Pesti Napló, 1911. december (62. évfolyam, 285–310. szám)

1911-12-01 / 285. szám

— Budapest, péntek PESTI NAPLÓ 10­­1 *T ?s." szén­. Jelenet a Múzeumban. — Gróf Széchenyi inkognitóban. — Budapest, november 30. (Saját tudósítónktól.) Egy kicsit ■furcsa és egy kicsit kínos jelenet adta elő ma­gát tegnap délelőtt a Nemzeti Múzeum könyv­tárában. Két arisztokrata látogatója volt ugyanis a könyvtárnak, akik teljes inkognitóban akartak egy kis közszemlét tartani a könyvek birodal­mában. Jövetelekről, szándékukról azonban nem értesítettek előre senkit, hanem csak megjelen­ítek, mint két előkelő idegen. S mivel a boldo­gult Schönherr Gyula óta, aki ambíciót csi­nált abból, hogy az arisztokratákat külön-külön és messziről is megismerje, — egyetlen lélek sem volt a múzeumban, aki tudta volna, hogy a jövevények kicsodák és mi járatban vannak, csakhamar megtörtént a kázus, melyről ma dél­előtt Szál­a­ó Imrének, a Nemzeti Múzeum igazgatójának is jelentést tettek. Az incidens úgy történt, hogy tegnap dél­előtt tizenegy óra tájban két idegen úr, akit sem a szolgák, sem a tisztviselők nem ismertek fel, minden bejelentés és kérdezés nélkül megjelent a könyvtárban. Először a hírlaptárba léptek, de nem állottak szóba senkivel. A hirlaptárból nyí­lik a bemenet a könyvtár nagytermébe, ahol rendesen nyolc-tíz tisztviselő dolgozik s a dol­gozóteremnek egy korláttal elzárt helyiségén túl kezdődik az u. n. kiállítási terem, hova a könyv­tár legértékesebb ereklyéit és ritkaságait szok­ták elhelyezni. Ide igazgatói engedély s vala­melyik tisztviselő kalauzolása nélkül nem sza­bad belépnie senkinek rendes körülmények kö­zött, a Kováts László-féle eset óta még a mú­zeum alkalmazottainak sem. A két idegen nem törődve sem a tisztvise­lőkkel, sem az alkalmazottakkal, köszönés, be­mutatkozás vagy kérdezés nélkül egyenesen en­nek a teremnek tartott, mikor az ottan dolgozó tisztviselő megállította őket és udvariasan meg­kérdezte: — Mi tetszik, kérem? _ Mi! — felelte az egyik látogató. Mi tetszik? — kérdezte újra a tisztvi­selő, mire az imént megszólalt idegen úr rendel­kező hangon tudatta: A Széchényi-könyv­tárt akarom meg­nézni! — A Széchenyi-könyv­tár itt van, de amott nem lehet bemenni. __ Nekem lehet! — válaszolta önér­zettel és gőggel a vendég, de hogy kicsoda s mi járatban van, feleslegesnek tartotta ezután is tudatni. — Sajnálom, de még önnek sem lehet oda belépni. Tessék előbb az igazgató úrhoz for­dulni! — mondta a könyvtáros a szabályzatra való hivatkozással. Erre hangosan felfortyant a titokzatos ven­dég s ingerülten odaszólt társának a színdara­bokból ismert arisztokrata hanghordozással: — Hallatlan! hogyan bánnak itt az em­berrel! Aztán kihívóan odafordult a tisztviselőhöz és szigorú hangon felelősségre vonta: — Mi a neve? A tisztviselő kezdte érezni, hogy legalább is egy gróffal hozta össze a szerencséje, mert ilyen fellépést csak nemzetfentartó oszlopok, ha tudnak kifejteni. De megütközött a szokatlan fellépésen és nem felelt. Csak ennyit mondott: — Az ér, nevemet meg lehet tudni a szol­gától. Az idegen hatalmasság magához intett , nyomban egy szolgát s mikor megtudta a tiszt­viselő nevét, ismét hozzája fordult ezekkel a szavakkal: — Doktor Melich János? — Az vagyok! És ön? — Én gróf Széchenyi László vagyok! — s valami afélét mondott, hogy majd megmutatja... De nem lehetett a szavait ér­teni, mert dr. Melich János egyetemi tanár csak ennyit válaszolt az ingokintó leleplezése után: — Ott a másik ajtó az igazgató ur felé! S azzal leült asztalához és tovább folytatta munkáját. Gróf Széchenyi László, miután kiderült, hogy ő az, aki ezt a sikerült fellépést rendezte, szó nélkül ott hagyta Melichet és egyenesen dr. F­e­j­é­r­p­a­t­a­k­h László igazgató hivatalos helyisége felé tartott. Itt vagy tiz per­cig időztek, de nem lehet még tudni, hogy mi­ről diskuráltak. Valaminek azonban mégis tör­ténnie kellett, mert mikor gróf Széchenyi László távozása után a folyosóra ért, mintegy tiz tanú hallatára odaszólt társának: — No, jól megmondtam annak a.... Hogy kinek mondta meg jól és mit, ez az, ami a legnagyobb izgalomban tartja most a könyvtár csöndes tudósait. Az egész könyvtári személyzet tanúskodik ugyanis arról, hogy a könyvtárban csak az az incidens történt, me­lyet az imént előadtunk. Hogy az igazgatói szo­bában gróf Széchenyi László miket beszélt, ar­ról nem tudnak, csupán azt látták, hogy nem az igazgató kisérte ki a vendégeket, hanem egyik tisztviselő, aki a Széchenyiek jogtalan és illetéktelen protekciójával minden jogcím nél­kül az igazgatóőri állásra pályázik. A múzeum tisztviselői emiatt és a gróf különös viselkedése miatt panaszt tettek Szalay László igazgató­­jai, aki ma értesült a tegnapi incidensről. Mivel a kitűnő arisztokrataismerő Schönherr Gyula nem él, a múzeumiak csak gyanítják, hogy az a másik személyiség, aki gróf Széchenyi Lász­lót kísérte, gróf S­z­a­p­á­r­i László, az egykori fiumei kormányzó volt. (==========–==. A biztosító-intézet sikkasztó! A biztosító-intézet sikkasztó? — Leleplezett felbujtó. — — Leleplezett felbujtó. — Budapest, november 30. Budapest, november 30. (Saját tudósítónktól.) Biró-Braun Béla, a Hollandi Biztosító Társaság sikkasztója és bűntársa, M­a­r­y­c­s Géza, ma reggel óta a budapesti rendőrség rabjai. Éjszaka három órakor fordultak vissza automobiljukon Budapest felé, persze az utá­nuk küldött két detektív felügyeletével. A veszprémi rendőrség csak addig tartotta őrizetben a sikkasztó­­kat és a társaságukban lévő két leányt, Csányi Rózát meg Kern Katót, amíg a budapesti detek­tívek nem jelentkeztek átvételük végett. A sikkasztás minden részletéről beszámoltunk mai tudósításunkban, ezúttal csak az elfogott Щак vallomásának közlésére szorítkozunk. Különösen Bíró Béla előadása érdekes, mert erősen belevilágít a főváros egyik speciális társadalmi rétegének belső, misztikus életébe, a kisfizetéses, de úri módon élő, törpehivatalnokok léha életébe. Megdöbbentő hű­séggel tü­krözteti vissza azt az örökös küzdelmet, azt a szünet nélkül való tojástáncot, amelyet a jól, kifogástalan eleganciával öltözködő, kávéházakban, borozókban, orfeumokban dőzsölő, hatvan pengő­­forintos kishivatalnokok járnak a b­­i­n­t­e 1616 r­­v én­y könyv Szakás­ái között. És ez a megtévedt fiatalember, amikor töredel­mesen beismerte bűnét, súlyosan terhelő vallomást tett az ellen a harmadik ellen, akiről tudósítá­sunkban már megemlékeztünk és akit a rendőrség, a nyomozás első negyedóráiban azzal gyanúsított, hogy együtt szökött meg Bíróval. A leálcázott g­a­­vallér, Szekendy Tibor, aki együtt lakott a sikkasztóval és aki — Biró előadásában — rossz szelleme volt a bünbeesett társaságnak. — _­­ (Saját tudósítónktól.) B­i­r­ó - B­r­a­u­n Béla, a Hollandi Biztosító Társaság­ sikkasztója és bűntársa, M­o­k­k­o­s Géza, ma reggel óta a budapesti rendőrség rabjai. Éjszaka három órakor fordultak vissza automobiljukon Budapest felé, persze az utá­nuk küldött két detektív felügyeletével. A veszprémi rendőrség csak addig tartotta őrizetben a sikkasztó­­kat és a társaságukban lévő két leányt, Csányi Rózát meg Kern Katót, amíg a budapesti detek­tívek nem jelentkeztek átvételük végett. A sikkasztás minden részletéről beszámoltunk mai tudósításunkban, ezúttal csak az elfogott ifjak vallomásának közlésére szorítkozunk. Különösen Biró Béla előadása érdekes, mert erősen belevilágít a főváros egyik speciális társadalmi rétegének belső, misztikus életébe, a kisfizetéses, de úri módon élő, törpehivatalnokok léha életébe. Megdöbbentő hű­séggel tü­krözteti vissza azt az örökös küzdelmet, azt a szünet nélkül való tojástáncot, amelyet a jól, kifogástalan eleganciával öltözködő, kávéházakban, borozókban, orfeumokban dőzsölő, hatvan pengő­forintos kishivatalnokok járnak a büntetőtör­vény­könyv szakaszai között. És ez a megtévedt fiatalember, amikor töredel­mesen beismerte bűnét, súlyosan terhelő vallomást tett az ellen a harmadik ellen, akiről tudósítá­­sunkban már megemlékeztünk és akit a rendőrség, a nyomozás első negyedóráiban azzal gyanúsított, hogy együtt szökött meg Bíróval. A leálcázott g­a­­vallér, Szekendy Tibor, aki együtt lakott a sikkasztóval és aki — Biró előadásában — rossz szelleme volt a bű­nbeesett társaságnak. — _­­ Szekendy feltűnően szép, szőke ifjú, tegnap, amikor őrizetben tartották az ügyeletes detektívek­­ szobájában, kissé ideges volt ugyan, de azért pil­lanatra sem maradt önuralom híján, minden legkisebb­ mozdulatára vigyázott és csak akkor beszélt, ha vá­laszt vártak tőle. Ruháján messziről meglátszott, hogy jó konyhán és a legutolsó divat vonatai szerint készült, frizuráján, kis, angolos bajuszán ott volt a gondos borbély kezenyom­a, körmei rózsásak voltak a manikűrös lakkjától és a kis szoba hivatalos leve­gőjét csakhamar átjárta az úri fogoly angol parfüm­jének illata. Amikor indignálódottan utasította vissza a sikkasztásban való bűnrészesség vádját, még a leg­jobb szemű rendőrembert is megtudta téveszteni fel­lépésével, úgy hogy amikor híre érkezett Veszprém­ből a gépkocsizó társaság elfogásának, szinte sajnál­kozások kifejezésével bocsátották útjára a főkapi­tányság épületéből. « Természetesen, első tennivalója az volt, hogy az újságírókhoz fordult, akiknek elpanaszolta, milyen szörnyű helyzetbe sodorta őt a Bíróhoz való barát­sága. — Az ember nem lehet kellően óvatos barátai megválasztásában. Azt hittem, becsületes, úri fiú és tessék, ennyire csalódtam benne. Arra kérem az ura­kat, ne irják meg, hogy a rendőrség túlbuzgósága miatt ebbe a kellemetlen helyzetbe jutottam, egész életemre szerencsétlenné tennének, ha nevemet sze­repeltetnék ebben a bűnügyben, amelyhez semmi közöm. ". És most Biró Béla egyenesen azzal védekezik­, hogy éppen Szebendy Tibor volt az, aki a sik­kasztás elkövetésére csábította Sőt azzal is vádolja­ volt lakótársát, hogy betörésre is animálta őt, meg­előzően pedig kisebb nagyobb hitelezési csalások­­ elkövetésére bírta rá. Természetesen a leleplezett­­ bűntárs, amikor e dolgokra vonatkozóan kihallgatták, s mindent tagadott, de Biró vallomása alapján őt is előzetes letartóztatásba helyezte a főkapitányság. Csányi Róza és Kern Kató simán szabadultak a bűnperből, valószínűsíteni tudták azt a védekezésü­ket, hogy nem is sejtették a kiránduláshoz való költ­ségek bűnös eredetét, azt hitték, Biró Béla egyik nagynénjétől kapott pénzt az automobil-túrával való kiadásokra. A két leányt a rendőrség el is bo­csátotta. (A sikkasztók elfogása.) Minden rendőri furfang, ügyeskedés nélkül, egész egyszerűséggel történt meg Veszprémben Biró, Mok­­kos és a társaságukban lévő leányok letartóztatása. Almássy Árpád rendőrkapitány, miután utasítást kapott Krecsányi Kálmán rendőrtanácsostól a sikkasztók elfogására megjelent a Korona-szállóban és bezörgetett a menekülök szobájába. A sikkasztó urfiak nevetségesen gyámoltalanok voltak, nem ellenkeztek, mindent bevallottak és át­adták a sikkasztott pénzből meglévő összeget, h­u­­szonkilencezer egyszázharminc koronát a rendőrkapitánynak. A hiányzó pénzzel pedig pon­tosan elszámoltak, nyolcszáz koronát fizettek az autóért, ötven koronát költöttek el az utón, a többi pénzen pedig autódresszt és pisztolyt vásároltak. A leányok megijedtek ugyan, de csakhamar megnyugodtak ők is. A szállóból a rendőrkapitány­ságra kísérték a társaságot, a hölgyek egyik rendőr­­fogalmazó szobájában az urfiak pedig a rendőrkapi­tány hivatali helyiségében várták a budapesti detek­tívek, Sark­ad­i és Sárköz­i megérkezését. (Megérkezés Budapestre.) Reggel fél kilenckor állott meg hírhedt utasaival a két gépkocsi a főkapitányság Zrinyi­ utcai kapuja előtt. Gyűrötten, fáradtan, az izgalmas éjszaka meg­látszó nyomaival arcukon, hagyták el az automobilt, amelyből egyenesen Krecsányi rendőrtanácsos elé vezették a sikkasztókat és barátnőiket. Elsőnek a fő­­bű­nöst, Biró Bélát hallgatta ki a detektivfőnök, aki előtt a megtört ifjú a következő vallomást tette: — Beismerem, hogy sikkaszottam, de nem a ma­gam akaratából, mert Szekendy Tibor csábí­tott a bűnre, ő eszelte ki a sikkasztás tervét. Állása nincs és engem akart felhasználni arra, hogy könnyűszerrel pénzhez jusson. Az öcscse is Itt lakik a fővárosban albérlője a Hajós­ utca tizenötödik számú házban lakó báró Kornél Emíliának. Hár­man, én, Mokkos és Szekendy mindig együtt jártunk és Szekendy egyre bűntetteken gondolkodott, ame­lyeknek végrehajtására minket akart felhasználni.­­ Elmondotta, hogy négy évvel ezelőtt Szekendy­­vel együtt egyik előkelő drágaságkereskedőnél ötszáz koronás brilliánsgyűrűt vettek, amelyért váltót ad­tak­ a váltóra -ráhamisította édesapja aláírását Ja .......1 - ' ' »

Next