Pesti Napló, 1911. április (62. évfolyam, 77–102. szám)

1911-04-22 / 95. szám

8 Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1911 április 22. 25. szám­ ­okt lelkesedésének adva kifejezést az olasz kultúra iránt. — Japán nagykövetünk a miniszterelnöknél, Bécsből táviratozzák. Gróf Héderváry Károly miniszterelnök elutazása előtt báró Callnak, az osztrák-magyar monarkia japáni nagykövetének lá­togatását fogadta. — Lloyd George párisi nagykövet? Párisból jelenti tudósítónk. Itteni diplomáciai körökben arról beszélnek, hogy Bertie párisi angol nagy­követ lemond és helyébe Lloyd George kerül. — Prohászka püspök Aradon. Aradról jelentik : Dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök április 23—26. napjain az aradi ipartestület épületé­nek dísztermében a katolikus közönség számára konferencia-beszédeket mond. Konferenciái iránt nagy érdeklődés mutatkozik. — Amundsen a sarki jég határán. Krisz­tiánjából jelentik: Roald Amundsen családja Buenos­ Aye­sből táviratot kapott, amely így szól: ,,Az expedíció hajója ideérkezett. Amundsen azt üzeni, hogy nyolc társával, száztizenöt kutyával, két évre való eleséggel és tüzelővel ellátva megérke­zett a sarki jég határára. A déli szélesség hetedik perce és a nyugati hosszúság 172. foka alatt állomást rendezett be. Dél felé való előrehaladást tervez. A fedélzeten minden rendben van“. — Külföldi hallgatók a bajorországi műegyete­meken. Müncheni táviratunk szerint a bajor ok­tatásügyi minisztérium most arra határozta el ma­a­gát, hogy a lehetőség szerint korlátozza orosz és balkánországi hallgatóknak a bajorországi technikai főiskolákra való özönlését. A bolgár hallgatók száma nem haladhatja meg a nyolcvanat; orosz állampol­gárokat félévenként csak oly számban vesznek fel, mint amennyi az előző félév után távozott s azon­felül igazolniok kell, hogy nyolcosztályu gimnázium elvégzése után már hallgatói voltak valamelyik orosz technikának. Romániából legfölebb harminckét, Gö­rögországból huszonhat, Szerbiából huszonkét és Törökországból tíz hallgatót vesznek fel. — A konzuli akadémia növendékei Budapesten. A konzuli akadémia növendékei a malomipar tanul­mányozása után ma ,Magyarország másik legfejlet­tebb iparágát, a vasipart tanulmányozták. Reggel nyolc órakor indultak el a budapesti kereskedelmi és iparkamara által rendelkezésükre bocsátott kocsi­kon s először Kispesten levő Hofherr és Schrantz­­féle gazdasági gépgyárba mentek ki. A gyárban Hofherr Albert igazgató fogadta a vendégeket s kalazolta végig őket a gyár műhelyein s megmutatta annak valamennyi berendezését. A szemle után a gyár központi épületében a látogatók villásreggeli­hez ültek. Innen a Fegyver- és gépgyár részvény­­társaágba mentek át, ahol Tobison Ferenc igaz­gató, Klem­m Károly igazgató és dr. Szántó Andor cégvezető fogadták s kalauzolásuk mellett te­kintették meg a lőfegyvergyártást, a pisztolygyár­­tást,­ a Diesel-motor és szerszámgépek gyártását. Délben a gyár igazgatósága a hallgatókat ebéden látta vendégül, azután pedig a hallgatók folytatták a gyár megszemlélését. — A hírtelenkezű plébános, Schaffenburgból je­lentik: Az idevaló plébános, dr. Schmidt György magához hivatta Wolf tanítót és a szemére vetette, hogy nagypénteken nem tett eleget a vallási köteles­ségeinek — nem volt templomban. A ta­istó tagadta ezt és azt állította, hogy ő mindent megtett, amit a vallás követel. A plébános erre durván összeszidta a tanitót. J­ön egy hazug fráter! - mondta neki. Amikor pedig Wolf elégtételt kért az inzul­tusokért, a rabiátus pap válasz helyett öklével a tanitó arcába ütött és azután vérző orral, dagadt képpel kilökte a plébániáról. A tanitó azon­nal a csendőrparancsnokságra sietett, ahol följelentést tett a hirtelenkezű plébános ellen. Schmidt plébános­nak nem ez az első ilyen természeti­ ügye, de mind­eddig hiába tettek panaszt Schmidt egyházi felsőbb­­ségénél, soha nem történt intézkedés. Most kíván­csian várják ennek a legújabb esetnek a fejleményeit. — Keresztény papok a török hadseregben, Konstantinápolyból jelentik. A görög lapok sze­rint a hadügyminiszter elvben hozzájárult keresztény tábori lelkészek alkalmazásához. — öngyilkosság a pénztárvizsgálat előtt. Pil­­enből táviratozzák. A városházán ma rovancsolták a kézipénztárt, amelyet S­c­h­u­­­­e­k József városi tanácstitkár kezelt. Schulek nem jelent meg hivata­lában, tehát érte küldtek. Holtan, átlőtt halántékkal találták meg lakásán . A kegyelmes úr a fegyházban. Alberti dán igazságügyminiszterről, amint arról annak idején részletesen beszámoltunk volt, kiderült, hogy miniszterkedése idején nagyobb összege­ket sikkasztott. Az exminisztert e bűneiért tud­valévően felelősségre vonták s több évi fegy­házbüntetésre ítélték. Az egykori kegyelmes úr, akinek igazságü­gyminisztersége korában al­kották Dániában a néhány nappal ezelőtt eltö­rölt botbüntetési törvényt, ezidőszerint a h­o­r­­seusi dán állam fegyház lakója. A dán fegyházak belső életéről ritkán esik szó s igy érthető az a nagy érdeklődés, amelyet egy a horseusi fegyházból néhány nappal ezelőtt kiszaba­dult fegyencek egy nagy kopenhágai újságban Alberti exminiszterről közzétett levele keltett. A hosszú ra­­boskodásból szabadult fegyenc ugyanis a következő­ket irta volt fegyenctársáról, a kegyelmes fegyház­­lakóról: — Kegyelmes sorstársunk megérkezése nagy esemény volt a fegyházban. A megérkezés hire vil­lámgyorsan terjedt volt el a cellákban s akkortájban bizony minden fegyházlakónak az volt leghőbb vá­gya, hogy Albertit láthassa. E vágy azonban hosszú ideig kielégitetlen maradt, mert a fegyházi szabályok értelmében minden uj fegyencnek joga van ahoz, hogy az első három hónapot magánzárkában töltse, amely jogát az exminiszter igénybe is vette. A három hónap azonban lassan kint letelt s egy na­pon a kegyelmes ur közzénk került a közös munka­terembe. Hatalmas, magas, nagytermetű ember Alberti, akkora, hogy a fegyházban külön ágyat® kellett részére készíteni, mert a rendes ágyakban nem fért el. Talán hatalmas termete és örökös szót­lansága, merev arckifejezése volt az oka annak, hogy fegyenctársai nem merték megszólítani. A munkateremben szorgalmasan dolgozott, nagy buzgó­­sággal végezte a ráosztott munkát, a kötelező séták alkalmával pedig hüvelykujjait n­adrágzsebébe dugva, merev nézéssel, lassú, méltóságos lépésekkel járkált — és soha sem szólt egy szót sem. A fe­­gyenceket és engem is bántott ez az elzárkózó szót­lanság s feltettük magunkba, hogy ezért megboszant­­juk. Egyszer egy vasárnapi istentiszteleten melléje kerültem. — Na, hogy vagy megelégedve sorsoddal, baj­­társ? — kérdeztem tőle halkan. A kérdés, vagy talán a bizalmas tegezés nagyon bánthatta,­mert mérges, ingerült hangon felelt, kér­déssel a kérdésre: — Tudja-e, hogy ki vagyok, hogy mer velem így beszélni? — kérdezte izgatottan. — A hatszázhuszonnyolcas vagy es­­te hoztad be a botbüntetést — feleltem gúnyosan, de ő újra csak hallgatásba merült. Karácsony táján közel háromszáz levelezőlap ér­kezett a kegyelmes úr cím­ére. A levelezőlapokat kopenhágai betörők és csirkefogók küldték s majdnem valamennyit igy címezték: — Alberti, szolgálaton kívüli vi­szonyban lévő igazság­ügy miniszter urnak a horseusi fegyházban. . A lapokat a fegyház igazgatósága elkobozta és megsemmisítette s azokat Alberti soha sem látta. Ne­künk egy, az irodában dolgozó társunk mutatott meg belőlük néhányat. Ilyen felírások voltak a lapokon: — Boldog ünnepeket kiván neked egy öreg fegy­­házkolléga! — A viszontlátásra! Becsületet szereztél karunk­nak! — Boldog új esztendőt öreg fiú! Egyebekben az exminiszter kifogástalanul viseli magát a fegyházban s panaszra soha sem ad okot. Az eltiltott májusi ünnep, Frankfurtból táviratozzák. A rendőrfőnök a legszigorúbban megtiltott minden tüntető felvonulást május el­sején s eszerint a szociáldemokraták körmenete elmarad. — Papok gyűlése. A budapesti kerületi espe­­resség papsága április 27-én délután öt órakor tartja tavaszi gyűlését a kisaboli­ti papnevelő-intézet dísz­termében. — Lefokozott francia kapitány. Párisból táviratozzák, hogy Arl­m­a­y­e­r kapitányt meg­fosztották rangjától. — Magyar bányászok katasztrófája Ame­rikában. Newyorkból jelentik, hogy­ nagy bá­­nyakatasztrófa történt a múlt pénteken a kö­­zép-pennsylvaniai throopi bányában. A hatal­mas szénbánya főbejáratánál a 750 lábnyi mély­ségben fekvő gépházban tűz ütött ki s az óriási füst és kifejlődött széngáz megfojtotta a vak aknában dolgozó hatvannyolc munkást. Ezek közül font magyar, öt­ven pedig magyarországi tót. A Brice-Pancoast Coal Company tulajdona a throopi bánya, melyben a katasztrófa idején négyszáz bányász dolgozott. A tüzet a gépház környékén dol­gozó munkás vette észre, aki nyomban vészjellel figyelmeztette a munkásokat a menekülésre, maga pedig a vakaknában dolgozó munkások men­­tésére szaladt. Alig haladt néhány lépést, a gyilkos gázoktól és füsttől megszédült, úgy hogy alig volt képes visszavánszorogni a főbejárathoz, ahol ájultan összerogyott. A­ bánya előtt a vészhírre mintegy öt­száz­­ ember csoportosult össze s csakhamar megér­keztek a munkások rémesen jajveszékelő feleségei és gyermekei is. Joseph Birthley nevű bányaszuper­intendens néhány önfeláldozó magyar bá­nyász­szál együtt behatolt a tűzoltóság élén a bányába, de a tűz lokalizálása nem sikerült. Nemso­kára megérkezett Wilkes Barreból az állami bányász­­mentőcsapat s a mentők oxigén tartályokkal és oxigén sisakokkal lehatoltak a bányába .Mindjárt a leégett gépház közelében két felnőtt férfi és egy fiú holt­testére akadtak. Mind a háromnak arca a nedves szénporba volt temetve, ami azt bizonyítja, hogy a gyilkos gázok elöl a földre borulva igyekeztek mene­külni. Ennek a három holttestnek a helyzetéből a mentők azokb­an következtethettek, hogy egyetlen ember sem maradt életben a bányában. Csakhamar meg is találták a szerencsétlel megfuladt bányászokat egy csoportban, egymás hátán. A holt­testeket védett helyre hordozták s csak éjjel szállí­tották fel a hevenyében összeállított tetemnézőbe. A mentési munkálatok közepette Joseph Evans, az állami mentőcsapat segédformánja megfuladt s egy másik mentőt is csak nagynehezen sikerült ájult állapotából életre kelteni. Az elpusztult bányászok neveit a bánya­igazgatóság még nem tette közzé. — Titokzatos tanítónő. Névtelen levélben közöl­ték a főkapitánysággal, hogy a Kerepesi-ut 40-ik számú házban lévő P­f­e­i­f­f­e­r-féle szálló első eme­letén, a 22-es számú szobában, elzárt szekrényben feldarabolt holttestet rejtegetnek. A főkapitányságról kiment az egyik középponti ügyeletes tisztviselő, aki véres ruhába kötve csecsemő holttestére talált. A­ nyomozás szerint február első napjától április else­jéig Gavin Helen svájci tanítónő lakott, aki már­ciusban sokat betegeskedett és napokon­­ át feküdt. Április elsején hirtelen eltűnt. Nincs kizárva, hogy a tanítónő gyermeket szült, akit megölt. A rendőrség ebben az irányban folytatja a nyomozást. — Elveszett ukázok. Pétervárról jelentik, hogy Smolenskben az ott állomásozó tüzérdan­dár irodájának költözködésekor elveszett két vas­láda,mely tele volt a cár rendeleteivel és egyéb titkos okmányokkal. Az egyik vasszekrényt később a város határában játszadozó gyerme­kek megtalálták egy homokbuckán. Negyven katonát letartóztattak az eset következ­tében. — A skorpió áldozata. Debrecenből jelen­tik: Dr. Kiss Gyula debreceni ügyvéd, szenvedélyes vadász, Borneo szigetére utazott kalandos vadá­szatra. A tandjog-saglebeni hatóság most értesítette dr. Kiss debreceni rokonait, hogy Kiss Gyula vadászat közben skorpiótcsipés áldozata lett és meghalt. — Házasság. Díszes esküvő volt ma délben a fasori evangélikus templomban. Molnár Viktor kultuszminiszteri államtitkár gyámleányát, Irént vezette oltár elé dr. Varga Gerzson miniszteri fo­galmazó. Az esketési szertartást K­a­c­z­i­á­n János esperes végezte. A templomot zsúfolásig megtöl­tötte az előkelő közönség. Dr. Schiller Ármin fővárosi ügyvéd elje­gyezte S­z­i­v­e­s­s­y Boriskát, özvegy dr. Szi­ve­s­s­y Lászlóné leányát Szegedről. Botfalusi Both Tamás e hónap 22-én vezeti oltár elé a Kálvin-téri református templomban Dé­­csev­ Mártát

Next