Pesti Napló, 1912. január (63. évfolyam, 1–26. szám)
1912-01-02 / 1. szám
i vi non sxbbi *»»g. Ege •: 4VM «.28 kor. — iffl. Félívre _ M , . Negyedévn _ _ 1 . — # Eg.hóra _ 2 . 40 t Eges szín._________10 fill.PESTI Budapest, 1912. Szerkesztőség és kiadóhiratak Podmanicky-utca 12. Kedd, január 2. 63-dik évfolyam. 1. szám. Aj,aoHir..PETz.a£i. Egyes szó 6 1UUr, vastagabb betűvel 10 fillér, hirdetések milliméter szémítással, diss-abis szerint. Megjelenik netfó kivételével naponkint, ünnep után is. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kinek előfizetése december hó végén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szíveskedjenek minél előbb megnyítani, hogy a np szétküldésében fennakadás ne legyen. Fenyegetődzések: Budapest, január 1. A miniszterelnök a nemzeti munkapárt üdvözlésére adott válaszában megfenyegette azellenzéket, mely a demokratikus választóreform mellett s a militarizmus fillengése ellen harcol. Viszont az ellenzéki vezérek minden kétséget kizáró nyiltsággal lekötötték magukat a további hanhoz, melyet csak az esetben adnak fel, ha a Khuen-kormány teljesíti követeléseike a rekompenzációk dolgában. A nyilatkozatok szembeállítása megadja tehát a legközelebbi jövő politikájának perspektíváját, amely nemzeti szempontból nem mondható derűsnek. Mert a hosszadalmas harcok, melyek a jelen esetben a kormány elhibázott politikája folytán foglalják le a törvényhozás idejét, egy hosszadalmas lefolyású betegség pusztításait hagyják vissza maguk után, holott a harc hamarosan befejezhető lenne, ha a kormány liberalizmusa és demokratikus politikája nem lenne üres frázis. Azonban a siralmasnak látszó jövő is rejteget prágában vigasztaló momentumokat. Ilyen momentum, hogy minden héttel, amelylyel az új véderőjavaslat törvényerőre emelését elodáztuk, milliókat takarítottunk meg a nemzetnek. Mert az új véderőreform végrehajtásával új terhek szakadnak a nemzet nyakába, az országra nézve tehát nyereséget jelent minden nap, amelylyel elodáztuk a terhek behajtását. De van a javaslatok megakasztásának még egy nagy előnye. Magyarország békét akar, hogy anyagilag és szellemileg fejlődhessék. Elutasítja magától a háborúnak puszta gondolatát is, mert terjeszkedő szándékai nincsenek, gyarmatokat nem keres és újabb meghódított tartományokra nem vágyakozik. De éppen a végsőkig fejlesztett haderő az, amely a monarchia békéjét veszélyezteti. Mert a fegyveres békébe vetett hit meggyöngült. Más államokra vonatkoztatva még igaz lehet az az elmélet, hogy a békét csak fegyverkezéssel lehet fentartani. De nálunk megdőlt, hitelét vesztette ez az elmélet. Nálunk az erő tudata kockázatos vállalkozásra, merész kalandokra ösztökéli azokat, akik a béke és hálet.Afölött döntenek. Az erő vakmerő politika ösvényeire tereli őket, s elbizakodottságukban oly lépésre határozhatják el magukat, amely anyagi és erkölcsi pusztulásba sodorhatná népeinket. Paradoxonnak látszik, de mégis úgy van, hogy mi csak addig vagyunk erősek, amíg gyöngék vagyunk. Mert ki garantálja, hogy diadalmasan kerülünk ki egy háborúból, ha még az utolsó párnánkat is feláldoztuk a hadsereg fejlesztésére? Mert a mi gazdasági erőnk határához nagyon hamar eljutunk, ha mindenünket odaadjuk is. És kérdés, hogy kiállja-e hadseregünk más hadseregekkel a harcképességben a versenyt, ha teljesítjük is mindazt, amit tőlünk követelnek. Mert a körülöttünk élő nagyhatalmak teherviselő -képessége jóval nagyobb, mint a miénk ,s így bizonyos, hogy hadifelkészültségük is tökéletesebb a miénknél. Vagy fejleszszük talán úgy a hadseregünket, hogy kölcsönöket veszünk fel s a kölcsönökből fedezzük a költségeket? Ez a berendezkedés nem lenne kisebb katasztrófa, mint egy elvesztett háború, mert az ilyen hadsereg, melyet kölcsönpénzből tartottak fenn, még ha diadalmaskodnék is az ellenségen, a maga fentartó nemzetét egész bizonyosan agyon sújtaná. Van a mi gyöngeségünknek még egy előnye, amely még az előbbi érveknél is nagyobb súlylyal esik a mérlegbe. Monárkiék elhelyezkedése az európai koncertben olyan, hogy mindig Németországgal kell magát összehangolnia. Nekünk mindenben Németország mértékadó, sőt irányadó is. Németország haderejét kell szem előtt tartanunk, annak arányában kell azt fejlesztenünk. Az ő ifjú lóri botlások. Irta: Zöldi Márton. (Utánnyomás tilos.) Simándi doktor, ki szeretett és tudott is csípős lenni, így nyilatkozott a kaszinó kártyaszobájában : • A természetben semmi sem vész el nyomtalanul, csak az a pénz, amit az ember Török Nándornak ad kölcsön. Akire ezek a szavak vonatkoztak, félbenmaradt jogász volt, ki az utolsó két esztendőt úgyszólván végigéjszakázta és végig kártyázta. Csinált mindenféle piszkos adósságot, de arra kínos gonddal ügyelt, hogy kártyaadóssága ne legyen. Egyébként annyira jóképű, csinos fiú volt, barna, szabályos arca annyi bizalmat gerjesztett, hogy egyik ismerőse sem tudta tőle a kölcsönt megtagadni. Minthogy az egész megyét ismerte, hitelforrása, ha nem is mély, de elég széles volt. A szolid öreg urak csóválták a fejüket. — Ez nem vezethet jóra — mondották — ez a fiú egy nap főbelövi magát. Pedig kár érte és a többi. Nos, Török Nándor nem lőtte magát fűbe, ami különben is megbocsáthatatlan szamárság lett volna. Mert ha adósságért, vagyis az adósság nem fizetésért valakinek főbe kell magát lőni, úgy logika szerint a korlátó hitelezőt illeti az elsőség, hogy azt magán elkövesse. Mert józan lump felfogás szerint csak az az adós szánandó, akinek van miből fizetni, minthogy azt molesztálják, üldözik és végül terítékre hozzák. Viszont az az adós, akinek semmije sincs, fedett páholyból nézi az összes jogkövetkezményeket. Török Nándor, ki az öreg Tabajdi Ignác ügyvédi irodájában irnokoskodott, már szinte megszokta az elmerült állapotot és zavarba jött, ha véletlenül nagyobb összeget nyert. Mit csináljon a pénzzel? Fizessen? Mit? Kamatot vagy tőkét? Minthogy erre kevés volt a pénze, az arany középutat választotta és utolsó krajcárig elkártyázta a pénzt. Hanem aztán két billiárdgolyó jótékony beavatkozása következtében hihetetlen nagyot fordult a helyzet. Klasszikus nyelven szláva: toto coelo ... Így történt. Homor Pepi, a nagy vendéglő egyik pincére, valami folyamodvány megírására kérte fel Török Nándort, ki azt szívesen meg is irta neki. A pincér, mikor a folyamodványt átvette, két billiárd golyót tett az asztalra. — Ezt — mondotta — a tekintetes urnak szántam, miután pénzt úgy sem tetszik elfogadni. — Csak vigye el a golyókat is — biztatta Török Nándor a klienst — mit kezdjek velük, nincs billiárdasztalom. De a pincér nem tágított. — Én ezt a golyót innen el nem viszem. Mert tetszik tudni, hogy holnap elutazom a városból s ha az uj helyen meglátják nálam a billiárdgolyókat, nem fogják elhinni, hogy becsületes úton jutottam hozzájuk. Szóval, a kétbilliárdgolyó ott maradt s harmadnapra Török Nándor odaajándékozta a házigazda gimnazista fiának, ki igen helytelenül vette őket alkalmazásba. Labdának degradálta az elefáncfonatgolyókat és az egyikkel úgy vágta orron a pékmester fiát, hogy orvosi beavatkozás mutatkozott szükségesnek. Az orvos — abban nagyok az orvosok — megállapította, hogy a sérülés tompa eszköztől származik, s ezen a nyomon előkerült a két billiárdgolyó, melyekről néhány üdvös pofon segélyével az is kiderült, hogy azokat Török Nándor ajándékozta a gimnazista fiúnak. De a hir nyomán jelentkezett a nagyverdéglős is, ki kétségtelen módon beigazolta, hogy a billiárdgolyók az ő jogos tulajdonát képezik, s hogy azokat tőle valaki ellopta. És két-három napig, ahogy a szenzációt szokás, élénken tárgyalták a dolgot. A kérdés izgató eleme az volt, hogy ki lehet a billiárdgolyó-tolvaj? Török Nándor minderről nem tudott semmit, s elképzelhető megütődése, mikor principalisa, Tabajdi Ignác ügyvéd, asztmás lihegés, azt kérdezte tőle: — Mondja csak, Török úr, hogy kerülte önhöz a „Fekete Sas“-ból a billiárdgolyók? A kérdezett, bár nem volt jó kedve, tréfásan válaszolt: — Odagurultak, azért golyók. Helyes — bólintott az öreg ügyvéd — csakhogy azokat a golyókat lopták. Török boszosan kapta fel a fejét s el akarta mondani, hogy Pepi pincér hozta neki és szinte erőszakosan hagyta ott a két golyót, de aztán hirtelen eszébe jutott, hogyha ő most egy távollevő tanúra hivatkozik, akkor úgy fest a dolog, mint aki a lopás gyanúja ellen védekezik. Ennélfogva kissé indulatosan vonogatta a vállát és így szólt: Mai számunk 24 oldal