Pesti Napló, 1911. augusztus (62. évfolyam, 180–206. szám)

1911-08-01 / 180. szám

2 Budapest, kedd _______PESTI NAPLÓ,____________ negvalósításával lehet rombadönteni ezt a mai rendszert, amely konzervatív szellemével káros véderőjavaslatával és könnyelmű kormányzatával a legnagyobb pusztításokat akarja előidézni a nemzet anyagi és erkölcsi javaiban. Budapest, Július 31. A képviselőház holnap, kedden, délelőtt tíz órakor ülést­­tart, melyen névszerinti szavazások után folytatják a véderőjavaslat tárgyalását. A képviselőház ülése. A képviselőház mai ülésén a napirend előtt P­o­k­o­n­y­i Dezső szóvátette, hogy az elnök a minap rendreutasította gróf Batthyány Ti­vadart, mert rabulisztikusnak mondta a miniszter­elnök fejtegetéseit. Kabos Ferenc elnök kijelentette, hogy az elnöki rendreutasítás nem lehet vita tárgya. Arra kéri a képviselőket, hogy sértő kifejezéseket ne használjanak. Ezután bejelentette az elnök, hogy Ham­mersberg László, Kobek Kornél, Preszly Elemér és Tüdős János 16—16 napi szabadságot kértek. Jackó Pál kéri az elnököt, hogy a szavazást külön-külön te­gye föl. Az elnök jelenti, hogy húsz képviselő név­szerinti szavazást és a szavazásnak holnapra való halasztását kéri. Jelenti továbbá, hogy sürgős inter­pellációt engedelmezett, melyet az ülés végén terjesz­tenek elő. Következett a napirend szerint névszerinti szavazás gróf Esterházy Mihály szabadságolása dolgában. A Ház megtagadta a szabadságot Ester­­házynak, azután pedig Faragó Antalnak, Hock Jánosnak és Holló Lajosnak. Jackó Pál visszavonta szabadságolási kérvényét. Ezután következett a sür­gős interpelláció, melyről más helyütt emlékezünk meg. A horvát helyzet: Zágrábból jelentik: A szociál­demokraták tegnapi népgyű­lése, amelyet az új ka­tonai terhek ellen és az általános választójog érde­kében hívtak össze, teljes nyugalommal folyt le. A gyűlésen kevesen voltak jelen. Egy munkásvezér beszéde után eltekintettek attól, hogy határozati ja­vaslatot hozzanak, de kimondták, hogy üdvözlő táv­iratot intéznek az egyidejűleg Budapesten tartott nagy szocialista gyűléshez. A népgyűlés után tün­tető körmenet volt, amely szintén nyugodtan folyt le. Az üdvözlő távirat kifejti, hogy Horvát- és Szla­­vónország munkássága sorakozik a katonai terhek ellen és az általános választójogért közösen harcolók táborához. A Mitrovicában egy tegnapra hirdetett szocialista gyűlést betiltottak. A munkások azonban mégis összegyűltek és meg akarták tartani a nép­a színpadon játszották, de mulatós éjszakákon a cigány. Egy darab ifjúság ez is. Három életet élt ez a zene. Először, a nagy színpadon, azután a cigányzenekarokban és a verklikben, most pedig feltámadnak vidéken, Budán. Ki az a profán, aki bírálni merné, hogy miképpen és minő módon támadnak fel? Ki az a vakmerő, aki észreveszi, hogy a deszkapalota színpadán a kertnek is, a trónteremnek is egy­ugyanazon bútorai vannak, ki ütközik meg azon, hogy a fejedelemnő, pardon választófejedelemnő Hof- und Staatskleidja olyan piros, hogy a to­rero lobogónak használhatná és hogy az arany­füst csak igen-igen tökéletlenül van ráragasztva, vagy azon, hogy a tiroli Postás Milka szakasz­­tott úgy van öltözve, mint Angot asszony,leánya (vidéken, ahol háromszáz darab is van reper­toáron, a primadonna nem tarthat minden darab­hoz külön kosztümöt), ki ütközik meg, hogy a legérdekfeszítőbb jelenetek dialógusát elnyeri a Horváth-kert mögött elhaladó villamos­vasút robogása és csilingelése, a déli vaspálya gőzö­seinek sípolása, ki meri itt kritizálni a hangokat, az összjátékot, a kórus fogyatékosságát és más ez alkalommal valóban teljesen közömbös apró­ságokat. Az ember boldog, hogy a színpadon térdharisnyákat lát, rizsporos allonge-parókákat és keresetten, durva maszkírozást. s is illik ehhez a miliőhöz a közönség is. A földszinti, támlásszékekre és zsöllyékre osztott fapadokon, a páholyoknak nevezett faketrecek­ben, a lelkességet hordozó karzaton és a föld­szinti állóhelyeken, (mert azok is vannak) ked­ves, jó budaiak ülnek. Miniszteri tisztviselők és kispolgárok, akik télen talán nem is járnak szín­házba.. .akik nem kritikusok, nem blazirtak, nem került ma újabban forgalomba. Eszerint J­u­s­t­h Gyula annyira kapacitálja a Kossuth-párt tagjait, hogy ezek az általános választói jog iránt már nem viseltetnek olyan rideg ellenszenvvel. Bi­zonysága a megváltozott gondolkodásoknak B­a­­r­a­b­á­s Béla szereplése a tegnapi népgyűlésen. Igaz, hogy e miatt gróf Som­sich Tihamér és más Kossuth-párti képviselők igen élesen ki is fakadtak ma a folyosón. — Ki adott — kérdezte Somsich — felhatal­mazást Barabásnak, hogy a párt nevében nyilat­kozzék? Azok, akik a Kossuth-párt közeledési ked­véről tudnak, azt beszélik, hogy gróf Appo­­nyi Albert kérte meg levélben Kossuth Fe­rencet, hogy hosszabbítsa meg nauheimi üdülé­sét, ami mögött az a föltevés lappang, hogy Kossuth nem helyesli a technikai obstrukciót. Apponyi különben szombaton ezzel gratulált gróf Batthyány Tivadar beszédéhez: — Hatalmas beszéd volt. Minden szavadat aláírom! — Azt is, amit a választói jogról mondtam? — kérdezte Batthyány. — Természetesen, azt is­ tudnak mindent előre és jobban, de akiknek még ünnep a színház, akik naivul élveznek az ő pén­zükért és nem káromkodnak szabadjegygyel a zsebükben, de fekete h­iszter kabátot öltenek és hölgyeik fehér mosóruhában jelennek meg a színházban. De itt-ott látni pesti arcokat is. Leg­inkább idősebb emberek, akik voltak habttűék a Népszínházban, akik még emlékeznek e darab premierjére és akiket az ifjúság, a reminiszcen­ciák kergettek át ide erre a területre. (Eszünkbe jut a külföldi nagy színházaknak az az eléggé meg nem becsülhető szokása, hogy most is re­pertoáron tartják a régi klasszikus operetteket: Strausst, Mi­öckert, Planquettet, Audrant és min­denekelőtt a nagy, a halhatatlan Offenbach Ja­kabot. Nálunk Pesten, ha az ember a „Szép He­lénáit vagy a „Boccaccio“-t, de csak a „Gé- Lák“-at is, ami pedig nem régi, meg akarja nézni, el kell, hogy utazzon vidékre, vagy ki kell hogy várja a budai nyári szezont). Természetes, hogy ez a közönség, budai habottuok és pesti visszaemlékezők, turhálás. Boldogan tapsol és újráztat és eszébe sincs megbírálni az előadást, amely pedig ... De ezt hagyjuk. Nem akarunk az előadásról beszélni mi sem. De anélkül, hogy itt nyári színházi kritikát vagy más nagyképűséget írnánk egy tisztán emberi dolgot kell * cselekednünk. A „Madarász“ budai előadásán Adelaide udvarhölgyet, a szegény Csatai Zsófi (ime már mi is emlékezünk) szere­pét egy Mihályffy Julia nevű hölgy adta. Ki ösmeri az ő nevét? (Ne vegye rossz néven ő nagysága) senki. Pedig ösmerni kellene, min­denkinek. Az a páratlan ízlés, finomság, grácia és irónia, amivel Mihályffy Julia ezt a komische alte, szerepét játszotta, megérdemli, hogy nevét hídon?* De térjünk vissza a közönséghez. Éhez az jó közönséghez, amely a felvonásközökben az érett illatú Horváth-kertben sétálgat és miköz­ben savanyú bonbonokat fogyaszt, elragadtatva beszéli meg az elmúlt felvonás gyönyörűségeit. A közönség közé, a deszkapalota előtti lócákra kiülnek a színészek is, azon maszkírozottan, el­szívni egy-egy cigarettát. Naiv, lelkes közönség ez. A deszkapalota baloldalán vannak a női öltözők. Ablakuk kinéz a kertre s onnan egészen jól be lehet látni a ki­világított öltözőkabinokba. Jól lehet látni a rizs­poros hajú, dekolletált ruházatú dívákat és di­­vetteket, amint egymással tréfálkozva (az ar­cukról látni) beszélgetnek. Kívülről pedig áhi­­tatos közönség bámulja őket. Nem kell, sőt nem is szabad rosszat gondolni. Egy naiv, tiszta, va­lóban minden erotikumtól mentes bámulás ez. Gyermekek és fiatal budai kisasszonykák bá­mulják itt az irigyelt színmű­vésznőket. Nem kalandokra vágyó ifjúság, de gyermekek és leányzók csodálják szentségként azt a világot, amit úgy hívnak, hogy: a kulisszák inogott. Ez volt az előadás legszebb része. A fiatalság, a­mely boldog, önkívületben, szinte tranceban levő arccal áll és szívja magába a legmámoritóbb illa­tot, azt, amit a színpadi pomádé és mastix ter­jeszt. És amelynél csak egy illat mámoritóbb, (ezt meg mi tudjuk), ha a mastixénál sokkal ritánabb is. » a nyomdafestékes gyűlést. Rendőrök és csendőrök oszlatták szét őket és közben Turkovicsot, a zágrábi központi bizott­ság kiküldöttjét letartóztatták. Délután azonban ki­hallgatás után ismét szabadlábra helyezték.­­ A horvát-szerb koalíció végrehajtó-bizottsága ma dél­után ülést tartott, amelyen határozatokat akartak hozni az egyesült jogpárttal való választási együtt­működésről. Az értekezlet határozata még nem is­meretes. A kulisszák mögül, , — A parlamenti helyzet. — Budapest, Július 31. A képviselőház ülésének ma is csak az a szerepe volt, hogy a folyosói élethez adjon al­kalmat. A parlamenti helyzetre kiható esemény így nem is történt, de különböző hírek szállong­tak a levegőben: excentrikusak és a valószínű­ség látszatával megjelenők egyaránt. A legérde­kesebb közülük az a verzió, mely­ ­a két függetlenségi párt egyesüléséről) Ilyen folyosói hírekből kerül össze a két függetlenségi pártnak az általános választói jog alapján való egyesüléséről szóló verzió. Egye­lőre kevesen tartják még a dolgot valószínűnek, de J­u­s­t­h Gyula már biztosra veszi elvei tábo­j­­ának ezt a megerősödését. A harc így folyik változatlanul. A kormány gondolkodására (Héderváry miniszterelnök nyilatkozata) vet újabb világot, amelyet egy bécsi lap tegnapi száma közöl. Ebben a miniszterelnök a többi közt ezeket mondta: — Maguk az obstrukciórendezők alighanem be­látták már ma, hogy zsákutcába kerültek, amiből valahogyan valamikor ki kell kerülniök, ami azonban előreláthatóan nehezen fog menni. Ez az oka annak, hogy taktikámhoz, amelyet kezdettől fogva követek, ragaszkodom, nem lévén sem külső, sem belső motívum, amely a kormányt és pártját taktikai magatartásának bármi­lyen megváltoztatására bírja. Senki sem mondhatja jóhiszeműen, hogy az ország a jelenlegi obstrukciót helyesli és gróf Apponyi legutóbbi indítványa sem vall amellett, hogy az obstrukciónak erkölcsi támasza volna az országban. Sőt objektíve meg lehet állapí­tani, hogy — az obstrukció terminológiájával élve — parlamenti harc még sohasem volt, amely oly kevés visszhangra talált volna Magyarországon, mint a mostani. Az országban eddig még egyetlen helyeslő szó sem hangzott el a technikai obstrukció ü­zelmei mellett. Nem is igen volna ez elképzelhető, mert hi­szen még élénken emlékszünk valamennyien rá, hogy a mostani ellenzék valamennyi vezérembere a leg­utóbbi választási mozgalom folyamán, tehát alig más­fél évvel ezelőtt, a legnagyobb vehemenciával dör­­gött szóban és írásban az obstrukció és a parlamenti életre háramló kára ellen. A legutóbbi napokban több oldalról környékeztek meg olyanok, akik az obstrukció betegsége ellen való sikeres or­vosságokat és az obstrukció leverésére való ideákat ajánlgattak. Természetesen kompromisszumos indítványokkal is járultak sok o­­­d­a­­-j r­e­­ elém. Én azonban az obstrukció leverésére való ideákat és indítványokat épp olyan határozottan, hárítottam el magamtól, mint a kompromisszumos terveket és a fegyverszünetet, amelyet Apponyi, az ellenzék fehér zászlajával kezében, proponált. Nincs okom rá, hogy a magam elé kitűzött iránytól eltérjek. Melléksínre nem akarok és nincs kedvem kerülni. Újból hangoztatom, nincsen kompromisszum és én ilyen kezdések irányában hozzáférhetetlen vagyok, mert épp úgy, mint az obstrukciós hadjárat kezdetén, ma is abban a szilárd meggyőződésben kell élnem, hogy, taktikám, csakúgy, mint egész politikám, sikerrel fog járni. __________________­­ itt kinyomassák. Hogyan lehet, hogy a mai ver­seny mellett ilyen talentum, ilyen játszó, be­szélő, sőt éneklőképesség, a­mi szinte felsír egy nagy, komoly színpadra, elkallódjék a vidéken.’ Hát a pesti igazgatók nem járnak át a Lánc-i­ mi augusztus T. 1 80. szám.

Next