Pesti Napló, 1909. január (60. évfolyam, 1–26. szám)

1909-01-02 / 1. szám

Mai nubileumi számnak ára 10 allér. 60-'uk Egyes szám ... ............. 10 fill.PESTI Budapest, 1909. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI., Andrássy-út 27. Szolubík­, január 2. -------ITf.i­iiBiiaBiaBig . ....... ,j iiiBBgSmag­ ........­.......... ..■T' rnj| ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égés* ívre.........SS kor. — fill. Félévre ... ..._14 f — , Negyedévre____7 . — » Egy bér*___a , 40 . APRÓHIRDETÉSEI! ÁRAI Egye* szó 4 fillér, vastagabb betűvel S fillér, Hirdetések milliméter számítás­­sal, díjszabás szerint, megjelenik hétfő kivételével naponkint, ünnep után is. Hatvan év. Budapest, január 1. A Pesti Napló ma hatvanadik évfolyamába lép. Jubileumot ül. Olyant, a­minőt megélni a magyar sajtóban eddig csak neki adatott. Ő a hatvan­esztendős sajtószabadságnak egyetlen szü­lötte, a­mely ekkora kort ért el. Olyan időben született, mikor a le­tiport ország fájdalmas reménytelenség­gel tűrte az abszolutizmus igáját és amikor a nyilvánosságnak egyetlen szerve sem moccanhatott szabad akarata szerint. Nem volt se országgyűlése, se megyéje az országnak. Nem küldözgethette Bécsbe még a feliratait se, a magyar sérelmi politika szavaló tehetetlenségének e gya­kori küldönceit. Csak sajtója volt, de a budai térpa­rancsnok cenzúrája alatt és lírája, mely­nek azonban nem minden húrja penghetett. Nem a magyar volt az ur hazájában. S hol a nyílt röptű sólyom is Nagy félve járt elébb. Csipogva fürdik s­üt tanyát ott A szemtelen veréb. A képletes beszéd ez aggodalmakkal és szenvedésekkel tele korszakában indul útjára a Pesti Napló, mindjárt születé­sének első heteiben más célzattal, mint ahogy a bécsi kormány akarta, és mind­végig azzal a gondolattal, hogy a nyil­vánosságnak, amelynek sehol se volt szava, hatásos fórum legyen. Négy ol­­­­dalas, a mai szemeknek szánalmasan szegény köntösben kezdi meg pályáját és ma, mint a magyar sajtó legidősebb orgánuma, meggyarapodott erővel és tekintéllyel hirdeti megmaradásának diadalmas létjogosultságát. Útnak indult, hogy az igazságnak lehessen hirdetője. És ma büszke öntu­dattal mondhatja, hogy az igazságot hirdeti. Az igazságot hirdeti, mikor kö­rülötte végzetes szédelgés folyik és mi­kor a nemzet politikai és gazdasági élete az ámítás mételyével van tele. Mikor megszületett, nem volt ország­­gyűlés és a kormány gyeplőjét Bécsből igazították. Az történt, amit a bécsi ha­talom akart és a nemzet ereje kishitű csüggedéssel menekült a bécsi akarat elől a csendes magányba. Ellenállás nélkül, csalódásban született közönynyel nézte az ország a súlyos eseményeket. Ma van országgyűlés. De olyan, mintha semmilyen se volna. És ma is csak az történik, ami a bécsi akarattal egyezik. Van alkotmányunk, de a budai térparancsnok a nagyobb hatalom. Van országgyűlésünk, de ha szólni mer, a térparancsnok szétkergeti. Vannak tör­vényeink, jogokkal és biztosításokkal telvek, de a jogokkal csak úgy élhe­tünk, ha Bécsben engedélyt adnak rá. A papíron mindenünk van, az életben azonban semmink sincsen. Jogainkat odafent kezelik és politikai életünk sza­badságából ann­yit engedélyeznek csak, amennyit jónak látnak. A­míg illúzióink voltak, reményünk is volt. Ma már rongyokként hevernek ezek a szétfoszlott illúziók és a nemzet, megcsalva és megtévesz­tve, fásult közöny­nyel a magányba vonul. Ellenállás nél­kül tűri, hogy beteljesedjék rajta a kor­mány akarata. A kormány pedig Bécsben tartja a szemét és csak azt lesi, hogy feléje sugárzik-e még a fejedelmi kegy boldogító hatalma, a­mely a nemzet küzdelmes ellenálláshoz szokott vezéreit immár egészen elkábította. E szétfoszlott illúziók romhalmazán állva, a papiros­ erő cifra nyomorúságá­val való hazug büszkélkedést látva, a Pesti Napló a független közvélemény bátor szókimondásával figyelmezteti az országot. Körülötte széles­ messzeségben semmi hang. Egyedül áll a nagy puszta­ságban és a mámoros tivornya hazug hangjaival szemben Kasszandraként védi baljóslatú figyelmeztetéseivel az országot. Kasszandrának igaza volt és a Pesti Napló is ebben a történelmi igazságban látja őrtálló szerepének igazolását. A nemzet vezérei mellett állott, mikor a nagy alkotmányos harc folyt. Velük ment csatától­ csatára, de elvált tőlük, mikor a bátor­­ őszinteség helyébe a gyáva kép- Tekintélyek alkonya. Irta: Surányi József. Az Írókból való idézés, a műveltség fitogta­­tása már nem dívik. Az irodalmi műveltség póza avagy a tekintélyekre támaszkodás ideje járt-e le? Bizonyos, hogy a testi erősbödés és kiváló­ság hajlama nem kedvez a klasszikus művelő­désnek, de még kétségtelenebb, hogy ma inkább a tekintély­rombolók, mint a tekintély­alapítók korát éljük. Még a közelmúltban a közélet egész vonalán a művészet, politika, tudomány, társadalom min­den várfokán egy közismert tekintély őrködött. Mögötte, mellette lehetett harcolni, ellene csak kevés kilátással. A tekintélyeket idézték, a te­kintélyeket utánozták, a tekintélyeket tömjénez­­ték, azok nevével indultak harcba, azokkal tré­­mították el az ellenvéleményt, mert a tekintély volt társadalmi életünk egész vonalán a bálvány. Minden kaszinónak, kerületnek meg volt a maga harci bálványa. Rémik és Radóczák, Káro­lyi Pisták és Rég! Pisták, Wahrmannok és Ten­­czerek, Hegyi Aranka és Pálmay Ilka, Huszár Adolfok és Telepyk, Podmaniczky Frigyes és Péchy Tamás a politikában, Ráth Károly a fő­városnál, Bartha Miklós a sajtóban, Ráth Károly (iparos) az iparegyesületben, Hüttl Tivadar, a kiállítások nagyszakállu megnyitója, az idősb Posner, az ősz album-lovag, Fálk Miksa, az elmés tósztázó v., az egész vonalon minden első­ hely ki volt sajátítva és mi többiek minis­­tráltunk, egyre ministráltunk a tekintélyeknek. Sok érdemes, jellemes és talentumos egyéni­ségből állt e sereg, akiknek, — az élőknek is — a kora lejárt, mert nincsenek már hivatalosan fémjelzett tekintélyek. A regényben a bálkirályné ruháját Monasz­­terlitől hozatta, a gavallér díszmagyarját az öreg Szegfi varrta és finom Upmanról verte le a ha­mut. A táncrendet Marton készítette, Berkes ban­dája húzta a talp alá valót, a vacsorán szeretett képviselőnk szónokolt, amint ez a „Fővárosi Lapok“-ban is megjelent és az Entreprise des pompes funébres rendezte a fényes temetést. A tekintélyek egész sorozatának összehal­­mozása adta meg a közelégültséget és az úgyne­vezett köz­megnyugvást abban, hogy nem me­hetnek rosszul a dolgok, ha ilyen kiváló férfiak állanak mindenütt az élen. A cigánynak nem a zenei tehetsége, hanem a kaszinóilag helyben­hagyott tekintélye, a ruhának a készítő neve; a képnek a kézjegy adta meg a ragyogást De hát nincsenek-e ma is kerületi vezérek, törzsfőnökök, akiket e megnevezéssel ölt meg a közhumor, nincsenek-e ma is gazdag és feltárt nadrágú előkelő grófjaink? Kégi Pistának, Czi­­ráky Jancsinak a fogataival nem-e érnek fel a Lovag úr hat aranysujtásos magánfogatai ? Wahrmann Mór éles eszével és nagy pénzével vetekedő zsidó nincs-e s nem akad-e a bicegő Tenczer Pálhoz méltó Ganymédjük? Nincs-e ma is fiatal primadonnánk: Fedák, Petrás és több más? De elég-e az ő nevük a színlapon, hogy megtöltse a színházakat, mint régente az elő­deiké? Nincs-e magyar sajtóban kitűnő vezér­­cikkíró, de kijutott-e neki a Bartha Miklós tekin­télye? Itt e hazában a primadonna-rendszer lejárt s az ensemble-é a jövő. A legújabb korszak erő­sebb világításának, a lelki Röntgen-vizsgálatok­nak a stréberség nagyobb felületeken való fejlő­désének, avagy a sajtó kíméletlen felderítő szol­gálatának tulajdonítható-e, hogy koronák, mi­niszterek, politikusok, művészek, apostolok, plu­tokraták, dandik és Donjuanok nem tudnak a Ma olympusába feljutni? Sőt az a pincér is, aki a minap cibálta meg nyilvánosan Fallieres szakállát, nem-e a köztár­saság elnöki tekintélyét cibálgatta. A köztársa­ság, amely a szent guillotine tekintélyét csak az imént mentette meg a halálítélet fentartásával. És maga a megcibált kövér és középszerű Fallières ce bon gros bourgeois nem- e a koronák ősi tekintélyének megrontója? Világszerte rombolják a bálványokat. A kul­túra terjedésével az ezüstpáncélos Lohengrin­­parádés Es­­st­erreicht-császárok, a francia el­nökök, a szépszabású angol királyok és a fehér Mai számunk 148 oldal.

Next