Pesti Napló, 1911. május (62. évfolyam, 103–127. szám)

1911-05-03 / 103. szám

A hitbizomány reformja, Budapest, május 2. A földművelésügyi vita széles folyam­ban hömpölygő áradatába ma új anya­got vitt bele Baross János. A hitbizo­­m­ányokról beszélt és azok reformját sürgette. Az agrárius-konzervatív árnya­latú politika, mint a hitbizományok re­formját sürgető akció kezdeményezője, elég pikáns látvány volt. Aki azonban jobbaa szemügyre vette ezt a csodát, az csakhamar észrevehette, hogy az a reform, amelyet Baross János sürget, nem a hitbizományi intézmény eltörlését készíti elő, hanem ellenkezőleg annak megerősítésére törekszik. Mert ez a re­form nem azt akarja, hogy a hitbizo­mányok területe korlátoztassék, a meg­levők esetleg felbontassanak, hanem azt, hogy ne csak a latifundiumok, hanem a középbirtokok is hitbizományokká le­gyenek átalakíthatók. Az arisztokratikus hitbizományok mellé oda akarja állítani a zsentri hitbizományokat is és a meg­kötött föld mai területéhez oda akar csatolni még a mostaninál is nagyobb területet. Ez a reform tehát nem a hitbizo­mányok gyöngítését, hanem azok meg­erősítését akarja elérni és így csak azok­­előtt lehet rokonszenves, akik az osz­­álypolitika álláspontján vannak és egy­izonyos osztály érdekeinek a védelmére erekszenek. Minden osztály a maga érdekeit tolja előtérbe és a diadal e­z nagy versengésben azé, amely a végre­hajtó hatalomra a legnagyobb befolyást tudja gyakorolni. A mai parlamenti ke­retben elképzelni se lehet olyan több­séget, amely például a hitbizományok eltörlését megszavazná. A mai parla­mentben az ország többsége nincs képviselve. Épp azok az osztályok hiány­zanak belőle, amelyeknek létérdeke a hitbizományok eltörlése, a kötött birto­kok felszabadítása és csak azok vannak benne képviselve, amelyek vagy a hit­bizományi érdekeltséghez tartoznak, vagy pedig csak a feltörekvő, jogtalan nép­rétegek érdeke ellen tudnak boldogulni. Elképzelni se lehet, hogy a mai összetételű parlament kapható legyen a hitbizományok eltörlésére. Ezt a felada­tot csak az általános választási jog nép­parlamentje végezheti el és remélhető­leg el is fogja végezni. Az agrárius­­konzervatív tábor ezt jól tudja és ami­kor harcot kezd az általános választói jog ellen, egyúttal arra törekszik, hogy megerősítse azokat az intézményeket, amelyek ellen az általános választói jog parlamentje bizonyára fel fog lépni és hogy már most olyan akadályokat állít­son fel, amelyek a népparlament akciót annak idején lehetetlenné tegyék. Baross János indítványa, amely a hitbizomá­nyok elleni jogos agitációt azzal akarja ellensúlyozni, hogy kiterjesztetni kívánja a hitbizományi rendszert a középbir­tokra is, tulajdonképpen nem egyéb, mint a mai parlamenttől várható utolsó szolgálatok leszámítolása. Ha ez a parla­ment befejezi életét, úgy azok, akik ma dirigálnak benne, sokkal kevesebbet re­mélhetnek, mint a­mennyit még ma le­het elérniök. Baross János tehát siet és mielőtt még bejöhetnek a népképviselők és mielőtt még széleskörű befolyása le­het a néptömegeknek a parlamenti munka irányítására, el akarja intéztetni azt, ami a mai uralkodó osztályok sor­sának fellendítése érdekében szükséges. Baross János mai föllépésével aka­ratlanul is nagy szolgálatot tett az álta­lános választói jog propagandájának. Csak arra kell rámutatni, hogy a kon­zervatív tábor mire akarja felhasználni a jelenlegi osztályparlamentet, csak azt­­ kell illusztrálni, hogy milyen célok eléré­sére tartják alkalmasnak az általános választói jog ellenségei a mai parla­mentet, úgy bizonyára nagyon meg fog sokasodni azoknak a tábora, akik azt hirdetik, hogy a jelenlegi parlamenti osztályuralom nem tartható fenn to­vább és az általános választói jog nép­parlamentjére kell bízni az ország ügyeinek intézését. Baross Jánosnak kö­szönettel tartoznak a felvilágosult hala­dás barátai, mert mai indítványával, amely a huszadik században a hitbizo­mányi rendszer kiterjesztése és megerő­sítése mellett csinált propagandát, igazán megvilágította saját táborának valódi céljait. Egészen mellékes, hogy mi lesz a sorsa a mai javaslatnak. A jellemző és tanulságos az, hogy egyáltalán beadatott és hogy minden ellenmondás nélkül volt elmondható. Amikor mindenütt a­ z A paraszt és a természet. Irta: Viharos. (Utánnyomás tilos.) Mért természetes a mi parasztunk? Mert nem akar természetesnek látszani, fogalma sincs róla, hogy mi a természetesség, még ke­­vésbbé arról, hogy mi a természet. Ha jól tu­dom, Smiles mondotta, hogy annak, hogy ter­mészetesek legyünk, az a legnagyobb akadálya, hogy minden áron természetesek akarunk lenni. A természetesség akarása a természetesség nyil­vánul,­­áinak akadálya. A mi parasztunk nem ol­­­x­­ol­em­ilist, mégis természetes. Az ő böl­­cse­­ge nélkül is elkerüli azt, hogy a természe­tessége akarattá legyen. Egész naturalisztikus művészetünk tanúskodhatik róla, hogy az aka­rattá lett természetesség nem tud természetet demonstrálni. A naturalisztikus művészetben, amelyhez az irodalom is hozzátartozik, a ter­mészetesség csakis szerep. Még a legesleg­újabb nacionalizmus is, amely a stílus bozótján átelverődni készülődik, csak természet-szerepel­tetés. A természet benne is csak színész. Az igazi naturalista kétségbe is­ esik, amikor a maga művészi hitvallását érvényesíteni akarja, amikor természetet természetesen akar ábrá­zolni. Vincent van Googh egy lefestendő táték előtt állván, ijedten megismerte szándékának alacsonyrendűségét, s azt mondta, hogy termé­szetet nem lehet ábrázolni, hanem csak terem­teni lehet. Mivel pedig teremteni nem tudott, de ábrázoli akart, a kettőt megalkudtatta egymás­sal, naturalisztikusan stilizált vagy stilizáltált természetes képeket festett. A fanatikusan természetes művészek meg­borzadtak a naturalisztikus természetietlenségé­­től és keresték annak a módját, hogy termé­szetesen tudjanak természetet ábrázolni. Ez a keresés elvitte őket azok közé, akikről azt hit­ték, hogy fogalmuk sincs a természetről. Mikor egy-egy festő elbújik az Isten háta mögé, nem érdekekes tájékokat, nem munkában való za­vartalanságot keres, hanem természetről való tudatlanságot. Gauguin nem is a festésbeli elfi­­nomodottságtól, nem a túlságig elművésziesedett festés szertelen készségétől akart menekülni, amikor a tahiti erdőkbe elbújt, hanem a termé­szetről való kész megállapodásokból s a termé­szetről való kialakult fogalmaktól. Azt hitte, hogy ezek zavarják meg őt a természetes ábrá­zolásban, hogy ők dolgoznak benne, amikor néz, amikor lát s amikor fest s hogy őket reprodu­kálja, amikor természetet akarna ábrázolni. El­határozta tehát, hogy kibújik a bőréből, kiugrik örökletes és megszerzett kultúrájából, kiszökik tudásának, emlékeinek, sejtelmeinek, kombiná­cióinnak összetettségéből és elmegy vadember­nek a masaik közé. Vannak íróink, akik ennek a módszernek a megfordítottját követik. Hogy természetesek le­gyenek, nem­ az őstermészet kebelébe bújnak, hanem a természettől minél messzebbre men­nek, hogy ott tárgyilagosan lehessenek termé­szetesek. A mi természetábrázolóink jobbára a természettől messzire eltávolodván ábrázolnak természetet. Mintha igazuk is volna, mintha abban az eltávolodottságban­ igazán nem za­varná őket a természetről való tudás. De ők is szerepet írnak a természet számára, ők is csak komédiáztatják a természetet, hanem ez a sze-1 ~ -i. - ' ' , '-,.­ . . ¥ rep legalább uj. Az uj szerep pedig nem utánzás, nem másolás, nem reprodukálás, hanem minta nélkül való hazugság. A mi parasztunk gyönyörű természetessé­gének az a fő oka, hogy nem tud a maga termé­szetéről és nem tud a nagy természetről sem. A kultúra, az iskola, a műveltség még nem tudta vele a természetet észrevétetni. A kultúra, a­mely évszázadokon át vegetálásra késztette, arra a középútra sodorta őt, amelyen már nem érzi a természettől való rettegést s még nem érti a természet mivoltát. A primitív ember, a Gauguin emberei, az ősi kultúrák emberei a ter­mészetben csupa félelmetes elemet látnak, a ter­mészet megértői pedig a természetben csupa szabályos erőműködást látnak. Az a kultúra, amely a parasztra évszázadok során át ráne­hezedett, kiszabadította őt a sejtelmes, rejtelmes félelemből és megóvta őt a természet megérté­sétől. Az a kultúra, amely a paraszt egész éle­tét zengéssé formálta, amely előbb a világ dol­gairól, majd az önönmagáról való tudástól meg­óvta, arról is gondoskodott, hogy a parasztnak a természetről se legyen tudomása. S csak eb­ben a tudatlanságában tudott a paraszt a ter­mészet úgynevezett egyszerű gyermekévé lenni. Nagyvárosi népünk, amelyet a városi kul­túra ellenségei azzal szoktak gúnyolni, hogy a természetről semmi sejtelme sincsen, nagyon elcsudálkoznék rajta, ha a parasztnak termé­szetről való vékony tudását megismerné. Talán még azok sem tudják, hogy a p­aszt milyen keveset tud a természetről, akik az ő körében élnek, de még nem voltak rá kiváncsiak, hogy tulajdonképpen milyen viszonyban is van a pa­raszt a természettel. Jómagam is hosszú ideig 103. szám. ■gyaa sai • tata, «utofikk battval lOffiM» ffirtetékh minim­éter ntmi­ta. ■ál, d]­siabás »mint Megjelenik hét» Brités ével neponkint, hmep ntin is. Cd­ném Félévre _ Negyed évre egy hón­ ­gjres u&m _ » _ to HU. Budapest, 1911. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podravnicky­ utca 12. Szerda, május 3. Mai számunk 36 oldal.

Next