Pesti Napló, 1910. március (61. évfolyam, 50–76. szám)
1910-03-13 / 61. szám
Melléklet a PESTI NAPLÓ 1910. évi március 13-iki (61.) számához Az angol parlament válsága és reformfeladatai. Irta: Dr. Ferenczy Árpád. Budapest, március 12. Az angol kormánynak, az írekkel folytatott hosszas alkudozások után, sikerült végre többséget biztosítania magának, amelylyel megindulhat a liberális reformok útjára, egy oly heves és szenvedélyes választási harc után, aminő a szigetkirályságban a 30-as és 40-es évekig viszszamenőleg, a nagy választási reform és a gabonavámok eltörléséért folyt küzdelmek lezajlása óta nem fordult elő. Nagybritannia válságos időket él, s alig volt tisztában önmagával, minő irányban határozza el magát, áttérjen-e a radikális reformok terére, amely új jövő elé vezeti az angol nemzetet, vagy pedig haladjon a hagyományok kitaposott útján, sőt a védvámos rendszerben egy régi intézményt élesszen fel, amely egykor Angliát nagggyá tette. Ez a habozás, ez az ingadozás világos kifejezésre jut a választások eredményeiben: az angol választások történetében teljesen szokatlan az, hogy az uralkodó parlamenti párt megfogyatkozzék, de még mindig többségben maradjon; a rendszerinti eredmény az, hogy a kormány vagy megnövekedett párttal, vagy pedig kisebbségben kerül vissza, hogy az első esetben programmját energikusan keresztülhajtsa, második esetben pedig átengedje helyét diadalmas ellenzékének. Az angol nemzet mostani döntéséből sem az egyik, sem a másik következtetés le nem vonható; a kormány csökkent energiával lesz kénytelen, mint a jelek mutatják, helyén maradni, az alkudozások, kompromisszumok terére lépni, s eredeti programmjából törölni a radikális részleteket, melyekre nézve kétségtelenül képtelen volt a nemzet helyeslését oly mérvben nyerni ki, mint a múlt parlament feloszlatásakor remélte. Bár a kormány mai többsége is oly nagy, aminővel kevés alkalommal brit angol minisztérium, kénytelen lesz támogatói tömegének csökkenésével számolni s az engedékenység terére lépni. Az új angol parlament előtt álló feladatok azonban negatív irányban mégis határozottan körvonalazhatók: bizonyos, hogy a konzervatív ellenzék imperialisztikus és sovinisztikus törekvéseit sem honorálta a nemzeti közvélemény s a jelen parlament tartama alatt ily irányú politika érvényesüléséről szó sem lehet. A konzervatív politika általában kevésbbé alkalmas lévén mélyreható belső társadalmi reformok keresztülvitelére, mindenütt külpolitikai diadalokra törekszik s a nemzetközi életben elfoglalt pozíció erősbbítésével iparkodik elnémítani a létező belállapotokkal elégedetlenek felzúdulását. A brit birodalom is az ő nagy diadalmas háborúit, diplomáciai sikereit túlnyomóan konzervatív régimék alatt vívta ki, míg belső téren, a nép jólétének mind szélesebb körökre való kiterjesztését mindenkor liberális kormányai váltották valóra. A mostani választások alatt is egyik oldalról a nemzeti nagyság, másikról a népjólét jelszavai hangzottak az angol választópolgár fülébe; a konzervatívok részéről az „Our Navy“ (a mi flottánk), „Our Army“ (a mi hadseregünk), „Out with the foreign industry“ (ki az idegen iparral) sovinisztikus igék röpködtek, míg a liberálisok ajkain az „Away with privilege“ (le a kiváltságokkal), „free trade, free land“ (szabad kereskedelem, szabad föld), „face trade, cheap food“ (szabad kereskedelem, olcsó kenyér), „one man one vote“ (egy embernek csak egy szavazat) s ezekkel rokon jelszavak hangzottak el. S mindkét Programm mögött egy-egy rém árnya emelkedett fel; az egyik a fekete rém: a háború, a másik a vörös rém: a kommunizmus. A mélyebben látók szemeiben ugyanis világos volt, hogy a belpolitikai reformtervek hiányában tétlenségre kárhoztatott konzervatívok, hogy tehetetlenségükről a figyelmet elhárítsák, többségre jutásuk esetén provokálni fogják a Németországgal való háborút, amely a flotta programmjának végrehajtása előtt tengeren gyengébb Angliánál, ami feltétlenül diadalt, de egyszersmind temérdek pénz- és véráldozatot jelentene Angliára nézve. Másrészről radikális irányzat diadalában a konzervatívok egy szocialisztikus államrend tüneteit vélték felismerni s ezzel igyekeztek maguknak híveket toborzani. Ily összevisszaságban ható rugók idézték elő az eredményt, melytől egyik párt sem lehet elragadtatva, s amely bizonyára megalkuvásra, kölcsönös engedékenységre fogja őket kényszeríteni. A feladatok, amelyeknek megvalósítására ha bölcs mérséklet terén marad, a liberális terlesztése közben egyszerre minden energiáját összeszedte volna, hogy a sor végén létrehozzon egy igazi nagy embert s ebben azután kimerült volna az energiája. A fiúra vagy az unokára olykor kiárad még egy-egy sugara az apa lelki fényességének, de legtöbb esetben csak korcs törpéket nemzettek az óriások. Az ember igazi nagysága csak szellemi erejének hatalmas voltában rejlik, a régi híres hadakozók, vagy másféle régi ősök, akiknek ivadékai hosszú évszázadokon át szaporítják az emberek számát, rendesen csak az emlékezet hamis véleményén át nézve voltak nagy emberek, egyébként semmi más kiváló tulajdonsággal nem dicsekedhettek a testi erejükkel vagy a helyzetek jól kihasználó természetes okosságukkal. Jó vérű, erős testű, szaporaságra képesített ember állatok voltak és rendes menetben fejlesztették tovább a nemzetségüket. Nem minden híres hadakozót áldott meg a teremtés Napoleon lángeszével. Sime Napoleon sem tudta tovább fejleszteni a faját, fiában már kimerült a teremtés energiája. Hol vannak a világ legnagyobb eszű embereinek maradékai? A teremtés bevégezte ezekben a nagy emberekben a munkáját és a család emberkorának végén utoljára hatalmas fényt árasztott a nagy célokra kiszemelt, kiválasztott emberek lelkébe. Azután kioltotta ezt a fényt örökre, megfosztva attól az utódokat, hogy úgy örököljék ezt, mint a testi erőt, a magas termetet és más hasonló külső tulajdonságokat. Ha a mi nagy embereink során végig, tekintünk, seregestől akadunk rá hasonló jelenségre. Nagy embereink vagy utódok irány megtépett babérai dacára képesnek mutatkozik, a következők: Minthogy a nemzeti közvélemény megkérdezése elsősorban is a költségvetés jegyében történt s a nemzeti akarat e téren kétségtelenül a liberálisok javára nyilatkozott meg, mely előtt ellenzői is feltétlenül meghajolni kötelesek: a fontos reformokat tartalmazó költségvetés sorsa mindenesetre biztosítva van. A földbirtok fokozott megadóztatása és a progresszív jövedelmi és örökösödési adó, melyek a felső osztályokat sújtják legérzékenyebben, egyenlősíti a közteherviselést, ami egy-két évvel előbb alig remélt hatalmas haladás az elavult adórendszerrel bíró Anglia életében, amely e téren e reformjai által egyszerre élére kerül a többi európai államnak, mint amelyeknek egyike sem volt képes eddigelé a társadalom vezető osztályait a közterhekben a progresszív adó rendszere útján igazságosabb részvételre kényszeríteni. A söradó és az italmérési engedélyek korlátozása főleg az alsóbb osztályokat sújtják ugyan, de a liberálisok reményei szerint jótékonyan fognak hatni a nép erkölcseire, azt mértékletesebb és józanabb életre fogják kényszeríteni s ezzel később megtakarításokat fognak eredményezni az államháztartás bűnügyi és szegényügyi kiadásainak terén. Ha tekintetbe vesszük, hogy az ez idő szerint 95.700-at kitevő sörházak száma az italmérési engedélyeknek kellő kártalanítás melletti redukálása folytán 32.500-al, tehát egyelőre egyharmaddal csökkenni fog, fogalmat alkothatunk magunknak a nagyszerű szociális eredményről és változásról, amely néhány év alatt az angol nép erkölcsi életében be fog állni az iszákosságra való alkalom és ezen szenvedély kielégítésének megdrágulása folytán. A költségvetéssel együtt áll és dől a felsőház reformjának és vétójoga korlátozásának kérdése. Kellő mérséklettel ez a fontos alkotmányjogi kérdés is meg lesz oldható, tekintve, hogy a reformot elvben a konzervatívok és maguk a lordok sem ellenzik. Akár a Roseberg-féle tervezet nyomán részben a peerek által választott tagokból, részben hivatali méltóságokból, részben a király által kinevezendő személyekből alakult felsőházat fog javasolni a kormány, akár a valamivel radikálisabb szó belga minta alapján a főurak közül, de népválasztás alapján szándékozik második kamarát szervezni: nem fog senélkül haltak meg, vagy a gyermekeikben szakadt vége a faj továbbfejlesztésének. Petőfi Sándornak sem maradt utóda: fiában vége szakadt az 5 ember sorsának. S nem meglepő és sok példa nélkül való jelenség az sem, hogy fiában mennyire visszafejlődött a lelkébe oltott, energia. Petőfi Zoltán tehetséges ember volt s apja eszének néhány sugara beletévedt az ő lelkébe is. De valójában csak az apja temperamentumát örökölte: a szervezetbeli, úgy mondhatnék, állati tulajdonságok szálltak át rá arról az emberről, aki apja volt A nagy észbeli tulajdonságok nélkül ezek a temperamentumbeli tulajdonságok végzetessé váltak rá. Élettörténete, amelyet a „Petőfi könyvtár“ számára nagyon gondosan és érdekesen írt meg most Déri Gyula, kezdettől fogva azt mutatja, hogy Petőfi Zoltánt a temperamentuma kergette bele tragikus sorsába. Valami különös, módszeres és gondos neveléssel talán meg lehetett volna benne fékezni ezt a temperamentumot s nem közönséges ember válhatott volna belőle, de erős mez, nem működött közre ebben. Anyja, talán a sok igazságtalan szemrehányás meg a magával való békétlenkedés miatt, ideges, türelmetlen és hisztérikus kitörésekre hajlandó íió volt. A fiú másoknál nevelkedett; nagybátyjának, Petőfi Istvánnak, aki gazdasági pályára akarta nekt vélni az iskolai tanulásban való hanyagsága következtében, nem volt elég intelligenciája a nevelés különös módjainak alkalmazásában. Mikor Petőfi Zoltán fül___________________________IZZ0T0TT1 Petőfi Sándor fia. Irta: Lendesz Elek. Szendrey Júliának sokan szemére vetették, hogy Petőfi eltűnésének évfordulója előtt letette az özvegyi fátyolt és újból férjhez ment. Ebben a szemrehányásban a „Szeptember végén“ című vers hatása érezhető: a szentimentális embereknek jobban tetszett volna, ha a valóság a költészethez alkalmazkodik. Arra senki sem gondolt, hogy a fiatal Szendrey Júliának joga volt a maga életéhez s az emberi jogok szempontjából a maga akarata szerint rendelkezhetett a sorsával. Annyi szenvedés, annyi rágalom közepette, amennyiben része volt, valósággal örvendeznie kellett, hogy olyan derék férfinak nyújthatta kezét, amilyen a második férje, Horváth Árpád egyetemi tanár volt. Gyermekének a sorsa is eszébe juthatott, amikor rászánta magát az özvegyi fátyol „eldobására“. Petőfi Zoltán másfél esztendős volt akkor s gondoskodnia kellett a neveltetéséről. Nem sejtette még akkor, ebben a fiúban milyen végzetes módon fog megnyilatkozni az apjától örökölt temperamentum. Különös és rejtelmes jelentősége a teremtésnek, hogy a nagy emberek tehetsége visszafejlődik az ivadékaikban, akik a legtöbb esetben nem tudják tovább fejleszteni a fajt. Igen sok nagy ember utódok nélkül halt meg, vagy ha volt gyermekük, ebben vagy ennek gyermekében kiszáradt a családfa. Mintha a természet egy-egy, családsor tagjainak fej 33