Pesti Napló, 1910. február (61. évfolyam, 26–49. szám)
1910-02-01 / 26. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Eeész érre_____28 kot. _ uh Télévre------------14 . — , Negyedévr«_______» . — , Bet bén-------a . 40 . 61-dik évfolyam. 26. szám. Erre« Rám_________10 (111. NAPLÓ AFROHIRDETÉSEK ÁRA! Egye* szó 4 Allél, vastagabb betftval 8 OUb Hirdetünk milliméter KisrfUk* ul« díj Brftbár czarint. RegJ.belk bétft kivételév.1 cap.aklnt, ünnep utás 1*. Budapest, 1910. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Ii. Andrássy-út 27. Kedd, február Az ország végzete. Budapest, január 31. A hivatalos lap holnapi száma, mint félhivatalosan jelentik, a következő királyi kéziratot fogja közölni: Kedves gróf Khuen-Héderváry! Magyar kormányomnak ön által felajánlott lemondását nem fogadom el és jóváhagyólag tudomásul veszem, hogy az országgyűlés feloszlatása és az új országgyűlésnek annak idején való összehívása iránt előterjesztést fog tenni. Kelt Bécsben, 1910. január hó 31-én. Ferenc Józef s. k. Gróf K hu en-Kéderváry Károly. A képviselőház bizalmatlansági szavazatára és a főrendiház óvására ez a válasza a kormánynak. Lemondott és egyben az országgyűlés feloszlatását ajánlotta a királynak. A király megokolás nélkül kijelenti, hogy a lemondást nem fogadja el, ragaszkodik a Khuenkormányhoz, ellenben jóváhagyja az országgyűlés feloszlatására vonatkozó javaslatot és erre nézve elvárja a kormány előterjesztését. Kétségtelen, hogy a kormány ezzel a kézirattal elsősorban azokat a közjogi aggodalmakat akarja eloszlatni, amelyek az ex-lexben történt elnapolás miatt támadtak és a lemondás felajánlásával, valamint az országgyűlés feloszlatásával azt igyekszik igazolni,hogy ismeri egy leszavazott kormány alkotmányos kötelességeit és azok szerint kíván cselekedni is. Eleinte azt hitték és azt híresztelték, hogy a királyi kézirat valóságos proklamáció lesz a nemzethez. Amolyan rábeszélés- és biztatás-féle, amely sokszor nem is téveszti hatását. A királylyal való korteskedés azonban elmaradt és a király, amidőn felségjogait gyakorolja, nem avatkozik bele abba a harcba, amely most már egész erővel fog megindulni a kormány és ellenfelei között. De ha a kézirat nem is tesz egyebet, mint királyi elhatározásokat pronunciál, közvetve mégis a kormány mellett tör lándzsát, amennyiben a király ama szilárd elhatározásáról tesz tanúságot, hogy kitart kormánya mellett és ezt oly formában tudatja a közvéleménynyel, aminőt például a Wekerle-kormány két ízben is előterjesztett lemondási kérvényére nem tudott megkapni. Ennek a királyi elhatározásnak a kéziratban megnyilatkozó szilárdsága jelenti tulajdonképpen a harc elkerülhetetlen szükségességét. A korona leszögezi magát egy kormány mellé, amelynek nincs még parlamenti kisebbsége sem, nincs pártja, talaja az országban és amely nemcsak hogy nem hozza a nemzet kebelében föltámadt követelések egyikét sem, hanem iltenhezőleg, azzal a nyílt elhatározással jön, hogy e követelményeket teljességgel a lomtárba helyezheti. E kormánynyal szemben áll pedig egy parlamenti többség, amely a közvélemény bizalmát rutul eljátszván, most ismét a nemzeti jelszavak hangoztatásával akarja a nép kegyeit megszerezni és bizonyára egy új nemzeti ésalföldi gyerekeknek azt a zömét, amely őszszel német szóra a Szepességbe kívánkozott alföldi családapák és családanyák ötven esztendő alatt annyira megtanulták a Budeusz nevet, hogy álmukban sem jutott eszükbe Budeusz. János nélkül elintézni gyermekeik sorsát. Legenda volt már az öreg. Amelyik alföldi gyerek nem tanult meg annyi német szót a Szepességben, hogy ámulatba ejthesse vele alföldi szülővárosát, azt a gyerket nem is Budeusz János helyezte el, az a gyerek nem is a Budeusz uram vöröses-barna köpenye alól pillantotta meg először a lomnici csúcsot a poprádfelkai állomáson. Babona, valósággal babona volt már ez az öreggel. Az ő gyerekei mind tanultak és jól viselték magukat. A levelek, amelyeket akkoriban már a kisasszonykák írtak — az Alföldre a legjobb híreket vitték a kosztba adott gyerekekről. Betegség, baj: ezeket a fogalmakat nem ismerték a Budeusz-féle levelek. Az „áldott kis kölyök“-öt — amint Budeusz uram nevezte a gondjaira bízott fiukat, — a Poprád jege alól húzták ki félig holtan, de a levelekben erről nem volt szó. Derék, okos ember volt az öreg Budeusz! Minek szomorította volna a távolban lakó szülőket a fiuk csínytevéseivel, amikor a csínyeken már úgy sem lehetet többé segíteni? A Szepesség csaknem minden városkájában voltak Budeusz-féle gyerekek és az öreg ki sem mozdulva az öblös karosszékből, pontosan tudott mindent a gyerekek viselt dolgairól. Pedig soha se utazott már, leveleket sem irogatlenállásra való izgatástól sem riad viszsza, hogy megbuktassa ezt a kormányt, amely őt a hatalom birtokából kizavarta. Kormány és ellenzék egyformán rá fog feküdni erre az országra és mindegyik magának igyekszik majd meghódítani. Ellenállást fog prédikálni az egyik és derékbeadást fog követelni a másik. Mit tegyen az ország? Ellenállást kezdjen és fölforgassa megint a nemzet nyugalmát, hogy aztán tönkretett exisztenciák romjain újból nemzeti diadalként emelkedjék föl egy kormány, amely épp úgy nem hoz semmit, mint a másik ? Vagy pedig erőtlen tömegként vesse magát oda az uralkodó akaratát teljesítő kormánynak, hogy aztán Bécsben azt tegyék vele, amit csak akarnak ? Végzetes eshetőség mind a kettő és lehetetlen fölmenteni a koalíciót ama vád alól, hogy a múltkori ellenállás szégyenteljes kudarca után megint csak az elé az alternatíva elé vitték az országot, hogy vagy megint ellenáll és letöreti magát, vagy pedig ellenállás nélkül adja be derekát. A magyar természet az utóbbira hajlik a legkevésbbé. És mert így van, a Héderváry-kormány helyzetén az a s reparáció se fog sokat segíteni, amelyet a királyi kéziratban akartak kifejezésre juttatni. Reménytelenül és a kudarc biztos kilátásával megy a kormány ebbe a küzdelembe. Párt nélkül, a nemzetben való gyökerezés nélkül aligha tud helyén megállani és vállalkozása a nemzet számára nem olyan kecsegtető, hogy az tett, csak úgy megsúgott neki mindent a vadmacska keztyűje, amelyben kezét télennyáron melegítette. Csak egyetlen egyszer kellett Jankának, — az idősebbik kisasszonykának, — a Franyó fuvaros szekerén Sziblóra utazni, amikor egy Tóth Laci nevű dorozsmai fiú lepottyant az ottani bástyatorony ablakából. Janka megkenegette, megnyomogatta a Tóth Laci fejét erős, vörösre dolgozott két kezével, reálehelt öreglányosan tiszta, szomorkásan mosolygó szájával és elmondott neki egy mesét, amelyet még Budeusz uram mesélgetett hajdanában, — és Tóth Laci egészséges lett, mint a makk. Tehát Budeusz Jáosos már évek óta a kályha mellett ült és a levelezést a kisasszonykák intézték. Budeusz Jánosnak volt egy nagy bőrnotesze, amely olyan kopott és ócska volt, hogy szinte rejtélyes volt már ebben a külsejében és a vén jegyzőkönyvbe voltak bejegyezve az ötven esztendő előtti fiúk, de az idesek is- Csak egy keresztet, vagy egy karikát, vagy valamely más ceruza jelzést csinált az öreg a fiuk neve mellé és ezekből a jelekből mindent tudott már, amikor havonkint egyszer vagy kétszer eljött az ideje annak, hogy hírt küldjön az alföldi szülőknek gyermekeikről. Az apáknak Japka kisasszony írogatta a leveliket szálkás, sűrű betűkkel és ezek a levelek némileg hasonlítottak egy iskolai bírónyitványhoz. Rideg pontossággal számoltak be a dolgokról de a végén mindig dicséretet és aegelégedés'' tartalmaztak. Az anyáknak, nagynéniknek és egyéb nél. Irta: Krúdy Gyula. (Utánnyomás tilos.) Az utolsó szép nagy tél akkor volt, amikor a ureusz-kisasszonyok Kézsmárkra az első bálra mentek és fél napig szánkóztak, amig Podolinból Kézsmárkra értek. Mondom, akkor volt a legnagyobb tél és akkor voltak a legszebbek a Budeusz-kisasszonyok. Az egész világon a legszebbek. Lehetséges, — ahogyan a mai eszemmel gondolkozom, — a Budeusz-kisasszonyoknál is akadtak még szebbek az országban, de én sokat nem ismertem. Abban az időben, amikor párfi főerdész urnak csak a mellényéig értem, szép, zöld mellényéig és erről a mellényről csüngött le a földkerekség legérdekesebb óralánca, amely óraláncon harminchat darab ékesség himbálózott a deleittitől a vaddisznó-agyarig, de voltak ott még mindenféle ezüstpénzek és rejtélyes külsejű tárgyak is, — ebben az időben a legszebb ház a Budeusz-féle ház volt, mert tornya és erkélye is volt, a legszebb folyó a gyorsvízű Poprád volt és a kisasszonykákkal sem vehette fel a versenyt senki a világon. Budeusz János akkor már nagyon öreg ember volt, — talán a legöregebb az egész világon. — ,és csupán a nagy székben szeretett üldögélni, ahonnan azonban tovább is kezelte az ' ^—1 Mai számunk 28 oldal.