Pesti Napló, 1910. május (61. évfolyam, 103–128. szám)
1910-05-28 / 126. szám
I-------------------------1--------------------------------------— щ— I " ■ '■ - vv- --- |Щ ■ ЦВВЦ I V! щ Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1910. május 28. 126. szám. Mert nem igaz, hogy egy-egy ország külső kereskedelme attól függ, mekkora az illető ország hajóhada. A statisztika megcáfolhatatlan számai ilyen okoskodást nem tűrnek. Hivatalos kimutatás szerint a különböző európai országok exportja — minden egyes lakosra számítva — a következő: Hollandiában 1490 99 a kivitel nagysága a flotta méreteirint igazodnék, akkor Svájcnak és Belgiumnak semmi kivitele sem lehetne, mert nekik egy fiahajójuk sincsen. Viszont Hollandia részéről is perfidia volna, hogy oly horribilis a kivitelének az arányszáma, noha a hajóhada a képzelhető legjelentéktelenebb. De ha igaz ez a tetszetős hajóhad teória, akkor az is érthetetlen, miért húzódik meg Anglia oly szerényen az aranyközépúton, holott nemcsak mérhetelenül nagy a flottája, hanem világrésznyi kolóniák kész piacokat nyújtanak a számára. És merőben érhetetlenné válik különösen az, hogy az Angliához tartozó Kanada többet vásárol Svájctól, mint a saját anyaországától. De a statisztikán kívül vannak közelebb eső példák is arra, hogy külső kereskedelemnek és flottának semmi közük egymáshoz. Egyetlen olyan exportőr — aki tőlünk a Balkánra szállít árucikkeket — sem fogja elhinni, hogy utazója több sikerrel adja el a portékát, ha a monarkia hajóhadának a növekedéséről beszélhet. A Levante egyetlen kereskedője sem fog azért vásárolni tőlünk, mert nekünk négy Dreadnoughtunk lesz, míg például Itáliának csak kettő. És kitűnt a török bojkott idején is, milyen kevés hatással voltak a Szaloniki körül cirkáló magyar-osztrák hadihajók, amelyeknek öblöstorka, fenyegető ágyúi egyetlen Ausztriából való fejnek a megvételére sem tudták rákényszeríteni a makrancos törököket. Van azonban másik oldala is a dolognak. Az az ország állítja elő legolcsóbban az iparcikkeit, amely országot legkevésbbé szipolyozzák ki a Dreadnoughtok céljaira. Ha olcsóbban gyártják, olcsóbban is vethetik a nemzetközi piacra az áruikat az ilyen boldog nemzetek. S ebből — hosszabb okfejtés nélkül is kitűnik — hogy a Dreadnoughtok inkább megölik, semmint megvédelmezik a külső kereskedelmet. A monarkia hadvezetőségének másik érve a két ország meggyőzésére az, hogy a magyarosztrák hajóhad Európa flottái között a legutolsó helyet foglalja el. Azonban ez sem igaz. Nem szólva arról, hogy tengerészeink kiképzés dolgában vetekszenek az angol tengerészekkel és feltétlenül jobbak az olaszoknál, franciáknál, sőt a németeknél is — még numerikus nézőpontból sem vagyunk oly megdöbbentően utolsók. Csak éppen helyes alapelvek szerint kell öszszevetnünk a magunk erejét a többi országok erejével. Hajók száma és azok tonnatartalma szerint — kétségtelenül — hátra vagyunk. De nem eszerint kell ítéletet mondanunk. Egy-egy hajóhad értékét az szabja meg, hogy milyen hosszúságú partvidéket kell megvédelmeznie és képviselnie. Már most elegendő tudnunk, hogy a monarkia partvidéke a legkisebb az európai tengeri hatalmak sorában, tehát már ez magában véve is elég ok arra, hogy a flottája a legkisebb legyen. Ha csak nem álmodozunk idegen földrészeken való fantasztikus hódításokról. Partvidékünkkel vetve össze hajóhadunk méreteit, nyomban kitűnik, hogy jobban állunk Spa-nyolországnál, de sőt Itáliánál is, amelynek négyszerre több a tengerpartja, de csak harmadfélszerte nagyobb a hajóhada. És éppen erre vonatkozóan támadt most rendkívül érdekes vita az osztrák és az olasz sajtóban. Az osztrák diplomácia egy kis szemforgató ravaszságot követett el Olaszországgal szemközt. Hogy a monarkia új óriás hajói kevésbbé fájjanak Itáliának, a „N. Fr. Presse" a minap közzétett egy nyílt levelet, amelyben arra kéri Luzzatti olasz miniszterelnököt, hogy mérsékelje az olasz hajóhad szaporítását. Gyönyörű változata ez a róka és a holló meséjének, csak az a különbség, hogy az osztrák diplomácia — nem eléggé róka és Luzzatti viszont egyáltalában nem — holló. Arra azonban jó volt ez az ártalmatlan furfang, hogy olasz részről megfeleljenek az osztrák újságnak. Ezt a feladatot a „Corriere della Sera“ vállalta s a vélekedésében benne van az olasz hivatalos köröknek s a népnek a felfogása is. A Corriera pedig a következőket mondja: Mindenekelőtt Olaszország és Ausztria tengeri helyzete nem egyforma; Ausztria csak néhány kilométernyi tengerpartnak a védelmére kénytelen gondolni, Itália viszont a maga egész területét csak tengeren védheti meg, ami már önmagában is megokolja, miért van Olaszországnak nagyobb flottára szüksége, mint Ausztriának. De ez nem elég. Olaszországnak gyarmatai vannak és rengeteg olasz alattvaló él Afrikában s egyebütt, akiket az állam védelmezni köteles. Ausztriának nincsenek kolóniái, sem oly számú kivándorlói, hogy azok érdekében nagy hajóhadat volna kénytelen szervezni. Azonfelül az osztrák partvidék olyan, hogy azt kevesebb hajóval is pompásan megvédhetni, aminek éppen az ellenkezője igaz az olasz partokkal kapcsolatosan. Végül pedig, a magyarosztrák monarkia nemzetközi presztízsét egyesegyedül szárazföldi haderejével szerezte. Ellenben Olaszország csak akkor juthat el a respektusnak olyan fokára, amely megilleti, ha nem marad gyenge a tengeren. Ausztria-Magyarország a szükségesen felül növelve tengeri haderejét, egyedül Olaszországot fenyegeti. Itália azonban meglévő és építendő flottájával nem az esetleges osztrák-olasz háborúra készül, hanem sokkal messzebb néző nemzeti érdekeit szolgálja, nevezetesen azt, hogy jelentősége szerint kapjon helyet a nemzetközi világban és megszerezze azt a presztízst, amelyre érdemes. Erre azonban azt felelik a flottabarátok, hogy a fegyverkezés minden országnak a magánügye és abba beleszólani szemtelenség. Ám ez óriási tévedés. Minden fegyverkezésnek kettős a hatása: az egyik számára védelmet, a másikkal szemben fenyegetést jelent. Természetes, hogy a leginkább érintett föltehető ellenség nem nézi ölbetett kézzel a mi harcos készülődésünket, hanem ugyancsak nekivág a fegyverkezésnek. Amikor tehát azt hisszük, hogy csak önmagunknak használunk vagy ártunk hadügyi újításainkkal, voltaképpen rettenetes nyomást gyakorlunk a szomszédainkra s őket a legnagyobb zavarba sodorjuk. A mi megnövekedett védőerőnkkel szemben — amely azonban rájuk nézve megnövekedett veszedelmet jelent —, szintén kénytelenek fokozni a saját védelmi készségüket, ami viszont reánk nézve jelent újabb fenyegetést. A haderőnek csak úgy van értelme, ha azt a szomszédos országok haderejének az ismerete alapján szervezték és fejlesztették. Ez esetben pedig nem lehet azt mondani, hogy a fegyverkezés egy-egy országnak magánügye. Montenegró ünnepe, Budapest, május 27. A Feketehegyek fejedelemsége, tehát a legkisebb terjedelmű, de legnagyobb ambíciójú Balkán-állam tudvalevőleg jubilált tegnap meg tegnapelőtt. A fejedelmének, Nikitának az ötven éves uralkodói jubileumát ülte meg olyan fény és pompa között, amilyent csak ki lehet fejteni a kecskefaggyúból mártott gyertya fénye és izem a kecske bőréből készült duda hangja mellett, amelyekhez az ünnepi lakomát is természetesen a kecske szolgáltatja, pörkölt alakjában. De mégis, ne gúnyolódjunk. Volt az ünnepnek bizonyos, hogy úgy mondjuk, európai zamatja is. Ezt az olasz flotta látogatása adta meg neki, mert Viktor Emánuel olasz király — a jó Isten növeszsze meg az ő árnyékát — elküldte hadihajói egy diszraját Orestis ellentengernagy parancsnoksága alatt az ipa jubileumi ünnepére, ugyanannak az Antivarinak a kikötőjébe, amelyet az annexió szíves felismeréséért kapott meg Montenegró s amelylyel egyszerre belépett a tengeri hatalmasságok közé. A büszke olasz hajók ott horgonyoztak napokon keresztül Antivari kikötőjében és tegnap a fejedelem Topolicában is, a Nyégusok ősi családi és már majdnem egyemeletes fejedelmi kastélyában is lakomát adott az olasz tengerésztisztek ottlétének az örömére. És a lakomán természetesen tisztek is hangzottak el, az egyiket Nikita mondta, a másikat Orestis ellentengernagy. Nikita fejedelem tudvalévően költő és ezúttal meg kell vallanunk, hogy a tósztja — talán mert őszintébben a szívéből jött — költőibb és szebb munka volt, mint ama nevezetes tragédiája, a ,,Deli Markó“, amely tudvalévően olyan csapnivalóan rossz, hogy bizonyosan pályadíjat nyert volna a M. T. Akadémián. Valahogy így kezdte el, és olasz nyelven kezdte el, Nikita fejedelem a pohárköszöntőjét: „Szerencsés hasonlat mondja azt, hogy a hajó a szegélye annak az országnak, amelynek a lobogóját viseli. Ezek a hajók, amelyek most itt Montenegró vizein, szintén tagjai Olaszország testének és egyesítve magukban erőt és szépséget, büszkén dobogtatják Olaszország szívét hatalmas bordáik között, ama zászlók árnyékában, amelyek dicsőséggel teliesek és még több dicsőséget igérni. Itália hajói, olasz tisztek, olasz matrózok, az Isten hozott benneteket!" És ebben a tónusban folytatta tovább beszédét Nikita fejedelem, ünnepelte Olaszországot, mint az álmok és remények áldott földjét és kívánta végül, hogy az olasz kultúra hódítsa meg harmadszor is a világot — már hogy legalább is azt a részét, ami a keze ügyébe esik úgy Aduától kezdve föl egészen Parenzóig, vagy talán még tovább is valamivel. Orestis ellentengernagynak a felelete természetesen tartózkodóbb volt, csupán csak köszönetet mondott a fejedelemnek azért a nagy szimpátiáért, amelylyel Olaszország iránt viseltetik. Bár a világ elé úgy fordították ki ezt az egész jubileumi olasz-csernagovác barátkozást, mint a rokoni kapcsolatoknak, amelyek a két országot összekötik — az olasz királyné Nikita leánya — a nyilvános ostenzációját, de lehetetlen meg nem látni az egész dologban a politikai szándékosságot is és azt a félig olaszosan elrejtettélt, félig csernagovác módra köszörült bicskahegyet is, ami belőle a mi monarkiánk ellen irányul. Naivitás volna nem látni, hogy ez az újabb barátkozás megint csak tüntetés volt Ausztria és Magyarország ellen, újabb és még a kicsinyességében sem megvetendő tanúbizonysága annak, hogy a hármasszövetség tulajdonképpen nincs már többé és hogy az annexió miatt való balkáni fenekedést Vilmos császárnak, Aehrenthalnak és Forgách grófnak az egybevetett akciója is csak elhallgattatni tudta, elnyomni nem. Igaz, hogy most csak a bolha köhög még a Balkánon, de minden veszedelem úgy szokott elkezdődni, hogy legelőször is a bolha köhög. És a Balkán hegyei már sok bolhaköhögésre feleltek vissza a menydörgés dübörgésével. . 4 Lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson az antivarii már már flottatüntetés számába menő Ausztriában 87 frank Franciaországban 223 99 Németországban 234 99 Angliában 534 99 Svájcban 590 99 Belgiumban 608, és