Pesti Napló, 1911. január (61. évfolyam, 1–26. szám)
1911-01-01 / 1. szám
Budapest, vasárnap' ftSTi in'A PO 1911 január I.1. szám. sék. Csupa nagy kereszt az országút mentén, melyre indulunk . . . Ha nem is kondulnak meg ma éjszaka a harangok, tartson minden magyar ember éjféli misét. Soha annyi okunk nem volt magunkba térni, hitünkkel fölfegyverezni elernyedt energiánkat, megacélozni bénult bizalmunkat, mint e végzetesen jelentőséges, talán a nemzet életére döntő új esztendő kezdetén. Igazunkba vetett reménységgel és férfias bátorsággal teljesítsük a nemzeti fejlődés útjában álló akadályok elhárításával magunkkal és a jövő nemzedékkel szemben való kötelességünket! Fiume, Budapest, december 31. Fiume mellett a tenger megint nagyon háborog, így mondjuk ezt mindig, ha bajok vannak a hűtlenkedő kikötővárossal és ha a pártos és nemzetieskedő izgatás ismételten felkavarja a város nyugalmát. A lelkek megint háborognak és olyan a város képe, mintha csupa magyarellenes, nemzetellenes olasz lakná, aki fel akar lázadni az állam egysége és tekintélye ellen és irredentista ábrándokért képes volna feláldozni a város érdekeit is. Örök rekriminációja a magyar politikának ez a Fiume. A provizórium szerencsétlen megoldásnak bizonyult és az akkori államférfiak bátortalansága egyrészt és az érzékenykedőkkel szemben tanúsított túlzott gyöngesége másrészt útját állta az olyan megoldásnak, amely végleg elintéztevolna a Fiuméhoz tapadó közjogi problémátés lehetetlenné tette volna a viszály örökös kitöréseit. Sajnos, a rekrimináció most se segít és most is csak azt kell hangsúlyozni, amit a magyar politika mindig hangsúlyozott, valahányszor csak háborogtak a fiumeikedélyek, hogy Magyarország tiszteletben tartja ugyan Fiume történelmi autonómiáját, de ez autonómia csak községi kereteken belül érvényesíthető, országos különállást, állami exterritorialitást azonban nem jelenthet, és ezt a magyar politika nem is ismerheti el soha. A separatum corpus jelentősége községi különállást, de nem a korona egységétől való elkülönülést foglal magában és Magyarország, bármilyen oldalról mutatkozzék is az ellenkező törekvés, mindenkor kénytelen lesz ez ellen erélyesen síkra szállani. Az olaszoknak semmi okuk sincs attól félni, hogy a magyarság a horvátok befolyását fogja erősíteni Fiuméban. Ez a horvátokkal való viszonytól eltekintve, történelmi és gazdasági lehetetlenség és Magyarország mindenbe belemehet, csak éppen abba nem, hogy Fiume horvát legyen. Az az olasz politika, amely a horvát befolyástól való félelemben fordul Magyarország ellen, éppen olyan botor, mint az a magyar politika, amely az olaszság nyugtalankodása ellenében a horvátokkal való kacérkodást tenné programmjává. A magyar közvélemény teljesen tisztában van azzal, hogy Fiume, ha magyar nem lehet, csak olasz lehet és az olaszság sohasem tapasztalhatta, hogy etnikai és nyelvi tekintetben a magyar politika bármiféle nehézséget támasztott volna. A magyar politika csak az ellen száll síkra, hogy az olasz etnikának a védelme és megerősítése meszszebb menő törekvések elpalástolására szolgáljon és hogy akár irredentista, akár pedig a magyar állam szuverenitását fitymáló olasz helyi politika uralkodhassék Fiuméban. Ilyenfajta törekvések észlelhetők most is Fiuméban és ezért van, hogy a kormány és közvélemény azokkal az olaszokkal tart, akik Mayländernek többszöri parlamenti kijelentései szerint a magyar államhoz való hűséggel akarnak érvényesülni. Hiába mesterkednek a jelenlegi városi többség emberei, hiába próbálják az elmaradhatatlan választások tudatában meghamisítani. Vagy mesterségesen a maguk javára változtatni a választási névjegyzékeket, van kormányzati és bírói fórum, amely ennek útját állja és Fiume józan közvéleményének megnyilatkozását lehetővé fogja tenni. Ez a józanabb közvélemény akkor folytat igazán jó olasz politikát, ha állandóan a magyar államhoz való tartozás érzetét ápolja és nem igyekszik gyerekes csínyekkel és apró tűszulásokkal felébreszteni a magyar közvélemény érzékenységét, ami, sajnos, végzetes bonyodalmakat idézhet elő. Nekünk Fiume a legfontosabb országkapunk, amelynek a magyar állam számára való biztosítása a magyar politika legfontosabb teendője. Meddő és bátor politika az, amely ennek ellenében igyekszik odalenn boldogulni és amely azt hiszi, hogy zsörtölődésével és háborgásával képes annyi erőt kifejteni, amely a magyar politika életszükségletével szemben is diadalmaskodhatik. Fiuménak nem szabad magas lóra ülnie, mert akkorát pottyanhat, hogy a bajt soha nem heveri ki. Épp azért észre kell vennie, hogy a Corrosac-féle ízetlenkedésekkel eredményeket nem fog elérni soha. Budapest, december 31. Az adóvégrehajtások szünetelése január hónapban. Lukács László pénzügyminiszter a népszámlálás sikeres keresztülvitele céljából elrendelte, hogy január havában állami egyenes adó miatt végrehajtás ingóságokra egyáltalában ne foganatosíttassék. Az adókezelés és behajtással megbízott községi és városi közegek ugyanis ez idő alatt mint népszámlálási biztosok és felülvizsgálók lesznek elfoglalva, akiknek közreműködése annál kívánatosabb, mivel a számláló lap ezúttal az adózásra vonatkozó adatokat is fogja tartalmazni. A közösügyi Indemnitás. A delegáció a jövő év három első hónapjára tudvalevőleg indemnitást szavazott meg a közös költségekre vonatkozóan A hivatalos lap ma királyi kéziratot közöl, mely szerinte a király a delegáció határozatát jóváhagyta A királyi kéziratot ellenjegyezte a három közös miniszterei A politikai újév. A Kossuth-párt tagjai holnap, vasárnap délelőtt tizenegy órakor gyülekeznek pártkörben, ahonnan testületileg mennek át Kossuth Ferencnek lakására, hogy őt az új esztendő al-kalmával üdvözöljék. Az üdvözlő beszédet Hammersberg László mondja. — Justh Gyula, a függetlenségi párt elnöke az újévet tornyai birtokán tölti s így a párt részéről hivatalos újévi üdvözlés nem lesz, mert hideg volt kegyetlenül. Szőrös mellükön mindig nyitva van az ing, a vihar a keblükre fújja a havat, ott ragad, ráfagy a mellre, de eszük ágában sincsen leseperni onnan, mert minek, ha Alláj úgy akarta, hogy a szél odafújja, akkor maradjon ott. Alláj nagyon jól tudja, mit csinál, minélfogva Mas Alláj .Hanem egyébként táncolgatnak egy kissé az utón és azt kiabálják egymásnak: — Zima! Hideg van! Az őröknek is felkiabálják a tetőkre, hogy zima! aki barátságosan hagyja helyben: — Zima hát, bújjon belétök az ördög. Hátha még nem bocskor volna a lábadon. Az alkalmas török paraszt ugyanis szőrös állati bőröket vesz a piacon s azt a szőrével befelé madzaggal fölvarrja a lábára. Ez a szőrmével bélelt téli úri cipőnek a formája, csak az a baja van, amig el nem szakad, nem lehet levetni. Lám, ezen nevetgélni lehet s valóban jó hogy történnek olyasmik, amin elmulatozik az ember. Mert az ember amúgy sem tud mit csinálni a rettentő unalomban. Ráadásul az őrnagy (nagyobb az itt, mint Bécsben a császár) kimondta parancsban, hogy fegyverszünet van. Ez nem volt ugyan komolyan értelmezendő, mert már régen megbékültünk minden fegyveressel, csak a rablókkal nem. A török katonák cimborák voltak kártyázni igen szerettek s nagy előszeretettel vonták ki a rumot a Korán által tilamazott italok közül. De hát mégis fegyverszünet volt, a puskák lógtak a fogason, legfeljebb ha nagy unalmában a katona szétszedte, meg összerakta a „feleségét“. Bármi hideg volt is, szinte örült az, akit hívott a trombita szava. Legalább egy kis változatosság, és nagyot nyújtózkodva mondta a semmittevésben elfáradt katonalegény: — Joe jó volna már kirukkolni — Ki ellen, hé? — kérdezi a káplár. — Bánom is — mondja a legény — akárki ellen. Mozoghatnék vagyok már nagyon. Hej, otthon !Most ugyancsak táncolnak a disznótorokon. — Ne beszélj, ne beszélj — üddi a káplár. — Ha már a magad szivit szakgatod, ne szakgasd a másét, mert — teszi hozzá szelíden — s úgy megvágtak visszakézbül nyakon, hogy vacsorán éred Pilátust. — fiát hiszen — mormog a legény — itt te vagy az úr, itt te parancsolsz. Hanem majd otthon. Majd ott elviszlek a Tiszára, inni, de szomjangyüssz vissza. — Már meg a Tiszát emlegetőd — szól a káplár megint. — Hát hogy nem gyógyul be a szád? Valóban, nem járja itt a Tiszát emlegetni. Árnyékos füzeseit, szép szolid fövenyes partjait, a gulyát, amely lejár rá inni. Minden szó belevág a telkekbe, a nyers embereknél a kevés szótehetségű embereknél annál nehezebb világ ezt mert nem igen tudják szavakban elmondani, hogy mi fáj. — Csak kínozzátok egymást — morog megint a káplár. Beszélhet. Van a szakaszban egy Balog Imre nevezetű makói legény, köznyelven Imrcske kisasszony, mert egészen lányforma, a hangba vékony s a mellére nézve is kebles. Ha lakodalmat játszanak a katonák, mindig ő a menyasszony. Most, hogy az ágyán üldögél, egyszerre lányhangon mondani kezdi a Szilveszter-éjszakai éneket, amit éjfélkor otthon sötétben szokás dalolni, miután előbb eloltották a lámpát: Oh szép Jézus, Ez uj esztendőben, Légy sziveinkben . . . Oh Mária, könyörögj érettünk, Édes reményünk . . . Hogy ez uj esztendőben, Minden ügyeinkben, Lehessünk a Jézus Drága szivében . . . Néhány ember indulatosan kapja le a szögről a derékszijjat a hosszú bajonéttal, fölkötik és mennek, becsapván maguk után keményen a barakk rozoga ajtaját. Ezek haladnak az utszéli csárdába az albánhoz, mert már nem bírják a faházban a fürtőztetéseket s félnek sírva fakadni. Mert aki katona sír, annak pipát nyomnak a szájába s tükröt tesznek elébe, nézze meg magát benne, hogy milyen szép. Hát ezek most már majd alighanem berúgnak elkeseredésükben, az albán ad hitelbe is slivát meg bort, mert idővel majd csak kinyílik a postánk s megjönnek az elakadt levelek Magyarországból. Szokott köztük béllelt is lenni. De adja az albán addig a sliwát hozómra, csak fogyjon. Legalább fogy a túró is. Mert a sliwa, ahogy a kecsketőr-tömlőből kieresztik, olyan savanyu, hogy előbb túrót kell az ivása előtt enni. Mert a tűró is nagyon savanyu s utána még sem érzik anynyira, hogy sliwa és irgalmatlanul savanyu. Mások is elóláalógnak a barákból. Nem mindenkit hív a kantin, s ott egymás közt lenni nagyon szomorú. Nem jó az egymás elárvult képébe tekinteni. Azért vannak itt a közelben a török katonák, hogy azokhoz át lehessen menni szomszédolás szempontjából. Hiszen azok is