Pesti Napló, 1911. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
1911-03-01 / 51. szám
A megszervezett nemzet, Budapest, február 28. Akik nálunk folyton azt panaszolják, hogy csonka az alkotmányunk, fejletlen a parlamentarizmusunk és hogy nagyon is túlteng a fejedelmi akarat, elfelejtik, hogy ebben nem egyedül különleges közjogi helyzetünk a hibás, hanem főleg az a szomorú körülmény, hogy a fejedelmi akarat túlsúlyának ellensúlyozásáról nem gondoskodtunk eléggé. A fejedelemnek van akarata és ha ezt az akaratát végre akarja hajtani, keres magának és nagyon könnyen talál kormányt, amely a fejedelmi akarat részére megszerzi a nemzeti jóváhagyást. Ez a nemzeti jóváhagyás pedig jelent kétháromszázezer szavazatot és minthogy ennyit minden kormány képes magának többé-kevésbbé szelíd módon megszerezni, a fejedelmi akarat igazán könnyen jut el a céljához és a hadsereg annyi újoncot és óriáshajót kap a nemzet pénzéből, amennyinek a szállítására a kormány könnyelműsége csak képes. Ezt nem kell bizonyítani. Bizonyítani csak azt kell, hogy ez mindaddig így fog maradni, amíg a nemzet néhány százezer emberből fog állani és amíg a fejedelem akaratát képviselő kormány egyetlen szemhunyorgatására ez a néhány százezer ember meg is adja a fejedelmi akarathoz szükséges jóváha -------«----------------------SSSSÜST-Sm gyást. Ez a bizonyítás azonban nagyon könnyű, mert csak arra kell gondolni, hogy a fejedelmi akarattal jelenleg szembeállítható nemzeti akarat a kormánytól függő elemekből áll és hogy a nemzeti akarat csak akkor érvényesülhet befolyásolás nélkül, ha legalább négy-ötször annyi szavazat egyesül benne, mint jelenleg. Akik az általános és egyenlő szavazati jogot tiszteletreméltó lelkesedéssel szolgálják, mindig csak a modernség és a korszellem követelményeiből indulnak ki. Pedig az általános választói jog nálunk nemzeti szükséglet is és nálunk a nemzeti jogfejlődés szempontjából, különösen pedig különleges közjogi helyzetünk visszásságainak ellensúlyozására szükséges. A hatvanhetediki kiegyezés egyetlen hatékony korrektívuma az általános választói jog, illetve ami ebből folyik: a nemzeti akarat erejének és súlyának a növelése. Eddig a hatvannhetediki kiegyezés mindig a fejedelmi jogok javára érvényesült, mert a fejedelmet az erőhatalom támogatta, a nemzet pedig csak függő elemekkel fejezhette ki akaratát. Akár a gazdasági, akár a katonai kérdések merültek fel, a fejedelem felfogása érvényesült, mert a gyakorlat arról tett tanúságot, hogy ha azonnal nem is, de egy-két kísérlet után mindig akadt olyan többség, amely hozzájárult a fejedelem felfogásához. A fejedelem tehát magával vagy a hercegné titokzatosan kilebbent a hintóból az esti homályban, félig Sinbad kezét szívére szorítva nézett utána, de a hirtelen, villámgyors megállásnak igazán semmi értelme sem volt olyankor, midőn Sinbad nélkül, üresen futott tovább a hintó. A vén kocsis büszke volt tudományára és azon régimódi emberek közé tartozott, akik sokért nem adták, ha a kocsizás végén így szólott hozzájuk az utazó: „Miska, bácsi, a lovak ma jól viselték magukat!“... Semmi értelme sem volt tehát a villámgyors megállásnak, majd a szélvész-sebes továbbhajtásnak, a grófné ugyan felhasználta a másodpercet, a néptelen utcában, vagy az átjáró ház előtt elrebbent, eltűnt, mintha álom lett volna, de a kocsizás végén senki se dicsérte meg a lovakat. Igen valószínű az a föltevés, hogy a vén kocsis csak saját lovait bolondította a szokásos hajtással és megtorpanással, hadd higyjék a lovak, hogy a hintóból Sinbadur bágyadt tekintete és halovány arca fordul az eltűnő grófné felé, nem pedig az üres ablakok. Ki tudná, hogy hittek-e a lovak öreg gazdájuknak? Lehetséges, hogy a gyakran üresen futó hintó is okozója volt annak, hogy Sinbadnak kevés szerencséje volt a nőknél, de mégis csak nagyobb baj volt az, hogy Sinbad hamar kihűlt, hamar felejtett és közömbös, hideg tekintete jeges nyugalommal fordult el sokszor látott női szemek sugározása elől. „Isten veled! Isten veled!“ mondogatta magában, midőn az első megkívánt, várva-várt csókot lehelték arcára. Hazamenet a szőnyegen nyújtózkodva könyvet vett kezébe, vagy képesalbumban lapozgatott, de a gondolatait még sem tudta megakadályozni abban, hogy nyomról-nyomra kövessék az elmúlt szépséges délután eseményeit.Mert hiszen Sina nemzettel egészíttette ki a kiegyezési törvény hiányait és ott, ahol kételyek merültek fel, a nemzeti akarat volt az, amely a fejedelemnek kedvező magyarázatról gondoskodott. A nemzet közjogi érdeke tehát az, hogy az a nemzeti akarat, amely eddig könnyen kezelhető készülék volt a fejedelmek kezében, megnövekedjék, súlyban és jelentőségében meggyarapodjék, szerkezete bonyodalmasabb legyen, hogy a fejedelem szolgálatkész kormányai, mint aminő a jelenlegi kormány is, nehezebben bírjanak vele és ne csak tőlük függő, hanem tőlük független elemek nagy tömegével is kelljen számolniuk. Ha nem három- és négyszázezer, hanem három és négy millió szavazat megszerzéséről vagy megfertőzéséről van szó, a kormány hatalma béna lesz és a fejedelem közvetett befolyása is csökkenni fog. A nemzet ekkora tömege, ha akar, valóban képes lesz szembeszállani a fejedelmi akarattal és olyan törvényhozási alkotások, amelyekben a nép hozzájárulása vagy a pénz, vagy az erőhatalom kényszere folytán volt csak megszerezhető, aligha jöhetnek létre. A nemzeti akarat megerősítése tehát a legfőbb nemzeti szükség, mert a nemzet ereje a fejedelem hatalmával szemben csak ezen uton fokozható. Akik tehát közjogi alárendeltségünket, alkotmányjogi gyöngeségünket teszik a babad — és ez becsületére legyen mondva. — mindig életre-halálra szerelmes volt abba a nőcskébe, aki a Lánchíd kőoroszlánjai alatt várakozott. A könnyű, üres kalandokat soha sem kedvelte és igazán a véletlen műve volt, hogy már több, gyermekes családanyát el nem szöktetett Párisba, „ahol majd ismeretlenül, elvonulva és szeretve élhetnek egymásnak egymásért és a kitűzött óra nem röppenhet el fecskeszárnyakon.“) Tehát estenden, a puha szőnyegen egyegy szépséges délután után Sinbad akarata ellenére is kénytelen volt összehasonlításokat tenni elmúlt szerelmei és új szerelme között. A csókokban és csókverésben nagy mester volt ő, de leghamarább mégis azokból a nőkből ábrándult ki, akik, szegénykék, a bűnbe beleesvén, mintegy önmagukat kívánták elkábítani, álomba mélyeszteni a folytonos csókolózással. Voltak emlékei nőkről, akik húsos, vonagó alkukat már az első percben bajusza alá nyomták (puha és finom kis bajusza volt) és el nem vették volna onnan semmi kincsért. E hosszadalmas, lassanlassan elbágyadó, ellágyuló, fáradtag csókoknak Sinbad csak nagyon ritkán kedvezett. (Egyszer és először akkor volt divatja a mértföldjáró csóknak, midőn egy szegény kis hajadont ébresztett föl csöndes álmaiból és az árvácska Sinbad iránt érzett szerelmét még csak annyira sem tudta eltitkolni, mérsékelni, vagy fékezni, hogy egy pillanatra is elvette volna karját nyakáról, válláról vagy egyéb testrészéről. Midőn aludt Sinbad, akkor is éreznie kellett, hogy szerelme ébren, félig lehunyt szeméből rajongó, csodálkozó, szinte ijedt tekintettel figyeli alvó arcát, míg karja, keze csüggedetlenül, fáradhatatlanul öleli, fogja, mintha őrizzte, tartogatná.. Ugyancsak akkor történt, hogy édesen, hosszan Sinbad és a csók. Irta: Krúdy Gyula. (Utánnyomás tilos.) Sinbad karcsú, nyúlánk, de elég izmos férfin volt, már gyermekkorában megtanulta a valcert és a polkát és a nyeregben is megállotta a helyét, ha rókát kellett űzni a dércsipte, rőtbarna mezőkön. Mindazonáltal nagyon kevés szerencséje volt a nőknél. Sinbad ugyanis hirtelen ellustult, ha arra került a sor, hogy valamely csipkés szoknyafodrocska után Budáról Pestre menjen. Valamint nem volt kedvelője a hosszadalmas ácsorgásoknak sem utcasarkokon, kapumélyedésekben, a Halász-bástyán vagy a kis budai cukrászboltban, ahol a nőket várni szokták. Türelmetlen volt, ideges volt és csodálkozó komolysággal kérdezte a kis kalaposleánytól: „Szívgyönyörűség, most van öt óra?“ Máskor egészen egyszerűen elmellőzte a kitűzött találkát és nyújtózkodva, ásítázva hevert a szőnyegen, amíg valahol messze, egy görbe kis budai utcácskában, midőn már leereszkedőben volt a téli köd, titokzatosan csöndesen állott egy kocsi és a kocsifüggönyök minden percben készen voltak arra, hogy nyomban leereszkedjenek. A lovak türelmetlenül kapálták a fagyos rögöt, az Öreg, pirosképű kocsis durva szőrbundájában nagy érdeklődéssel figyelt a ködben közelgő léptekre, de Sinbad nem jött. ,(Azt hiszem, beteg ... Hajtson Pestre, kocsis“, — mondta végül egy boszos, sirós, megtört hang a hintó belsejéből és a fehérbajuszú, rákvörös képű kocsis sóhajtozva csapott lovai közé. Pestre, pesti utcákra érve megállóit kocsijával, ugyan most is egy bizonyos átjáró ház kapujánál, ahol a grófnéi 62-dik évfolyam. 51. szám. nónzsTEsx Ajulk: C4h itt. _ _ SS km, — fin Kin*______ 14 , — . a^rrwi'TT«--------1 , - , BctMc.-------a . 40 . ITW utat---------------10 fia. NAPLÓ Budapest, 1911. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Po4nidekyntea 12. Szerda, március 1. APBCHXUWTfcJDtX AXAl Boy*, ni • fliii^ mtatabb b.tOT.1 10 StI4. HtadtUmk miHimiUi utadUa ■al, i^jsuháj czorinL Htrtl'cib bit» HrMaléf* naponkint, ünnep után ie. Mai számunk 32 oldal.