Pesti Napló, 1909. január (60. évfolyam, 1–26. szám)
1909-01-02 / 1. szám
Mai nubileumi számnak ára 10 allér. 60-'uk Egyes szám ... ............. 10 fill.PESTI Budapest, 1909. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI., Andrássy-út 27. Szolubík, január 2. -------ITf.iiiBiiaBiaBig . ....... ,j iiiBBgSmag .................. ..■T' rnj| ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égés* ívre.........SS kor. — fill. Félévre ... ..._14 f — , Negyedévre____7 . — » Egy bér*___a , 40 . APRÓHIRDETÉSEI! ÁRAI Egye* szó 4 fillér, vastagabb betűvel S fillér, Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint, megjelenik hétfő kivételével naponkint, ünnep után is. Hatvan év. Budapest, január 1. A Pesti Napló ma hatvanadik évfolyamába lép. Jubileumot ül. Olyant, aminőt megélni a magyar sajtóban eddig csak neki adatott. Ő a hatvanesztendős sajtószabadságnak egyetlen szülötte, amely ekkora kort ért el. Olyan időben született, mikor a letiport ország fájdalmas reménytelenséggel tűrte az abszolutizmus igáját és amikor a nyilvánosságnak egyetlen szerve sem moccanhatott szabad akarata szerint. Nem volt se országgyűlése, se megyéje az országnak. Nem küldözgethette Bécsbe még a feliratait se, a magyar sérelmi politika szavaló tehetetlenségének e gyakori küldönceit. Csak sajtója volt, de a budai térparancsnok cenzúrája alatt és lírája, melynek azonban nem minden húrja penghetett. Nem a magyar volt az ur hazájában. S hol a nyílt röptű sólyom is Nagy félve járt elébb. Csipogva fürdik süt tanyát ott A szemtelen veréb. A képletes beszéd ez aggodalmakkal és szenvedésekkel tele korszakában indul útjára a Pesti Napló, mindjárt születésének első heteiben más célzattal, mint ahogy a bécsi kormány akarta, és mindvégig azzal a gondolattal, hogy a nyilvánosságnak, amelynek sehol se volt szava, hatásos fórum legyen. Négy oldalas, a mai szemeknek szánalmasan szegény köntösben kezdi meg pályáját és ma, mint a magyar sajtó legidősebb orgánuma, meggyarapodott erővel és tekintéllyel hirdeti megmaradásának diadalmas létjogosultságát. Útnak indult, hogy az igazságnak lehessen hirdetője. És ma büszke öntudattal mondhatja, hogy az igazságot hirdeti. Az igazságot hirdeti, mikor körülötte végzetes szédelgés folyik és mikor a nemzet politikai és gazdasági élete az ámítás mételyével van tele. Mikor megszületett, nem volt országgyűlés és a kormány gyeplőjét Bécsből igazították. Az történt, amit a bécsi hatalom akart és a nemzet ereje kishitű csüggedéssel menekült a bécsi akarat elől a csendes magányba. Ellenállás nélkül, csalódásban született közönynyel nézte az ország a súlyos eseményeket. Ma van országgyűlés. De olyan, mintha semmilyen se volna. És ma is csak az történik, ami a bécsi akarattal egyezik. Van alkotmányunk, de a budai térparancsnok a nagyobb hatalom. Van országgyűlésünk, de ha szólni mer, a térparancsnok szétkergeti. Vannak törvényeink, jogokkal és biztosításokkal telvek, de a jogokkal csak úgy élhetünk, ha Bécsben engedélyt adnak rá. A papíron mindenünk van, az életben azonban semmink sincsen. Jogainkat odafent kezelik és politikai életünk szabadságából annyit engedélyeznek csak, amennyit jónak látnak. Amíg illúzióink voltak, reményünk is volt. Ma már rongyokként hevernek ezek a szétfoszlott illúziók és a nemzet, megcsalva és megtévesztve, fásult közönynyel a magányba vonul. Ellenállás nélkül tűri, hogy beteljesedjék rajta a kormány akarata. A kormány pedig Bécsben tartja a szemét és csak azt lesi, hogy feléje sugárzik-e még a fejedelmi kegy boldogító hatalma, amely a nemzet küzdelmes ellenálláshoz szokott vezéreit immár egészen elkábította. E szétfoszlott illúziók romhalmazán állva, a papiros erő cifra nyomorúságával való hazug büszkélkedést látva, a Pesti Napló a független közvélemény bátor szókimondásával figyelmezteti az országot. Körülötte széles messzeségben semmi hang. Egyedül áll a nagy pusztaságban és a mámoros tivornya hazug hangjaival szemben Kasszandraként védi baljóslatú figyelmeztetéseivel az országot. Kasszandrának igaza volt és a Pesti Napló is ebben a történelmi igazságban látja őrtálló szerepének igazolását. A nemzet vezérei mellett állott, mikor a nagy alkotmányos harc folyt. Velük ment csatától csatára, de elvált tőlük, mikor a bátor őszinteség helyébe a gyáva kép- Tekintélyek alkonya. Irta: Surányi József. Az Írókból való idézés, a műveltség fitogtatása már nem dívik. Az irodalmi műveltség póza avagy a tekintélyekre támaszkodás ideje járt-e le? Bizonyos, hogy a testi erősbödés és kiválóság hajlama nem kedvez a klasszikus művelődésnek, de még kétségtelenebb, hogy ma inkább a tekintélyrombolók, mint a tekintélyalapítók korát éljük. Még a közelmúltban a közélet egész vonalán a művészet, politika, tudomány, társadalom minden várfokán egy közismert tekintély őrködött. Mögötte, mellette lehetett harcolni, ellene csak kevés kilátással. A tekintélyeket idézték, a tekintélyeket utánozták, a tekintélyeket tömjénezték, azok nevével indultak harcba, azokkal trémították el az ellenvéleményt, mert a tekintély volt társadalmi életünk egész vonalán a bálvány. Minden kaszinónak, kerületnek meg volt a maga harci bálványa. Rémik és Radóczák, Károlyi Pisták és Rég! Pisták, Wahrmannok és Tenczerek, Hegyi Aranka és Pálmay Ilka, Huszár Adolfok és Telepyk, Podmaniczky Frigyes és Péchy Tamás a politikában, Ráth Károly a fővárosnál, Bartha Miklós a sajtóban, Ráth Károly (iparos) az iparegyesületben, Hüttl Tivadar, a kiállítások nagyszakállu megnyitója, az idősb Posner, az ősz album-lovag, Fálk Miksa, az elmés tósztázó v., az egész vonalon minden első hely ki volt sajátítva és mi többiek ministráltunk, egyre ministráltunk a tekintélyeknek. Sok érdemes, jellemes és talentumos egyéniségből állt e sereg, akiknek, — az élőknek is — a kora lejárt, mert nincsenek már hivatalosan fémjelzett tekintélyek. A regényben a bálkirályné ruháját Monaszterlitől hozatta, a gavallér díszmagyarját az öreg Szegfi varrta és finom Upmanról verte le a hamut. A táncrendet Marton készítette, Berkes bandája húzta a talp alá valót, a vacsorán szeretett képviselőnk szónokolt, amint ez a „Fővárosi Lapok“-ban is megjelent és az Entreprise des pompes funébres rendezte a fényes temetést. A tekintélyek egész sorozatának összehalmozása adta meg a közelégültséget és az úgynevezett közmegnyugvást abban, hogy nem mehetnek rosszul a dolgok, ha ilyen kiváló férfiak állanak mindenütt az élen. A cigánynak nem a zenei tehetsége, hanem a kaszinóilag helybenhagyott tekintélye, a ruhának a készítő neve; a képnek a kézjegy adta meg a ragyogást De hát nincsenek-e ma is kerületi vezérek, törzsfőnökök, akiket e megnevezéssel ölt meg a közhumor, nincsenek-e ma is gazdag és feltárt nadrágú előkelő grófjaink? Kégi Pistának, Cziráky Jancsinak a fogataival nem-e érnek fel a Lovag úr hat aranysujtásos magánfogatai ? Wahrmann Mór éles eszével és nagy pénzével vetekedő zsidó nincs-e s nem akad-e a bicegő Tenczer Pálhoz méltó Ganymédjük? Nincs-e ma is fiatal primadonnánk: Fedák, Petrás és több más? De elég-e az ő nevük a színlapon, hogy megtöltse a színházakat, mint régente az elődeiké? Nincs-e magyar sajtóban kitűnő vezércikkíró, de kijutott-e neki a Bartha Miklós tekintélye? Itt e hazában a primadonna-rendszer lejárt s az ensemble-é a jövő. A legújabb korszak erősebb világításának, a lelki Röntgen-vizsgálatoknak a stréberség nagyobb felületeken való fejlődésének, avagy a sajtó kíméletlen felderítő szolgálatának tulajdonítható-e, hogy koronák, miniszterek, politikusok, művészek, apostolok, plutokraták, dandik és Donjuanok nem tudnak a Ma olympusába feljutni? Sőt az a pincér is, aki a minap cibálta meg nyilvánosan Fallieres szakállát, nem-e a köztársaság elnöki tekintélyét cibálgatta. A köztársaság, amely a szent guillotine tekintélyét csak az imént mentette meg a halálítélet fentartásával. És maga a megcibált kövér és középszerű Fallières ce bon gros bourgeois nem- e a koronák ősi tekintélyének megrontója? Világszerte rombolják a bálványokat. A kultúra terjedésével az ezüstpáncélos Lohengrinparádés Essterreicht-császárok, a francia elnökök, a szépszabású angol királyok és a fehér Mai számunk 148 oldal.