Pesti Napló, 1912. június (63. évfolyam, 129–153. szám)

1912-06-08 / 135. szám

48 Budapest. szombat _______PESTI NAPLÓ_________ 1912. junius" 8. T35. Siam, zott hazulról Sohase történt meg vele, hogy kima­radt és én már az első este nagyon nyugtalan vol­tam távolléte miatt. Valahogy lecsillapítottam izga­­tottságoma és vártam. Vártam egész mostanáig. Gon­doltam, valami rendkívüli elfoglaltsága lehet. De most már nem bírtam tovább türelemmel. Nyolc gyermekemmel itt maradtam egyedül, minden tá­masz és segítség nélkül. Ezután megadta az eltűnt zenetanár személy­­leírását. A rendőrség elrendelte körözését s minthogy nem lehetetlen, hogy valami rejtélyes bűnügy lap­pang a zenetanár titokzatos eltűnése mögött, a bűn­ügyi osztály széles apparátust hozott mozgásba, hogy Kómann Hugó nyomára akadjon. — A „Reményi-díj“ a m. kir. Zeneakadémián. Mint évek óta, az idén is erősen készülnek Hubay mester tanítványai azon versenyre, amely nyilvános hangverseny keretében lesz megtartva a Zeneaka­­dé­mia dísztermében június 13-án délután 4 órakor szabad bemenet mellett. Reményi Mihály az akadé­mia hegedű­-készítője minden évben egy saját készít­­ményű hangverseny-hegedűt bocsát az igazgatóság rendelkezésére és az nyeri el, akit a tanári karból álló jury a legméltóbbnak ítél. Ily hegedűn büszke­séggel játszanak többek között: Szigeti Jóska, a Weltmann testvérek, Tellmányi stb. A hangversenyt bárki belépőjegy nélkül is meghallgathatja. — Az „Omnia“ mozgókép-palota vasárnap tartja szezon­záró előadását. A nyári szünet elteltével, az ,Omnia“ megnyitása hírlapokban és plakátokon fog közzététetni. — Yes porcellánpuder a világ leg­jobb púdere. Mindenütt kapható. Ára 3 és 5 korona. tarka krónika. (Aki nem lő a népre. — A törvény. — Tanú.) Az Abbazia-kávéház előtt egy század gyalogság táboroz. A nap egész alkonyatig égeti a legények arcát; látszik, hogy fáradtak a nagy semmittevésben. Este­felé azonban kedélyesebbé válik a dolog: lehevernek a járdára, csevegnek és estilapokat olvasnak. A kávéház vendégei cigarettával kínálják­ őket, erre egészen felengednek és élénk csevegésbe bo­csátkoznak. A tisztek úgy tesznek, mintha nem figyelnének oda; egyébként ők is látogatókat fo­gadnak. Egy fiatal katonát, aki a kávéházi kert rácsához támaszkodik, faggatnak a vendégek: — Mondja, magának volna szive rálőni a népre, a testvéreire?... — Nem volna nekem, — feleli a katona.­­- És nem is lőne? — Nem én... *— Még akkor sem, ha vezényelnék? — Akkor sem. Megéljenezték. Sokan kezet szorítottak vele. A katona ravaszul hunyorgatta a fél szemét, majd így szólt: *- Mert én dobos vagyok. vfcr A parlamentben történt dolgok végképp a kor­mány és pártja ellen billentették a közhangulatot. Nagy a felháborodás a Szabadság-kávéházban is, ahol egy asztal körül újságírók és írók ülnek. Leg­tüzesebben viselkedik Lengyel Menyhért, a Tájfun szerzője, aki szidja a kormányt, mint a bokrot és hangosan kijelenti: — Ami törvényt most a parlamentben hoznak, annak semmi jelentősége nincs. Az nem törvény! Abban a pillanatban érkezik meg a Házból egy újságíró és jelenti: — Most fogadták el a Házban a szerzői jog ame­rikai védelmének a törvényét. Lengyel ebben a pillanatban elfelejti, amit az imént mondott, csak arra gondol, hogy a Tájfunt el­lopták Amerikában és nagy ujjongással kiáltja: — Ez aztán törvény! Éljen! Egy fővárosi ügyvédnél fiatal asszony jelent meg. Válni akar az urától Az ügyvéd feljegyezte az asszony panaszát, me­lyet teljes részletességében mondatott el magának. A végén aztán így szólt: — Kérem ügyvéd úr, tessé­s b­ecitáltatni ezt is. Az ajtóhoz lépett, kinyitotta és kiáltott: — Mari, jöjjön be. Mari a cseléd belépett, kezében kalitkával, amelyben egy papagály sikoltott. — Ezt a papagályt, — folytatta őnagysága. Az ügyvéd kérdő arcot vágott. — Igen, — mondta a hölgy, — mert ő megta­nulta azokat a szidalmakat, melyekkel férjem napról­­napra illetett engem. Jelölés tanítói és óvónői állásokra. Budapest, június 7. A főváros közoktatásügyi bizottsága a ma délután dr. Déri Ferenc tanácsnok elnöklésével tartott ülé­sében ejtette meg az üresedésben lévő elemi iskolai igazgatói, tanítói, tanítónői és óvónői állásokra a jelölést. A jelölési tervezet a következő: "Igazgatók.) Huszonnyolc elemi iskolai igazgatói állásra, első helyen: Lohr Lajos, Witkovszky Sándor, Dobos Já­nos, Erős Antal, Huszti József, Kemény János, Mar­tini Gyula, Mócsy László, Vajda Ferenc, Horváth E. János, Székely Károly, Koller János, Ronts István, Iván Andor, Nádas Kálmán, Csáky Elek, Biczó Dá­niel, Kallós József, Primniel János, Szűcs Jenő, Ehrlich Béla, Baranyai Jdztóf, Pintér Zsigmond, Kurucz Vil­mos, Riedl Győző, Neményi Ödön, Kallós Simon, Kurucz Kálmán. Második helyen: Reisinger Gyula, Cavalloni Pál, Harangozó Károly, Viola Lajos, Za­­dányi Ferenc, Bursics Ernő, Kovács Béla, Biró Samu, Rozsics Géza, Konkoly­ József, Nagy Ede, Barna Jakab, Szilágyi Rezső, Kemény Simon, Búza János, Ember Sándor, Faller Jenő, Horváth N. János, Zanker Ferenc, Romhányi Sándor, Balla László, Rácz József, Krén József, Barton Imre, Kéméndi Rezső, Alapi István, Háda József, Sándor Péter. Harmadik helyen: Kőibe Antal és Pogány József. (Tanítók.) Százhuszonhét elemi iskolai taní­tói állásra: első helyen: Kandel Henrik, Perger Ferenc, Ligeti Gyula, Szente Lajos, Gárdos Dávid, Reif Lajos, Mály Ferenc, Francosó Rikárd, ifj. Szelly Géza, Pártos Frigyes, Marton József, Miskó József, Perényi Mór, Virág László, Pató József, Gyárfás Gyula, Fónai Jenő, Rózsa Géza, Gerlóczi Lajos, Bo­ros Lőrinc, Elsner Izidor, Boda József, Rutner Gyula, Gadó Gyula, Komlós Antal, Sterniczky István, Rutt­­ner Miklós, Deregnyei Ármin, Virágh Mihály, Pé­­terffy Béla, Szücs Jenő, Gondos Jenő, Lukács Gyula, Till Géza, Zsoldos Zoltán, Weber József, Vörös Jó­zsef, Andor Mihály, Simonffy János, Panet Lajos, Stadler József, Révész Samu, Bardócz Samu, Riesz Donát, Lengyel Miksa, Lendvai Béla, Gémes Sándor, Kiss Gyula, Vámos Péter, Brém János, Bókai Mór, László Ferenc, Nyers Elek, Schiller Ferenc, Vértes Gyula, Szőllősi András, Sváb János, László Vilmos, Borbély József, Révész Ignác, Koltai József, Pusztai Sándor, Horváth György, Balogh Dezső, Kégl György, Janda Elek, Adametz Gyula, Klammer Kál­mán, Szomják Sándor, Török Mihály, Bugár Sándor, Irsai Mór, Jónás Géza, Pálfi Sándor, Kriszt Sándor, Papp András, Mezey Ferenc, Szabó Géza, Mihálo­­vics János, Kallós Arnold, Kamuty Lajos, Móra László, Nyiri Jenő, Polgár Ferenc, Halápi Jenő, Hu­ber Antal, Váradi Sándor, Bera Nándor, Kilián Zol­tán, Krén István, Marsovszky Lehel, Rádl Imre, Varga János, Varga Imre, Uhlár Imre, Tolnai Jenő, Gedő Lipót, Török Béla, Halbart Alajos, Kárpáti Béla, Kelter József, Hagymási Pál, Dunajecz Sándor, Tuba Károly, Szauder István, Székely Zoltán, Beregi Jenő, Hodászy Miklós, Burger Miksa, Háberl Győző, Gróf Sándor, Wälder István, Földes Ábrahám, Héger László, Török Bertalan, Mendöl Ernő, Doktor János, Sós Simon, Bízik Jenő, Mladoniczky István, Oldal János, Biró József, Kiss Kálmán, Gyulányi Aladár, Kemény István, Rácz János, Balassa József. Máso­dik helyen: Fleischmann Ármin, Szabó Dezső, Lebisch Vince, Gyenes Zsigmond, Reichenberg Miksa, Perje István, Réti Tivadar, Rezik Béla, Lentz Ferenc, Spe­ Ciár Zoltán, Krajcsík László, Fischer Artur, Fekete György, Ledniczky Zoltán, Veér Rezső, Kaplony Zsigmond, Fodor Adolf, Kiss János, Ko­vács Nándor, Kelemen Ferenc, Linczényi Jó­zsef, Fischer Miksa, Nemes Lipót, Randi Árpád, Fehér Elemér, Sommer Gyula, Tauber Sándor, Szűcs Zsigmond, Geréb Noé, Glück Oszkár, Virág Jenő, Novák István, Walter István, Szlovák Lipót, Földes Károly, Georgi József, Gertler Ármin, Wanicsek Rezső, Szántó Zsigmond, Szetéreyi Imre, Tóth Ist­vám, Eördögh Lajos, Krén Károly, Grigli Gyula, Pédery Árpád, Gábor Endre, Bacsinszky Alajos, Csányi Béla, Király László, Virágh István, Felláth István, Goda Gyula, Faith István, Barta Jó­zsef, Rónai Elemér, Hübsch­ Imre, Németh Károly, Kann Vilmos, Székely Antal, Balog József, Morvát Ede, Bodnár János, Pataki Pál, Pajjp Gy­ula, Tar­ján Ferenc, Beyer József, Bodánski Mór, Forstán­­ger Ottó, Hajnal Pál, Kiszler József, Lenkey Béla, Molnár Ferenc, Sebeszta Gyula, Siklós Zsigmond, Vizi Lajos, Komlósi Lajos, Révay Gyula, Tordai Fe­renc, Varga János, Halmos András, Szényi József, Varsányi Endre, Tolnai Mór, Bögehold Ferenc, Hán János, Závodszky Zoltán, Cserny János, Eckhardt Lajos, Fischer Mór, Skala Ignác, Teller Ferenc, Gé­­­vay Károly, Szabó Károly, Perje László, Vadinai Áb­­rahám, Pornói Rezső, Próka János, Lantos Jakab, Tompa Béla, Weisz Ferenc, Remete Ábrahám, Je­­szenkovits József, Almási Miksa, Bertalan Vince, Duffek Mihály, Kisfaludy János, Sipos Andor, Benkő Sándor, Hoffmann Emil, Szirkó Mihály, Csajági Li­pót, Vajda Géza, Krämer József, Martikány Károly, Kálai Ignác, Kelemen Dezső, Binét Károly, Lestyán Lajos, Salacz József, Seéber Béla, Benedek Márton, Sebestyén Kálmán, Veres Károly, Kiss Zoltán, Len­­gyák György, Biró Gyula, Köszford Károly. Har­­­madik helyen: Kiss Sámuel, Havass Gábor, Koffán Béla, Kontrádr Géza, Dallos József, Gittling Ferenc, Gál György, Jakab Vince, Nádas Béla, Székely Vil­mos, Wiener Pál, Hermann Károly, Korend­y Jó­zsef, Sebők Vilmos, Sipos Gyula, Somló Béla. (Tanítónők.) Kétszáznegyvenegy elemi iskolai tanítónői állásra, első helyen: Dunka Béláné, Mindszenti Sarolta, Fuchs Irén, Koltai Mik­­lósné, Kiss Anna, Thienemann Mária, Mustetz Aranka, Gróm­ann Gizella, Farkas Gyuláné, Gurányi Gabriella, Pachner Irma, Vaczulik Ida, Fischer Ilona, Hajós Ilona, Wajdits Anna, Ligeti Arnoldné, Joó Gizella,­ Vajda Ilona, Ancsin Pálné, Békéssy Károlyné, Bod-­­­rogi Kornélia, Bosznay Ilona, Czuczor Istvánná,­ Cserményi Mária, Euler Mária, Farkas Julia, Fetter, Józsefné, Fetter Kornélné, Fillinger Margit, Földessy Ilona, Gergely­ Ilona, Gröber Vilma, Hegedűs Margit, Hlavatschek Istvánná, Hoffmann Hedvig, Kaufmatt Janka, Kéméndi Ernőné, Kőrös Mária, Kováts Róza,­ Lányi Jakabné, Liptai Katalin, Lukács Ödönné, Mihai Emilné, Novally Anna, Petrik Janka, Prágai Mária, Rabolt Margit, Schmoll Mária, Stempfen Gizella... Szabó Emilia, Szilassy Tiborné, Tordai Ilona, Tóthi­ Róza, Vécsei Margit, Weimess Irén, Zornberg Ludo­­­vika, Blazsek Lajosné, Barca Mária, Kész Róza*] Korik Lajosné, Mustó Béláné, Székely Erzsébet*| Bánk Ernőné, Horváth Lajosné, Karkis Malvin,­ Knntzen Frigyesné, Szabó Sándorné, Mátray Vilma*­ Sik Vilma, Takács Ilona, Fehér Hana, Beöthy Klára* Kelemen Ignácné, Gáti Béláné, Hajnal Mária, Hor­váth Paula, Irtsek Gizella, Jankó Aranka, Paratl Rózsa, Pártay Angyalka, Saboretti Mária, Schina-­­beck Józsa, Simon Ferencné, Such Ilona, Váli Irén, Hámos Lórándné, Fekete Oszkárné, Faludi Izabella,­ Klinking Mária, Gergely Imréné, Láday Szeréna*, Somoss Berta, Szende Ernőné, Kalmár Istvánná, Ke­mény Margit, Molnár Ignácné, Szelly Jolán, Bácskai Mária, Tausz Mária, Róth Jolán, Bencze Ida, Blesz­­lányi Győzőné, Bodor Margit, Boromisszi Ferencné, Csemiczky Margit, Déri Vilma, Gregersen Dagmár, Horváth Eulália, Hügel Emma, Igmándi Teréz, Kere­j­kes Elemérné, Kincses Mária, Körmendy Viktorné,­ Kőszegfalvi Irén, Márton Irén, Minke Teréz, Reif­ Lajosné, Schmoll Borbála, Schoditsch Karólia, Sebessy Olga, Stefanics Irén, Szathmáry Er­­­zsébet, Szmlda Margit, Wachtel Gabriella, Waid-I­ner Mária, Lédeczy Margit, Mocsáry Mária,­ Alexy Györgyné, Széll Mihályné, Szily Rozália,­ Adler Gizella, Bujda Anna, Király Aladárné, Tarján­ Károlyné, Földes Jánosné, Szécsi Mária, Vághó Mar­­­­git, Kiss Irén, Horváth Aranka, Zankó Erviné, Za­­­lánffy Gizella, Klimkó Mihályné, Mohácsy Istvánná,­ Kőszeghy Antalné, Ligethy Erzsébet, Sztan Eleonó­r,­­ Kalmár Ödönné, Eger Teréz, Kondor Bertalanná, Ko­­­lozsváry Edit, Vajda Erzsébet, Czégler Márta, Cangl­­ Mária, Szedmáky Margit, Bánó Ella, Besze Klára,­ Pogány Jolán, Vitális Margit, Nagy Mária, Szath-­j­m­áry Vilma, Huber Leopoldina, Rádl Mária, Bruck­­i­ner Irén, Bárczy Etelka, Meer Lujza, Mokry Gab­­­­riella, Tárnai Teréz, Barmy Irén, Büttner Erzsébet,­ Csányi Józsefné, Csillag Ilona, Fritsch Erzsébet, Gál­­ Stefánia, Groszmann Margit, Hutka Gabriella, író­­ Lajosné, Karemovics Margit, Kerényi Irén, Kiss Julia,­­ Major Gyuláné, Münz Regina, Radimeczky Erzsébet, Sahin Irma, Sajóhelyi Dezsőné, Sárközy Istvánná, Ségner Jozefa, Sviderszky Aladárné, Vajda Piroska, Zemplényi Mária, Aulich Erzsébet, Barna Gizella, Bellaágh Mária, Bodnár Antónia, Hegymeg­hy Janka, Szabó Józsefné, özv. Szemző Dezsőné, Szilassy Klára, Viosz Hana, özv. Riedl Istvánná, Salzer Ig­nácné, Poós Margit, Bresztovszky Vilma, Arató Jo-­­ Ián, Vágvölgyi Valéria, Rigell Vilma, Fejér Erzsébet,­ Kovács Ilona, Cserniczky Kornélia, Nagy Mária, Hor-­­­váth Károlyné, özv. Molnár Károlyné, Szekula Kle­ ,­mentín, Sik Ilona, Haviár Irén, Schächter Felicia, Veres Mihályné, Mudrony Etelka, Zalán Katalin, No­­vák Irén, Erődi Irma, Magyar Mária, Bahnert Re­­née, Vaszilievits Irén, Farkas Annia, Faragó Sarolta, Nessi Melinda, Tolnai Istvánná, Simonovics Vik-­­torné, Lits Ödönné, Kacziány Ella Vilma, Grecsák Emma, Illés Ilona, Benedek Flóra, Kul­ner Ilona, Stark Gabriella, Schiffer Ilona, Hegedűs Jolán, Bador Anna­, Schwarcz Eszter, Észláry Te­­­réz. a Második helyen: Feld Izabella.-

Next