Pesti Napló, 1909. szeptember (60. évfolyam, 206-231. szám)
1909-09-01 / 206. szám
A Nemzeti Múzeum, Budapest, augusztus 31. Az a tégla, amelyik váratlanul leuhant tegnap a Nemzeti Múzeum fedeléről, ebben a pillanatban csak egy embert tett szerencsétlenné. De nem lehet tudni, hogy a hatása hol és milyen következményekkel fog ezután megnyilvánulni. Ez az eset, külsőségeit nem tekintve, majdnem szóról-szóra mása ugyanis annak a szenzációnak, mely utoljára 1892-ben, a Csontosi-féle Korvina-ügyek idején rázta meg a Múzeum épületét. Szomorkodtunk akkor is, sajnáltuk nagyon az esetet, de a tégla itt volt s összes konzekvenciáival tudomásul kellett vennünk jelenlétét. Sokkal többet köszönhet mindamellett a magyar kulturélet ma ennek a balvégzetű téglának, mint amennyi volt a korvinák eladogatásából okozott kár. És nincs különben ma sem. Mert valljuk be őszintén, hogy negyven vagy ötven darab okmánynak az eltűnése bárminő ritkaságai volnának véletlenül a nemzetközi gyűjteményeknek, a kultúra igazi érdekeit nem érinti. Lesz helyettük más s ha véletlenül nem lenne, ott vannak a külföldi könyvtárak, melyek a bevett nemzetközi gyakorlat alapján tudományos célra átkölcsönzik műveiket. Ha ez sem elég, a tudós vonatra száll és helyszínén tanulmányozza az oklevelek adatait, mert talán az sem titok, hogy az ilyen gyűjteményeknek és a belőlük következő tudományos kérdéseknek a legszűkebbre vont exkluzív publikuma van. Egy olyan hatalmas és országos intézmény, mint a Nemzeti Múzeum, nem ilyen kicsinyes okokból tárgya a közérdeklődésnek és a közbirálatnak. Tömegnevelői hivatása adja lételének országos jelentőségét s hogy a múzeumi könyvtár összes mellékosztályaival ennek a feladatnak sikeres szolgálatába tudott állani, az a tégla tette lehetővé, mely 1892-ben gyökeres felforgatását kényszerítette a gróf Majláth igazgatóval sírbaszállt táblabirói rendszernek. Ámde maradt belőle mégis valami, ami szinte magától értetődő olyan intézményeknél, melyek nincsenek exponáltan kitolva a sajtó éber ellenőrzése elé. A tegnapi eseményekből kivillant réseken keresztül néhányat egészen jól szemügyre vehetünk. Egy országos intézetnél, amelyik, a maga nemében egyetlen és első, képzettségére egy egészen harmadrangú ember teljes hatalommal rendelkezik. Vesz, elad, vásárol, tanulmányutazik, felülbírál, s mindezek ellenében ami garanciát adni képes, mindössze az, hogy esküdt ember, szolgálatra kész és ügyesen tud alkalmazkodni. Semmi speciális szakképzettsége nincs, odaállítják tehát olyan munkakörbe, ahol évek és évtizedek tapasztalata kvalifikálhat eredményes munkára embereket,s mégis, legalább látszatra jól megfelel a hivatásának. Lehetséges pedig ez azért, mert a vezető tisztviselők nagy része sok ágazata tevékenységet fejt ki. Nincs érkezése rá, hogy a Múzeum dolgaival egész tehetsége és képessége szerint törődjék, mert az egyik háztulajdonos, egyetemi tanár, szerkesztő és csak mellékesen múzeumi tisztviselő. A másiknak birtokai vannak vidéken, szőlőt, gabonát termel, itthon háziúr, vállalkozó, szerkesztő, előadó, s alig van pár ember, akinek ne volna három-négy mellékhivatala, s a maga ügyeiben mindig sietős dolga. Aki pedig csak a hivatalára van utalva, az egyszerűen nem élhet meg, mert az állami uzsorafizetések mellett kényszerítve van mellékfoglalkozás keresésére. Az igazi munkát napidíjasoknak és szolgáknak kell tehát végezniük, kiket cserébe éhbéren tartanak, úgyhogy ezek is, mihelyt jobb állás kínálkozik számukra, menekülnek a Múzeumból. Vagy nem hallatlan dolog, hogy diplomás embereket, kiknek felelősséges és nagy szakavatottságot követelő munkát kell végezniük, még másfél év előtt is, a világ szégyenére, három korona napidijjal honoráltak éveken át, holott ugyanakkor Budapesten napszámosokat nem lehetett ezért a bérért találni. Végeredményében senkinek sem válik aztán érdekévé, hogy olyan vitéz kongresszusi mozaik. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — ^Utánnyomás tilos.) A szakaszhatáron tin a körúti villamos csak lépésben megy egyre csöngetve. Az út széltében feksetéllik az emberektől, kocsik jönnek és indulnak, vagy álldogálnak az út közepén: itt a mi jótévő nagy tiranusunk, a Rend behunyja a szemét. Itt a Múzeum-körút elején, a technika épületében van berendezve a kas, ahonnan kongresszusi vendégeink szerteszállonganak a városba. Itt van az ő otthonuk, arra a néhány napra, amit közöttünk töltenek. Szakadatlan itt a tömeges járáskelés, a társaságban való álldogálás, az örvendő találkozások, a bemutatkozás, női kacagás, világos, karcsú formák suhanása és, ha közibe megy az ember, a világ minden nyelvén való beszéd zúgása. Érdekes és örvendetes meglepetés: a németek nincsenek túlnyomó sokan. Ezt most nem vendéghez udvariatlan politikai, vagy nemzeti gyűlölködésből mondjuk. Hanem itt Budapesten, az idegen fogalmához, annyira hozzáragadt már az, hogy német, hogy kalauz, rendőr, hordár és más egyszerű nép, ha idegen szóval fordulnak hozzá, mindjárt németül beszél és el van ámulva, ha nem értik. Idegen, az német. Bécsből vagy legfeljebb Berlinből jön, vagy legalább is olyan ember, aki már otthonos Ausztriában, Németországban és onnan tévedt el hozzánk, tehát tud németül. Ha szidnak is azonban bennünket külföldön, bizonyos, hogy mostanában távolabb országokban is kezdenek érdeklődni irántunk, mert ezúttal mindenfelől nagyszámban sereglettek ide vendégek. A kétezer idegen között feltűnően sok olasz, aztán amerikaiak, angolok és franciák. Csaknem kétszáz olasz orvos jött el és száz amerikai. Minthogy azonban az amerikai hallgatag, elvonuló ember és a külső race-karaktere sem igen egységes, az olasz ellenben temperamentumos, ismerkedő, vidám, hangos, sokbeszédű és a formája jellegzetes: a kongreszszusnak határozottan olasz képe van. Olasz beszédet hall az ember a teknika kapujában, előtte az utcán, a körülötte lévő fellobogózott kávéházakban, örvendetes ez a dolog, mert mindnyájan azt hittük, hogy német lesz a domináló hang a kongresszus koncertjében és a német területeken túl már Budapestet messzi lévőnek fogják találni ... A német szó gyér voltának egyébként az is egyik magyarázata, hogy míg minden állam nagy vasúti közlekedési kedvezményeket adott a kongresszus alkalmából, Németországban és Ausztriában semmi kedvezmény sincs így hát olasz az uralkodó szin a kongreszszuson és végre az olaszok visszaadják azt a sűrű látogatást, amit mi magyarok teszünk az ő országukban, névjegyül annyi szép bankót téve le náluk . . . Érdekes, hogy ezt az olaszságot az üzleti szellem is észrevette már. A technika szomszédságában van egy kávéház, ahol magyar zászlók közt több idegen nemzet lobogója díszelgett, az olasz azonban hiányzott. Erre a fajtára nem igen számítottak. A második napon azonban már kitűzték, a többinél jóval nagyobb és a többiek elé kiágaskodó, keresztbe sávozott zöld-fehér-piros lobogót! * Általában kávéházak és vendéglők zászlódíszt öltvén mindenütt az angol és amerikai színeket tűzték ki különös, feltűnő csalogatóul Az angol és az amerikai az idegenforgalomnak igen kedvelt, költekező hírű elemei. A vendéglősök és kávésok azonban nem tudták még sert egészen helyesen a dolgot, mert az angol a legjobban hajtó idegen ugyan, csakisogy metódikus rendes nép. A hoteljében eszik és kávézik, nem csatangol, hanem az idejét pontos Programm szerint használja fel. A városban olaszok, franciák és németek járkálnak, azokat látni és hallani a kávéházakban, vendéglőkben. Az angolnak általában meg van az a különössége, hogy ahol egy hétig tartózkodik, más otthont, klubot rendez be magának. Óban nép az, aminek Indiába átköltözködni semmi, de ha Kínába költözködik is, ott is megmarad angolnak és a többi angollal együtt egy kis Angliát rendez be magának. Ennek a faji tulajdonságnak érdekes példáját lehet megfigyelni a kongreszszuson. Két nagy társalkodótermet rendeztek be a technikán, egyet az első és egyet a második emeleten. Itt beszélgetnek félhangon egymással az emberek, hazai újságokat olvasnak, leveleket írnak. Néha, például tegnap, amikor esett az eső, élénk élet volt ezekben a társalgókban. Az egyikben a terem jobb felső sarkában van egy kis asztal. Ennek a saroknak egész különös formája és levegője van, az ember rögtön, önkéntelenül odamegy, mihelyt belép a terembe. Az asztalon egy ív van kitéve, azzal a kéréssel hogy a kongresszus angol tagjai írják alá és ccímüket is jegyezzék fel. És karcsú, korrekt írások, amelyek mintha szintén megfürdöttek, megfésültek, sohasem izzadók, sohasem hazudók volnának, férfi és női írások, amelyek mind ők egyéniek és mégis úgy hasonlítanak, üdvözlik itt egymást idegenben. Az ív fölött a kedvet Edvárd király arcképe áll, körül virág. Valósá 60-dik évfolyam, 206. szám. AFKÓ HIRDETÉSEK»l' Egyn né 4 fillér, Tasta^abb betűvel 8 fillér. Hirdetitek milliméter námbééuU díj »tahit nerint, ■egjélenlk hétfő kitételére! trupenkint, ftanepatka UI. előfizetési Iraki Étén «m____28 köt. — fll. Félém _ _ _ 14 . — , Ménedén« _ _ 7 . — , En bén — — t , w , Keren szám _ _ _ _ 10 fll. Budapest, 1909, szerkesztőség és kiadóhivatal, vi.,Andrássyent 27. Szerda, szeptember 1. Mai számunk 28 oldal.