Pesti Napló, 1910. szeptember (61. évfolyam, 207–232. szám)

1910-09-01 / 207. szám

­ ' BuHaftésf, BsüíRrlM? PESTI NAPLÓ Г9Т0 szeptember T. 207. szám­­ mazások és büntetések politikai rendszerében hatalmas fegyvert bír egy nagy társadalmi kör fékentartására és saját érdeke, sajnos,­ sokkal inkább a szeme előtt lebeg, mint az, amelynek szolgálatára tulajdonképpen rendelve van. A tisztviselő szabad préda minden kormány ke­zében és míg valamelyik nemesebb és tisztul­­tabb gondolkodású kormány nem fogja megcsi­nálni a legszigorúbb pragmatikát, addig a debre­ceni példa még nagyon sokszor fog megismét­lődni. , ■ Öngyilkos bankhivatalnok. — A baccarat áldozata. — Budapest, augusztus 31.­­ (Saját tudósítónktól.) Az a lázas bűn­ügyi nyomozás, amely néhány óra óta foglalkoztatja a budapesti rendőrséget, újra erősen aktualitást ad a baccarat-játék ellen meg-megújuló küzdelemnek. A főváros kártyakaszinói csak a rendőrséggel kap­csolatosan szerepelnek nyilvánosság előtt és azok­ról a megrázó, kisebb-nagyobb tragédiákról, ame­lyek a zöld asztal közelében játszódnak le s ame­lyekben nem jut szerephez a büntető hatóság, csak igen szűk körben bírnak tudomással. A könnyel­műen, bűnösen kártyázó Budapestnek újra kínos feltűnést keltő szenzációja van. A b 1­a 11 Aladár, a Mercur Váltóüzlet Részvénytársaság belvárosi fiók­üzletének főnöke a gondjaira bízott értékpapírokból ötvennyolcezer korona értékű részvényeket sikkasztott és miután rájöttek visszaélésére, megszö­kött. Európa összes rendőrhatóságait értesítették a sikkasztásról. De ez már fölösleges volt: Oblatt Alá-­­­dár ma este a schönbrunni parkban agyon­lőtte magát. Bécsből kelt, ma reggel érkezett levelében azt írja menyasszonyának, hogy bűnbe esett és meneklenie kell, de hogy hová fordul, merre megy­,­még maga sem tudja. Oblatt fiatal ember, harminckét éves és ama kevésszámú tisztviselők közül­­,, akik gyorsan csináltak karriert. Ügyes, s kiváló szaktudású tisztviselő volt. Kitűnően értette mesterségét és nagy készültségével magára irányí­totta főnökei figyelmét. Életmódjával is nagy bizal­mat szerzett. Szolid embernek ismerték, mulató­helyeken sohasem látták és tánylag csekély fizeté­séből még takarékoskodni is tudott. Ezek a tulajdon­ságok nagyban elősegítették pályáján és a pénz­intézetnél mindenki természetesnek találta, hogy a Váci­ utca 37-ik számú házban létesített fióküzlet ve­zetésére őt szemelte ki az igazgatóság. De néhány évvel ezelőtt barátai rábeszélésére elkövette azt a végzetes hibát, hogy tagja lett az Erzsébetvárosi Kaszinónak. E pillanat­­tól mintha egészen kicserélték volna, úgy megvál­tozott. Igényei egyre fokozódtak s az az ember, akinek nem volt szíve arra, hogy tizenkét fil­lért áldozzon a villamos szakasz­jegy­é­é­r­t, egyszerre rákapott a gummikerekű kocsira. Attól a naptól, amelyen az első tízkoronást kockára tette az ördög oltárán, a kaszinó zöldasz­talán, életmódja is megváltozott. Éjszakákat töltött házon kívül, szeretőket tartott és két kézzel szórta a pénzt. Eleinte szerencsésen operált. Kicsiben ját­szott és százakat nyert. A könnyen szerzett pénzzel könnyű szerrel bánt el. Elszórta a főváros mulató­helyein.­­ És amiközb­en ezreket áldozott léha szerelemre, szívében komoly, nemesebb érzések támadtak egy elvált asszony iránt, akiről főúri gazdagsággal gon­doskodott. О c s ę а ū Júliának hívják azt a nőt, aki­hez gyengéd kötelékek fűzték és egyesek úgy tud­ják, hogy az asszonynyal, aki tíz évvel idősebb Oblattnál, néhány hónappal ezelőtt jegybe is lépett A Bethlen­ utca harmadik számú házban pazar há­rom szobás lakást tartott Ocskay Júliának, aki a nyári hónapokat Parádon töltötte. Oblatt Aladár augusztus elsején négyhetes sza­badságra ment. Abbáziába utazott és holnap kellett volna jelentkezni hivatalában. Az igazgatóság múlt hét péntekén váratlanul rovancsolást tartott a Váci­utcai fióküzletben. Amikor az értékpapírok revideá­­ására került a sor, kellemetlen fölfedezésre jutottak a rovancsolást végező tisztviselők. Megállapították­, hogy negyvenezer korona értékű négy száza­lékos Magyar Koronajáradéknak, hét darab Egyesült Fővárosi Takarék­­pénztár­ és öt darab Pannónia Viszont­biztosító részvénynek nyoma veszett. A hiány konstatálása után az igazgatóság te­­lefon útján érintkezésbe lépett Oblatt Aladárral és felvilágosítást kértek tőle. — Az értékpapírok okvetlen meglesznek — vá­laszolta Oblatt — ha a hiányzó papírok nincsenek helyükön, akkor máshová tehettem azokat. így, te­lefonon keresztül nem tudom megjelölni a helyet, tessék várni hétfőig, akkor már Budapesten leszek és rendezni fogom a dolgot Az igazgatóság megnyugodott a kapott felvilá­gosításban. Nagy bizalommal voltak Oblatt iránt, akit feltétlenül becsületes embernek tartottak. Ellen­ben hétfőn délután, amikor látták, hogy Oblatt nem jelentkezik, nyugtalankodni kezdtek. Felhívták az abbaziai P a 11 a­s­ szállót, amelyben a tisztviselő la­kott és telefonhoz kérettek Oblattot. — A nagyságos úr már pénteken dél­után elutazott! — felelte a portás. A Mercur-bank igazgatósága ezek után nem vá­rakozott tovább Obláttra, hanem a rendőrséghez fordult és feljelentést tett a hűtlen hivatalnok ellen. A főkapitányságra Egry Péter Pál rendőrkapi­tányt bízták meg a nyomozással és ma délelőtt már megállapították, hogy Oblatt a hiányzó értékpapíro­kat egyik budapesti pénzintézetnél zálogosította el. Kiderült, hogy a sikkasztó bankhivatalnok, miután megtudta, hogy a papírokkal való makinácára rá­jöttek, pénteken este Fiuméban, a déli vasút állo­másán vonatra ült. Hogy hová utazott, azt megálla­pítani nem tudták. Tegnap Kornya János detektívet Parádra küldték Ocskay Júliához, aki azonban nem tudott útbaigazítást adni arra vonatkozóan, hogy merre bujdosik Oblátt. Az asszony elmondotta, hogy teg­­­­nap Fiuméban feladott postacsomagot kapott, amely­ben négyszáz koronát és arany karkö­tőt küldött neki Oblátt. Ma pedig levelet kapott, amely Bécsből érkezett és abban a következőket írja Oblatt: — Elkövettem valamit. Olyan dolgot, amelyet jóvá nem tehetek többé életbemben. Nem tudom mi fog történni velem, de e pillanatban úgy érzem, hogy le kell mondanom a viszontlátás boldog örömeiről. Ma már alig látjuk egymást az életben. Még két napig Bécsben maradok, hogy innen hová megyek, merre szököm, még nem tudom. Azért nem is közöl­hetem, hová írjon nekem. Ma este a sikkasztó testvérbátyjához, Oblatt Márkus bankhivatalnokhoz, akiv­el Oblatt Aladár együtt lakott a Kazinczy­ utca hatodik számú házá­ban, megérkezett az eltévelyedett ember podgyásza, amelyet nem vitt magával Abbáziából. A rendőrség megállapította azt is, hogy Oblatt Aladár, akinek nyolcezer korona évi fizetése volt, mindennap ellátogatott az Erzsébetvárosi Casinó­ba. Az utóbbi hónapokban balszerencsével kártyázott. A sok hazárdjátékos között is feltűnő elszántsággal ját­szott, százakat tett föl egy-egy kártyalapra és volt éjszaka, amikor ezreket veszített. A múlt hónap végén, közvetlenül Abbáziába való elutazása előtt, újra szerencsésen operált, mert két játéknapon tizenötezer koronát nyert össze. Ezzel a pénzzel ment a tengerpartra, hogy új erőt gyűjtsön ahoz a gigászi küzdelemhez, amelylyel visszatérése után meg akarta vívni az élet-halál harcot. Érdekes, hogy Oblatz Aladárt klubtársai va­gyonos embernek tartották. Nagyon bíztak benne és most, hogy kitudódott bűne, kiderült az is, hogy a kaszinó több tagjának pénzét is elkezelte. Többen nagyobb összegeket adtak át neki azzal a megbí­zással, hogy a börzén kamatoztassa. Ezzek a pénzek is — körülbelül negyvenöt-ötvenezer ko­rona— odavesztek a bűnös ember kezén. Éjszaka tizenkettőkor a bécsi rendőrigazgatóság táviratilag tudatta a főkapitánysággal, hogy ráakadt Oblattra. A schönbrunni parkban, holtan fe­küdt a gyönyörű kert egyik félreeső padja előtt. Oblátt nem érezte erősnek magát arra, hogy mene­külni tudjon üldözői elől és golyót röpített halán-­ tékába. És a szerencsétlen, tragikus halált halt em­bernek — akinek kezén ezresek pusztultak el — egyetlen fillért sem találtak zsebei­b­e­n. Bizonyára ez volt közvetlen oka öngyilkos-­ ságának. TÁVIRATOK­ Olaszország és a hármasszövetség. Bécs, augusztus 31. A római „Tribuná“-nak Salzburgba küldött bécsi levelezője, San Giuliano márkinak érdekes kijelentését közli. Gróf Aehrenthallal való tanácskozása után ugyanis az a­v­a­r­n­a­i herceg kérdést intézett, az olasz külügyminiszterhez, hogy mi a benyo­mása a tanácskozásról, mire San Giuliano márki egész hangosan és nyilván azért, hogy mások is meghallják, így felelt: A legjobb be­nyomást szereztem, minden tekintetben a leg­jobbat. A mai tanácskozás San Giuliano márki szalonjában folyt le. Salzburg, augusztus 31. Gróf A­e­h­r­ent­h­a­l külügyminiszter és San Giuliano márki külügyminiszter ta­nácskozása két óra hosszáig tartott. Délután fél két órakor gróf Aehrenthal, San Giuliano márki, herceg A­v­a­r­n­a nagykövet, báró Frasciotti kabinetfőnök és gróf S­z­á­p­á­r­y követségi tanácsos együttesen reggeliztek. Salzburg, augusztus M. San Giuliano és Aehrenthal kül­ügyminiszterek, Avarna, Frasciotti ka­binetfőnök és Szapáry követségi tanácsos délután négy óra húsz perckor külön vonattal Ischlbe utazott. A vasútnál gróf Schaff­­gotsch tartományi elnök, Ramhouseg ke­rületi főnök kíséretében búcsúzásra megjelent. A két miniszter este hét óra felé érkezik Ischlbe. Aehrenthal a Bauer-szállodában, ahol Giuliano márki szállást vett, estebédet ad, amelyhez a kri­ináli osztrák-magyar nagykövet, Mérey és Szentgyörgyi Müller külügyminisz­teri osztályfőnök is hivatalosak. A király holnap délelőtt tizenegy órakor fogadja az olasz kül­ügyminisztert kihallgatáson. A miniszterek el­utazása péntekre van tervbe véve. San Giuliano S­t­e­i­n­e—I­r­d­n­i­n­g—I­nsbruckon és a Brenneren át Rómába utazik. Róma, augusztus 31. A „Popolo Romano" megelégedését fejezi ki, hogy az osztrák és magyar sajtót nem tévesztette meg az olasz sajtó egy töredékének hangja s lova­­gias szeretetreméltósággal fogadta San Giuliano kül­ügyminisztert A találkozás azt bizonyítja, hogy a monarkia és Olaszország kormánya a sokszor zavart okozó Incidenseknek nem tulajdonítanak semmiféle jelentőséget. A lap végül a kö­vetkezőket írja: így van ez és így fog a jövőben is maradni. A hármas­ szövetség Olaszor­szágra nézve oly drágakő, amelyről nem egykönnyen fog lemondani. Róma, augusztus 31. A „Giornale d‘Italia“ rámutat arra, minő mar­káns és barátságos jellegűek Ausztria és Magyaror­szág vezető lapjainak kommentárjai, amelyek ily, módon már magukban véve is hízelgő és meggyőző tünetei annak, mily jelentőséget tulajdonítanak e lá­togatásnak. Ama nagyszámú és szíves manifesztál­­dók után, amelyek ama nap óta, amelyen Tittoni gróf Aehrenthallal Salzburgban találkozott, a mai napig ismétlődtek és amelyek a hármasszövet­ség tagjai egymás iránt való bizalmá­nak megerősítését és megingathatat­­lanságát jelentik, hiú dolog volna a találko­zásra abban keresni okot, mintha valamely új meg­egyezést akarnának létesíteni, amely a hármasszö­vetséggel bizonyos tekintetben összefüggne. Ha azonban pillanatnyilag a hármas­szövetség nem szo­rul kiegészítésre, mégis fönmarad a két állam kölcsö­­nös viszonyáról való informálásnak célszerűsége és lehetősége. Ha ma nincsen a két állam között félig

Next