Pesti Napló, 1908. szeptember (59. évfolyam, 209–234. szám)
1908-09-01 / 209. szám
Budapest, kedd 1908. szeptember 1. 209. szám 3 ________PESTI NAPL 6.____________ alakulásban részt vegyen. A katonai kérdéseknek olyan megoldását tervezik, amelylyel állítólag a fügetlenségi párt beérheti. Az uj programmnak ez a része már elintézett dolognak tekinthető. Ellenben függőben van még a bank ügye, mert erre vonatkozólag sem az uralkodó elé nem terjesztettek még konkrét megoldási javaslatot, sem a függetlenségi párt végleges és egységes álláspontja nincs még kialakulva. A programmnak többi része, így a választási reform ügye is, már teljesen tisztázva van és e tekintetben nehézségek már nem merülhetnek föl. A szerb kereskedelmi szerződés. A hivatalos lap vasárnapi száma közli a kabinet rendeletét a szerb kereskedelmi szerződés életbeléptetése tárgyában. A szerb szerződést most csak ideiglenesen, ez év végéig terjedő érvényességgel léptette életbe a kormány; január 1-én túl csak az esetben lesz érvényes a szerződés, ha addig az országgyűlés letárgyalja és elfogadja. Belgrádból jelentik. A hivatalos lap közli a monarkiával kötött kereskedelmi szerződés szankcióját, továbbá egy királyi ukrázt, mely szeptember 1-étől kezdődőleg ideiglenesen életbelépteti a szerződést. Szerpentinut. — Apponyi beszéde. — Jöbb, ha a 67-es pártok, követve gróf Apponyi Albert példáját, beolvadnának a függetlenségi pártba. Gróf Apponyi Albert beszédében elmondotta, hogy ő mindig elkísérte Sághyt, ha beszámolót mondott, megtette ezt most szintén, már csak azért is, hogy kitűnjék: nincs különbség a régi Apponyi és Apponyi, a miniszter között. Majd rátért az aktuális politika kérdéseire, amelyekről ezeket mondotta: Vádolják a függetlenségi pártot — mondta a többi közt — azok, akik egy kanál vízbe fojtották volna azelőtt a függetlenségi eszmét és most egyszerre úgy lépnek föl, mintha rajongnának érte, mintha egy félórát sem tudnának várni, hogy megvalósuljon, — vádolják a függetlenségi pártot, hogy lemondott céljairól. Azt mondják: a híres függetlenségi pártnak három tagja benn van a kormányban, hát most hol van az ország függetlensége? Nincs meg a külön vámterület, a katonát még ma is németül kommandirozzák, mint azelőtt, hol van az a nagy függetlenség? Én megmondom, hol van. Ha valaki egy meredek hegynek nekimegy, föl akarja a szekerét vinni a hegy tetejére, befog két lovat, nem bírják, befog négy lovat, ha azok se bírják, befog hatot, befogja ökreit is és a végén látja, hogy sehogyse tudja a szekeret a meredek hegyen fölvinni. Akkor észreveszi, hogy a hegy körül egy szépen görbülő út megy föl, azon bár kissé lassabban, de följut. Mikor okosabb, ha tovább fog menni a meredek utón és jószágait elcsigázza, vagy ha kerülő utat választ, anélkül, hogy a jószág erejét fogyasztaná? Az okosabb ember az utóbbit cselekszi. Elsőnek lenni nem azt jelenti: bolondnak lenni, hanem az okos utón haladni Mivel tapasztaltuk, hogy a meredek utón nem tudunk följutni, ha a nemzet minden erejét megfeszítjük, az csak elcsigázza a nemzetet és mivel fölfedeztük, sőt merem mondani, tudjuk, hogy van egy kerülő út, amelyen lassan felférünk a csúcsra, mint okos emberek ezt az utat választottuk. Megyünk ezen az úton anélkül, hogy a nemzettől nagy áldozatokat kérnénk. (Éljenzés.) A külön vámterület ma még nincs meg. Miért? Azért, mert azok, akik a nemzet urai voltak mielőttünk, lehetetlenné tették megvalósulását azáltal, hogy idegen országokkal önhatalmúlag megmásíthatatlan szerződéseket kötöttek. Ha tehát szerződésszegők nem akarunk lenni, fönn kellett tartanunk s igy csak akkor lehet meg a külön vámterület, amikor azok a szerződések lejárnak. De akkorára biztosítottuk az országot, a szekerünknek a rudját s odafordítottuk a függetlenség felé. Azt mondhatja valaki, nem nagy dolog a szekér rudját odafordi György gróffal. Tanítottam, minden nap leckét adtam föl neki az angol nyelvből és ő tanult, akart... A harmincnyolcéves, országából kivert férfi könyve felé hajolt és úgy magolta: I, you, he... És én a harmadik szobába is behallottam, amint föl és alá járkál és mondogatja: — I am going... Jou ar going... He is going ... És este átjött hozzám s vacsora közben beszélgetni kezdett. Mesélni az elmúlott időkből, élő, de neki soha vissza nem térő emberekről. Halkan és szomorún mesélte élete történetét. Mindent, mindent... Furcsa alkotás a férfi szíve. Egyszerre többet is tud szeretni. Hevesen és féltékenyen. Mindegyik szerelme egyformán drága neki, mint az anyának gyermekei és mindegyikért a halállal tudna szembe nézni. Egy asszonyt szeretett és egy leányt. S őt is mind a kettő szerette. Az asszony érzéki, forró, vad szerelemmel, a lány tisztán, szűziesen ... — És a színésznő? — Az csak mulatság. Hatszáz, vagy ezer koronát adott neki havonta, hogy legyen hova feljárnia ebéd után. Mikor aztán a hideg, számitó lány magánügyeibe is kezdett beleavatkozni, megfizette és otthagyta. De ezt a kettőt szerette nagyon és szenvedélyesen. A lányt feleségül akarta venni. De a család nem adta ... így ült és mesélt György gróf minden este ... Aztán köszönt és aludni ment. Éjféltájt egyszer füslbredtem és György gróf szobájából világosságot láttam kisugározni. Figyeltem. Mintha simna odabenn. Felkapom a rókámat, lesnyitok. A hatalmas, gyönyörű szál ember két karjára az asztalra roskad, fejét lehajtja és csuklással szakgatott hörgő hangon sir. — Mi történt? — kérdem. Előtte az angol nyelvtan, könyei túl hullanak és fejét föl sem emelve, felelitani, azt két perc alatt meg lehet csinálni. Két perc alatt meg lehet csinálni egy nagy téren, de ha a szekér egy keskeny útban van, ahol meg fog dúlni nehéz, akkor nagy dolog a rudat úgy irányítani, hogy másfelé álljon, mint azelőtt, így voltunk ezzel. Az előbbi kormányok alatt a rúd folytonosan az Ausztriától való függés felé volt fordítva, most egyfelől Ausztria, másfelől a horvátok és nemzetiségek szorongatják az utunkat. Ilyen keskeny utón megfordítani az ország szekerét, hogy most a rudja függetlenség felé nézzen és nem a közösség felé, nagy munka volt és ezt elvégeztük. A többi aránylag könnyű, haladni a keskeny utait is lehet, csak a megfordítást volt nehéz megcsinálni. Azt mondják, hogy egy csomó bajt akasztunk az ország nyakába. A vasutakon sohasem volt annyi baj, mint most. Ha valaki valamit szállítani akar, áruja vesztegel, a vonatokkal meggyűlt a hajunk, mindenféle nemzetiségi iskolákban, oláh és tét vidéken mindenféle baj mutatkozik, amely előbb — úgy mondják — nem létezett. Ebben van valami igazság. De ha valaki örökséget csinál, akkor eleinte megörül az örökségnek. Ha megnézi a telekkönyvet, öröme néha megcsappan, mert látja, hogy milyen teherrel van megterhelve és akkor gondolkodik, várjon elfogadja-e az örökséget. Mi is örökséget csináltunk. Másoktól örököltük a kormányzatot és midőn megnéztük a teherlapot, ha magunk dolgáról lett volna szó, nem vállaltuk volna el, de mivel az ország dolgáról volt szó, el kellett vállalni minden terhével együtt. Bajok vannak az államvasutakon, mert már tíz-tizenöt esztendő óta nem rendeltek egy lokomotivot sem, ki nem javították a sínt, hogy a költségvetésekben mutathassák a nagy jövedelmet. Ilyen könnyelmű gazdálkodás folyt, és most, mikor nem palástoljuk a bajokat, kipattannak. De hogy kipattannak, ez már az első lépés az orvosláshoz. Ha valaki minket akarna felelőssé tenni a bajokért, amelyek most kipattannak, mert a valóságot akarjuk az egész vonalon látni, az úgy járna el velünk epemben, mint a számadó hasznár a gazdájával szemben, aki éveken át új ökröt nem vesz, az ekét, a masinát ki nem javíttatja. Az urnak tetszik ez a gazdálkodás, mert nincs költség. Ez eltarthat egy pár esztendeig, de egyszerre az ökrök mind elvénülnek, hasznavehetetlenné válnak az ekék, eltörnek a masinák és romba dől az egész gazdaság. A gazdának ilyenkor új számadója van, aki megmondja, hogy mi nincs, annak a gazda csak örülhet, mert inkább megfizeti, minthogy tovább ámuttassa magát. — Semmi... Főbelövöm magam! Hozzá megyek, fölemelem a fejét, a szemébe nézek... — Nem szégyeli magát. Egy ilyen hatalmas, erős férfi ilyet mondjon. Hát nemi azért jött ide, hogy megmutassa odahaza mindenkinek, hogy igenis, maga erős és kitartó, hogy nem kell öröklött pénz és cím, a maga erejéből is ember lesz... — Nem vigasztalna, ha tudná, mit érzek így éjféltájt, mikor egyedül ülök egy kis szobában az óriási Newtyork közepén, künn rohan az élet, villamos fényben fürdenek milliók, én pedig ülök és leckét tanulok. Fölkelnek ilyenkor a múlt kísértetei, egymásután elembe állnak, az arcomba röhögnek, kártyacsomót vágnak a szemembe és tovat rohannak. És látom azokat, akiket szeretek. Újra és újra olvasom a leveleket s végül azt érzem, nincs már a földön keresni valóm. Ki voltam ?... Mi vagyok ? Melléje ültem s kértem, mondja el az angol leckét. Elmondta. Köniyein keresztül csöndes mosoly szállt át s szomoran súgta. — Maga jó ... — De hiszen pompásan megy az angol! dicsértem meg. Két hónap múlva mindent tud s akkor magáé a világ. — Hát hiszi, hogy lesz még ember belőlem. — Tudom . .. Egészen biztosan ... Csak az ilyen ostobaságokat hagyja. Mint minden idegbeteg ember, ő is hirtelen vidám lett, győzött rajta az életerő, fölkelt és felém nyújtotta a kezét: — Ígérem, nem lövöm magam főbe! György gróf ígéri!... Olyan hangon mondta, mintha a mágnáskaszinóban adná becsületszavát. Nem is lőtte magát főbe. [(Vese következik.)" Budapest, augusztus 31. Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter tegnap megjelent a somorjai kerület déli kövegében, ahol Sághy Gyula, a kerület képviselője, befejezte beszámoló körútját. A megjelent választókhoz előbb Sághy Gyula, utána pedig gróf Apponyi Albert mondott beszédet. Sághy foglalkozott az önálló bank és az általános választói jog ügyével, majd rátért a fúzióra, amelyről ezeket mondotta: Az önálló banknak a megoldása elősegítheti a fúziót a 67-es pártokkal és ha az általános választói jogot is sikerül közmegnyugvásra megoldani, akkor még egy másik nehézség is elesik, amely ma még a fúzió megvalósítását is akadályozza. Míg ez a két kérdés teljesen megoldva nincsen, a fúziót nem tartja közvetetten aktuális kérdésnek, s különben is csak oly fúziót tart egészséges alakulásnak, mely az országra nézve is minden tekintetben hasznos. Ez a fúzió pedig olyképpen volna a leghelyetlen munka és hivatal n nélkül. Angolul tanult, hogy aztán elmehessen Canadába akár favágónak is. — Az ember nem is hinné, milyen nehéz egy tisztességes szobát kapni, — mondta beszélgetés közben. Sokat persze nem fizethetek, de a tisztaságot azért mégis szeretem. Maguk sehol se tudnak egy jó szobát? — Tudja mit, — fordultam hozzá, — nekem van egy kiadó szobám. Jöjjön oda lakni, kap szállást, ellátást, sőt még angolul is tanítom. Úgy gondoltam, hogy inkább ez a szegény, szerencsétlen ember, mint valami ismeretlen. Azt a pár dollárt csak meg tudja fizetni és legalább olyan helyen lesz, ahol megértik a panaszát, ahol elsírhatja szomorúságát. Eljött. Elhozatta ruháit és cigarettatárcáit. Múltja minden gazdagságából, hetyke, pénzt szóró fiatal éveiből, a versenyekből, szeretkezésekből, katonatiszti rangjából csak ezek a cigarettatárcák maradtak meg. Jóbarátok, jóbarátnők ajándéka. Mindegyikbe egy-egy szives sor volt bevésve. Hol vannak, akik adták? Mit jelentenek a bevésett szavak ? És egy kis doboz írást is hozott magával. Leveleket, csupa szerelmes levelet, és néhány arcképet. Olykor fölemelte a doboz tetejét és behunyt szemmel szívta a belőle kiáradó illatot. A posta pedig még most is hozott neki a messzi országból leveleket. A borítékon finom, gyöngéd írás. Mindenki elhagyta, mindenki elfeledte, csak egy valaki nem... Kisérje áldás és rózsanyilás útjain ... Mi közöm volt ehez az emberhez? Semmi. De egy, bolond rajongás kerített hatalmába. Én akartam belőle embert csinálni, én akartam visszaadni az életnek. Rajongó és bolond vagyok, hiszen ezért élek oly meszsze hazámtól, családomtól. Mint egy kis gyerekkel, úgy bántam