitelkeresőink primitív világában a budapesti bankok kartelle s az osztrák „megállapodás“-hoz való csatlakozása a verseny teljes kiküszöbölését, a pénz állandó drágítását, a hitel megnyomorítását jelenti. Odakint a verseny szabályozza a „megállapo-Tehát: Mirza Ali is a Gare de l‘Esten szállt az Orient-expresszbe, rengeteg podgyászszal és tekintélyes kísérettel. Olyan cipője volt, mint azoknak az embereknek, akik mezítláb járnak és csak vasárnap húznak cipőt: otromba, vastagtalpú, cúgos. A ruhája, mint valami német tanáré, de vizs Igán, szalonkabát, bő nadrág, lehajtott gallér és félrecsúszott fekete nyakkendő. Még egy szenzációs részlet: késsel és villával evett, mint a többi emberek. Mikor az étkezőkocsiban a pincér körüldülöngött a tállal ,egy feketeszakállú román úr felé nyújtotta először, mert az ült a sarokban. Erre fölkelt egy fiatalember a sah kíséretéből és a folyosón tárgyalt a pincérrel. Már a második fogással Mirza Ali herceg felé támolygott a pincér. Hál' Istennek, sokat evett, abban az időben jó étvágya volt. Vacsora után aludni tértünk, s a fülkében, amelybe kerültem, a román úr aludt, meg két perzsa Mirza Ali kíséretéből. Itt sem tudok szenzációkat adni, mert a perzsák perzsául hörögtek, fújtak és krákogtak, és esemény csak az volt, mikor lefekvés előtt valami rettenetes illatszert vettek elő, hogy a párnájukat megfecskendezzék vele. Ennek tudniillik olyan rémületesen csípős illata vott, hogy a román meg én egymásra néztünk. Valami megvadult otkolon, vagy elkeseredett rózsaolaj lehetett, mert alapjában véve jószagú volt, csak csípte az ember orrát, szemét. Általában ez az illat terjengett mindenütt, ahol megfordultak. Szagos volt tőle a folyosó, az étkező, a dohányzó, minden. A román dzsentimen, aki velünk volt, franciául káromkodott, dász,“ nálunk a megállapodás megköti a versenyt. A bankok tehát ne csodálkozzanak, ha a közvélemény fellázad az ellen, hogy az ő uralmuk teljesen korlátlanul érvényesüljön a magyar gazdaságban, a termelésben, az üzletben, a vállalkozásban. Amúgy is csupalekötöttség, csupa függőség vagyunk, politikailag is, gazdaságilag is. A bankok ne az uralkodó faktorok számát szaporítsák, hanem a gazdaságot gyámolító energiák közt szerepeljenek. Ez a kötelességük, ez a hivatásuk, sőt még jó üzletük is volna. Budapest, június 30. A képviselőház holnap, szerdán délelőtt tíz órakor ülést tart, melyen a végrehajtási novellát tárgyalják. Ezenkívül csak a birtokrendezésről szóló javaslatot intézik el a nyári szünet előtt, mely így pénteken megkezdődhetik. Pénteken a főrendiház elintézi a képviselőházi és átküldött összes javaslatokat s ezzel hosszú hónapokra csend áll be a parlamenti életben A szeszadójavaslat a főrendiházban. A képviselőházban ma arról beszéltek, hogy a pénzügyminiszter a szeszadójavaslat főrendiházi tárgyalása alkalmával módosítást terjeszt elő, melyben a más-lékkiviteli tilalmat akarja felfüggeszteni. Ez a hír azonban téves, mert a képviselőházat a módosítás keresztülviteléig nem lehet együtt tartani. Ezzel szemben valószínű, hogy a kormány adminisztratív úton akarja a kiviteli tilalom hatását paralizálni. A végrehajtási novella. A képviselőház holnap fogja megkezdeni a végrehajtási novella tárgyalását. A vitához eddig már öten iratkoztak fel s a többségről Horváth József (marosujvári), Kelemen Samu, Éber Antal s Balogh Ernő akarnak felszólalni. Mind a négyen a javaslatok ellen. Amint halljuk, Günther Antal miniszter hajlandónak nyilatkozott hozzájárulni olyan módosításhoz, hogy a törvény szentesítése előtt kötött ügyletek dolgában egy évig a régi végrehajtási törvény maradjon érvényben. Érdekes interpellációk. Holnap kétérdekes interpelláció lesz a képviselőházban. Az egyiket Hoffmann Ottó mondja a „Korbács" című időszaki nyomtatvány államvasuti pausziéja dogában, a másikat Bródy Ernő a pénzügyminiszterhez intézi a fővárosi pénzintézetek kartelje dolgában s megkérdezi Wekerlét, helyesnek tartja-e ezt az egyesülést, mely a pénzt megdrágítja s súlyos csapással fenyelgeti az ország közgazdasági életét, s hajlandó-e a kartelt meghiúsítani. Mind a két interpellációra — mint halljuk — nyomban felelni fognak a miniszterek. Az osztrák parlamenti helyzet. Bécsből jelentik nekünk. A hivatalos lap holnapi száma közli a költségvetési javaslat szentesítését. Az osztrák parlamentnek most folyó ülésszakában még két fontos javaslatot kell elintéznie. Az egyik a landwihi újoncjutalékának ötezer emberrel való fölemelése. Ez a javaslat nem fog különösebb nehézségeket okozni, mert a landwehr-kormány az újonckontingens fölemeléséért számos szociális előnyt nyújt különösen a mezőgazdasági lakosságnak a fegyvergyakorlatok és aratási időre való szabadságolások terén. A másik javaslat, ami elintézésre vár, a szeszadó emelésére vonatkozik. Ennek a javaslatnak két hatalmas ellenzője volt eddig: a lengyelek és a szocialisták. A lengyel klubot sikerült báró Beck miniszterelnöknek leszerelni, de a szocialisták még mindig ellenzik a javaslatot és annak előreláthatóan sok nehézséget fognak útjába gördíteni. Mindkét javaslat tárgyalását megnehezíti, illetve elodázza az a sok sürgősségi indítvány, amit a különféle pártok terjesztettek a Ház elé. Ezek közt van a szocialisták indítványa is az általános aggkori biztosításra. A képviselőház ma ülést tartott, amelyen több kisebb jelentőségű sürgősségi indítvány és interpelláció fölött döntött. A kivándorlási törvényjavaslat. A kivándorlási bizottság ma terjesztette be a Háznak jelentését a kivándorlási törvényjavaslatról, mely csak őszszel kerül napirendre. A jelentése mondja, hogy a kivándorlás kérdését az 1903. IV. tc. szabályozta már, ez a szabályozás azonban, habár alapelveiben helyes volt is, mégsem járt a kellő eredrménynyel és az utána következő öt esztendőben a kivándorlók száma 800,000 re emelkedett. Az amerikai nagy gazdasági válság következtében ugyan tömegesen tértek haza a kivándorlottak, de ez az 1903-iki törvénytől teljesen független volt. A kivándorlás körül tehát újabb rendszabályok megtétele mutatkozik szükségesnek és ezt célozza a törvényjavaslat. A javaslatot a bizottság a Háznak elfogadásra ajánlja néhány jelentékenyebb módosítással együtt, hogy ők is értsék. De ők nem törődtek a románnal. Egyetlen egy érdekes momentuma volt ennek az utazásnak. Mirza Ali reggel kilenckor fölkelt, reggelizett, s aztán beült a kupéjába, amelynek ajtaja nyitva volt. Maga alá szedte a lábát, mint mondják: törökösen ült, s így ült mozdulatlanul reggel kilenctől délután egyig. Akkor ebédelt, s megint felkuporodott az ülésre este nyolcig. Mindez idő alatt senkivel egyetlenegy szót se váltott, senkire rá sem nézett. Ahányszor elsétáltunk a szakasza előtt, csak azt láttuk, hogy il mozdulatlan, némán, mint valami bálvány, s néz ki az ablakon, vagy néz maga elé valami iszonyú bamba, szomorúsággal, ami talán csak a mi európai szemünknek volt bamba szomorúság, lehet, hogy a perzsák ezt hörögték egymásnak: „ejnye de vidám a herceg!“ — de nekem még most is emlékezeteimben van az a mélységesen együgyű és nagyon szomorú nézés, úgy érzem, megtaláltam a szót rá: állati szomorúság volt. Ezt a tekintetet Pesten láttam utoljára. Este tizenegy órakor jön meg az expressz a nyugati pályaudvarra, s ilyenkor az idegen utazó lefekszik aludni a hálókocsiba. Pesten nem érdemes nekik kiszállni erre az éjszakára. Piát lefeküdt ő is. Tizenegykor megvetették az ágyát, hirtelen elterjedt a kocsiban a vérlázító otkolon szaga, aztán becsapta magára az ajtót. Mirza Ali. Még valami. A tíz-tizenkét ember közt, aki kisérte, egyetlenegynek volt fez a fején. A többi sapkában vagy kemény kalapban utazott. Ezzel a pirosfezes emberrel megismerkedtünk, a román is, én is. A sah orvosa volt és elég gyalázatosan beszélt franciául, nem azért, mintha a perzsák nehezen tanulnák meg a francia nyelvet, hanem mert a pirosfezes doktor német volt. Hogy a sah németnek öltözött az útra, ebben nem találtam semmi perzsa nemzeti jellemvonást. De hogy a német doktor Parisból Konstantinápolyba perzsának öltözve tette meg az utat, ennél németebb dolgot hamarjában el se tudnék képzelni. Nem ok nélkül szerénykedem: nem történt semmi szenzáció az utón. A szenzációt az én számomra most literálja Mirza Ali odahaza Teheránban éhez az unalmas nemzetközi úthoz. Háromszor esküdött meg az alkotmányra, aztán nekieresztette Liakov tábornokot a jó perzsáknak. Öletett, kivégeztetett, sőt trónusa előre megcsonkíttatott, kínoztatott embereket. Elgondolom, és folyton a szomorú korpi tekintetét látom. Mikor az öreg papok nyelvét kivágatta, akkor is így nézett rájuk? Azt hiszem, igen. Mikor a képviselőket ágyaztatta, akkor is ezzel a tekintettel várta otthon az eredményt? El tudom képzelni, hogy akkor se nézett másként. Egy ember, aki egyetlen megszakítással tizenkét órát tud egyfolytában kuporogva ülni , némán, szobormereven, abban sok nyugalom és megfontolás van. Persze — mondhatnám — most ön utólag sok mindent belemagyaráz az én pózomba, holott nekem akkor a fogam fájt, vagy valami kis párisi nőt sajnáltam. De — felelhetném én neki — nekünk, szerény utazó polgároknak nem áll más mód a rendelkezésünkre shoz, hogy a Derzsa csá-