Pesti Napló, 1910. július (61. évfolyam, 155-181. szám)
1910-07-01 / 155. szám
!/ Az elnök, Budapest, június 30-A képviselőház ma megválasztotta elnökét és két alelnökét. Az elnök el is mondta a szokásos fogadalmat és beszédében nem hiányzott az a sablon sem, hogy ügyelni fog a házszabályokra, védelmezni fogja a kisebbséget és nem fogja tűrni, hogy a pártszenvedélyek az elnöki emelvény magasságába jussanak. Ezt minden elnök elmondja. Egyik szebben, másik kevésbbé szépen. Elmondta még Perczel Dezső is, aki pedig ugyancsak keresztülgázolt a házszabályokon, a kisebbségek jogán és mindenen, ami az elnöki méltóságba vetett bizalomhoz fűződik. Elmondta Rakovszky is, aki más formában ugyan, de lényegileg véve ugyanazt végezte, amit Perczel Dezső végzett: letiporta a kisebbséget és nem engedte, hogy szólásjogát érvényesítse. És elmondta Justh Gyula is, aki meg viszont tornyai birtokára utazott, hogy azalatt Rakovszky lehóbérolhassa az obstrukciót és igy közvetve ő is csak hozzájárult ahoz, hogy az ellenzék a házszabályok ellenére kivégeztessék. Az elnöki fogadalmak értéke egy kissé megcsorbult tehát és amikor ma Berzeviczy hitvallását hallottuk, azok a sérelmek jutottak eskünkbe, amelyek a legutóbbi esztendőkben érték az elnöki székből a parlamentarizmust és a házszabályokat. Nem tudjuk és vétenénk a tárgyilagosság ellen, ha azt mondanék, hogy ez Berzeviczy alatt se lesz másként. Reméljük, hogy nem lesz. De addig, amíg erről be nem bizonyosodunk, egyre csak előttünk lebeg a múlt a maga szörnyű garázdálkodásaival és nem tudunk szabadulni azoktól az emlékektől, amelyek sötét fátyolként borulnak az elnöki méltóság tekintélyére. Az elnöki önkény és erőszak típusaként Perczelt szokták emlegetni. Hát az igaz, hogy nálánál különbet senki sem produkált még az elnöki székben. De előttünk az elnöki önkény nem enyhül azzal, ha nem olyan brutális, mint a Perczelé, hanem olyan ravasz, mint például a Rakovszkyé. Lényegében véve egészen mindegy, hogyan ölik meg a kisebbséget, gyorsan ölő méreggel, mint Perczel tette, vagy pedig lassú közvetett mérgezéssel, mint ahogy ezt Rakovszky csinálta. Az ellenzék szempontjából az a fő, hogy a házszabályok keretén belül szabadon élhessen szólásjogával. Mert enélkül semmiféle akcióba se foghat és a többség, vagy az elnökség mindig találhat valami ürügyet, hogy ezt a jogot illuzóriussá tegye. Perczel az egész ellenzéktől egyszerre vonta meg a szót, Rakovszky azonban minden ellenzéki szónoktól különkülön. Amikor egy nagy többség azt az elvet szentesítette, hogy nem a forma a fő, hanem a lényeg és a többség után, amely ebbe belebukott, ugyanezt az elvet tette uralkodóvá az a kisebbség, amely ennek az elvnek a hazug voltát a maga bőrén próbálta ki, akkor valóban sok mindennek kell megváltoznia, hogy az elnöki pártatlanság valóságában újból hinni tudjunk. A mai ellenzék épp oly kevéssé hányhatja a többség szemére Perczel Dezsőt, mint a többség Rakovszkyt a kisebbség szemére. A mai ellenzék némán tűrte, sőt vad szenvedélyességgel követelte, hogy az elnök a fejét vegye annak, aki a nemzet szentjei ellen szólni merészelt. És nemcsak a horvátok úgynevezett nemzetellenes támadása részesült ilyen elbánásban, hanem a kicsiny balpárt is, amely pedig magyar volt és melyre a hazaárulás bélyegét nem lehetett rásütni. És mégis micsoda vad üvöltés köszöntötte épp a mai ellenzék akkori soraiból Rakovszky Istvánt, ha a házszabályok legbrutálisabb megsértésével leültette a balpárti szónokokat és sorra ----------------------------------- 61-dik évfolyam. 155. szám. Budapest, 1910. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy ut 27. &FBÓHXBS8T£8EB ARA: BC7*: írt 4 fillér, vastagabb betűvel • fillér. hirdetéset bIUIbMm Mimit*» ulLö.ll:»bé» «érint. ■eljelenik hétfő kiléteié«« snvnnklnt. bne» otla ín Péntek, julius 1. (Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket kiknek előfizetése junius végén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szíveskedjenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. A lélekbúvár X-sugara. Irta: Hegedűs Sándor (Utánnyomás tilos.) Már éjfél volt, mikor a lélekbúvárral találkoztam, aki a várostól távoleső villája felé ment Nagyon megörült, hogy találkozott velem és azt mondta, hogy éppen írni akart, hogy keressem fel őt. Tréfásan jegyeztem meg: — Megéreztem, hogy látni kíván és azért forgolódtam errefelé! Hassy szeme élesen megvillant és szűkszavúan csak ennyit mondott: — Magából, barátom, hiányzik az a képesség, hogy megsejtse a másokban életrekelő gondolatot vagy kívánságot! — Miért? Hát van olyan ember is, aki azt megérzi? — Természetesen, hogy van, csakhogy nagyritkán fordul elő az emberek között. Az emberek eme „Übermensche“ rendkívül finom idegrendszerű ember kell, hogy legyen és a földi örömöktől teljesen tartózkodva kell, hogy éljen s amellett az is szükséges, hogy minden erejét, minden gondolatát ennek az egy dolognak szentelje! — úgy — válaszoltam — akkor már tudom hogy milyennek kell lennie, sőt már látom is, azt az embert! A lélekbúvár rám nézett: — Nos, hol látja? Mutassa meg! Nyugodtan válaszoltam: — ön az, uram. A lélekbúvár nem szólt semmit és én hallgatagon kísértem útján. Mikor villájához értünk, kivett zsebéből egy kis aluminium kulcsot, kinyitotta a torony kapuját és mi a csigalépcsőn felmentünk a laboratóriumba. Érdekes világítás volt a teremben. Vassy azt mondta, hogy egy új világító készüléket próbál ki, ez kölcsönzi a szobának ezt a szokatlan fényt. Álmélkodva néztem körül, mert sem valami vezetéket, sem semmiféle lámpát nem láttam a teremben, amely erős fényben úszott s amelynek színe kissé vöröses volt, mintha a lemenő nap vérfutotta korongja sütne állandóan be a terembe. Vassy rágyújtott egy finom havannára aztán elém ülve, magyarázni kezdett: — Nagy újság van barátocskám! Fürkészően néztem rá, ki akartam találni titkát. A lélekbúvár ügyet sem vetett türelmetlen várakozásomra, hanem egy darabig gondolatokba merülve ült kis karosszékében, aztán így szólt: — Azért akartam írni magának, hogy jöjjön el, mert azt hiszem, hogy van valami újdonságom, valami olyan találmány félém, ami esetleg érdekelheti. Sebesen szavába vágtam: — Hiszen tudja, hogy mennyire érdekel! A lélekbúvár leintett: — Hagyjuk ezt, mondja inkább, ismeri az X-sugarakat? — Igen, ismerem, a Crooks-féle cső segélyével választják szét a fénysugárból. — Helyes! — felelte Qassy. — Ilyenforma készülék, a lényege pedig az, hogy sugara a testen áthatol és látni engedi a test egész bensejét. ] Nagy, korszakalkotó találmány ez, amelynek az orvosi tudomány és a többi tudományok is sok hasznát látták és a jövőben még kiszámíthatatlan hasznát fogják látni. Azonban ezek a kísérletek mind valamennyien csak a testekkel, a térben mérhető eszközök segélyével megállapítható anyaggal foglalkoznak. Száz és száz felvételt láttam már, amelyeket ezen sugarak segélyével az emberi testről készítettek, de még egyetlenegyet sem láttam, amely arra törekedett volna, amely azt tűzte volja ki célul, hogy az emberi test bensejében részködő lelket meglássa, kifürkéssze! Ijedten kérdeztem — A lelket? A lélekbúvár nyugodtan válaszolt: — Igenis, a lelket! Miért csodálkozik ezen? Hát a lélek talán nem él? — De él! — Nos akkor ami van, az meg is határozható, csak ami nincs, az nem mérhető. Abban ugyan magának lehet igaza, hogy minden embernek van lelke és igaz az is, hogy ezekhez a mérésekhez másmilyen műszerek kellenek, mint a Crooks-féle cső vagy az általa előálló X-sugarak, de ez csak azt bizonyítja, hogy új műszereket kell konstruálni és a kísérleteket pedig oly egyéneken kell végezni, akiknek tényleg van lelkük. Meg kell itt még jegyeznem azt, hogy az állatoknak és növényeknek is van lelke, azonban ezek más módon állapíthatók meg, mint az ember lelke. A fődolog e kérdés megoldásánál az volt, hogy sikerül-e egy oly műszert szerkeszteni, amelynek segélyével meg lehet látni, meg lehet figyelni, meg lehet mérni és minősíteni lehet az emberi testben lakó lelket! Nos, azt hiszem, hogy ezt a műszert sikerült megszerkesztenem! Mai számunk 24 oldal