Pesti Napló, 1910. november (61. évfolyam, 259–284. szám)
1910-11-01 / 259. szám
udapest, kedd ? ESTI NAPLÓ 1910 november 1. 259. szám. szileges alkotmány kendőzésére tér ki a hatalom szolgái a formái. Törvényes kijátszása ez a tervnek s alattomos módja annak, hogy otmányosság nélkül hogyan kell azkotmányosság látszatával kormányozni az alkotmányt hogyan lehet alkotmánosan megsérteni. Az alkotmánynak a formáját kaptuk mi Ausztriától, rene van az élet és fejlődés joga, de az alkalmazása csak Ausztria előírása szerint mehet végbe. Szervezetünk megkapta a véredényeket, de az ütőereken Ausztri tartja a kezét s a vérkeringést ; úgy szabályozza, amint neki tetszik. Élünk, de életünk intenzitása, akaratunk megnyilatkozása nem lehet a saját nemzeti egyéniségünk tükre. Nem a magunk életét éljük, de azt, amit haszonbérletre engedélyeztek. Az alkotmányunk nem erőn, de engedélyen épült. A formula megjön, egész bizonyos, hogy megjön. Tiz év múlva megint jogunk lesz követelni s megint kötelességünk lesz lemondani. Több lesz egy tamulával — ennyi az egész. A készfizetések fölvétele azt a látszatot kelthetné, hogy e viszony Ausztria és Magyarország közt lazult egy gyönge kajcsosai. Gazdasági kérdés ez, de külpolitikának fogják föl. A gazdasági köetkezményeit elviselnék, de mi lenne Németországhoz való viszonyunkkal, ha II. Vilmos azt látná, hogy Ausztria és Magyarország nem az a gazdasági egység többé, amely volt. S ha kétségessé válik ez az egység, mi lesz a monarkia másik egységével, az osztrák és magyar haderővel. Ez a kérdés közelről érdekli Németországot s jaj nekünk, hogy poli- ■ fánkba most már nemcsak Bécs, de ezen is beleszól, esztériás Posilipóig. És mindenki előzékeny és barátságos az idegennel szemben. Amihez mi, kivált mi budapestiek teljességgel nem értünk. Budapesten mindenki ideges, zordon, gyilkos pillantással nyársalja föl, ha valaki felvilágoslásért hozzá fordul az utcán. Egész fővárosunkban látszik a nehéz, lázas életküzdelem. De hát édes Istenem! Az olasz nép is szegény, — de milyen szegény! És mégis milyen csapongó jókedvvel viseli a szegénységét! Megaranyozza a nyomorát, mint Itália napja a homályos, szűk, piszkos sikátorokat. Ezért irigyelhetjük mi, Észak mogorva igavonói. Dél boldog, könnyelmű, dalos gyermekeit... Velencében megtanul az ember ábrándozni. Nápolyban nevetni, az 'Hétnek, a nehéz, küzdelmes, mégis édes életnek örülni... 2. Sorrentóban pedig megtanulunk pihenni. Dolce far mentére alkalmasabb hely el sem képzelhető, mint ez a bűbájos öble Nápoly vidékének. Óriás karéjban hatalmas sziklafalak, mintha bástyafalak védnék, hogy semmiféle ellenség, tengervihar, életharc ide be ne hatoljon. Ez a hely Tasse születéshelye — nem értem, hogy születhetett itt a dalnok, akinek lantján háborúról harsant vascsengésű dal? Nem, a ‘Megszabadított Jeruzsálem költője nem hozzáillő fia Sorrentónak. Csak a csöndes álmodozások poétái illenek ide, az aranyfényes, mozdulatlan légbe, amelyben meg se rezzen a partot szegélyező hatalmas, viruló pálmaliget. E felé a bársonysima tenger fölé, melyben mintha nem is közönséges sósvíz, hanem a Léthe árja folyna, — olyan balzsamosan idegnyugosztaló, gondolaltató hatással árad a szivünkre Sorrentó, Alkony, Nyugalom. Atom, amelyben nincsen álom. Csönd, béke, ehez fogható , Talán sehol nincs a világon. Tán elfeledte e helyet A zajos, harcos, cudar élet, Hogy ide egy hulláma sem, egy szellő fuvása se téved? Treuga Dei, végy körül, Te álomcsöndes, csillagfényes! Hová az élet el nem ér, Csak ott érzed, hogy élni édes ... Azonban bocsánat! Csak a kiváltságosabb halandónak adatott, hogy Sorrentóban érezze, hogy milyen szép és édes az élet. Tudniillik azoknak, akik egy tengerparti fényes hotelben vehetnek szállást. Mert a tengerparton végig minden talpalatnyi helyet elfoglaltak a pazar fénynyel berendezett s persze megfelelően drága vendéglátó paloták. Aki a városka belsejében vesz szállást valami szerényebb albergóban— amit legfölebb a jó barátomnak ajánlanék, de nem az ellenségemnek, mert még ádázabb ellenségem lenne tőle! — az ugyan nem részesülhet egy-egy séta gyönyöreiben a ragyogó tengerparton. Itt nincs Strand. Itt csak a hotelek kertijei terülnek el, amelyek rózsás leander-erdeje az előkelő vendégek számára virul... Vagyis: hiába árad el a lábaink előtt a télke vize, csak az érezheti itt is, hogy élni milyen édes, akinek egy ilyen fényes hotelre telik. Corpa di bacco! így cáfol rá a poétákra mindenütt az élet !... 3. Amikor a nápolyi kirándulóhajó Capri szigetéhez ér velünk: szédítő hegyfok mered előttünk a kék hullámok fölött a magasba. Ez a Tiberius hegyfok: figyelmeztetnek rá a ciceronok és elmagyarázzák, hogy erről a fekete oromról dobálták a vérivó Caesar áldozatait a tengerbe. Előkelő patríciusok, akiknek vagyonára éhezett, vagy akiket összeesküvés gyanújába fogott, vagy bármi okból az élet és halál utánnak neheztelő, szemöldökráncolását mágukra . A horvát harc, Budapest, október 31. A horvátországi választásokon Khuen nem aratott olyan fényes diadalt, mint a magyarországiakon. Barátját, Tomasics bánt nagy kudarc érte és az az optimizmus, amelyet a bán a horvát-szerb koalícióval szemben tanúsított magatartásával kifejezésre juttatott, nem bizonyult alaposnak. A horvát közvélemény nem sereglett a bán zászlója alá és nem hagyta el annyira a koalíciót, mint a magyar választók többsége a mi koalíciónkat. A közvélemény ott nem fordult meg olyan hirtelen, mint nálunk és nyilván az új választói törvény, amely úgyszólván megkétszerezte a választók számát, idézte elő, hogy a horvát országos kormány nem tudta oly nagy mértékben befolyásolni a közvéleményt, mint a magyar. A horvát bánnak tehát nincs többsége. Ez a ma befejezett választásoknak a legfontosabb eredménye. A bán harcba indult a koalíció ellen, de ebből a harcból nem tudott győzelemmel visszatérni. Többséget akart szerezni, de nem tudott. Meg akarta semmisíteni a koalíciót, de ez sem sikerült neki. A magyar kormánytól igen nagy áldozatokat csikart ki. Három millió korona készpénzt évenként, egy csomó engedményt nyelvi téren, gazdasági beruházást, csupa olyan korteseszközt, amelynek árát Magyarország fizeti. Azonban a nagy áldozatok dacára se tudott diadalt szerezni. A másik fontos eredménye a választásnak, hogy a koalíció elvesztette a többségét, ami a bán kudarcát egyedül enyhítheti. A bán nem kapott többséget, de a koalíció sem. A két ellenfél, amely harcba ment egymás ellen, többség nélkül került vissza a parlamentbe. Szemben fog állani egymással tehát a két főtábor és nem lesz egyiknek se többsége. A többség ott lesz, ahová az a frakció fog csatlakozni, amely mindkét félnek az ellensége. Ennek sincs többsége és az is csak úgy kaphat többséget, ha a bán, vagy a koalíció hozzája csatlakozik. Kétségtelen tehát, hogy parlamentáris munka az új szoborban csakis a pártok alkalmi egyesülése útján lesz lehetséges. Egyik pártnak közeledni kell a másikhoz. Vagy a jogpártnak a koalícióhoz, vagy a koalíciónak a bánhoz. Vagy pedig megfordítva. Ha azonban a pártok egyike között se jöhetne valami megállapodás létre, akkor a parlament a kisebbségek parlamentje volna és parlamentáris kormányzat semmiféleképpen se tudna létrejönni. Ez a bán malmára hajthatja a vizet, mert végeredményében a többségi párttal nem rendelkező országgyűlés feloszlatását teheti megindokolná. A bán joggal hivatkozhatik majd arra, hogy a közvélemény a választásokon nem nyilatkozott meg egész határozottan felismerhető irányban és így újból meg kell kérdezni, hogy határozottabban fejezhesse ki a pártokkal szemben elfoglalandó álláspontját. Ez lesz a bán politikájának ultima rációja és ez lesz az a fegyver is, amelylyel a koalíciót újabb egyezkedésre szoríthatja. A választás sohasem kellemes megoldás és egy sovány egyezség is többet ér, mint egyszer, vagy kétszer megismételt választás. A bán tehát nyilván tárgyalni fog a koalícióval és a koalíció kétségtelenül örülni fog, ha új választás helyett alkudni kezdenek vele. Ahol pedig alku kezdődik, ott engedmények vannak kilátásban. És ha Horvátországban engedményekről kezdenek beszélni, akkor itt Magyarországon nyomban megértjük, hogy rólunk van szó. Mert az engedményeket nekünk kell adnunk és azt, hogy a bán többséget kaphasson Horvátországban, Magyarországnak kell megfizetnie. Az tehát, hogy a bán ezúttal nem tudott többséget kapni, nekünk fog elvonták, hullottak itt a mélybe. Különösen pedig lányokat, a gyönyörűnél gyönyörűbb lányokat, akiknek szerelmét már megunta s akiknek halálsikorában még gyönyörködni akart: százával taszították a halál ormáról Caesar hóhérjai a színes, mosolygó, rettenetes hullámsirba... A kirándulóhajón elhallgat a vidám zaj, az olasz jambósok éneke, az asszonyok csevegése; komor megilletődéssel megyünk el a gyilkos cézári őrület vesztőhelye mellett. Megcsendül a fülünk mintha egy-egy sikolyt még most is hallanánk a néma, megdöbbent légben... A hajó kiköt, íme, ott kapaszkodik fölfelé a hegyoldalban a funikula! A törekvő kis gőzgép fölliheg velünk a hegytetőn szétszórt városkába. Caprici*: Egy pillantást a várra, amelynek valamikor sir Lowe, Napoleon lelketlen börtönőre volt a parancsnoka — és eljutunk a csúcson Tiberius villájához. Valamikor ez az egész sziget a világ urának mulatótanyája volt. Egy óriás kert, az Augusztus gyönyörűségére berendezve. Pálmaligetekben Venus és Bacchus templomai és szobrai. Ma itt-ott hever egy-egy kődarab. Magának a Caesarnak nyaralója, ahol a rettentő orgiák folytak, düledék. Azaz nem is düledék. Még a romnak is csak egy csekély maradványa. (Tán az angolok hordták el apránként.) S tagadhatatlan: az ember megilletődve áll meg emellett a néhány márványoszlop mellett. Itt élte hát a világát a földi Isten, aki abban a korban uralkodott, amikor de sokkal jobban tudtak ám még élni, mulatni az emberek — már akiknek módjuk volt hozzá. Akik lakomáikhoz odaparancsolták mulattatójuknak nemcsak a Táncot, a Zenét, a Szerelmet — de magát a Halált is. Mai napság ugyancsak széles mulatságnak tartjuk, ha egy-egy tükröt pezsgős üveggel bebombáznak , akkor emberfejekkel hajigálódzott a lumpoló Cézár. Törvény gátat nem sza. A