Pesti Napló, 1911. augusztus (62. évfolyam, 180–206. szám)
1911-08-01 / 180. szám
2 Budapest, kedd _______PESTI NAPLÓ,____________ negvalósításával lehet rombadönteni ezt a mai rendszert, amely konzervatív szellemével káros véderőjavaslatával és könnyelmű kormányzatával a legnagyobb pusztításokat akarja előidézni a nemzet anyagi és erkölcsi javaiban. Budapest, Július 31. A képviselőház holnap, kedden, délelőtt tíz órakor ülésttart, melyen névszerinti szavazások után folytatják a véderőjavaslat tárgyalását. A képviselőház ülése. A képviselőház mai ülésén a napirend előtt Pokonyi Dezső szóvátette, hogy az elnök a minap rendreutasította gróf Batthyány Tivadart, mert rabulisztikusnak mondta a miniszterelnök fejtegetéseit. Kabos Ferenc elnök kijelentette, hogy az elnöki rendreutasítás nem lehet vita tárgya. Arra kéri a képviselőket, hogy sértő kifejezéseket ne használjanak. Ezután bejelentette az elnök, hogy Hammersberg László, Kobek Kornél, Preszly Elemér és Tüdős János 16—16 napi szabadságot kértek. Jackó Pál kéri az elnököt, hogy a szavazást külön-külön tegye föl. Az elnök jelenti, hogy húsz képviselő névszerinti szavazást és a szavazásnak holnapra való halasztását kéri. Jelenti továbbá, hogy sürgős interpellációt engedelmezett, melyet az ülés végén terjesztenek elő. Következett a napirend szerint névszerinti szavazás gróf Esterházy Mihály szabadságolása dolgában. A Ház megtagadta a szabadságot Esterházynak, azután pedig Faragó Antalnak, Hock Jánosnak és Holló Lajosnak. Jackó Pál visszavonta szabadságolási kérvényét. Ezután következett a sürgős interpelláció, melyről más helyütt emlékezünk meg. A horvát helyzet: Zágrábból jelentik: A szociáldemokraták tegnapi népgyűlése, amelyet az új katonai terhek ellen és az általános választójog érdekében hívtak össze, teljes nyugalommal folyt le. A gyűlésen kevesen voltak jelen. Egy munkásvezér beszéde után eltekintettek attól, hogy határozati javaslatot hozzanak, de kimondták, hogy üdvözlő táviratot intéznek az egyidejűleg Budapesten tartott nagy szocialista gyűléshez. A népgyűlés után tüntető körmenet volt, amely szintén nyugodtan folyt le. Az üdvözlő távirat kifejti, hogy Horvát- és Szlavónország munkássága sorakozik a katonai terhek ellen és az általános választójogért közösen harcolók táborához. A Mitrovicában egy tegnapra hirdetett szocialista gyűlést betiltottak. A munkások azonban mégis összegyűltek és meg akarták tartani a népa színpadon játszották, de mulatós éjszakákon a cigány. Egy darab ifjúság ez is. Három életet élt ez a zene. Először, a nagy színpadon, azután a cigányzenekarokban és a verklikben, most pedig feltámadnak vidéken, Budán. Ki az a profán, aki bírálni merné, hogy miképpen és minő módon támadnak fel? Ki az a vakmerő, aki észreveszi, hogy a deszkapalota színpadán a kertnek is, a trónteremnek is egyugyanazon bútorai vannak, ki ütközik meg azon, hogy a fejedelemnő, pardon választófejedelemnő Hof- und Staatskleidja olyan piros, hogy a torero lobogónak használhatná és hogy az aranyfüst csak igen-igen tökéletlenül van ráragasztva, vagy azon, hogy a tiroli Postás Milka szakasztott úgy van öltözve, mint Angot asszony,leánya (vidéken, ahol háromszáz darab is van repertoáron, a primadonna nem tarthat minden darabhoz külön kosztümöt), ki ütközik meg, hogy a legérdekfeszítőbb jelenetek dialógusát elnyeri a Horváth-kert mögött elhaladó villamosvasút robogása és csilingelése, a déli vaspálya gőzöseinek sípolása, ki meri itt kritizálni a hangokat, az összjátékot, a kórus fogyatékosságát és más ez alkalommal valóban teljesen közömbös apróságokat. Az ember boldog, hogy a színpadon térdharisnyákat lát, rizsporos allonge-parókákat és keresetten, durva maszkírozást. s is illik ehhez a miliőhöz a közönség is. A földszinti, támlásszékekre és zsöllyékre osztott fapadokon, a páholyoknak nevezett faketrecekben, a lelkességet hordozó karzaton és a földszinti állóhelyeken, (mert azok is vannak) kedves, jó budaiak ülnek. Miniszteri tisztviselők és kispolgárok, akik télen talán nem is járnak színházba.. .akik nem kritikusok, nem blazirtak, nem került ma újabban forgalomba. Eszerint Justh Gyula annyira kapacitálja a Kossuth-párt tagjait, hogy ezek az általános választói jog iránt már nem viseltetnek olyan rideg ellenszenvvel. Bizonysága a megváltozott gondolkodásoknak Barabás Béla szereplése a tegnapi népgyűlésen. Igaz, hogy e miatt gróf Somsich Tihamér és más Kossuth-párti képviselők igen élesen ki is fakadtak ma a folyosón. — Ki adott — kérdezte Somsich — felhatalmazást Barabásnak, hogy a párt nevében nyilatkozzék? Azok, akik a Kossuth-párt közeledési kedvéről tudnak, azt beszélik, hogy gróf Apponyi Albert kérte meg levélben Kossuth Ferencet, hogy hosszabbítsa meg nauheimi üdülését, ami mögött az a föltevés lappang, hogy Kossuth nem helyesli a technikai obstrukciót. Apponyi különben szombaton ezzel gratulált gróf Batthyány Tivadar beszédéhez: — Hatalmas beszéd volt. Minden szavadat aláírom! — Azt is, amit a választói jogról mondtam? — kérdezte Batthyány. — Természetesen, azt is tudnak mindent előre és jobban, de akiknek még ünnep a színház, akik naivul élveznek az ő pénzükért és nem káromkodnak szabadjegygyel a zsebükben, de fekete hiszter kabátot öltenek és hölgyeik fehér mosóruhában jelennek meg a színházban. De itt-ott látni pesti arcokat is. Leginkább idősebb emberek, akik voltak habttűék a Népszínházban, akik még emlékeznek e darab premierjére és akiket az ifjúság, a reminiszcenciák kergettek át ide erre a területre. (Eszünkbe jut a külföldi nagy színházaknak az az eléggé meg nem becsülhető szokása, hogy most is repertoáron tartják a régi klasszikus operetteket: Strausst, Miöckert, Planquettet, Audrant és mindenekelőtt a nagy, a halhatatlan Offenbach Jakabot. Nálunk Pesten, ha az ember a „Szép Helénáit vagy a „Boccaccio“-t, de csak a „Gé- Lák“-at is, ami pedig nem régi, meg akarja nézni, el kell, hogy utazzon vidékre, vagy ki kell hogy várja a budai nyári szezont). Természetes, hogy ez a közönség, budai habottuok és pesti visszaemlékezők, turhálás. Boldogan tapsol és újráztat és eszébe sincs megbírálni az előadást, amely pedig ... De ezt hagyjuk. Nem akarunk az előadásról beszélni mi sem. De anélkül, hogy itt nyári színházi kritikát vagy más nagyképűséget írnánk egy tisztán emberi dolgot kell * cselekednünk. A „Madarász“ budai előadásán Adelaide udvarhölgyet, a szegény Csatai Zsófi (ime már mi is emlékezünk) szerepét egy Mihályffy Julia nevű hölgy adta. Ki ösmeri az ő nevét? (Ne vegye rossz néven ő nagysága) senki. Pedig ösmerni kellene, mindenkinek. Az a páratlan ízlés, finomság, grácia és irónia, amivel Mihályffy Julia ezt a komische alte, szerepét játszotta, megérdemli, hogy nevét hídon?* De térjünk vissza a közönséghez. Éhez az jó közönséghez, amely a felvonásközökben az érett illatú Horváth-kertben sétálgat és miközben savanyú bonbonokat fogyaszt, elragadtatva beszéli meg az elmúlt felvonás gyönyörűségeit. A közönség közé, a deszkapalota előtti lócákra kiülnek a színészek is, azon maszkírozottan, elszívni egy-egy cigarettát. Naiv, lelkes közönség ez. A deszkapalota baloldalán vannak a női öltözők. Ablakuk kinéz a kertre s onnan egészen jól be lehet látni a kivilágított öltözőkabinokba. Jól lehet látni a rizsporos hajú, dekolletált ruházatú dívákat és divetteket, amint egymással tréfálkozva (az arcukról látni) beszélgetnek. Kívülről pedig áhitatos közönség bámulja őket. Nem kell, sőt nem is szabad rosszat gondolni. Egy naiv, tiszta, valóban minden erotikumtól mentes bámulás ez. Gyermekek és fiatal budai kisasszonykák bámulják itt az irigyelt színművésznőket. Nem kalandokra vágyó ifjúság, de gyermekek és leányzók csodálják szentségként azt a világot, amit úgy hívnak, hogy: a kulisszák inogott. Ez volt az előadás legszebb része. A fiatalság, amely boldog, önkívületben, szinte tranceban levő arccal áll és szívja magába a legmámoritóbb illatot, azt, amit a színpadi pomádé és mastix terjeszt. És amelynél csak egy illat mámoritóbb, (ezt meg mi tudjuk), ha a mastixénál sokkal ritánabb is. » a nyomdafestékes gyűlést. Rendőrök és csendőrök oszlatták szét őket és közben Turkovicsot, a zágrábi központi bizottság kiküldöttjét letartóztatták. Délután azonban kihallgatás után ismét szabadlábra helyezték. A horvát-szerb koalíció végrehajtó-bizottsága ma délután ülést tartott, amelyen határozatokat akartak hozni az egyesült jogpárttal való választási együttműködésről. Az értekezlet határozata még nem ismeretes. A kulisszák mögül, , — A parlamenti helyzet. — Budapest, Július 31. A képviselőház ülésének ma is csak az a szerepe volt, hogy a folyosói élethez adjon alkalmat. A parlamenti helyzetre kiható esemény így nem is történt, de különböző hírek szállongtak a levegőben: excentrikusak és a valószínűség látszatával megjelenők egyaránt. A legérdekesebb közülük az a verzió, mely a két függetlenségi párt egyesüléséről) Ilyen folyosói hírekből kerül össze a két függetlenségi pártnak az általános választói jog alapján való egyesüléséről szóló verzió. Egyelőre kevesen tartják még a dolgot valószínűnek, de Justh Gyula már biztosra veszi elvei tábojának ezt a megerősödését. A harc így folyik változatlanul. A kormány gondolkodására (Héderváry miniszterelnök nyilatkozata) vet újabb világot, amelyet egy bécsi lap tegnapi száma közöl. Ebben a miniszterelnök a többi közt ezeket mondta: — Maguk az obstrukciórendezők alighanem belátták már ma, hogy zsákutcába kerültek, amiből valahogyan valamikor ki kell kerülniök, ami azonban előreláthatóan nehezen fog menni. Ez az oka annak, hogy taktikámhoz, amelyet kezdettől fogva követek, ragaszkodom, nem lévén sem külső, sem belső motívum, amely a kormányt és pártját taktikai magatartásának bármilyen megváltoztatására bírja. Senki sem mondhatja jóhiszeműen, hogy az ország a jelenlegi obstrukciót helyesli és gróf Apponyi legutóbbi indítványa sem vall amellett, hogy az obstrukciónak erkölcsi támasza volna az országban. Sőt objektíve meg lehet állapítani, hogy — az obstrukció terminológiájával élve — parlamenti harc még sohasem volt, amely oly kevés visszhangra talált volna Magyarországon, mint a mostani. Az országban eddig még egyetlen helyeslő szó sem hangzott el a technikai obstrukció üzelmei mellett. Nem is igen volna ez elképzelhető, mert hiszen még élénken emlékszünk valamennyien rá, hogy a mostani ellenzék valamennyi vezérembere a legutóbbi választási mozgalom folyamán, tehát alig másfél évvel ezelőtt, a legnagyobb vehemenciával dörgött szóban és írásban az obstrukció és a parlamenti életre háramló kára ellen. A legutóbbi napokban több oldalról környékeztek meg olyanok, akik az obstrukció betegsége ellen való sikeres orvosságokat és az obstrukció leverésére való ideákat ajánlgattak. Természetesen kompromisszumos indítványokkal is járultak sok oda-j re elém. Én azonban az obstrukció leverésére való ideákat és indítványokat épp olyan határozottan, hárítottam el magamtól, mint a kompromisszumos terveket és a fegyverszünetet, amelyet Apponyi, az ellenzék fehér zászlajával kezében, proponált. Nincs okom rá, hogy a magam elé kitűzött iránytól eltérjek. Melléksínre nem akarok és nincs kedvem kerülni. Újból hangoztatom, nincsen kompromisszum és én ilyen kezdések irányában hozzáférhetetlen vagyok, mert épp úgy, mint az obstrukciós hadjárat kezdetén, ma is abban a szilárd meggyőződésben kell élnem, hogy, taktikám, csakúgy, mint egész politikám, sikerrel fog járni. __________________ itt kinyomassák. Hogyan lehet, hogy a mai verseny mellett ilyen talentum, ilyen játszó, beszélő, sőt éneklőképesség, ami szinte felsír egy nagy, komoly színpadra, elkallódjék a vidéken.’ Hát a pesti igazgatók nem járnak át a Lánc-i mi augusztus T. 1 80. szám.