Pesti Napló, 1911. április (62. évfolyam, 77–102. szám)
1911-04-01 / 77. szám
. Budapest, szombatism apruis v. 77. Szám. Pesti napló_________ A világbéke esélyei. Budapest, március 31. A világbéke első sejtelmes rügyei alig serkedtek ki, már is lefagytak. Pár hete, hogy a világ népei erősebb bizakodással kezdték szövögetni a világbéke álmát s azt kell hallaniok Bethmann-Hollweg német birodalmi kancellártól, hogy ez álom megvalósulhatatlan. Taft és Grey el tudták képzelni, hogy a nemzeteknek egymáshoz való viszonya szabályozható döntőbíróságok útján. Azt sem tartották kizártnak, hogy a fegyverkezésnek ezek a döntőbíróságok emeljenek gátat. Bethmann-Hollweg a birodalmi gyűlés tegnapi tanácskozásai folyamán rátért az álmokat keltő tervekre s utópiának mondott minden kísérletet, mely akár a lefegyverezés, akár a világbéke megvalósítására törekszik. A kancellár szavait nem az államférfias bölcseség, hanem a bátorság jellemzi. A lefegyverezés és világbéke problémáját megoldhatatlannak tartották már mások is, de senki sem tartotta szükségesnek, hogy ekkora kíméletlenséggel tapossa széjjel mindazt, amiben a világ népei nyomorúságos viszonyaik közepett reménykedtek. A milliárdos haditerheket más államférfi legalább azzal a halvány reménységgel könynyítette, hogy lesz idő, amikor ezek a terhek nagyon kicsivé redukálódnak. Meghagyták a népeknek a hitet, hogy ez a nyomorúság múlandó s utána egy szebb, boldogabb élet következik. A szenvedőktől nem vették el a túlvilági üdvösségbe vetett hitet, mert tudták, hogy ezzel a hittel együtt elveszik az erőt is, amely a szenvedések viseléséhez szükséges. Bethmann-Hollweg a materialisták szemével nézi a politikát. Németországot elég erősnek hiszi arra, hogy a mostani állapotokat egy szebb jövőbe vetett reménység nélkül is el tudja viselni. Németország remények nélkül is megélhet s nem kell a mennyei üdvösségbe kapaszkodnia, hogy a földi élet gyözelmei alatt el ne csüggedjen és össze ne roskadjon. Németországnak nem kellenek álmok, nem kellenek utópiák. Németország fegyverkezik s nem engedi át magát a gondolatnak, hogy egykor másképp lesz. Ami ebben a felfogásban túltengő önérzetnek látszik, az nem egyéb, mint a német józanság megnyilatkozása. A fajok harcát megakasztani egyértelmű lenne azzal a törekvéssel, mely a fejlődést akarná megbénítani. Mozgásban, fejlődésben levő erők nem állíthatók meg máról-holnapra, sőt kétséges, hogy egyáltalában megállíthatók. S amíg a fejlődést előbbre viszik a működő erők, mindaddig lehetlen, hogy fajok és nemzetek közt ne támadjanak olyan érdekellentétek, melyek gyökerében érintik a nemzeteket. Németország nem béníthatja meg magát csak azért, hogy lehetővé tegye a maga lassúbb fejlődését s ezzel fékezze, lassítsa a termelést. Minthogy pedig a termelés természetszerűleg egyre fokozódik, Németországnak is, mint bármely nagytermelő államnak, piacot kell keresni, ahol termékeit értékesítse. Az összeütközéseknek tehát gazdasági rugóik vannak s amig a termelés a mai rendszer szerint történik, mindaddig az ellentétes érdekek fokozódnak s a súrlódási felületek az egyes nemzetek közt nagyobbodnak. Nem a fegyverkezés, de a termelés szabályozásában kell tehát a világbéke problémájának megoldási módját keresni. A fegyverkezés csak okozat, de az ok a termelés, mely miatt a nemzetek szembe kerülnek egymással. Nincs államférfi, aki nem abban látná legszebb álmát, hogy a világbékét közelebb segítse a megvalósuláshoz. De a szándék és a kivitel lehetősége közt sokszor áthidalhatatlan akadály tátong. S amikor valaki ahoz a megismeréshez jut, hogy a világbéke utópia, ebből korántsem következik, hogy az illető ellensége a lefegyverezésnek s nem akarja a világbékét. A lefegyverezés és a világbéke amúgy sem múlik egyes emberek akaratán. Ha a világbéke lehetőségei adva lennének, hiába hadakozna ellenük Bethmann-Hollweg, a lefegyverezés mégis bekövetkeznék. A háború gazdasági kérdés volt mindig, tehát gazdasági kérdés a béke is. Aki a politikát a béke útjaira akarja vezetni, annak a gazdasági rendszerben kell olyan forradalmat felidézni, mely a versengést szabályozza. De ma mindenhez közelebb vagyunk, mint egy ilyen gazdasági fordulathoz. S Bethmann-Hollweg helyes értékére vall, hogy belátható időn belül nem remél rendszerváltozást a termelésben, tehát fegyverkezik, hogy Németország tovább termelhessen és tovább fejlődhessen. Hamis nyomon járnának azonban a kisebb nemzetek államférfiak ha ebből az elméletből merítenének megokolást a maguk szertelen fegyverkezéséhez. Kisebb népeknek az érdekszféráik is kisebbek s a józan politikának éppen az a feladata, hogy a véderő és az érdekek nagysága közt megtalálja a helyes arányt. Csak az érdekek summája lehet a véderő mértéke s hogy ez a summa Németországban nagyobb, mint monarkiánkban, azt csak azok vonják kétségbe, akiknek a hadsereg nem eszköz, de cél: ezek a tapsok arra fogják bátorítani Robespierret, hogy a proletár fejeket is lenyakaztassa, ha érdeke így kívánná. A tömeg tehát megrémült és Robespierre, akinek ereje elvégre a tömegnek erején alapult, hatalmában megrendült. A tömeg nagy része tőle is megborzadt és amikor Robespierrenek szüksége volt erre a tömegre, már csak nagyon kis rész engedelmeskedett neki. Danton jóslata kezdett valóra válni. Robespierre Danton halála után korlátlan úr lett ugyan, de hatalmának korlátlansága magában hordta a pusztulás csíráit. Robespierre jól tudta, hogy a kivégzésekkel nem tudja tartósan biztosítani hatalmát és arra törekedett, hogy amíg a kivégzésekkel elteszi láb alól ellenfeleit, azalatt intézményekkel biztosítja a maga hatalmát és befolyását, hogy a béke idején se fenyegesse összeomlás az ő politikai rendszerét. Újjászervezte a végrehajtó hatalmat, felfrissítette a jóléti bizottságot, minden fontosabb helyre a maga embereit állította és olyan törvényeket fogadtatott el, amelyek a nyugalom idején is korlátlan hatalommal ruházták fel a jóléti bizottságot, amelyben ő, Saint-Justi és Couthon korlátlanul uralkodott. A départementokban senki sem mert moccanni és Robespierre biztosai korlátlan urak voltak. Robespierre azt hitte, hogy elérte célját és hatalmát többé nem döntheti meg semmi sem Elvei és meggyőződései szerint akarta újjászervezni az országot, a társadalmat és a törvényhozást. Vakon követte Saint-Just tanácsait, aki a régi római formákért lelkesedett és komolyan hitte, hogy lehet olyan emberi társadalmat teremteni, amelyben mindenki egyforma, amelyben minden ember csak jól és nemesen tud gondolkodni, amelyben nincs önzés és gonoszság, nincs gyávaság és kishitűség, hanem csupa nemesség, szépség, önzetlenség és mindaz, ami egy olyan társadalom fentartásához szükséges, amely a legteljesebb egyenlőség és a legkorlátlanabb demokrácia elvein alapszik. Saint-Just komolyan hitt ilyen társadalom elkövetkezésében és szertelen fanatizmusából következett mindaz, amit elkövetett. Igazi abszolutista volt tulajdonképpen, aki mindenkit le akart nyakaztatni, aki útjában állott annak a gondolatnak, amit ő jónak és szépnek talált és aki azt hitte, hogy tulajdonképpen nemesen cselekszik, amikor rá akarja erőszakolni a társadalomra azt a rendszert, amit a társadalomnak nem minden rétege akart elfogadni. Nem ismert kíméletet. Aki nem nyugodott bele terveibe, azt a közjó érdekében küldte a vérpadra. Robespierre épp e fanatizmusa miatt vette őt maga mellé, nem sejtvén, hogy ez az alkut nem ismerő vakbuzgóság lesz az ő hatalmának sírásója is. E vakbuzgóság a legnevetségesebb elhatározásokat váltotta ki Saint-Justből és Robespierreből. Hogy a társadalmat olyan erényessé tegye, mint amilyen szabadnak óhajtotta a köztársaságot, szükségesnek találta lerakni az ő erényállamának vallási alapjait. Törvényben mondatja ki a legfelsőbb lény kultuszát és a lélek halhatatlanságát. A konventben hosszú beszédet mondott, amelyben kifejtette, hogy a lélek halhatatlansága növeli a bátorságot és megnemesíti a hazafias érzelmeket. A lélek halhatatlansága azonban feltételezi a legfelsőbb lény létezését. Ez tulajdonképpen az Istenben való hit más formában való feltámasztása volt és csak abbann különbözött a vallásos hittől, hogy nélkülözte az egyház funkcióit; a felső lény tiszteletét tehát nem egyházi, hanem emberi, társadalmi kultusszá akarta tenni. Sokan feljegyezték az utókor számára, hogy Robespierre, eltelve önön nagyságától és megrészegítve a tömegek éljeneitől, az ész tiszteletére rendezett ünnepen valóban úgy viselkedett, mint a hadjáratból hazatérő győzelmes hadvezér, aki nem tud betelni ünnepeltetésével. Billaud-Varennes megjegyezte: — A Capitoliumtól a tarpeji szikla csak egy lépésnyire van! ! S valóban, Robespierre ekkor már nagyon közel volt a tarpeji sziklához. Egy ideig még nagy szerencse kedvezett neki. A seregek a határon egyik diadalt a másik után aratták és eré növelte az ő diktátori hatalmát és befolyását is. Azonban ezek a sikerek csak egy-egy pillanatra feledtették a közvéleménynyel az igazságot. Az a viselkedés, amelyet Robespierre a legfelsőbb lény ünnepén tanúsított, fokozta az elégületlenséget és felháborította azokat, akik már elviselhetetlennek tartották Robespierre hatalmát. A vetélytársak hiúsága és féltékenysége a legnagyobb mértékben fenyegette Robespierret s azok is, akik vele együtt haladtak, vagy neki köszönhették minden befolyásukat,é s egyre növekedő ellenszenvvel kisérték diktátori szereplését. ^ Barrére, aki minden politikai árnyalatos. P Budapest, március 31. A képviselőház holnap, szombaton délelőtt tíz órakor ülést tart, melyen folytatja a költségvetés tárgyalását. _ _ * A belügyi vita. X büdzsétvita keretében új kezdte meg a képviselőház a belügyi tárca költségvetésének tárgyalását. Eddig mintegy húsz szünott jelentkezett szólásra, de még többen is beszélni szándékoznak, úgyhogy hosszabb vitára van kilátás Jakabffy Imre belügyi államtitkár a Ház egy legközelebbi ülésén fog fölszólalni. A miniszterelnök bécsi útja, Bécsből jelentik, hogy gróf Héderváry Károly bécsi utazása a bankjavaslattal is kapcsolatban van. Az a kérdés merült föl ugyanis, hogy a bankjavaslat elintézése még az új osztrák képviselőház nyári ülésszakában sorra kerülhet-e? Ez esetben a bankegyezményt még egyszer rövid időre meghosszabbítják. Ha azonban a két miniszterelnök tanácskozása azt eredményezné, hogy a bankjavaslat a rövid nyári ülésszak folyamán nem kerülhetne az osztrák parlament elé, úgy a bankjavaslatot, miként az 1899-ben is történt, Ausztriában a 14. szakaszszal fogják törvényerőre emelni. Ha ez az eset következik