Pesti Napló, 1908. december (59. évfolyam, 287-312. szám)

1908-12-01 / 287. szám

2 Budapest, Keau _________PESTI NAPLÓ 1908. december 1.­­A 117. szám annál kínosabb, mert a kormányzó többség legterrorisztikusabb, tehát leg­befolyásosabb pártjának és a kormány egy tagjának a vezetésével folyik. « Valóban, a miniszterelnök­ méla szomorúsággal szemlélheti ezeket az eseményeket. Amit politikai életének legértékesebb korszakában, legnagyobb dicsősége tetőpontján és az ország túl­nyomó nagy közvéleményének a he­lyeslésével alkotott, azt ma kikezdi egy kicsiny párt, amelyet az akkori küzdel­mek vetettek felszínre és a miniszter­elnök, aki ma megint egy nagy többség élén áll, kénytelen eltűrni azt a nyílt izgatást, amelyet ez a kicsiny párt az ő legszebb alkotása ellen folytat. Kény­telen, mert ez a kis párt a legnagyobb ügyességgel és a legnyíltabb szemér­metlenséggel tolja előre a maga köve­teléseit és mert a többség nagy részé­nek szellemi sötétségével is egyezik az a politika, amely Wekerle uralma alatt akarja visszacsinálni mindazt, amit a többség a régi Wekerle uralm­a alatt alkotott. A néppárt a maga terrorizmusával ráfekszik a nagy koalícióra és mert se a kormány, se a koalíció nem bírj­a el a kritikát, sőt beteges izgalommal igyek­szik minden ellenzéki hangot elfojtani és mivel a kormány rémülve gondol arra a lehetőségre, hogy a néppárt va­lami miatt megneheztelhet és ellen­zékbe megy, minden kellemetlenséget eltűr és minden pofont zsebrevág, amit a néppártról­­adnak ki. És a néppárt nagyon ügyesen és nagyon szorgalma­san használja ki ezt a helyzetet. Része­se a hatalomnak és élvezi annak min­den előnyét, ellenben, ha érdeke és a népszerűség úgy kívánja, éppen olyan kellemetlen a kormánynyal szemben, mintha ő nem is kormánypárt volna. "A többség gyakran fogcsikorgatva néz­te ezt a kétlald politikát, de a szolgálati­készségben végsőkig menő lojalitás félt nyílt ellenségévé tenni a néppártot, aminek az lett a következménye, hogy a néppárt kerekedett felül, bent is, oda­­künn is. A vidéken a katolikus népszö­vetség hatósági támogatással rántja ki a talajt a függetlenségi párt lába alól, a parlamentben pedig a néppárt lármás terrorizmusa tarja igájában a kormányt és pártjait. Ez a helyzet adta meg a néppártnak a bátorságot, hogy pro­gramja jának megfelelően ismét egy lé­péssel előre menjen és a legfelsőbb bí­róság ítéletével szemben most ellensze­­gülésre lázítsa az embereket. A kormány néma megadással nézi ezeket az eseményeket. A királyi ügyészség nem fog megmozdulni és ha meg is mozdul, ez a képviselőház, mint Rakovszky mondta, aligha fogja a nép­pártot a bíróságoknak kiszolgáltatni. A nagy koalíció hajóján néppárti lobo­gó leng és a néppárt nemcsak a kor­mányát, hanem a Kúriát is gyalázhatja. Ez a jelenlegi rendszer erkölcstelensé­gének legkét­ségbeejtőbb tünete, mutatott nekünk a történelem színpadán. És habár az ő nyomán, bár nem mindig az ű szemüvegén át, egészen új képeket, uj színeket, uj távlatokat, uj háttereket és uj karaktereket inl­ít, elénk a modern történetírás, még mindig nem mondhatjuk, hogy a történetirág forra­dalma célhoz jutott. Mindezeket a gondolatokat egy könyv tá­masztotta agyamban, amelyet minden művelt embernek el kell majd olvasnia, mert a törté­netírás forradalmát mértföldekkel és évszáza­dokkal viszi előre. Hadat üzen az iskoláknak, a hagyományoknak és nem kötve magát sem­miféle módszerhez, egészen új világokat tár elénk. Ez a könyv Guglielmo Ferrero hagy műve Róma nagyságáról és pusztulásáról, amely most hagyja el kötetenként a sajtót. Ezekben a kötetekben keresheti ám valaki an­nak a történelmi ítélőszéknek évszázadok óta kihirdetett ítéleteit! Micsoda új szempontok, milyen új gondolatok jelentkeznek helyettük és a klasszikus Rómát mennyire másnak látjuk, mint amilyennek eddig tudtuk. Szik­eket lá­tunk, minőket sohasem ismertünk és olyan élet­­varázsolódik elénk, amelyről eddig fogal­munk sem volt. Mommeelnnél megállt a római történetírás és ezt csak most veszszük észre Ferreronál. Mommsen jogi formalizmusa élet­telenné tette történetét, Boucher-Leclerqu de­dukciója eltorzította az embereket, Ferrero szakít mindegyikkel, szakít mindenkivel. Elő­veszi a vásznát és ecsetjét és a maga színeivel festi, amit lát. De csak azt, a­mit ő lát. A mű­vészet legelemibb törvényét teszi a történetirá­s alapjává.­­Festi a történetet, ahogy azt látja és őrzi. A lelke előtt áll a model és lefesti szá­munkra. Ha osztályozni kell az irodalmi mű­veket, az ő könyve számára a meglévő sablonok nem illenek. Én azt mondanám: történelmi festményt irt, amelylyel úgy vagyunk, mint minden képpel: némelyikünknek tetszeni fog, némelyikünknek nem. De ez épp a forradalom az ő rendszerében, hogy egyéniségét állítja az események elé és mi csak rajta keresztül lát­hatjuk azokat. Ez merész, de az egyedül igaz és őszinte rendszer, mert bátran szakít az elő­ítéletekkel, az örök igazságok törvényével, ame­lyek nincsenek és a tekintély-kultuszszal, amelynek a történetírásban nincs helye. Ő be­hatol a régi világ életébe. Megtanul mindent, am­i megtanulható. És mikor már mindent lá­tott és mindent tud, amit az értelem korlátain belül láthat és tudhat, akkor megírja, megfesti azt, ahogyan ő ezt a régi életet látja és tudja. Ez az, amit Carlyle Cromwelljében csinált­, de nem oly bátran és minden sablontól menten, mint Ferrero. Ha Carlyle a lelkeket kereste, Marx pedig az életfeltételeket vizsgálta, akkor Ferreroról azt mondanám, hogy ő a lelkeket kereste, amint az életfeltételek között, ezek segítségével, vagy ezek ellenére érvényesülni tudtak. Ez az ő teljesen egyéni rendszere,, amelylyel még sehol sem találkoztunk és amely­nek épp ezért meglesznek a rajongói és halá­los ellenségei. Csak egy részletet akarok kiragadni az eddigi kötetek anyagából: nézetét Antonins és Cleopatra viszonyáról. Hogy Shakespeare köl­tői fantáziája milyen hazugságokba burkolva­­ állította elénk ezt a két alakot, arról talán nem kell szólni. De a „történelem. Ítéletéből“ is úgy tudjuk, hogy Antonius bujálkodó szerelmese végzetes befolyással volt Róma sorsára és hogy Antonius, mint az ellenállhatatlan érzéki sze­­­relem rabja egészen elvesztette politikai és értelmi­ felsőségét a keleti királynővel szemben. Ferrero mosolyog ezen a szerelmi histórián és elénk állítja Antoniust, a politikai spekulánst, aki három esztendő óta van távol szerelmes Cleopatrájától és az egész idő alatt egyebet sem tesz, mint összeköttetéseket keres, terveket kém­lel, hogy Cleopatra országának s vagyonának birtokába juthasson. neki Egyiptom kellett. Ha lehet a fegyverek segítségével, ha lehet Cleo­patra szerelme útján. A modern hozomány­­vadászok antik elődje áll előttünk és lelkünk­ben évszázados hagyomány emléke dűl össze. És észre sem veszszü­k, hogy milyen pusztulás ment végbe az emlékeinkben. Ferrero nem száll pörbe senkivel, nem vitatkozik senkivel. Ő a regényt írja és mi olvassuk és egészen ránk hagyja, észreveszszük-e, hogy ő nem má­sol, hanem a maga festményét adja. De mire Antonius történetének a végére jutunk, már csak azt látjuk, hogy valami modern elbeszé­lést olvastunk, amelyben a modern fogalmak és modern színek majd elfeled­tették velünk, hogy éppen kétezer eszten­dő előtti események látói és olvasói voltunk. És ez az érzés uralko­dik rajtunk a könyv minden részének olvasá­sakor. Plutarchos naiv erkölcsi meséi helyett egy modern szociológus szellemes, ötletes, ta­lán nem is mindig hű, de mindig emberi mű­vében látjuk a fejlődő és hanyatló Róma éle­tét, és embereit és a sok lerombolt illúzió he­lyét olyan történet foglalja el, amelyben a ma­gunk meggyőződéséből tudunk hinni és gyö­nyörködni. A történelem szélőszékét elhelyez­zük az elkopott bútorok lomtárába., Budapest, november 30. A képviselőház holnap, kedden délelőtt tíz órakor ülést tart, melyen folytatja a ke­reskedelmi tárca költségvetésének tárgyalá­sát. A holnapi ülésén beszél Szterényi József államtitkár is. Interpellációk a külpolitikai helyzetről. Ma a képviselőházban a néppárt ismert fel­hívásain kívül sok szó esett a külpolitikai helyzetről is és itt is a néppárt vezetett. Fő­leg azt kifogásolják, hogy olyan súlyos idő­ben, mint a mostani, a parlament nincs in­formálva . Rakovszky István, a képviselő­ház elnöke így nyilatkozott a dologról: — A külügyi helyzet olyan komoly lett, hogy a parlament felelőssége ellen vét, ha tovább hallgat. Ha hirtelen javulás nem áll be, amit nem tartok valószínűnek, interpellá­ciót fogok intézni a miniszterelnökhöz s minden irányban kielégítő felvilágosítást kö­veteél­. A néppártban úgy tudják, hogy Ra­kovszky István szombaton akarja elmondani ezt az interpellációját. De interpellálni fog az öcscse, Rakovszky Béla is, aki az annexió dolgában akar kérdést intézni a miniszterel­nökhöz, amit előbb a pártja elé terjeszt. In­terpellációjában a török bojkottmozgalom­­ból a Magyarországra háramló károkra akar mutatni s felhívja a figyelmet arra, hogy a cár s az olasz király válasza Ferenc József király levelére még mindig nem érkezett meg. Rakovszky állítólag el van szánva arra, hogy­­ ha nem kap kedvező választ, kilép a koalícióból. Az annexió miatt — mint már jeleztük — a függetlenségi párt is nagy háborúra készül, amelyet gróf Batthyány Tivadar szervez. Az annexiós bizottság tár­gyalásain részt vesz Thallóczy Lajos is, aki szerdán Budapestre érkezik, hogy a bizott­ság tagjaival érintkezésbe lépjen. Gróf Andrássy Gyula a királynál, Bécsből jelentik: Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter vasárnap a magyar miniszterek fogadása után a királynál pragánkihallgatáson jelent­ meg­ A ki­hallgatás több mint háromnegyed óra hosszat tar­tott, Andrássy Gyula a mai napot is Bécsben töl­tötte és a nap folyamán látogatásokat tett, az esti gyorsvonattal pedig hazautazott. A N. W. Taglir Írja: Gróf Andrássy Gyula már napok előtt kihallgatást kért a királytól, hogy a választási reform okozta hangulatról informálja. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan a fúzió is szóba ke­rült. Mivel nyilvánvaló, hogy a fúzió a hartkkér­­déssel is kapcsolatos, így azt bízvást a beláthatlan jövő ügyének tekinthetni. A mostani külügyi hely­zet a kérdések megoldásának jelentékeny akadálya gyanánt tekinthető. Egy más értesülés szerint­­a­ király Andrássyval a külügyi politika kérdéseiről is hosszasabban tanácskozott, Wekerle és Aehrenthal­ Bécelről táviratoz­tak. Wekerle Sándor miniszterelnök vasárnap dél­után fél egy órakor fölkereste báró Aehrenthal kö­zös külügyminisztert. A miniszterelnök a külügy­miniszterrel egy óra hosszat értekezett külügyi kérdésekről. A horvát bán a királynál, Bécsből jelentik. Báró Baudh Pál horvát bán tegnap több m­int fél óra hosszat tartó kihallgatáson jelent meg a ki­rálynál. Rauch a királynak a horvátországi hely­zetről tett jelentést s egyúttal úgy a maga, mint a horvát országos kormány nevében kifejezte az uralkodó előtt szerencsekívánatait császári jubi­leuma alkalmából.

Next