Pesti Napló, 1909. szeptember (60. évfolyam, 206-231. szám)

1909-09-01 / 206. szám

A Nemzeti Múzeum, Budapest, augusztus 31. Az a tégla, amelyik váratlanul le­u­­hant tegnap a Nemzeti Múzeum fedelé­ről, ebben a pillanatban csak egy embert tett szerencsétlenné. De nem lehet tudni, hogy a hatása hol és mi­lyen következményekkel fog ezután meg­nyilvánulni. Ez az eset, külsőségeit nem tekintve, majdnem szóról-szóra mása ugyanis annak a szenzációnak, mely utoljára 1892-ben, a Csontosi-féle Kor­vina-ügyek idején rázta meg a Múzeum épületét. Szomorkodtunk akkor is, saj­náltuk nagyon az esetet, de a tégla itt volt s összes konzekvenciáival tudo­másul kellett vennünk jelenlétét. Sokkal többet köszönhet mindamellett a ma­gyar kulturélet ma ennek a balvégzetű téglának, mint amennyi volt a korvinák eladogatásából okozott kár. És nincs különben ma sem. Mert valljuk be őszintén, hogy negyven vagy ötven da­rab okmánynak az eltűnése bárminő ritkaságai volnának véletlenül a nem­zetközi gyűjteményeknek, a kultúra igazi érdekeit nem érinti. Lesz helyettük más s ha véletlenül nem lenne, ott vannak a külföldi könyvtárak, melyek a bevett nemzetközi gyakorlat alapján tudomá­nyos célra átkölcsönzik műveiket. Ha ez sem elég, a tudós vonatra száll és helyszínén tanulmányozza az oklevelek adatait, mert talán az sem titok, hogy az ilyen gyűjteményeknek és a belőlük következő tudományos kérdéseknek a legszűkebbre vont exkluzív publikuma van. Egy olyan hatalmas és országos intézmény, mint a Nemzeti Múzeum, nem ilyen kicsinyes okokból tárgya a közérdeklődésnek és a közbirálatnak. Tömegnevelői hivatása adja lételének országos jelentőségét s hogy a múzeumi könyvtár összes mellékosztályaival ennek a feladatnak sikeres szolgálatába tudott állani, az a tégla tette lehetővé, mely 1892-ben gyökeres felforgatását kény­­szerítette a gróf Majláth igazgatóval sírbaszállt táblabirói rendszernek. Ámde maradt belőle mégis valami, ami szinte magától értetődő olyan intéz­ményeknél, melyek nincsenek exponáltan kitolva a sajtó éber ellenőrzése elé. A tegnapi eseményekből kivillant réseken keresztül néhányat egészen jól szem­ügyre vehetünk. Egy országos intézetnél, amelyik, a maga nemében egyetlen és első, képzettségére egy egészen harmad­rangú ember teljes hatalommal rendel­kezik. Vesz, elad, vásárol, tanulmány­utazik, felülbírál, s mindezek ellenében ami garanciát adni képes, mindössze az, hogy esküdt ember, szolgálatra kész és ügyesen tud alkalmazkodni. Semmi speciális szakképzettsége nincs, odaállít­ják tehát olyan munkakörbe, ahol évek és évtizedek tapasztalata kvalifikálhat eredményes munkára embereket,s mégis, legalább látszatra jól megfelel a hiva­tásának. Lehetséges pedig ez azért, mert a vezető tisztviselők nagy része sok ága­zata tevékenységet fejt ki. Nincs érke­zése rá, hogy a Múzeum dolgaival egész tehetsége és képessége szerint törődjék, mert az egyik háztulajdonos, egyetemi tanár, szerkesztő és csak mellékesen múzeumi tisztviselő. A másiknak birto­kai vannak vidéken, szőlőt, gabonát termel, itthon háziúr, vállalkozó, szer­kesztő, előadó, s alig van pár ember, akinek ne volna három-négy mellék­hivatala, s a maga ügyeiben mindig sietős dolga. Aki pedig csak a hivata­lára van utalva, az egyszerűen nem él­het meg, mert az állami uzsora­fizetések mellett kényszerítve van mellékfoglalko­zás keresésére. Az igazi munkát napi­­díjasoknak és szolgáknak kell tehát vé­gezniük, kiket cserébe éhbéren tartanak, úgy­hogy ezek is, mihelyt jobb állás kínálkozik számukra, menekülnek a Mú­zeumból. Vagy nem hallatlan dolog, hogy diplomás embereket, kiknek fele­­lősséges és nagy szakavatottságot köve­telő munkát kell végezniük, még másfél év előtt is, a világ szégyenére, három korona napidijjal honoráltak éveken át, holott ugyanakkor Budapesten napszá­mosokat nem lehetett ezért a bérért ta­lálni. Végeredményében senkinek sem válik aztán érdekévé, hogy olyan vitéz­ kongresszusi mozaik. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — ^Utánnyomás tilos.) A szakaszhatáron tin a körúti villamos csak lépésben megy egyre csöngetve. Az út széltében feksetéllik az emberektől, kocsik jönnek és in­dulnak, vagy álldogálnak az út közepén: itt a mi jótévő nagy tiranusunk, a Rend behunyja a szemét. Itt a Múzeum-körút elején, a technika épületében van berendezve a kas, ahonnan kon­gresszusi vendégeink szerteszállonganak a vá­rosba. Itt van az ő otthonuk, arra a néhány napra, amit közöttünk töltenek. Szakadatlan itt a tömeges járás­kelés, a társaságban való álldogálás, az örvendő találkozások, a bemutat­kozás, női kacagás, világos, karcsú formák su­­h­anása és, ha közibe megy az ember, a világ minden nyelvén való beszéd zúgása. Érdekes és örvendetes meglepetés: a néme­tek nincsenek túlnyomó sokan. Ezt most nem vendéghez udvariatlan politikai, vagy nemzeti gyűlölködésből mondjuk. Hanem itt Budapesten, az idegen fogalmához, annyira hozzáragadt már az, hogy német, hogy kalauz, rendőr, hordár és más egyszerű nép, ha idegen szóval fordul­nak­ hozzá, mindjárt németül beszél és el van ámulva, ha nem értik. Idegen, az német. Bécs­­ből vagy legfeljebb Berlinből jön, vagy legalább is olyan ember, aki már otthonos Ausztriában, Németországban és onnan tévedt el hozzánk, tehát tud németül. Ha szidnak is azonban bennünket külföldön, bizonyos, hogy mostanában távolabb országok­ban is kezdenek érdeklődni irántunk, mert ezút­tal mindenfelől nagyszámban sereglettek ide vendégek. A kétezer idegen között feltűnően sok olasz, aztán amerikaiak, angolok és fran­ciák. Csaknem kétszáz olasz orvos jött el és száz amerikai. Minthogy azonban az amerikai hallgatag, elvonuló ember és a külső race-ka­­raktere sem igen egységes, az olasz ellenben temperamentumos, ismerkedő, vidám, hangos, sokbeszédű és a formája jellegzetes: a kongresz­­szusnak határozottan olasz képe van. Olasz be­szédet hall az ember a teknika kapujában, előtte az utcán, a körülötte lévő fellobogózott kávé­­házakban, örvendetes ez a dolog, mert mind­nyájan azt hittük, hog­y német lesz a domináló hang a kongresszus koncertjében és a német területeken túl már Budapestet messzi lévőnek fogják találni ... A német szó gyér voltának egyébként az is egyik magyarázata, hogy míg minden állam nagy vasúti közlekedési kedvez­ményeket adott a kongresszus alkalmából, Né­metországban és Ausztriában semmi kedvez­mény sincs így hát olasz az uralkodó szin a kongresz­­szuson és végre az olaszok visszaadják azt a sűrű látogatást, amit mi magyarok teszünk az ő országukban, névjegyül annyi szép bankót téve le náluk . . . Érdekes, hogy ezt az olasz­­ságot az üzleti szellem is észrevette már. A tech­nika szomszédságában van egy kávéház, ahol magyar zászlók közt több idegen nemzet lobo­gója díszelgett, az olasz azonban hiányzott. Erre a fajtára nem igen számítottak. A második napon azonban már kitűzték, a többinél jóval nagyobb és a többiek elé kiágaskodó, keresztbe sávozott zöld-fehér-piros lobogót! * Általában kávéházak és vendéglők zászló­díszt öltvén mindenütt az angol és amerikai színek­et tűzték ki különös, feltűnő csalogatóul Az angol és az amerikai az idegenforgalomnak igen kedvelt, költekező hírű elemei. A vendéglő­sök és kávésok azonban nem tudták még sert egészen helyesen a dolgot, mert az angol a leg­jobban hajtó idegen ugyan, csakisogy metódikus rendes nép. A hoteljében eszik és kávézik, nem csatangol, hanem az idejét pontos Programm szerint használja fel. A városban olaszok, fran­ciák és németek­ járkálnak, azokat látni és hal­lani a kávéházakban, vendéglőkben. Az angolnak általában meg van az a kü­­lönösség­e, hogy ahol egy hétig tartózkodik, más otthont, klubot rendez be magának. Óban nép az, aminek Indiába átköltözködni semmi, de ha Kínába költözködik is, ott is megmarad angol­nak­ és a többi angollal együtt egy kis Angliát rendez be magának. Ennek a faji tulajdonságnak érdekes példáját lehet megfigyelni a kongresz­­szuson. Két nagy társalkodótermet rendeztek be a technikán, egyet az első és egyet a második emeleten. Itt beszélgetnek félhangon egymással az emberek, hazai újságokat olvasnak, leveleket írnak. Néha, például tegnap, amikor esett az eső, élénk élet volt ezekben a társalgókban. Az egyikben a terem jobb felső sarkában van egy kis asztal. Ennek a saroknak egész különös for­mája és levegője van, az ember rögtön, önkén­telenül odamegy, mihelyt belép a terembe. Az asztalon egy ív van kitéve, azzal a kéréssel hogy a kongresszus angol tagjai írják alá és c­­címüket is jegyezzék fel. És karcsú, korrekt írá­sok, amelyek mintha szintén meg­fürdöttek, meg­­fésültek, sohasem izzadók, sohasem hazudók volnának, férfi és női írások, amelyek mind ők egyéniek és mégis úgy hasonlítanak, ü­dvözlik itt egymást idegenben. Az ív fölött a kedvet Edvárd király arcképe áll, körül virág. Valósá­ 60-dik évfolyam, 206. szám. AFKÓ HIRDETÉS­EK­­»l' Egyn né 4 fillér, Tasta^abb betűvel 8 fillér. Hirdetitek milliméter námb­éé­­uU díj »tahit nerint, ■egjélenlk hétfő kitételére! trupenkint, ftanep­atka UI. előfizetési Iraki Étén «m____28 köt. — fll. Félém _ _ _ 14 . — , Ménedén« _ _ 7 . — , En bén — — t , w , Keren szám _ _ _ _ 10 fll. Budapest, 1909, szerkesztőség és kiadóhivatal, vi.,Andrássyent 27. Szerda, szeptember 1. Mai számunk 28 oldal.

Next