Pesti Napló, 1912. október (63. évfolyam, 231–257. szám)
1912-10-01 / 231. szám
WK . 1. *9 63-ik évfolyam. 231. szám. b&afxsstksi axujei Égisz ívre „ „ 2. kor. — till. Félévre____„14 . - . Negyedévre _ . 1 . - . Így hóra „ „* a 40 . Egyes szám _ „ „ _ 10 Öt ívMHmoziMiK Egyes hó 1 fillér, rut&gabb betűvel 10 Üllér, frtetések milliméter sál, díjszabás szerint. Megjelent hétfő kivételével naponkint ünnep azért is. g-III.1-- +........... Budapest, 1912. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky-utca 12. Kedd, Október 1. Lángban a Balkán. Bulgária, a legerősebb balkáni állam és Szerbia, a legelkeseredettebb, tehát a legkalandosabb és legvállalkozóbb szellemű, ma elrendelte a mozgósítást Törökország ellent. Balkán-hatalmakról van szó, amelyek nem csinálhatják egészen a maguk politikáját, amelyek kénytelenek nyílt, vagy titkos szövetségeseikhez, esetleg felbujtóikhoz alkalmazkodni. Megtörténhetik tehát, hogy egy nap leforgása alatt a megkezdett mozgósítást beszüntetik s egy láthatatlan jelre a bolgárok és a szerbek harci láza elül. De épp igy megeshet, hogy holnapig megtörténik az első összecsapás, hogy szembekerülnek az ellenséges csapatok és friss vér öntözi a Balkánt, ezt az igazi hadak útját, amely évezredek óta szinte szakadatlanul véres háborúk színhelye volt, amelynek birtoka egyetlen európai impérium előtt sem közömbös. Ha ez megtörténik, ha Törökország fegyverrel lesz kénytelen védekezni új területekre éhes, mohó, fiatal szomszédjai ellen, akkor aztán nem arról van szó, hogy a puszta humanizmus nevében keseregjünk a kiontott emberi vér, a puszti élet és vagyon min** Akkor jogos mini izgalom e. mmu . Akkor látnunk kellene újra, nog' ■ \ , ulnak a csapatok végtelen sorban a déli határ felé. Akkor benne volnánk a rémületes áradatban s ha az annexió idején vér nélkül, de irtózatos anyagi áldozatok árán lábaltunk ki egy európai háborúval fenyegető komplikációból, nagy kérdés, vájjon most távol tudjuk-e tartani a fenyegető rémet. Keserűen és szorongva kell vizsgálnunk a sötét eshetőségeket. Nekünk, magyaroknak balkáni érdekeink nincsenek. Mi nem vagyunk hatalmasak, akik joggal aspirálhatunk világuralomra, de nem vagyunk oly kicsinyek, mint azok a balkáni államok, amelyek Bizáncról ábrándoznak és kalandos tervek, fantasztikus remények lázában nekivágnak a lehetetlennek. Nekünk, fájdalom, nincsenek reális, gazdasági és ipari céljaink kelet felé, ellenben már van mit kockáztatnunk, kultúrában és gazdaságban, múltban és jövendőben, hogy komoran mérlegeljük, mi lesz, ha Macedónia birtokáért megdördülnek az ágyak. Mert hogy Nagy Sándor klasszikus földjét leendő hatalmuk alapjának tekintik a támadó országok, afelől nincs kétség. — Macedóniában élő elnyomott fajrokonainkat akarjuk megvédeni — ez a bolgár jelszó. De ismeretes, hogy amikor Bulgária azon a címen, hogy negyedfélszázezer bolgár lakik Macedóniában, autonómiát kíván ennek a török tartománynak, olyan autonómiára gondol, amely idővel épp úgy kezére juttatná Macedóniát, mint kezére juttatta az autonóm Kelet-Ruméliát. — Török területen élő fajrokonainkat kell megvédeni — ez viszont a szerb jelszó s mindenki tudja, hogy egy győzelmes háború révén a novibazári szandzsákot — amelyet mi az annexió idején kiürítettünk — a maga számára akarja megszerezni Szerbia, hogy utat találjon Montenegróhoz, hogy utat találjon a tengerhez. Ezek a kimondott és ki nem mondott célok magukban elegendők arra, hogy készenállásra kényszerítsenek minket, helyesebben a monarkiát, amely előtt nem lehet közömbös, hogyan alakulnak közvetlen szomszédságunkban új területű, új erejű államok. S ez a készenállás már kezdődik a boszniai csapatoknál s e készenállás nyomasztó, szorongató, pénzszívó voltára az annexió idejéből nagyon jól emlékezhetünk. De nemcsak erről van szó. Hiszen mi tagja vagyunk a monarkiának, a monarkiának pedig szintén van külön, titokzatos, misztikus, de minket semmi jóval sem biztató balkáni politikája. Gróf Berchtold külügyminisztertől ugyanazt a jelszót hallottuk, mint Bulgáriától: autonómiát Macedóniának! És ha az Ausztria-Magyarország követelte autonómia mást jelent is, mint amit Bulgária követel, a fegyvercsörgés zajában teljesen eltűnnek az ilyen árnyalati különbségek. Tény az, hogy a külügyminisztériumnak igenis céljai vannak a Balkánon. Amíg Bulgária és Szerbia a mozgósítás felől tanácskozott, a király kihallgatáson fogadta a vezérkar főnökét és a külügyminisztert. S mert tudjuk, hogy Bécsben terveket szőnek, térképet rajzolnak a Balkánról: nem tudjuk elűzni a komor felhőket, nem tudjuk bizonyosra venni, hogy a mennydörgés, amely közel van, nem ér el hozzánk. A feszültség tűrhetetlen fokot ért el, régi sebek fakadoznak fel, titkolt akciók pattannak elő, fenyegetően Az emberi butaságok történetéből. Irta: Lynkeusz-Wallesz Jenő. Ambíciónak és szellemi gyönyörűségnek nagyon is különös, ha valaki minden idők és minden népek butaságának dokumentumait összegyűjti, kötetbe foglalja s odatálalja az emberiség elé ezzel az önérzetes gesztussal: És most ítélkezzetek, mekkora bölcs lehet az, aki ilyen csalhatatlanul tudja megállapítani, hogy mi a butaság. A bölcs önmagáiból táplálkozik s nem az elmúlt idők, vagy elpusztult társadalmak butaságaiból- A múltak butaságainak felösmeréséhez különben sem kell emberfölötti bölcsesség. A babonáról, bűvészeiről, boszorkánykodásról s a vallási tébolyok megnyilvánulásairól a huszadik század legtöbb gyermeke egyformán vélekedik ma már, de a mai kor szülöttjei közt csak dr. Max Kemmerich tetszeleg magának a bölcs szerepében azon a jogon, hogy ő felvilágosultabb, mint a középkor gyermekei. Kemmerich fölényesen mosolyog azon, hogy akadtak emberek, akiknek az volt a meggyőződésük, hogy a nap forog a föld körül. Jószut mosolyog afölött is, hogy voltak, akik szóról-szóra igaznak vették a világ teremtéséről szóló bibliai megállapításokat. És szinte belefulad a kacagásba, mikor elénk tárja azokat a dokumentumokat, melyekből kiviláglik, hogy volt egy korszak, amelyben az emberek azt vallották, hogy a Szerbiában talált mamutok sohsem voltak élőlények, hanem már eredetileg, mint élettelen hús- és csonttömegek kerültek ki a teremtő kezei alól, aki csak azért szállásolta el ezeket a testeket a föld gyomrában, hogy egyszer és mindenkorra elnémítsa azokkal a geológusok istenkáromlásait. Kemmerich mindezt hülyeségnek bélyegzi, mégpedig annyi önérzettel, mintha ő lenne az első ember a világon, aki megdöntötte a nap forgásáról szóló elméletet, s mintha az ő tudományos kutatásainak eredménye lenne az a tömérdekű természettudományri felfedezés, melyet a mai tudomány szembeállít az ó- és középkori vallási felfogásokkal és tudományos elméletekkel. Kopernikus, Galilei, Kepler, Tycho Brahe, Cartesius és Newton az egész emberiséget felvilágosították, nem csak Kemmerichet, s ha Kemmerich mégis szenzációs újdonságoknak állítja elénk a nagytudósok korszakos felfedezéseit, akkor nemcsak az ó- és középkort nézi butának, hanem a saját kortársait is. Persze, olyan kicsi , szellemi tőkével, amilyennel Kemmerich rendelkezik, bölcscsé csak úgy nőheti ki magát az ember, ha mindenkire ráfogja, vagy ha egy kis rosszakarattal mindenkiről feltételezi, hogy ostoba. Az ostobák közt könynyen avanzsál bölcscsé az ember, s Kemmerich az egész emberiségről tudatlanságot, ostobaságot és elmaradottságot feltételez, hogy önmagát a legfelvilágosultabbnak és legkimagaslóbb bölcsnek hihesse. Vannak, nagyon sokan vannak az ilyen maguk csinálta tudósok, írók és bölcsek, akik tíz könyvet elolvasnak s írnak egy tizenegyediket. De a kultúrának, a szellemi forradalomnak semmi különösebb haszna ezekből a termékekből, melyekre ráillik, hogy nem a megnevzett szerzők szülöttjei, hanem a nagy, kimagasló szellemek elkésett unokái. Mert a tudományos nagyképűséggel előadott kortörténeti események ma már csak tudományos közhelyek, melyeket csak az hisz felfedezésre méltónak, aki nem a levegővel együtt szívja magába a modern irányok szellemét. Amit Kemmerich „Az emberi butaságok történetéből“ című könyvében összehordott, mélyen benne él minden felvilágosult ember tudatában. Nem új, amit a bibliáról, mint az igazságok mértékéről mond, amit pedig az askézisről, a boszorkány- és ördögtébolyról, a tömegek butaságáról, a vallásos kényszernevelésről előad, azzal ma már tisztában van minden pesti Galileista. És éppen ezért mondjuk, hogy az ilyen szellemi unokákból semmi haszna a kultúrának. Mert a felvilágosultaknak nem használ, az elmaradottaknak pedig nem árt. Amazokat, már nem kell, emezeket pedig nem lehet felvilágosítani. A mai kor gyermekének kezébe adni: fölösleges, az ó- és középkor embereivel elolvastatni pedig nem lehet. Ami kultminiszóriai értékét illeti, ebben a tekintetben sem tulajdonítunk jelentőséget Kemmerich könyvének. Mert jól tudtuk nélküle is, hogy buta emberek már az ó- és középkorban is éltek. De az egyes emberek, vagy a tömegek butaságából az egész korszak szellemi visszamaradottságára következtetni s az egész korszakot az egyes ember képére átformálni, a legnagyobb igazságtalanság. A bibliával Mózes ajándékozta meg kortársait. De hát nem volt-e Mózes minden idők egyik legnagyobb államszervező talentuma s nem volt-e ő nemcsak a maga korának, hanem még sok évszázadnak egyik legnagyobb kedve- Mai számunk 38 oldal