Pesti Napló, 1912. október (63. évfolyam, 231–257. szám)

1912-10-01 / 231. szám

WK . 1. *9 63-ik évfolyam. 231. szám. b&afxsstksi axujei Égisz ívre „ „ 2. kor. — till. Félévre____„14 . - . Negyedévre _ . 1 . - . Így hóra „ „­­* a 40 . Egyes szám _ „ „ _ 10 Öt ívMHmoziMiK Egyes hó 1 fillér, rut&gabb betűvel 10 Üllér, frtetések milliméter sál, díjszabás szerint. Megjelen­t hétfő kivételével naponkint ünnep azért is. g-III.1-- +........... Budapest, 1912. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky-utca 12. Kedd, Október 1. Lángban a Balkán. Bulgária, a legerősebb balkáni állam és Szerbia, a legelkeseredettebb, tehát a legkalandosabb és legvállalkozóbb szellemű, ma elrendelte a mozgósítást Törökország ellent. Balkán-hatalmakról van szó, amelyek nem csinálhatják egészen a maguk politiká­ját, amelyek kénytelenek nyílt, vagy titkos szövetségeseikhez, esetleg felbujtóikhoz al­kalmazkodni. Megtörténhetik tehát, hogy egy nap leforgása alatt a megkezdett moz­gósítást beszüntetik s egy láthatatlan jelre a bolgárok és a szerbek harci láza elül. De épp igy megeshet, hogy holnapig megtörté­nik az első összecsapás, hogy szembekerül­nek az ellenséges csapatok és friss vér ön­tözi a Balkánt, ezt az igazi hadak útját, amely évezredek óta szinte szakadatlanul véres háborúk színhelye volt, amelynek birtoka egyetlen európai impérium előtt sem közömbös. Ha ez megtörténik, ha Tö­rökország fegyverrel lesz kénytelen véde­kezni új területekre éhes, mohó, fiatal szom­szédjai ellen, akkor aztán nem arról van szó, hogy a puszta humanizmus nevében keseregjünk a kiontott emberi vér, a pusz­ti élet és vagyon min** Akkor jogos min­­i izgalom e. mmu .­­ Akkor lát­nunk kellene újra, nog' ■ \ , ulnak a csa­patok végtelen sorban a déli határ felé. Akkor benne volnánk a rémü­letes áradat­ban s ha az annexió idején vér nélkül, de ir­tózatos anyagi áldozatok árán lábaltunk ki egy európai háborúval fenyegető kompliká­cióból, nagy kérdés, vájjon most távol tud­­juk-e tartani a fenyegető rémet. Keserűen és szorongva kell vizsgálnunk a sötét eshetőségeket. Nekünk, magyarok­nak balkáni érdekeink nincsenek. Mi nem vagyunk hatalmasak, akik joggal aspirálha­tunk világuralomra, de nem vagyunk oly kicsinyek, mint azok a balkáni államok, amelyek Bizáncról ábrándoznak és kalan­dos tervek, fantasztikus remények lázában nekivágnak a lehetetlennek. Nekünk, fájda­lom, nincsenek reális, gazdasági és ipari cél­jaink kelet felé, ellenben már van mit kockáz­tatnunk, kultúrában és gazdaságban, múlt­ban és jövendőben, hogy komoran mérle­geljük, mi lesz, ha Macedónia birtokáért megdördülnek az ágyak. Mert hogy Nagy Sándor klasszikus földjét leendő hatalmuk alapjának tekintik a támadó országok, afelől nincs kétség. — Macedóniában élő elnyomott fajro­konainkat akarjuk megvédeni — ez a bol­gár jelszó. De ismeretes, hogy amikor Bul­gária azon a címen, hogy negyedfélszáz­­ezer bolgár lakik Macedóniában, autonómiát kíván ennek a török tartománynak, olyan autonómiára gondol, amely idővel épp úgy kezére juttatná Macedóniát, mint kezére juttatta az autonóm Kelet-Ruméliát. — Török területen élő fajrokonainkat kell megvédeni — ez viszont a szerb jel­szó s mindenki tudja, hogy egy győzelmes háború révén a novibazári szandzsákot — amelyet mi az annexió idején kiürítettünk — a maga számára akarja megszerezni Szerbia, hogy utat találjon Montenegróhoz, hogy utat találjon a tengerhez. Ezek a kimondott és ki nem mondott célok magukban elegendők arra, hogy ké­­szenállásra kényszerítsenek minket, helye­sebben a monarkiát, amely előtt nem lehet közömbös, hogyan alakulnak közvetlen szomszédságunkban új területű, új erejű államok. S ez a készenállás már kezdődik a boszniai csapatoknál s e készenállás nyo­masztó, szorongató, pénzszívó voltára az annexió idejéből nagyon jól emlékezhetünk. De nemcsak erről van szó. Hiszen mi tagja vagyunk a monarkiának, a monarkiának pe­dig szintén van külön, titokzatos, misztikus, de minket semmi jóval sem biztató balkáni politikája. Gróf Berchtold külügyminiszter­től ugyanazt a jelszót hallottuk, mint Bulgá­riától: autonómiát Macedóniának! És ha az Ausztria-Magyarország követelte autonó­mia mást jelent is, mint amit Bulgária köve­tel, a fegyvercsörgés zajában teljesen eltűn­nek az ilyen árnyalati különbségek. Tény az, hogy a külügyminisztériumnak igenis céljai vannak a Balkánon. Amíg Bulgária és Szerbia a mozgósítás felől tanácskozott, a király kihallgatáson fogadta a vezérkar főnökét és a külügyminisztert. S mert tud­juk, hogy Bécsben terveket szőnek, térképet rajzolnak a Balkánról: nem tudjuk elűzni a komor felhőket, nem tudjuk bizonyosra venni, hogy a mennydörgés, amely közel van, nem ér el hozzánk. A feszültség tűrhe­tetlen fokot ért el, régi sebek fakadoznak­­ fel, titkolt akciók pattannak elő, fenyegetően Az emberi butaságok történetéből. Irta: Lynkeusz-Wallesz Jenő. Ambíciónak és szellemi gyönyörűségnek nagyon is különös, ha valaki minden idők és minden népek butaságának dokumentumait összegyűjti, kötetbe foglalja s odatálalja az emberiség elé ezzel az önérzetes gesztussal: És most ítélkezzetek, mekkora bölcs lehet az, aki ilyen csalhatatlanul tudja megállapítani, hogy mi a butaság. A bölcs önmagáiból táplálko­zik s nem az elmúlt idők, vagy elpusztult tár­sadalmak butaságaiból- A múltak butaságainak felösmeréséhez különben sem kell emberfölötti bölcsesség. A babonáról, bűvészeiről, boszor­kánykodásról s a vallási tébolyok megnyilvá­nulásairól a huszadik század legtöbb gyermeke egyformán vélekedik ma már, de a mai kor szülöttjei közt csak dr. Max Kemmerich tetsze­leg magának a bölcs szerepében azon a jogon, hogy ő felvilágosultabb, mint a középkor gyer­mekei. Kemmerich fölényesen mosolyog azon, hogy akadtak emberek, akiknek az volt a meg­győződésük, hogy a nap forog a föld körül. Jószu­t mosolyog afölött is, hogy voltak, akik szóról-szóra igaznak vették a világ teremtésé­ről szóló bibliai megállapításokat. És szinte belefulad a kacagásba, mikor elénk tárja azokat a dokumentumokat, melyekből kiviláglik, hogy volt egy korszak, amelyben az emberek azt vallották, hogy a Szerbiában talált mamutok sohsem voltak élő­lények, hanem már eredetileg, mint élettelen hús- és­ csont­tömegek kerültek ki a teremtő kezei alól, aki csak azért szállásolta el ezeket a testeket a föld gyomrában, hogy egyszer és mindenkorra elnémítsa azokkal a geológusok istenkáromlá­sait. Kemmerich mindezt hülyeségnek bélyegzi, még­pedig annyi önérzettel, mintha ő lenne az első ember a világon, aki megdöntötte a nap forgásáról szóló elméletet, s mintha az­ ő tudo­mányos kutatásainak eredménye lenne az a tömérdek­ű természettudományri felfedezés, me­lyet a mai tudomány szembeállít az ó- és középkori vallási felfogásokkal és tudományos elméletekkel. Kopernikus, Galilei, Kepler, Tycho Brahe, Cartesius és Newton az egész emberi­séget felvilágosították, nem csak Kemme­richet, s ha Kemmerich mégis szenzációs újdonságok­nak állítja elénk a nagytudósok korszakos fel­fedezéseit, akkor nemcsak az ó- és középkort nézi butának, hanem a saját kortársait is. Per­sze, olyan kicsi , szellemi tőkével, amilyennel Kemmerich rendelkezik, bölcscsé csak úgy nő­heti ki magát az ember, ha mindenkire ráfogja, vagy ha egy kis rosszakarattal mindenkiről feltételezi, hogy ostoba. Az ostobák közt köny­­nyen avanzsál bölcscsé az ember, s Kemme­rich az egész emberiségről­ tudatlanságot, os­tobaságot és elmaradottságot feltételez, hogy önmagát a legfelvilágosultabbnak és legkima­gaslóbb bölcsnek hihesse. Vannak, nagyon sokan vannak az ilyen ma­guk csinálta tudósok, írók és bölcsek, akik tíz könyvet elolvasnak s írnak egy tizenegyediket. De a kultúrának, a szellemi forradalomnak sem­mi különösebb haszna ezekből a termékekből, melyekre ráillik, hogy nem a megnevzett szer­zők szülöttjei, hanem a nagy, kimagasló szelle­mek elkésett unokái. Mert a tudományos nagy­képűséggel előadott kortörténeti események ma már csak tudományos közhelyek, melyeket csak az hisz felfedezésre méltónak, aki nem a leve­gővel együtt szívja magába a modern irányok szellemét. Amit Kemmerich „Az emberi butaságok tör­ténetéből“ című könyvében összehordott, mé­lyen benne él minden felvilágosult ember tuda­tában. Nem új, amit a bibliáról, mint az igazsá­gok mértékéről mond, amit pedig az askézisről, a boszorkány- és ördögtébolyról, a tömegek butaságáról, a vallásos kényszernevelésről elő­ad, azzal ma már tisztában van minden pesti Galileista. És éppen ezért mondjuk, hogy az ily­en szellemi unokákból semmi haszna a kul­túrának. Mert a felvilágosultaknak nem használ, az elmaradottaknak pedig nem árt. Amazokat, már nem kell, emezeket pedig nem lehet felvi­lágosítani. A mai kor gyermekének kezébe adni: fölösleges, az ó- és középkor embereivel elol­vastatni pedig nem lehet. Ami kultminiszóriai értékét illeti, ebben a tekintetben sem tulajdo­nítunk jelentőséget Kemmerich könyvének. Mert jól tudtuk nélküle is, hogy buta emberek már az ó- és középkorban is éltek. De az egyes emberek, vagy a tömegek butaságából az egész korszak szellemi visszamaradottságára követ­keztetni s az egész korszakot az egyes ember képére átformálni, a legnagyobb igazságtalan­ság. A bibliával Mózes ajándékozta meg kor­társait. De hát nem volt-e Mózes minden idők egyik legnagyobb államszervező talentuma s nem volt-e ő nemcsak a maga korának, hanem még sok évszázadnak egyik legnagyobb k­edve- Mai számunk 38 oldal

Next