Pesti Napló, 1912. április (63. évfolyam, 79–103. szám)

1912-04-02 / 79. szám

2 Budapest, kedd PESTI NAPLÓ 1912 április 2. 99. szám, hogy a király Hédervárynak könyörgött volna: maradjon a helyén, mert más­ként nagy, nagy baj következik. Egyet azonban meg kell itt mondani. Kétér­telmű szavak, elhárító, de sokat mondó kézmozdulatok mögé húzódva maga a kormány hirdeti, maga céloz reá, hogy a rezoluciót el kellett ejteni, mert egy szörnyű következménye, a trónörökös trónralépése lehetett volna. Mi nem tartozunk a trónörökös nagyságának hirdetői közé. Mi igyek­szünk meglátni az embert a legma­gasabb piedesztálon lévő férfiúban is és visszariadunk a kritikátlan hiper­­lojalitástól. De épp úgy visszariadunk attól az indokolatlanul sértő, attól a szörnyű önérzethiányra, reszkető szol­­gaiságra valló feltevéstől, amely szerint a trónörökös jövetelével itt kő kövön nem marad. Ha ez igaz, akkor a leg­borzasztóbb jövő vár reánk. Mert hi­szen a király több mint öreg ember és a leglojálisabb alattvalója sem hiheti, hogy az emberi végzet rajta nem fog beteljesedni. Ha nem mond le, amint bizonyosan nem mond le, a trónörökös ideje akkor is elérkezik, még­pedig a természet törvényei szerint belátható időn belül. És akkor — a volt rezolucionisták be­állítása szerint — lesz sírás és fogak­nak csikorgatása. Ez a beállítás azon­ban tapintatlan és visszataszító és sú­lyosan sérti egyebek között az alkot­mányba vetet hitet is. A mi állami lé­tünk sohasem személyi garanciákon múlt. A mi jövőnkben bízni kell, ha nem a trónörökös személyére, hát a saját erőnkre, a saját igazunkra támaszkodva. A mi országunk nem várhatja siralom­mal és gyás­szal­ a jövendő uralkodót. A farsangi tréfának ez a legdurvább, legmeghökkentőbb részlete. A hiperlo­­jalitás álarca alatt méltatlan játék a tréfacsinálók által legmagasabbnak val­lott személyekkel. Ez az ötlet vaskos, ez sért és bánt mindenkit, legelső sor-Illetékes emberek azonban begombolkoztak, teh­át ők sem tudták, csak azt mondták: — Titok . . . Titok . . . A pallér végre, aki a páholyt építette és akinek a titkot tudnia kellett, megmondta: — Arra való kérem, hogyha kérem, a római pápa kérem, eljönne egyszer kérem, hát helye legyen itten kérem. És ez az igaz. A különben sem túl nagy tribün egy harmadrésze kiváltságosan el van zárva, a római pápáról is gondoskodnak, de a közönségnek alig jut hely. A közönség ott szorong a többi területen. De a látvány így is szép és a publikum érdekes. Ha szemed végiggyönyörködött az elegáns, szép arisztokrata hölgyeken, elviheted a szomszédba, ahol a pesti zsúrasszonyok között fiatal bakfis leányok bimbóz­nak és elsőéves hadnagyoknak a verseit hallgatják. Tovább ... az uj párokat látod, akik a nászutat alagi kirándulással élénkítik és a piruló asszony biz­tatja az urát, hogy reszkírozzon valamit a hozomány­ból Palikámra. Nyer a fiatal férj és durcáskodik az asszony: — Te nyertél Palikám, te most azt hiszed, hogy én már nem szeretlek. Apropos, Palikám annyit jelent, hogy amíg mi a látnivalók feljegyzésével töltöttük az időt, azalatt már nagyszerűen futottak a lovak és Sibrik már be is vágtatott Palikámmal a Vidos főhadnagy lovával. Az űrlovasok kevesebb számban vettek részt a gátversenyek­­en, mint síkversenyekben. Volt egy, aki egyáltalában lemondott a szerep­lésről, mert az utolsó pillanatban sürgönyt kapott Kan azt, akinek kedvéért — látszólag az ő kedvéért — kikoholta a fantázia. Április elseje van, ma kitombolhatják magukat a politika bajazzói, de holnap lehűll az álarc, lehull a bohócruha és megjönnek a szertelen mulatozás keserű következményei. A kormány bemutatkozása.­ ­— A képviselőház ülése. — Budapest, április 1. Ünnepi ülésnek a mait semmiképpen sem nevezhetni. Még a karzati közönség is, amely különös szimattal meg szokta mindig érezni, mikor érvényes palacsintává préseltetni magát a közügyért, lanyha érdeklődéssel nézett a fon­tos pillanat elé, amikor gróf Héderváry Ká­roly ezúttal negyedszer vonul be a háznagy vezetésével az ülésterembe. A képviselők so­raiban is sok volt a hézag. És a hangulat alkal­mazkodott a külső kerethez. A munkapárt nem bitt örülni a fordulatnak, mert minden szemben ott volt az aggodalmas tekintet, hogy meddig tart az új helyzet, az ellenzék pedig nem hara­gudott miatta, mert tisztában van azzal, hogy Khuen szerencsétlen próbálkozása európai bot­rány keretében szenved kudarcot. Csöndesen és indulat nélkül folyt az ülés előtt is a folyosói élet. Részvéttel értesült az ellenzék arról, hogy J­u­s­t­h Gyula gyöngélkedése miatt nem jöhe­tett el a Házba. Helyette Kossuth Ferenc jelent meg, aki hónapok óta nem vehetett részt a parlament ülésein s ma is botra támaszkodva, nagy fáradsággal lépegetett a folyosó piros sző­nyegén az ülésterembe, így minden idegességtől tiszta volt a le­vegő, mikor Návay Lajos elnök végzett az előterjesztéseivel s a jobboldali sarokajtóban megjelent Angyal József háznagy és nyomá­ban az uj kabinet. Gróf Héderváry Károly kezdte meg a sort, összeszoritott alakkal, ko­mor arccal fogadta a kormánypárt diadalordí­­tását, melyet a függetlenségi párt gúnyos vissz­hangja kisért. A bársonyszékben ezúttal Lu­kács László helyezkedett melléje. A függet­lenségi párt hadd lássa, mekkora köztük a szo­lidaritás. A taps pedig folyton csattogott. Mi­kor végre elcsöndesedett ez az ováció, a mun­kapárti sorról felhangzott egy rekedtes hang: — Éljen a király! Erre ismét felállott az egész kormány s egész pártja. A legkritikusabb pillanatban kiál­totta most közéjük Z­b­o­r­a­y Miklós ezt a vég­,­zetes felszólítást: — Éljen a trónörökös! ... A bemutatkozás gyorsan ment. Gróf Héderváry Károly száraz szóval jelentette, hogy a király számára lehetővé kellett tennie, hogy lelkiismeretével összeegyeztethető módon uralkodhassék. A bonyodalmak elkerülése vé­gett vállalkozott újra a kormány. Tíz mondat volt az egész beszéd, amelylyel a jövő ösz­­szes miniszterelnökeinek példát adott Khueii arra, hogyan kell kikerülnie a bukást. Ha olyan szituációba keverednek, mely az uralkodó kí­vánságai ellenére való, szó nélkül változtassa­nak frontot. A modern politikai erkölcs szerint minden elvi köpönyeg helyett jó a király pa­lástja. Természetesen, az ellenzék sorban tiltako­zott ez ellen a felfogás ellen. Szokatlan erővel és hatással beszélt Kossuth Ferenc, aki rá­mutatott arra a hihetetlen fogásra, hogy a­he­lyett, hogy a kormány fedezné a királyt, a királylyal fedezteti a saját pozícióját. Kifejtette, hogy a nemzet nem akarja érinteni a felség­jogokat, de a maga jogait is meg kell védel­meznie. Határozati javaslatot terjesztett elő, melyben felirati javaslat elkészítését kívánja, melyben a királyt meggyőzték arról, hogy a rezolucióval nem akarták felségjogait csorbí­tani. Kossuth kijelentette, hogy most már pártja visszanyerte teljesen szabad kezét s küzdeni is fog a nemzet jogaiért. De az ellenzéken kelle­metlenül tűnt fel, hogy nem jelentette be a füg­getlenségi párt harcához való csatlakozását is. Igen nagy erővel beszélt a függetlenségi párt szónoka, Holló Lajos, aki éles kritikával követte nyomon a válság egyes fázisait. Mi­csoda kormányzási bölcseség az, mely előbb odaszögezi magát és a többséget egy álláspont­hoz, melyről nem tudja, hozzájárul-e az ural­kodó? A manifesztum részletesen állapítja meg a királyi jogkört. A király lemondási szándékának híresztelése odavezethet, hogy a nemzet dinasz­tikus szelleme hanyatlik alá, vagy pedig alkot­mányos jogainak védelmében bénul meg ereje. Ezek az események igazolják a függetlenségi párt politikáját, mely azt hirdeti, hogy ez a par­lament nem rendelkezik a kellő súlylyal fölfelé. A beszéd alatt többször történt hevesebb összeszólalkozás a munkapárt és a baloldal kö­zött. Mikor Holló a munkapárt állásfoglalásáról és Auffenberg szerepéről beszélt, a független­ségi képviselők újra és újra ezt kiáltották: — Majd meglátjuk a delegációkban! — Majd kezet csókolnak Auffenbergnek! Mire a jobboldalról gúnyosan felelték visz­sza,­ ­ elhagyott kedvesétől és a sürgöny röviden ezt tar­talmazta: — A legelső gátnál fordulj fel, te nyomorult és hordágyon vigyenek be, te emberek utolsója. — Különben se igen barátságosak ezek a gátak — panaszkodott a megtisztelt férfin — hát még ilyen átoksürgönynyel súlyosbítva. Ennek következtében a gátversenyt Fries nyerte Flittával, a Jankovich Bélán úr lovával, de az igaz­gatóság intézkedett, hogy behozzák azt a szabályt, ami a színházaknál érvényes, tudniillik, hogy a sze­replőknek a táviratokat csak az előadás után, vagyis a verseny végén kézbesítsék. • II. A demokrácia se kutya. ( A demokratizmus visszaszorításáról beszéltem az imént. Hát igen. De ez az állapot jelzés csak a tribünre érvényes. Mert mindenütt másutt a demok­ratizmus uralkodik. A vonaton mágnás katonatisztek között elsőrengű mágnás asszonyok a folyosón állva utaznak, míg bent a kényelmes ülőhelyeken kövér polgárok hatfilléres szivart pöfékelnek kényelmesen. A tribün előtt a szenes tartályokat a polgári ren­dnek tartották elfoglalva, s az arisztokrata hölgyek csak a füstjét kapták. A Cserháti-handicapben a kis Sas nem respektálta se Abbét, hiába herceg és Lubomirski a gazdája, se Bezzentét, amelyik grófi tulajdon, a Wenckheim Dénesé, hanem a kis Sas előrerohant és beröpült Imi-vel, egy polgári lovas, melyet Martinkovics tanított szaladni. És kétszáz­­negyven koronát lehetett nyerni, csak Sasban kellett bízni tíz korona erejéig. A forintos helyen hangos ggjjjjgjaggg——___'­ vigalom keletkezett, ott néhányan összeadtak öt ko­ronát a Sas győzelmére, nyertek, virstlit hordattak körül és meleg bort ittak. A keresztúri akadályversenyben­ meg éppen diadalt szerzett a demokrácia. Magát a márkit St. Saveurt győzte le a nép fia, Kollár. A baj különben az volt, hogy a márki az Egyedi lován ü­lt, ellen­ben Kollár Flóriánon ült és St.­ Flórián bizonyosat­ akkor is győzött volna, ha St. Saveur kormányozza. A nép mégis tüntetett. — Éljen Kollár! Szervusz atyám, bátyám. Egy liter bor vár rád Kollár. És egy terézvárosi polgártárs minden indokolás nélkül hozzátette: — Éljen Vázsonyi! Fülig lelkesedésben úszott hát a tömeg. De szél­ben is reszketett és esőben is ázott. Kellemetlen idő volt, öt órakor a verseny ha­sonlított a Trisztán és Izolde-hez, mindenki várta a végét. Petráss Sári, általános búcsúzkodás közben a versenytértől is búcsúzott, igen okosan így jelle­mezte a helyzetet: — Ha az ember itt járkál, akkor elfárad. Ha leül megfázik. Ha játszik veszít. Ha gavallérokkal beszélget, akkor bereked. Ha nem beszél, akkor unat­kozik. Legjobb hazamenni. Hovatovább mások is hasonló igazságokat ta­pasztaltak és hazamentek. Annál is inkább hazamentek, mert egyszer végre hat óra után este a sötétben a versenyek is befe­jeződtek és ilyen nyirkos időben nem tanácsos Ala­­gon maradni éjszakára. iBib.l

Next