Pesti Napló, 1911. október (62. évfolyam, 233–258. szám)

1911-10-01 / 233. szám

/ 1' !') Q ’c/73 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 28 kor, — fill. Félévre ..........­.14 » — a Negyedévre — — 7 , — » Egy hóra­­— 2 , 40 , Egyes szám ... —........10 fill. . / 62-dik évfolyam. 233. szám. PESTI AFRÓHIRDETÉSEK ÁRA: Egyes szó 5 fillér, vastagabb betűvel 10 fillér. Hirdetések milliméter számítás­sal, díjszabás szerint. Megjelenik hétfő kivételével naponkint, ünnep után is. Budapest, 1911. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky-utca 12. Vasárnap, október 1. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése szeptember hó végén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szíves­­kked­jenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. A „törvényhatóságok több­sége." Budapest, szeptember 30. A kormány a törvényhatóságok több­ségére hivatkozik és ebből akar jogot me­nteni az obstrukció erőszakos letörésére. A magyar törvényhatóságoknak örö­kös dicsőségük marad, hogy minden idő­ben a nemzettel éreztek és sokszor még a felülről jövő nyomással szemben is hű tükrei voltak a nemzet közvéleményének. De még nagyobb és még szebb dicső­ségük, hogy még olyankor is, midőn a felülről jövő nyomásnak, vagy az erő­szaknak ideig-óráig sikerült is a fenye­getés, a vesztegetés, a megfélemlítés fegyvereivel levenni a lábáról egyes tör­vényhatóságokat, sőt azoknak többségét is, mégis elegendő volt egynéhány, vagy csak egyetlenegy törvényhatóságnak bá­tor, szívós és letörhetetlen ellenállása, hogy a már megindított törvényhatósá­gokba ismét visszatérjen a férfias ener­gia és hogy a hősi példa követésére valamennyien kezet fogjanak. Így történt 1822-ben is, midőn a bé­csi kormány elérkezettnek látta az idő­pontot, hogy országgyűlés nélkül köve­teljen adót és újoncokat, és az ezekre vonatkozó törvénytelen rendeletek végre­hajtására erőszakkal kényszerítse a tör­vényhatóságokat. Nem akarunk párhuzamot vonni az akkori és a mai küzdelmek között, ám­bár a mai és az akkori állapotok között a különbség tulajdonképpen csak abból áll, hogy míg a bécsi hatalom 1822-ben a nyílt abszolutizmus képében intézte Magyarország ellen ugyanazt a meg­­rohanást, melyet a nemzet túlságos pénz- és véradóbeli megterhelése terén ma megismétel, addig ma mindez az alkotmányosság látszatával történik. Mint­hogy annak a többségnek létrehozásá­ban, mely az abszolutizmusnak az alkot­mányos burkot megadja, ugyanazok a ha­talmi eszközök játsztak főszerepet, me­lyek már 1822-ben is ismeretesek voltak. De amiben aztán teljes az analógia, az abban a politikai megítélésben rej­lik, amely a „törvényhatóságok több­ségének" állásfoglalásából, az erőszak zászlóbontására jogot és igazolást merít. Mert 1822-ben is, mindazok a bécsi miniszterek, akik a koronának az erő­szak politikáját tanácsolták, szintén abban keresték az igazolást, hogy hiszen a „törvényhatóságok többsége" beadta a derekát és megszüntette az ellen­állást. Ez faktum. És erre teljesen hiteles bizonyítványt állít ki Horváth Mihály „Huszonöt év Magyarország történeté­ből" című munkájában (első kötet 121. lap), midőn ezeket írja: „A kormány nagyon csalatkozott szá­mításában, midőn azt hitte, hogy mivel a főispánok és főispáni helytartók eleinte a megyék többségében meghajlást esz­közöltek vala­ki az adó, ujoncszedés iránt kibocsájtott rendeletek előtt, tehát kérlelhetlen szigor és erőszak által a többiekben is sikerülene megtörni az alkotmányos ellenzéket." Mert valóban az egyetlen Bars me­­gyének szívós ellentállása, melyet sem­miféle csellel és erőszakkal megtörni nem sikerült, lelket öntött azokba a törvényhatóságokba is, amelyekről már azt jelentették a királynak, hogy „meg­hajoltak", és csakhamar a már beadott derekak újra kiegyenesedtek, és a küz­delem végeredménye, úgy a kormány­nak, mint pártjának összes optimizmu­sát porba döntötte. Historia magister vitae! Nagy és ősi magyar neveket láttunk 1822-ben az akkori kormány­politika támo­gatói közt. Olyan neveket mint báró Eötvös Ignácz koronaőr, gróf Cziráky Antal, gróf Amadé Ferencz, báró Malonyay János, Lónyay Gábo£ és báró Wenk­­hssim József. De mivel mindezek nagy és ősi magyar nevek voltak, mégsem szolgálhattak igazolásul oly politikának, mely Bécs felé csakis szervilis akart lenni, de sem ősi nem volt, sem pedig magyar. És ezek az urak, mint teljha­talmú és „terminusnélküli" király-bizto­­ ­tta: Bródy Miksa. A Torony-utca. (Utánnyomás tilos.) A Torony-utcában még az egész művelet­len és világismeretben tapasztalatlan emberek is tudják, hogy a nyarat csakis szerelmek vé­gett teremtette a gondviselés. Hát még a szén­kereskedő, aki már Bécsben is járt és igazi bölcs volt! Amikor az alkonyat végső kortyok­ban nyelte öblös torkába fehér tányérostul a napsugarakat, a szénkereskedő jobbra-balra dűlő lomhaságával fellibegett a pincéből, melyet is­tentelen fekete r­ajzokkal, pokolnak stilizált annak idején az építőmester, a magával hozott zsámolyt az ajtó elé tette, leült és bekormozott kezét ölébe fektetve, fölényes mosolylyal fi­gyelte az utját. Minthogy neki megvolt a maga stílusa, eb­ből a saját egyéniségéből szemlélt mindent és mindenkit. A világnak leghátsóbb oka és végső célja a szerelem. Ezeknek körében tehát a je­lenségek is a szerelemtől a szerelemig mo­zognak. Ha egy asszonyság kosárral kezében belé­pett a fekete boltba és így szólt: — Kedves Balog úr, küldjön fel a lakásomba egy zsák szenet . . . . . . Balog úr boldogan dörzsölte kezét és gondolta magában: — Tudok mindent! Kell a szenem, ugy­e? Hogy a kandallóban vidáman pattogjon a gonosz csontja és jó meleget áraszszon a jó meleg szó­egyszer a lelkére kötve Balog úrnak, hogy a szén mennél hamarabb a lakásban legyen, áb­rándosan merengett utána és annyi szeretettel gondolt a kedves szerelmekre, melyek a derék és gyanútlan nőhöz fűződnek, hogy legalább is öt kilóval kevesebb szenet mért bele a zsákba, mint a mennyi dukált volna. De ilyenkor, amikor az alkonyatos nap utolsó derűjét szorította ki álmosan becsukott szeméből, Balog úr minden üzleti érdektől fel­szabadulva alkalmazta filozófiáját a Torony­utca lakóira és járókelőire. Ilyenkor futottak ki a kapuból a fáradt kis varrólánykák. Kezük­ben a lapok apróhirdetéses oldalával keresték azt a csinos urat, aki minden anyagi érdek ki­zárva hajlandó esti sétáiban elkísérni „Arcades ambo“, vagy „Adieu pour toujours“, vagy „Aut Caesar, aut nihil“ jeligét ... A szemközt levő földszintes ház egyik ablakából a szőke ház­­mesterné, akinek a férje az imént ment éjszakai munkába, egy szál ingban hajolt ki az utcára és az albérlőjével,­­ egy száraz nyakú, hara­gos szemű szocialistával beszélgetett. Balog úr mosolygott a távolból, bólogatott a fejével, mintha mondaná: — Jó, jó! Én mindent tudok, fiaim! De ti csak legyetek boldogok, mert áldásom rátok ... Az összes lakásokban titokzatos csengeté­sek verték fel napesti nyugalmukból a lakókat. A nagyságok előbb a tükörhöz rohantak, hogy a frizurát rendbe hozzák, aztán az előszobán át az ajtóhoz futottak, hogy a vélt vendégnek ren­delkezésére bocsássák vendégszeretetüket. De borzadálylyal észlelték, hogy senki sem áll az ajtó mögött, senki sem kér bebocsáttatást a ti­tokzatosan félénk csengetés nyomán. Ellenben a fejemhez! És mihelyt az asszonyság elbúcsúzott, még ^ "SX 1 —•--------* Ex X' si--TM ■■■■■■■"==»- . ■ ■_ga hátsó lépcsőkön dobogós szivi­ kis cselédek ro­hantak lefelé, rohantak a kapuig, ahol Balom­ur megelégedésére nyurga és szurtos, kövér és szurtos, hoss­zú és szurtos, alacsony és szurtos, szőke és szurtos, fekete és szurtos mesterlegé­nyek széles tenyerébe temették piszkos ujjacs­­káikat. Suhogva sietett el a bolt előtt büszke Rem­­brandt-kalapban egy gyönyörű nő. Balog úr nem állta meg, hogy a szomszéd gyümölcsárus­nőhöz, aki egy konkurrens zsámoly tetejéről nézte a világot, oda ne szóljon: — Látta ezt?. . . Ez volt az, aki a múlt­kor, amikor együtt voltunk a színházban, a sze­relmes bőröndöslányt játszotta . . . Emlékszik, asszonyság?. Az asszony­ság emlékezett, mire Balog úr tanítómesteri hangon folytatta: — Lássa, asszonyság, még a színházban is minden a szerelem körül forog. Hát még az élet­ben! Mert az életben még amúgyabb történnek a dolgok. Például a kolerajárvány ... A ko­lerajárvány is azért vak­, hogy az aggódó sze­relmeseket közelebb hozza egymáshoz és hogy azok vigyázzanak egym­ásra, nehogy a kedves túlzott gyümölcsevéssel elrontsa a gyomrát. Az asszonyság érezte, hogy Balog :.r sza­vaiban bizonyos rávonatkozó kárörvendő malicia rejlik, ezért csak ennyit mondot! — Egye meg a fene . . . A többit nem lehetett jól hallani és ennél­fogva örökre eltemetett titok marad, várjon a kolerát, a szerelmeseket, vagy a jó Balog urat kínálta oda élelmiszerül a fenének. A szenes pe­dig egyre ide-oda forgatta apró, ravasz szemét és nyelte vele azokat az impressziókat, amelyek Mai számunk 64 oldal.

Next