Pesti Napló, 1909. június (60. évfolyam, 128-153. szám)

1909-06-01 / 128. szám

A vármegyei tisztviselők: Budapest, május 31. A vármegyei tisztviselők az idén elő­ször* — ezúttal Herkules-fürdőn — or­szágos kongresszust tartottak, hogy a maguk dolgáról és azokról az ügyekről tanácskozzanak, amelyeknek ők az inté­zői. Mikor minden mesterség és minden osztály kongresszusokra seregük, hogy szervezze erejét és fejleszsze hivatásának értékét, csak természetesnek kell tartani, hogy a vármegyei tisztviselők is szoros szervezetbe lépve akarják a maguk hely­zetét megjavítani és a kezeikre bízott ügyek intézését megvitatni. Ennek mindenki örülhet, még azok is, akik minden szervezkedésben vesze­delmet gyanítanak, mert a vármegyei tisztviselők szervezettsége a vármegye különleges nemzeti sajátságainál fogva nagy nemzeti kincs lehet. Éppen most élünk olyan időket, amikor a viszonyok elmérgesedése könnyen a vármegyét és benne a tisztviselőt állíthatja a csatasor élére és amikor a közelmúlt tapasztala­tai után szükség lehet egy erős és bátor szervezetre, amely a harc vállalása mel­lett döntsön, ha arra okot lát, de a tisztviselőt ki is kapcsolhassa egy eset­leges küzdelemből, ha így van meg­győződve. Már hetek óta pedzik ezt a témát a sajtóban és a vármegyei tisztviselők körében, a mai kongresszuson szabad előadás anyaga is volt. Általában sok egyoldalúsággal tárgyalják ezt a kérdést, amely pedig nagyon sokfelé tekintő, tárgyilagos megítélést kíván. Azoknak sincs igazuk, aki azt harsogják, hogy a politikusok ne akasszák mindig a vár­megyei tisztviselők nyakába a küzdelem kellemetlenségeit, de azoknak se, akik meg azt prédikálják szüntelen, hogy a tisztviselőnek igenis, meg kell hallnia a hazáért. Az igazság, mint mindig, a kö­zépen van. A háború a katona mester­sége, és furcsa volna, ha a katona­tisztek amiatt panaszkodnának, hogy a politikusok miatt nekik kell megvívniuk a háborúkat. Elvégre ezért kapnak fize­tést, ez a hivatásuk, és pályájuknak ez a természetes hivatása. Épp úgy furcsa volna, ha a vármegyei tisztviselők nem mennének háborúba, mikor rájuk szük­ségük van. Elvégre nekik a politikai és közigazgatási ellenállást a törvények való­sággal kötelességeikké teszik és esküt is tesznek arra, hogy szemben állnak a végrehajtó hatalommal, ha a törvényt sérelem fenyegeti. A vármegyei tisztvi­selőt is ezért fizetik és pályájuk termé­szete az, hogy az alkotmány és a tör­vényvédelemnek ők az első csatasorban küzdő katonái. Épp ezért furcsán teszene, ha valaki azért jajongana, hogy a vármegyei tisztvi­selő és általában minden tisztviselő olyan helyzetbe kerülhet, amely állását is fe­nyegetheti. Persze, hogy kerülhet, csak­úgy mint a katona, akit ellenség elé külde­nek. De hát mindkét pályának ez a hi­vatás teljesítéséből folyó kockázata, amelyet nemcsak viselni kell, hanem, amit nem viselni, egyenesen árulás volna a hivatali eskü és a kötelesség ellen. Másként kell azonban ezt az ellen­állási problémát beállítani. Arról sem lehet kétség, hogy a törvényt védelmez­nie kell a tisztviselőnek mindenkivel szemben, még a kormánynyal szemben is. Csakhogy ez az ellenállás nem a politikusoktól, hanem a törvénysértő kor­mányoktól függ. Mert bármit műveljenek is a politikusok, a tisztviselő csak akkor­­ fog ellenállani, ha a végrehajtó hatalom nyúl törvénytelenségekhez. Tehát a prob­léma így fogalmazandó: Az ellenállás a legelső tisztviselői kötelesség bármilyen kormány törvénysértésével szemben. Az az ellenállás, ami ezen túl megy, csak meggyőződés dolga. Aki azt hiszi, hogy hazafiasságot művel, ha a végrehajtó hatalomnak okozott nehézségekkel bizo­nyos politikai célokat támogat, tegye ezt bátran és a kockázat terheit várván. De aki nem hajlandó minden politikai tö­rekvésről elhinni, hogy egyedül az tekint­hető üdvözítő hazafiságnak, az bátran ki­vonhatja magát minden szolidaritás alól. Se a hazát, se esküjét, se hivatását, és kö­telességét sem sérti meg vele. Egyszó­val az ellenállás szüksége és határa: a fövény. Ezt védelmezni kell és e véde­lem hivatott és fizetett katonája a tiszt- Tíz perc. Irta: Pásztor Árpád. (Utánnyomás tilos.) (A Dunakorzó­­elegy óra tájban. Erős május végi nap­sütés, kevés ember. Néhány ismert lipótvárosi asszony, a M. A. C. több tagja, egy bányarészvény­társaság elnökének leánya társalkodónőjével, újság­írók és sok szaladgáló, apró gyerek. Meleg van s min­denki bágyadtan ül. A szép Trauerné is, aki most érke­zett meg második nászútjáról. Háttal ül a Vigadónak azzal a biztos öntudattal, hogy a Hangli zöld fái, a kék ég és a szürke Vigadó nagyszerű hátteret alkotnak arézszínűi, nyitott napernyőjének, melynek nyelét mintegy játszva vállán pihenteti. Egy ur közeledik hozzá. Az asszony elpirul.) Azur: Kezét csókolom. Gr­au­er­né: Jó napot kívánok. Az úr: Még a kezét se nyújtja. Igazán nem szép. Grauer­né: Mindent inkább hittem volna, mintsem hogy magával találkozzam. Az úr: Ugyan! Hiszen nem haltam meg! Csak elváltunk. Egészen rendesen, törvény sze­rint. Az pedig nem azt jelenti, hogy többé ne legyek, ne járkáljak és ne beszéljek. Grauerné: De mégis különös, hogy egy elvált férj elválasztott feleségével áll meg a kor­zón diskurálni. Legalább is furcsa. Képzelem, mindenki minket néz. Az úr (mosolyogva széttekint): Nem lá­tom. Az emberek nem beszélnek rólunk annyi sokat, mint mi azt hiszszük. És különben is, éppen az emberek miatt állottam itt meg. Sokkal többet beszélnek akkor, ha szótlanul megyek el volt feleségem előtt, mintha megállok vele né­hány percre. Grauerné: Lássa, szeretem, hogy őszinte. Meg is jutalmazom érte. Üljön le, meg­engedem. Azur (leül): Köszönöm. Remélem, boldog úl otthonában? Grauerné: Károly nagyon kedves, fi­gyelmes úri­ember. Mindig a kedvemben jár, gondos és udvarias. Hány óra van most? Az úr: Jó, jó! Tudom, hogy mit akar mondani. Tíz perc múlva érte jön, jó lesz hát, ha én megyek. Grauerné: Nagyszerű, Sándor, hogy maga milyen pompás ember lett. Már látom, hogy valakit megkedveljünk, attól előbb el kell válni. Az ur: Köszönöm a bókot múltam nevé­ben. Hallottam, Capriban voltak nászúton. Grauerné: Pesten mindent tudnak. Az ur: Képzelem, hogy unatkozott. Grauerné: Mért? Azur: Mert azon a tájon már velem is járt és vallja meg, én jobban tudtam utazni, mint boldog utódom. Én viselkedésemben, modo­romban arisztokrata voltam, ő csak egy grajzle­­ros. Kétszázezer forintot vágtunk el három év alatt. Nem volt-e gyönyörű? • Grauerné felgondolkodva­: Szép volt. Az a r: Olvadt, folyt a kezemben a pénz s a három éves rohanásban úgy éreztük, hogy az egész világ a mi szolgánk. Grauerné: De tönkre is ment. Az ú­r: Az nem baj! Akkor saját motoros csónakunkon mentünk Sorrentóba, most a ná­polyi személyszállító gőzösön, akkor egész vil­lát béreltünk ki, most ketten laktak egy hotel­szobában. Emlékszik-e arra a délutánra Nápoly­­tól a misenumi hegyfokig? Gyönyörű, finom Mercedesen repültünk a parton. Bajac alatt Diana templomában egy egész falu táncolta ne­künk a tarantellát, a tört kupoláról sűrű csomók­ban lógott le az örökzöld, új életre kelt az egész káprázatos Róma, patakokban folyt a bor s én magamhoz szorítottalak és a táncoló, tobzódó, ujjongó sokaság között megcsókoltalak. Grauerné (egészen halkan): Emlékszem. r* Azur: Hát a misem­mi foknál? Könnyen és fiatalon haladtunk föl a hegyre, lenn tizenöt­­húsz apró gyerek, akiknek automobilunkból pénzt szórtunk, kendőt, virágot lengetve inte­gettek utánunk, hangjuk már alig hallatszott, fölöttünk a sugaras, végtelen mennybolt, körülöt­tünk virágos sziklák, zöldelő mezők és alattunk a nápolyi öböl. Voltál-e most itt mindenütt? ^ Grauerné (halkan): Nem. -*«-**ur »•-r*'■ Az ur: Még öt perc időnk van, csak öt perc múlva jön az urad. •''***• Grauerné (elfogultan és szerelmi aján­lattól tartva): Mit akar, mondja, mit akar? Azur: Vilma, lecsúsztam, egészen lecsúsz­tam. Mikor magára került volna a sor, cserben­hagyott, egészen cserben hagyott. Grauerné: Nem értem. Az úr. Kétszázezer forintomat vertem el s mikor a házasságban a nő következett volna, egészen egyszerűen a faképnél hagyott. Grauerné: Az én százötvenezer forin­tom csak másfél évig tartott volna. Mindenki, de az eszem is tanácsolta, hogy jobb válni. Az élet... Az úr (közbevág): Mit tudnak maguk az 66-dik évfolyam. 128. szám APRÓHIRDETÉSEK ÁRA Egyes szó 4 fillér, vastagabb betűvel a fillér. Hirdetések milliméter számit!»­val, díjszabás szériát. Megjelenik hétfő kivételével naponkint, ünnep után is. előfizetési Árak: Egész évre _ _ 28 kor. — fill. Félévre _ _ _ 14 . — , Negyedévre— _ 7 . — . Egy hói» — _ a , 40 . Egyes szám _ _ _ _ go fill. Budapest, 1909. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Andrássy-út 27. Kedd, ju­nius 1. Mai számunk 20 oldal

Next