Pesti Napló, 1912. április (63. évfolyam, 79–103. szám)

1912-04-02 / 79. szám

y 63-dik évfolyam. 79. szám. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre — — 28 kor. — áll.' Félévre __ _ 14 .­­ , ■Negyedévre _ _ I . — , így hóra____n . «Q . Egyes szám ______ 10 fill. Budapest, 1912. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky-ctca 12. «3 APROättRDETESJBK ARÄ» 'Egyes szó 6 lillár, v&d­sgabb betűvel 10 fillér­t h­idetések milliméter szintté v­ jál, díjszabás szerint Megjelenik hétfő kivételéve, naponkint, ünnep után is. Kedd, április 2. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése március hó végén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szíves­kedjenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Áprilisi tréfa. Budapest, április 1. Régi, pogány farsangok maradványa talán ez a nap: április elseje. Durva tréfák, brutális ugratások emlékei fű­ződnek hozzá. Csak emlékei. A mi far­sangi kedvünk régen elmúlt. Mi már­­­nem lessük a kalendáriumot, nem fi­gyeljük, melyik napon kell vigadni, melyiken bolondját járatni embertár­sainkkal. Ma azonban, ma a parla­mentből, a magyar képviselőházból fi­gyelmeztetnek bennünket arra, hogy április elseje megérkezett, ma a minisz­terelnök és a mögötte ülő párt igyek­szik elhitetni, hogy a Duna visszafelé folyik, ami tegnap fehér volt, az ma fekete, amitől nemrég az ország bol­dogsága függött, az immár könnyű szerrel lerázható, mellőzhető semmiség. Április elseje van. Ez, csakis ez magyarázza azt a vastag tréfát, amely­nek ma tanúi voltunk a képviselőház­­ban. Alig egy hónapja az egész munka­párt és a vele szövetkezett Kossuth-párt egy vívmány hírével vette fel az orszá­got. Egy szó vonaglott akkor a hazán keresztül, a rezolució röpke szava. Egy terv reszkettette meg a demokratikus fejlődéstől rémüldöző lelkeket, határo­zatot fognak hozni a képviselők és a főrendek a póttartalékosok behívására vonatkozó felségjogok magyarázatáról és e határozat sápkóros mondataival szem­ben megszavazzák a véderőjavaslatot, megszavazzák a százmilliókat, választó­­jogi reform nélkül, kilences bizottsági ígéretek, címerek, zászlók, jelvények nélkül. Mert a rezolució, az maga a vívmány, az drága kincs, az arany ke­hely. Egészen március végéig. Április elsején már fölösleges szószaporítás, üveggyöngy, hamis bálvány. Ha a dolgok lényegét nézzük, nem habozunk bevallani, hogy ma van igaza a többségnek, ma, amikor leleplezi, detronizálja, értéktelennek bélyegzi a rezoluciót, persze még mindig kenetes szavakkal, frázistenger, szem­forgatás köz­ben. A többség, a kormány visszatán­colt, visszarohant rezolució előtti állás­pontjához és ez a tánc nagyon burleszk, nagyon mulatságos. Egyben azonban visszataszító és képtelen, mert ott rejtik el a fórumon, ahol nincs hely ilyen go­nosz tréfákhoz. A kormány, a lagyma­tag ellenzékkel való viszonyából­­szár­mazott rezolucióhoz mindaddig ragasz­kodott, míg meg nem tudta, hogy a király nem óhajt tudni róla. Abban a pillanatban megtagadta a kormány is. És megtörtént az a példátlan eset, hogy meghazudtolva, leforrázva, meglépve, vesszőcsapások véres nyomaival, visz­­szautasító királyi kézirattal terhelten újra vállalják a kormányt, újra oda merészkednek a parlament elé. A párt, amely harsogva tiltakozott néhány hete minden rezolució nélkül érkező kormány ellen, térdet hajt előttük. Szö­vetségeseik egynémelyike sietve jelenti ki, hogy maga se cselekedett volna másként. Ezek az emberek akartak hát felség­jogok szabályozására vállalkozni, ezek, akik bevallják, hogy addig van csupán gerincük, amíg úgy akarja a király. A király öreg ember, tapasztalt ember, tehát nyilván emberismerő. De ha eze­ket a politikusokat ismerte volna, nyil­ván nem lett volna egy szava sem a rezolució ellen. Akik így tiporják el, így semmisítik meg egészen friss kíván­ságaikat, azok határozhatnak, ahogyan akarnak, azok beszélhetnek és végez­hetnek, ígérhetnek és vállalhatnak köte­lezettségeket, szavuk puszta szél, rezolu­­ciójuk üres fecsegés, amelytől két biro­dalom hatalmas urának még a pillája se kell, hogy megrebbenjen. Kár volt az ősz uralkodónak elérzé­­kenyülnie, fölösleges volt kilépnie elszi­geteltségéből: ez a rezoluciós fajta nem hoz létre forradalmárokat. Ez a gárda százszor is megadja magát és nem hal meg; megadja magát egy intésre,­egy szóra, minden szentimentális jele­net nélkül. Megtörént-e az a jelenet, amelyet frivál módon harsogott világgá a többség, amelyet megerősített egy nyilvánvaló célzatú cáfolattal, nem tud­juk. Legalább is kételkedünk abban.­ ­ Képek a túr­ról. I. Különböző rekeszek. Valahogyan mintha már egészen rendben vol­nánk, mindenki tudja a maga dolgát, hogy nem a déli vasúthoz kell kimenni, nem fogaskerekű­höz, se a siklóhoz, nem a keleti pályaudvarra és nem is a jég­pályára. Hanem kizárólag és pontosan csakis Alagra kell menni, ha az ember a versenyre igyekszik és nem liptói túrót akar enni, sem keringőzni nem akar a tavon. Jól tudja már az egész világ, hogy hol kell "felszállani, hol bemenni, hol felmenni, hol­ lemenni, hol kell a tábla" elé állani számokat jegyezni, hol kell­­ a totalizatőrhöz menni pénzt tenni,e tiketteket venni és hogy hol lehet a legszebben, a legfinomabban, a legelegánsabban drukkolni, hogy a szíve is megreped­jen annak, aki látja. Nagyon tanulékonyak vagyunk. Még csak a má­sodik versenynap és íme, mennyit tudunk. Csak éppen, de éppen az ujításokkal nem­ jöhetünk azonnal rendbe.* 1 2 3 4 Látjuk, hogy a fák között, a szabadban is asztalok vannak kitéve, hogy az éhezők és szomjazók ott ételt ehessenek és italt ihassanak. De nincs ám­ernyő az asztalok felett, mint bére a városban, hogy az eső ellen oltalmazzon, nincs, mivelhogy Aragon, a civilizá­ció még nem terjedt el oly nagy mértékben. Hisz alig pár lépésnyire a tribünön az ellenkező végleteket­­ látjuk, ott nemcsak az eső ellen oltalmazzák magukat a kiváltságosok, hanem még az egymás szomszéd­sága ellen is. Rekeszek vannak a tribünön. Az idén kettővel több rekesz van, mint azelőtt és igen lát­hatóan vastag sárga kötéllel szét van választva a szövetkezeti rekesz a lótulajdonosok helyeitől, amelyek eddig együtt voltak. Szétválasztódtak most, nehogy előforduljon, hogy ha a Hunyadi-téri rövidáru-keres­kedőnek a felesége megnyer egy lovat a sorsjátékon, hát mindjárt mint lótulajdonosnő bemehessen a szö­vetkezeti páholyba és ráülhessen direkt a fels Egye­­diné mindennap más drága szoknyájára. Sok ezer ko­rona megy el egyre, másra, istállóra, trainerre, zso­kéra, zabra, lóra, dreszre, míg az előkelőség odáig jut, hogy az istállótulajdonosság klasszikusai közé iktassa be a társtörténelem, hát most elkülöníti magát azok­tól, akik csak véletlenség­ről, pillanatnyi hangulat ré­vén hozzájutnak egy-egy lóhoz. Alapszabályváltozta­tásra is gondolnak ilyen formában: 1. Lótulajdonosnak csak az legyen nevezhető, aki legalább hat hétig egyfolytában rendelkezik minimum egy ló felett. 2. Elengedhetetlen követelmény, hogy az illető lónak négy lába legyen és élő állat legyen. 3. Hatnál több tagból álló konzorcium csak abban az esetben kapja meg a lótulajdonosi rangot, ha az egész alaptőkét befizeti és képviseltetésével a kon­zorciumnak legfeljebb három tagját bízza meg. 4. Papagályos jósda-tulajdonosok, akik a madár­ral versikéket húzatnak ki, verklisek és ócska ruhával házalva énekelgetők a lótulajdonosok rendjéből ki­záratnak. Ergo a demokratizmus nem­­túlságosan hódít. Azonban ünnepnappá avatják az olyan napot, amikor egy-egy elegáns szép asszony jut a lótulajdonosok rendjébe, mint most, hogy Orgazda, kap­us dreszt és az űrlovasok egymáson keresztül ugorva vetélked­nek, hogy melyikük szerezze meg a kecses úrnőnek az első diadalt.­­­­A tribün szélső része a legkiváltságosabb hely. Itt tanyáznak a zsokeklub és a Nemzeti Casino urai, a legfőbb grófok, zászlós urak, császári és királyi udvari férfiak. Fehér katonaköpenyben a király test­őre, egy Esterházy, gróf Andrássy Sándor és Géza, ■ akik­kel a trónörökös vadászik, gróf Karácsonyi Ala­dár, aki b­ennt van a József főherceg tarokkpartijában, Zichy Géza, aki megzenésíti a nagy akadályt, vala­mint a vizes árkot, gróf Batthyány Elemér, gróf Cse­­konics, gróf Nádasdy, a lovaregyleti mindenhatósá­gok, akik kitilthatják az embereket a térről, még ha nem is ugranak be a korláton át a pályára. Itt látjuk gróf Teleki Lászlót, a hires Rascal tulajdonosát és itt szivarozzák át a délutánt egykedvű nyugalomban az udvari bálok előtáncosai. Feljebb egy külön páholy van fentartva arra az esetre, ha a királyi ház tagjai kedvet kapnának rá, hogy alagi versenyt nézzenek, friss perecet t t­egyenek és Geist­lóra tizkoronásókat tegyenek. Még feljebb a legtetején még egy mindig üres páholy van. Soha se tudta senki, hogy mire való. Ott áll a páholy üresen és vár, vár, vár, valakit vár. A szolga mindennap lesöpri és mndennap becsukja. Mire vár, kire vár, óvatosan kérdezősködtem én is. Mai számunk 32 oldal.

Next