Pesti Napló, 1910. december (61. évfolyam, 285–311. szám)

1910-12-01 / 285. szám

ELŐFIZETÉSI AKAX! Eftai ém _ _ SS kot. — filL Félém_______14 . — . Nsfyedém — _ 7 . — , Elz bén — _ a , 40 . 61-dik évfolyam. 285. szám. Ejyei íxim _ _ _ 10 fill.PESTI NAPLÓ AZ-ROmftJDETÉSBJS AJUU **_♦« u6 6 aUért~ -^_ VMtosabb otmit. „ V­Hjrdttánk milliméter isaikt^ eal, díjszabás szerint. Uegielmik két« kivételével naponkint, ünnep után it. Budapest, 1910. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky-utea 12. Csütörtök, december 1. mm -r-rv­­l u.IL . Fiume dacol.­ Budapest, november 30. Fiuméban ma megint csodálatos dolgok történtek. A városi képviselő­testület, amelyet a tekintély­látszat nö­velése végett, folyton olasz nevén sze­repeltetnek a fiumeiek, ma kijelentette, hogy a kormányzóról nem vesz tudo­mást, hatóságát csak címzetesnek tartja és óhajait nem fogja figyelembe venni. A kormányzó erre, igen helyesen, egy­előre azzal felelt, hogy nem ment el a képviselőtestület ülésére, nem mutatko­zott be, mint a város kormányzója, nem tett esküt a képviselőtestület előtt, vagyis ugyanúgy negligálta a képviselőtestüle­tet, mint ez őt. Hogy mi van ez események hátteré­ben, miért dacol a város képviselete az új kormányzó ellen és miért helyezke­dik szembe a törvények rendelkezésé­vel, azt most nem kutatjuk. Nagyjából ismeretesek ezek az okok, a részletek azonban annyira helyi érdekűek, hogy országos ügyet valóban nem volna ér­demes csinálni belőlük. Azonban a képviselőtestület jelenlegi többségének magatartása országos érdeklődésre tart­hat számot és erről nemcsak az állam méltósága, hanem a fiumei kérdés nagy jelentősége szempontjából is okvetlenül beszélnünk kell. Fiume képviselőtestülete azt a jogot követeli a maga számára, hogy bizonyos fokú cenzúrát gyakorolhasson a kor­i kis­mányzó kinevezése és működése fölött. Ismét föltámasztja a régi elfogultságo­kat és azt a, sajnos, magyar részről ok nélkül dédelgetett vágyat, hogy önálló hatóságnak tartsa­ magát és ne a kor­mány alatt, hanem a kormány mellett állónak tartsa a maga joghatóságát. A jelenlegi kormányzó, nagyon helyesen, szakított ezzel a dédelgetéssel és mi­helyt arról győződött meg, hogy a kép­viselőtestület többsége ismét olyan ki­­váltságosdit kezd játszani, amely a múltban oly sok visszaélést szült és oly sok bajnak volt az előidézője, nyomban szakított a hagyományokkal,­ amelyekre csak az előzékenység, de nem a tör­vény kötelezte és aszerint viselkedett a képviselőtestülettel szemben. A kormányzók eddig ünnepet csi­náltak a hivatalba lépésükből, ami nem helyteleníthető, mert hisz a méltósággal jár. Azonban ünnepélyes esküt tettek a képviselőtestületben, jóllehet ezt sem a provizórium, sem a statútum nem írja elő, mert hisz a kormányzó hivatali es­küjét a miniszterelnök kezébe teszi le és ezenkívül semmiféle más esküvel nem tartozik senkinek. Eddig azonban előzékenység és békülékenység más szokást honosított meg, amit Fiuméban a többség magatartásának bizonysága szerint egészen másként értelmeztek, sőt arra használtak föl, hogy Fiume amúgy is jelentékeny kiváltságait még inkább megnöveljék. A kormányzó azonban erélyesnek mutatta magát és a nagyzolás első megnyilatkozására visszavonult a szigorú törvényesség területére és annak ren­delkezéseihez tartja magát. E törvényes rendnek az 1870. évi 1741. számú „Kormányi fölterjesztés és legfelsőbb elhatározás“, vagy ahogy röviden mon­dani szokták, a provizórium az alapja, amely Fiume város képviselőinek hoz­zájárulása, a magyar országgyűlés és Fiume küldötteinek egyetértő határoza­tai alapján jött létre és amely egész világosan kimondja, hogy Fiume város és kerülete élén a kormányzó áll, aki vezeti a választásokat, elnököl a köz­gyűléseken, és hatásköre kiterjed a „köz­­igazgatás minden ágára nézve“, általában véve pedig Fiume egész közigaz­gatása a magyar kormány alá rendelte­tett, kifejezetten a fentartatván számára a kormányzó kinevezési joga. És e törvényes rend érvényesülése ellen most ismét síkra száll a képvise­lőtestület többsége és még azt a jogot is követeli magának, hogy a kormányzó kinevezésébe beleszóljon. Nem tudjuk, mik a tervei a kormánynak e különös magatartással szemben és let­­z közöm­bös talán e percben, hogy a kormányzó erre milyen taktikával felel. Azt azon­ban a fiumei lakosságnak a figyelmébe kell ajánlani, hogy ezzel a magatartás­sal semmit sem lehet elérni. Az eddigi kormányzat negyvenéves gyakorlata Fiume javára túlment a törvényes korlátokon é,s a Fiume óhajával egyetértőleg nemcsak Az évad. Irta: Viharos. (Utánnyomás tilos.) Megindult az évad s máris benne vagyunk. Nyakunkba vettük, de torkig majd csak tavasz­­szal leszünk vele. Az évad a zene és a színház szórakozásaiból hurkot köt s vele fogja meg a társaságot. És pórázon vezeti. Az évad társas életet fakaszt s a jónak elnevezett társaság számára ez az élet a társadalmi élet. Az évadon innen és túl a társaság vakációt tart. Üdül a szórakozás után. A társaság csakis az évadban művelt társaság. Mert az évadon túl nem jár színházba és hangversenyekre, a műveltségnek pedig a színház és zene a gerince. Nem is a gerince, hanem a pikkelyei. A műveltségnek nincs is gerince, csak pikkelyei vannak. Olya­nok, amelyek csillogva opaleszkálnak. S az évad ennek az opaleszkálásnak az ideje. Ennek a műveltségnek finom műveltség a neve. Nem az a műveltség, amelyet általánosnak hívnak. A műveltségnek az a fajtája, az általános mű­veltség is otrombán gerinces. Neki is vannak csigolyái s a csigolyák el vannak rejtve. De a finom műveltségnek semmi rejtettsége nincs; minden a felszínen van és vagy­ fogatóan fosz­­foreszkál vagy játszm­ opaleszkál. Az évadnak nincs rá érkezése, hogy elbújt csigolyákat érvé­nyesítsen, az évadnak sietős a dolga: a művelt­ség pikkelyeit demonstrálja. Az évad műveltsége a humanisztikus mű­veltség fajtája. Modern fajtája. Csak muzsikát, színházgír-­­almat és művészetet ismer. Azaz, hogy­ísaí Tolura beszél. Ez pedig nagy különb­ség, mert az évad műveltsége nem megismerés, hasteri beszélgetés. A dolgokról beszélünk s csakis beszélünk róla. Ezt a beszédet társalgás­nak hívják, műveit társalgásnak. Korunkat tu­dományos kornak szokták hívni, műveltségéről azt mondják, hogy természettudományos és szociológus, de az évad műveltsége megmaradt humanisztikusnak. Csak új pikkelyeket váltott a humanisztikus műveltség számára. A muzsi­káról, színházról, irodalomról, művészetről való beszélgetés az ő tartalma. Lehetetlenség volna, hogy az évad műveltsége a kor műveltségéhez szegődjék, mert a kor műveltsége a maga tudo­mányosságával, term­észetvizsgálódásával, szo­ciológiájával brutálisan fárasztó. Ennek a mű­veltségnek tárgyáról, témáiról nem lehet csakis beszélni. Ebben a műveltségben nem érvényesül a tudatlanság szépséges elfogulatlansága. Ez a műveltség a hozzáértés otrombaságával lehetet­lenné teszi a hozzákonyitás kedves játsziságát. Ettől a műveltségtől a társaság megszűnnék műveit társaság lenni, mert megszüntetné a mű­veit társalgást. Azok a tudományok, amelyek ennek a mű­veltségnek a csigolyái, nem szolgáltatnak anya­got annak az impresszionizmusnak, amely a finom műveltség formája. Az ember nem cse­veghet olyan dolgokról, amelyekről csak akkor lehet beszélnie, ha ért hozzájuk, az ember tehát n­em is lehetne művelt ember, ha a kor a maga műveltségét ráerőszakolná az évadra. Az évad éppen ezért megmarad a humanisztikus művelt­ségnél, csak éppen úgy tesz vele, ahogyan a régi stoikusok, az ő m­egvádlóik szerint, az aka­démikusok és gimnazisták bölcsészetével csele­kedtek: új szavakba öltik a régi beszédet. Az évad műveltsége csak újszabású társalgás muzsiká­ról, színházról, művészetről. S ezt a társalgást a társalgók modern műveltségének szokták hívni. Legkönnyebben a zenéről beszélünk. Mert a zene a műveltségnek legellenőrizhetetlenebb alkotórésze. Akadtak a műveltségnek olyan pogányai, akik­ tagadják hogy a zene a művelt­ség része. Nem azokat idézem, akik azért, mert botfülűek a zenét semmibe sem veszik. De olya­nok is tagadják a zenének műveltség-voltát, akik máskülönben a muzsikában gyönyörköd­nek.Úgy vannak ők a zenével, mint a feminiz­mus ellenségei a nőkkel. Könyvet írnak ellenük és szeretik őket. Tagadják a társadalmi egyen­lőséghez való jogukat és szeretkeznek velük. A muzsikának e haragosai azt tartják a zenéről, hogy csakis olyan ügyesség, amely a mozgást sajátságosan beszédessé tudja tenni, vagy amely az embereken eluralkodó hangulatot mozgássá tudja formálni. A zene csak mozgással, ritmussal való játszadozás. Nincs igazuk, mint ahogy az antifeministáknak sincs igazuk. De a zenével az ő követelőző rátartisága miatt is szembe­­szállnak. Megírták a zenéről, hogy a legarrogánsabb művészet, amiért az emberekre ráerőszakolja magát. A képet csak akkor látom, ha megné­zem, a könyvet el kell olvasnom, hogy meg­ismerjem, de a zenét meg kell hallanom, ha valahogy az ügyébe kerülök. És a zene arro­ganciája folytán a zenészek, a muzsikák és a muzsikálisok is rátartsak. Még az erkölcsösség ismertető jelének is a zenét mondták. Ismere­tes az a tétel, hogy ott, ahol dalolnak, bátran letelepedhetsz, mert a gonosz embereknek nin­­ cai számunk 32 oldal.

Next