Pesti Napló, 1910. május (61. évfolyam, 103–128. szám)

1910-05-28 / 126. szám

I-------------------------1--------------------------------------— щ— I " ■ '■ - vv- --- |Щ ■ ЦВВЦ I V! щ Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1910. május 28. 126. szám.­­ Mert nem igaz, hogy egy-egy ország külső kereskedelme attól függ, mekkora az illető or­szág hajóhada. A statisztika megcáfolhatatlan számai ilyen okoskodást nem tűrnek. Hivatalos kimutatás szerint a különböző európai országok exportja — minden egyes lakosra számítva —­ a következő: Hollandiában 1490 99 a kivitel nagysága a flotta méretei­rint igazodnék, akkor Svájcnak és Belgiumnak semmi kivitele sem lehetne, mert nekik egy fia­­h­ajójuk sincsen. Viszont Hollandia részéről is perfidia volna, hogy oly horribilis a kivitelének az arányszáma, noha a hajóhada a képzelhető legjelentéktelenebb. De ha igaz ez a tetszetős hajóhad teória, akkor az is érthetetlen, miért húzódik meg Anglia oly szerényen az aranykö­­zépúton, holott nemcsak mérhetelenül nagy a flottája, hanem világrésznyi kolóniák kész piaco­kat nyújtanak a számára. És merőben érhetet­­lenn­é válik különösen az, hogy az Angliához tartozó Kanada többet vásárol Svájctól, mint a saját anyaországától. De a statisztikán kívül vannak közelebb eső példák is arra, hogy külső kereskedelemnek és flottának semmi közük egymáshoz. Egyetlen olyan exportőr — aki tőlünk a Balkánra szállít árucikkeket — sem fogja elhinni, hogy utazója több sikerrel adja el a portékát, ha a monarkia hajóhadának a növekedéséről beszélhet. A Le­­vante egyetlen kereskedője sem fog azért vásá­rolni tőlünk, mert nekünk négy Dreadnoughtunk lesz, míg például Itáliának csak kettő. És kitűnt a török bojkott idején is, milyen kevés hatással voltak a Szaloniki körül cirkáló magyar-osztrák hadihajók, amelyeknek öblöstorka, fenyegető ágyúi egyetlen Ausztriából való fejnek a meg­vételére sem tudták rákényszeríteni a makran­cos törököket. Van azonban másik oldala is a dolognak. Az az ország állítja elő legolcsóbban az ipar­cikkeit, amely országot legkevésbbé szipolyoz­­zák ki a Dreadnoughtok céljaira. Ha olcsóbban gyártják, olcsóbban is vethetik a nemzetközi piacra az áruikat az ilyen boldog nemzetek. S ebből — hosszabb okfejtés nélkül is kitűnik — hogy a Dreadnoughtok inkább megölik, sem­mint megvédelmezik a külső kereskedelmet. A monarkia hadvezetőségének másik érve a két ország meggyőzésére az, hogy a magyar­osztrák hajóhad Európa flottái között a leg­utolsó helyet foglalja el. Azonban ez sem igaz. Nem szólva arról, hogy tengerészeink kiképzés dolgában vetekszenek az angol tengerészekkel és feltétlenül jobbak az olaszoknál, franciáknál, sőt a németeknél is — még numerikus nézőpont­ból sem vagyunk oly megdöbbentően utolsók. Csak éppen helyes alapelvek szerint kell ösz­­szevetnünk a magunk erejét a többi országok erejével. Hajók száma és azok tonnatartalma szerint — kétségtelenül — hátra vagyunk. De nem eszerint kell ítéletet mondanunk. Egy-egy hajóhad értékét az szabja meg, hogy milyen hosszúságú partvidéket kell megvédelmeznie és képviselnie. Már most elegendő tudnunk, hogy a monarkia partvidéke a legkisebb az európai tengeri hatalmak sorában, tehát már ez magá­ban véve is elég ok arra, hogy a flottája a leg­kisebb legyen. Ha csak nem álmodozunk idegen földrészeken való fantasztikus hódításokról. Partvidékünkkel vetve össze hajóhadunk mére­teit, nyomban kitűnik, hogy­ jobban állunk Spa-­­­nyolországnál, de sőt Itáliánál is, amelynek négyszerre több a tengerpartja, de csak har­­madfélszerte nagyobb a hajóhada. És éppen erre vonatkozóan támadt most rendkívül érdekes vita az osztrák és az olasz saj­tóban. Az osztrák diplomácia egy kis szemfor­gató ravaszságot követett el Olaszországgal szemközt. Hogy a monarkia új óriás hajói ke­­vésbbé fájjanak Itáliának, a „N. Fr. Presse" a minap közzétett egy nyílt levelet, amelyben arra kéri Luzzatti olasz miniszterelnököt, hogy mér­sékelje az olasz hajóhad szaporítását. Gyönyörű változata ez a róka és a holló meséjének, csak az a különbség, hogy az osztrák diplomácia — nem eléggé róka és Luzzatti viszont egyálta­lában nem — holló. Arra azonban jó volt ez az ártalmatlan fur­­fang, hogy olasz részről megfeleljenek az osz­trák újságnak. Ezt a feladatot a „Corriere della Sera“ vállalta s a vélekedésében benne van az olasz hivatalos köröknek s a népnek a felfogása is. A Corriera pedig a következőket mondja: Mindenekelőtt Olaszország és Ausztria ten­geri helyzete nem egyforma; Ausztria csak né­hány kilométernyi tengerpartnak a védelmére kénytelen gondolni, Itália viszont a maga egész területét csak tengeren védheti meg, ami már önmagában is megokolja, miért van Olaszor­szágnak nagyobb flottára szüksége, mint Ausz­triának. De ez nem elég. Olaszországnak gyar­matai vannak és rengeteg olasz alattvaló él Af­rikában s egyebütt, akiket az állam védelmezni köteles. Ausztriának nincsenek kolóniái, sem oly számú kivándorlói, hogy azok érdekében nagy hajóhadat volna kénytelen szervezni. Azonfelül az osztrák partvidék olyan, hogy azt kevesebb hajóval is pompásan megvédhetni, aminek éppen az ellenkezője igaz az olasz par­tokkal kapcsolatosan. Végül pedig, a magyar­osztrák monarkia nemzetközi presztízsét egyes­­egyedül szárazföldi haderejével szerezte. El­lenben Olaszország csak akkor juthat el a re­­spektusnak olyan fokára, amely megilleti, ha nem marad gyenge a tengeren. Ausztria-Ma­­gyarország a szükségesen felül növelve ten­geri haderejét, egyedül Olaszországot fenyegeti. Itália azonban meglévő és építendő flottájával nem az esetleges osztrák-olasz háborúra készül, hanem sokkal messzebb néző nemzeti érdekeit szolgálja, nevezetesen azt, hogy jelentősége sze­rint kapjon helyet a nemzetközi világban és megszerezze azt a presztízst, amelyre érdemes. Erre azonban azt felelik a flottabarátok, hogy a fegyverkezés minden országnak a ma­gánügye és abba beleszólani szemtelenség. Ám ez óriási tévedés. Minden fegyverkezésnek ket­tős a hatása: az egyik számára védelmet, a másikkal szemben fenyegetést jelent. Természe­tes, hogy a leginkább érintett föltehető ellenség nem nézi ölbetett kézzel a mi harcos készülő­désünket, hanem ugyancsak nekivág a fegyver­kezésnek. Amikor tehát azt hisszük, hogy csak önmagunknak használunk vagy ártunk hadügyi újításainkkal, voltaképpen rettenetes nyomást gyakorlunk a szomszédainkra s őket a legna­gyobb zavarba sodorjuk. A mi megnövekedett védőerőnkkel szemben — amely azonban rájuk nézve megnövekedett veszedelmet jelent —, szintén kénytelenek fokozni a saját védelmi készségüket, ami viszont reánk nézve jelent újabb fenyegetést. A haderőnek csak úgy van értelme, ha azt­­ a szomszédos országok haderejének az ismerete­­ alapján szervezték és fejlesztették. Ez esetben­­ pedig nem lehet azt mondani, hogy a fegyver­kezés egy-egy országnak magánügye.­­ Montenegró ünnepe, Budapest, május 27. A Feketehegyek fejedelemsége, tehát a leg­kisebb terjedelmű, de legnagyobb ambíciójú Balkán-állam tudvalevőleg jubilált tegnap meg tegnapelőtt. A fejedelmének, N­i­k­i­t­á­n­a­k az ötven éves uralkodói jubileumát ülte meg olyan fény és pompa között, amilyent csak ki lehet fejteni a kecskefaggyúból mártott gyertya fé­nye és izem a kecske bőréből készült duda hangja mellett, amelyekhez az ünnepi lakomát is természetesen a kecske szolgáltatja, pörkölt alakjában. De mégis, ne gúnyolódjunk. Volt az ünnep­nek bizonyos, hogy úgy mondjuk, európai za­matja is. Ezt az olasz flotta látogatása adta meg neki, mert Viktor Emánuel olasz ki­rály — a jó Isten növeszsze meg az ő árnyé­kát — elküldte hadihajói egy diszraját Ores­­t­i­s ellentengernagy parancsnoksága alatt az ipa jubileumi ünnepére, ugyanannak az Antiva­­rinak a kikötőjébe, amelyet az annexió szíves f­elismeréséért kapott meg Montenegró s amely­­lyel egyszerre belépett a tengeri hatalmasságok közé. A büszke olasz hajók ott horgonyoztak napokon keresztül Antivari kikötőjében és teg­nap a fejedelem Topolicában is, a Nyégusok ősi családi és már majdnem egyemeletes fejedelmi kastélyában is lakomát adott az olasz tenge­résztisztek ottlétének az örömére. És a lako­mán természetesen tisztek is hangzottak el, az egyiket Nikita mondta, a másikat Orestis el­lentengernagy. Nikita fejedelem tudvalévően költő és ez­úttal meg kell vallanunk, hogy a tósztja — ta­lán mert őszintébben a szívéből jött — költőibb és szebb munka volt, mint ama nevezetes tra­gédiája, a ,,Deli Markó“, amely tudvalévően olyan csapnivalóan rossz, hogy bizonyosan pá­lyadíjat nyert volna a M. T. Akadémián. Vala­hogy így kezdte el, és olasz nyelven kezdte el, Nikita fejedelem a pohárköszöntőjét: „Szerencsés hasonlat mondja azt, hogy a hajó a szegélye annak az országnak, amely­nek a lobogóját viseli. Ezek a hajók, amelyek most itt Montenegró vizein, szintén tag­jai Olaszország testének és egyesítve maguk­ban erőt és szépséget, büszkén dobogtatják Olaszország szívét hatalmas bordáik között, ama zászlók árnyékában, amelyek dicsőséggel teli­esek és még több dicsőséget igér­­n­i. Itália hajói, olasz tisztek, olasz matrózok, az Isten hozott benneteket!" És ebben a tónusban folytatta tovább be­szédét Nikita fejedelem, ünnepelte Olaszorszá­got, mint az álmok és remények áldott földjét és kívánta végül, hogy az olasz kultúra hó­dítsa meg harmadszor is a világot — már hogy legalább is azt a részét, ami a keze ügyébe esik úgy Aduától kezdve föl egészen Parenzóig, vagy talán még tovább is valamivel. Orestis ellentengernagynak a felelete ter­mészetesen tartózkodóbb volt, csupán csak kö­szönetet mondott a fejedelemnek azért a nagy szimpátiáért, amelylyel Olaszország iránt visel­tetik. Bár a világ elé úgy fordították ki ezt az egész jubileumi olasz-csernagovác barátkozást, mint a rokoni kapcsolatoknak, amelyek a két országot összekötik — az olasz királyné Nikita leánya — a nyilvános ostenzációját, de lehetetlen meg nem látni az egész dologban a politikai szándékosságot is és azt a félig olaszosan el­rejtett­élt, félig csernagovác módra köszörült bicskahegyet is, ami belőle a mi monarkiánk ellen irányul. Naivitás volna nem látni, hogy ez az újabb barátkozás megint csak tüntetés volt Ausztria és Magyarország ellen, újabb és még a kicsinyességében sem megvetendő tanúbi­zonysága annak, hogy a hármasszövetség tu­lajdonképpen nincs már többé és hogy az an­nexió miatt való balkáni fenekedést Vilmos csá­szárnak, Aehrenthalnak és Forgách grófnak az egybevetett akciója is csak elhallgattatni tudta, elnyomni nem. Igaz, hogy most csak a bolha köhög még a Balkánon, de minden veszedelem úgy szokott elkezdődni, hogy legelőször is a bolha köhög. És a Balkán hegyei már sok bolha­köhögésre feleltek vissza a menydörgés dübör­gésével. . 4 Lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson az­­ antivarii már már flottatüntetés számába menő Ausztriában 87 frank Franciaországban 223 99 Németországban 234 99 Angliában 534 99 Svájcban 590 99 Belgiumban 608, és

Next