Pesti Napló, 1910. január (61. évfolyam, 1–25. szám)
1910-01-01 / 1. szám
Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése december végén lejár, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szíveskedjenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Új esztendő. Budapest, december 31. Az elmúlt év szomorúság éve volt, a ránk virradó esztendő a kétségbeesésé. A letűnt év csupa csalódással járt, a beköszöntő esztendő merő vigasztalanság. Nagyon elszegényedetten érkezett el a nemzet ehez az évfordulóhoz, temérdek politikai értéke veszett el a hosszú válságban s abban a korszakban, amelynek ez a válság a természetes folyománya volt. Olyan kincsei értéktelenedtek el, amelyekről úgy látszott, hogy a nemzet megélhetésének föltételei. Pedig nagyon is erős értéktartalékra van szüksége a nemzetnek, amikor most a válság belesodorja az alkotmányonkívüliségbe, s elszánt küzdelemre kényszeríít. Ám tekintsen szerte a nemzet s vizsgálja meg, hogy, melyek is az ő megmaradt értékei ? És állapodjék meg benne, hogy melyek azok az erők, amelyeket a ránk virradó évben a küzdelemben érvényesíthet, s melyek azok az energiák, amelyekkel szemben minden elszántságát mozgósítania kell. Ez a vizsgálódás az, ami vigasztalanságba bontja az országot. Íme ott látja a királyt, akit dinasztikus hatalmi politikája arra bír, hogy megtagadja a hatvanhetes kiegyezést, amelyről pedig azt akarja, hogy a nemzet alaptörvénynek tartja. Olyannak, amely az ő és az ország megegyezésének, a dinasztia és a magyar állam békéjének alapja. Ennek a törvénynek rendelkezéseit a függetlenségi párt támadta, alkotmányos megváltoztatásukat kívánta, de ezt a törvényt éppen mert az alkotmánynak része, az egész magyar nemzet megtartotta. Most pedig megtagadja, semmibe se veszi a király. Mikor Justh Gyulának a tegnapi kihallgatáson kijelentette, hogy a bankönállóságba, az ország gazdasági függetlenítésébe sohasem fog beleegyezni, egyenesen fölborította a kiegyezési törvényt, s a nemzetnek azt demonstrálta, hogy a hatvanhetes kiegyezés elértéktelenedett. Az a „soha“, amelyet a király tegnap Justh Gyula utján a nemzetnek megüzent, a nemzetet arra tanítja, hogy a törvények csak arra valók, hogy a hatalmi érdeket szolgálják, s csakis addig érvényesek, amíg azokat az érdekeket kielégítik. Ezzel a kétségbeejtő tanulsággal megyünk át az új évbe és járunk tovább a válság útvesztőjében. Miféle kibontakozást várhatunk akkor, amikor a kínálkozó alkotmányos, parlamentáris kibontakozást a korona azzal utasítja vissza, hogy neki a törvény nem szab irányt? Vigasztalanul gondolunk a bekövetkező megoldásra, amelyet már előre is megbélyegzett az a „soha“, amelyet a korona a nemzeti követelményekre feleletül adott. Hol van a többi szilárd, biztos pont, amikor a korona a legszilárdabbnak tartott alapot is fölborítja? A küzdelemben, amely a nemzetre várakozik, minden fogalom meghamisított. A hatvanhetes alap értelmetlenséggé, a kiegyezés értéktelenné lett, a korona azt az alapot, amelyre építeni akar, földúlja. S a nemzetnek a koronával szemben meg kell védenie azt a törvényt, amelyet a korona egyre a nemzeti követelmények ellen szegez. Ez az esztelenül zavaros állapot a válság bonyodalmát kegyetlenül tetézi, s az egészséges, becsületes megoldást szinte lehetetlenné teszi. A nemzetnek védekezésre kell készülődnie, s kétségbeesetten reklamálja a védekezés irányítóit. Az embereket és a gondolatokat. A vezéreket és az eszméket. De amazokat is lemezeket is elnyelte, vagy átformálta a válság. Nemcsak ez a tízhónapos, hanem az a hosszú politikai és erkölcsi válság, amelynek koalíciós uralom volt a neve. Ebben a néhány esztendőben minden politikai fogalmat meghamisítottak, minden gondolatot mivoltából kiforgattak. Ebben a néhány évben a megadás és megalázkodás vívmányképp szerepelt, a politikusok az elvek megtagadásával hivalkodtak, csak éppen elodázásnak nevezték el. Ebben a rövid időben a jelszavak hangoztatásáról kiderült, hogy Princezászy. Irta: Molnár Ferenc. (Utánnyomás tilos.) Princezászy édesen aludt délelőtt féltizenegykor a besötétített hónapos szobában, az Erzsébet körúton, harmincnyolcadik szám, jajd amagas emelet, tizennegyedik ajtó. Egyszerre megjelent neki álmában egy tizcentiméteres zsidó, a paplanára állt és igy szólt: ——ön egy marha. — Igen — felelt neki álmában Princezászy — magának igaza van. Tudom, hogy miért mondja, azt is tudom, hogy maga kicsoda. Maga az a pénzember, akit húsz év óta hiába várok, hogy ötvenezer forintot adjon az én új vállalatomhoz. És most, amilyen pechem van, álmomban jelenik meg és olyan kicsi, mint egy kávéskanál. Mit kezdek én magával, mondja, mondja? A kisember megsimogatta hosszú, fényesfekete szakállát, amely valóságban olyan volt, mint egy vízfestéshez való kis ecset, de amely nála határozottan tekintélyes és komoly volt, sőt impozáns. — Ostobán beszél — mondta a fiúnak — nagyon ostobán beszél. Ne mérjen engem emberi mértékkel. Én egy kis tündér vagyok, én nem vagyok pénzember. Princezászy mosolygott. — Tudom mért mosolyog — szólt a kis ember. -- Nos? — Mert én izraelita vagyok. A maga romantikus fejébe nem fér egy izraelita külsejű tündér. De én mégis az vagyok. S miután most mint vállalkozó, mint bankár, szóval mint üzletember jelentem meg, ezt az alakot kellett magamra öltenem. Jó. És mit akar? — Azt is megmondom. Maga egy híres tervező, kedves Princezászy. Egész délután és egész éjjel a kávéházban ül, tervez, alapít, vállalkozik és egyik princezász-cigarettát a másik után szívja, úgy van. — Szép, hogy beismeri. A múlt hónapban egy nagy napilapot tervezett, amelynek nem lesz hirdetése, nem lesz pausáléja, nem lesznek előkelő összeköttetései, s amely abból fog megélni, hogy mindenről megírja az igazat.— Úgy van. — De aztán mikor már hosszú éjszakákon rekedtre kiabálta magát aközt a tíz-húsz bolond újságiró közt, aki égő szemmel, lelkesen hallgatta és helyeselte az ön tervét, szépen abbahagyta a dolgot. Áttért egy színház alapítására. — Ez is igaz. Egy kis, finom, előkelő, művészi színházat tervezett, amely közös tulajdona volna a legjobb tíz magyar írónak, amelyben a legszebb és legelegánsabb darabokat játszaná amelynek nézőtere csupa selyem és bársony volna, amelynek helyárai magasak volnának, szóval... — Tudom, tudom. Nos? — Nos, ezt is hallgatták égő szemmel, lelkesen színészek és írók, s ön aztán ismét elszivott tizenkét princezászt és abbahagyta az egészét. — Igen. — Aztán tervezett egy gyönyörű klubot, amelynek csak száz tagja lett volna, amelynek helyiségei oly csodásan lettek volna berendezve, mint semmi más klubnak a helyiségei ezen az egész világon, amely... — Igen, igen. — Aztán tervezett egy nagy ligát, amelynek az lett volna a célja, hogy a magyar dalmat, művészetet még anyagi áldozatok ^ is, szinte titokban, egy vallási szekta fanatik^sával terjeszsze külföldön, ezt is abbahagyt, elcigarettázta. — Bevallom, úgy van. De mit akar? A kis izraelita a fejébe csapta kemény kalapját, amely akkora volt, mint egy mogyoró héjjának a fele és jelentősen pislantott Princezászy felé. Majd halkan szólt: — Jöjjön. — Hová?, Mai számunk 54 oldal. / 1 1 61-dik évfolyam. 1. szám. EX.ÖSZZETE8I Egész évre _ Kétévr. _ _ Negyedévre _ Sffbóra _ 41»aOHmiETSBEK Reil: Egyes szó 4 Elite, vastagabb bétával 8 fillér. Hirdetések milliméter ■ simítás■ab .U.Í szalon szerint feljelenik hétf* Uvételévől napeokintilanep után la. Egyes szám_____ _ 10 fill. Budapest, 1910. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI, Andrássy-út 27. Szombat, január 1.