Pesti Napló, 1912. november (63. évfolyam, 258–283. szám)

1912-11-17 / 272. szám

Budapest vasárnap PESTI NAPLÓ 1912. ixovember 0. S72. szí. ~ 37 Szociálpolitikai följegyzések. Nagy harc folyik most a magántisztviselők és a magánnyugdíjpénztárak között. A harc néhány perben jelentkezett, amelyeket mostanában indítottak kilépő tisztviselők a vállalataik ellen, azért mert munkaadóik nem akarták és nem akarják visszaszolgáltatni kilépő tisztviselőiknek a magánnyugdíjpénztári befizetéseiket. Régi per ez már, amelyet a magántisztviselők szervezetei folytatnak a magánnyugdíjpénztárak ellen. De a régi harcnak csak újabban van sűrűn konkrét kifejezése azokban a polgári perekben, amelyeket az utóbbi időben egyre-másra indítanak a magántisztviselők és amelyekben a perelt összeg nagysága szerint a Kúria vagy a Tábla vagy a törvényszék mondanak végső fokon ítéletet. Az e tárgyban megindított perök során két olyan ítélet keletkezett, amelyek jóreménységgel töltik el a magántisztviselők osztályát. Az egyik a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszéknek 1911. november 14-én kelt ítélete, a másik a Kúria felülvizsgálati tanácsának 1912. február 19-i keletű, 1911. G. 259. számú döntése: ez a két ítélet kimondotta, hogy a magántisztviselőnek kilépése esetén visszajár, amit ő fizetett be a vállalati pénztárba. A magántisztviselők e kettős bírói fórum döntése után bizalommal remélhették, hogy abban a harcban, amelyet a vállalati pénztárak ellen folytatnak, ők a győztesek, hogy ebben a harcban győz a modern szociális politikának az igazsága, de reményük korainak látszik, mert a harmadik perben, amelyben a budapesti Ítélőtábláé volt a ráöntő szó, a nagyságos királyi tábla a vállalat mellé állt, szembehelyezkedett az új idők szociális követeléseivel, szembehelyezkedett más országok modern törvényeivel és a magatisztviselőt, aki kemény arankával keresett filléreit minta visszapereltá a vállalattól, elutasította a keresetével. I És as ágy, a vfgánnyugdjpénztárak ebből TOSztnicw iofCrpwuSc|[Ww proplema»kor már elhagyta eddigi kereteit és a magántisztviselők osztályának az érdeklődése köréből eljutott a k* embereihez, akik nagyszabású értekezéseket írnak az érdekes kérdésről. A Jogállamban behatóan foglalkozott a nevezetes kérdéssel dr.Wttmann Mór, aki a Kúria döntésével és a törvényszék ítéletével szemben a Tábla álláspontját védte meg, vagyis odaállt a vállalatok álláspontja mellé. Erre az állásfoglalásra a jogállam utolsó füzetében nagyarányú tanulmányban felel Igen részletesen dr Besnyő Béla és kimutatja, hogy a Tábla lehetetlen alapokra helyezte a maga ítéletét, amelylyel a magántisztviselők rovására akarja ezt a kérdést elintézni. A maga nagyszabású tanulmányában dr. Besnyő szekre szedi a táblai ítélet megokolását. Részletes kivonatot nem adhatunk itt ebből a roppant érdekes tanulmányból, de iktassuk ide a táblai ítélet megokolásának ezt a részletét: „Min- den nyugdíjjal egybekötött állásáét fennforog az a szempont, hogynyugdíjra csak akkor tarthat számot az alkalmazott, ha munkaképességének egész idején át ugyanannak a vállalatnak szentelt munkaerejét, és kérdezzük, váljon az újabb szociális politika hullámveréseiről a budapesti ítélőtábla semmine tudomást nem vett, hogy ilyen lehetetlen szentenciát mondjon ki egyik itézetében. Hiszen ez a szentencia a középkort jelentené a magántisztviselő-osztálynak, ennek az álláspontnak az érvényesítése jobbágyi lekötöttséget jelentene a kereskedelem munkásai számára. A magántisztviselőknek olyan a foglalkozásuk, hogy akárhány esetben csak úgy tudnak jobban boldogulni, ha állást cserélnek. A nyugdíjra nekik éppen olyan joguk van, mint az állam alkalmazottainak, mert vagyont gyűjteni, takarékosságfilléreket félretenni ők éppen olyan kevéssé tudnak, mint az állami tisztviselők, mint a megszabott jövedelmük után élő polgárok. A nyugdíj, a rokkantság díja megvédi őket az anyagi viszontagságok ellen életük ama időszakában, amikor már kivénültek a munkából vagy megrokkantak benne. A munka, amelyet a kereskedelem műhelyeiben végeznek, nemcsak annak a vállalatnak van hasznára, amelynek alkalmazottai, hanem hasznára van az egyetemes közgazdaságnak. Éppen, mivel munkájuknak ezt a természetét és hasznosságát fölismerték, gondoskodnak róluk a modern törvényhozások a kötelező nyugdíjbiztosítás formájában. És mivel munkájuk természetét tisztán látják, megállapították azt az igazságot, hogy mindenik munkáltatójuk pro rata temporis köteles gondoskodni a részéről fölhasznált és ekképpen el is használt munkaerőért Mindenik modern törvényhozás, amely gondoskodott róluk, pompásan körülbástyázta jogaikat és mivel foglalkozásuk természetét az álláscsere szükségét jól ismeri és elismeri, kitűnő berendezésekkel megvédi költöző szabadságukat Ha ezt nem cselekedné, akkor az egyik kézzel elvenné, amit a másikkal ad nekik. A jénai Zeiss-gyár híres főnöke, Ernst Abbe, azon a címen állapított meg — a nyugdíjjogon felül — végkielégítést az alkalmazottainak, hogy kilépésük esetén kárpótolni kell őket azért a veszteségért, amely ott éri őket, hogy akárhányszor elszalasztják a jobb állásokat a nyugdíjremények fejében. A vállalati nyugdíjpénztárak az 1906-os osztrák és az 1911-es német törvényekben tűrt berendezések csupán. Mind a két törvény gondoskodik róla, hogy a magánalkalmazottnak, ha állást változtat, a szerzett nyugdíj jogai csorbítatlanul megmaradjanak. Az osztrák törvény ebbeli rendelkezéseit a Pesti Napló hasábjain korábban ismertettem már. Az 1911-es német törvény tervezete a magán-nyugdíjpénztárakat meg akarta semmisíteni. A birodalmi gyűlés elfogadta volna ezt a rendelkezést, de a német szövetségtanács, a Bundesrat a törvényt csak olyan föltétellel appróbálta, hogy a magán-nyugdíjpénztárak egyelőre megmaradnak. De a törvény mindjárt megtette azt a megszorítást, hogy csak azok a magánnyugdíjpénzárak maradhatnak meg, amelyek 1911. december 5-e előtt megvoltak már. Ezenkívül megkívánja a törvény, hogy az ilyen mgán-nyugdíjpénztárak feltételei ne legyenek kedvezőtlenebbek, mint a Reichsantalt, a birodalmi nyugdíjpénztár feltételei Megkívánja, hogy az alkalmazottaknak az ilyen vállalati pénztár adminisztrációjában meglegyen a megfelelő beleszólásuk. Megkívánja, hogy ezek a pénztárak biztosítékot nyújtsanak; a biztosíték természetét a Bundesrat állapítja meg. Megmondja a törvény: Beim Uebertritt in eine andere Unternehmung tritt an die Stelle der Ersatzkasse die Versicherungsflicht bei der Reichsanstalt oder bei der neuen Ersatzkasse, vagyis ha állást változtat a tisztviselő, a régi vállalati pénztár helyett a biztosítás kötelezettsége a birodalmi intézetet illeti vagy az új magánynyugdíjpénztárt A törvény 380. §-ához megírta Heinz Potthoff dr. német birodalmi képviselő, a kommentárt, hogy az új törvény a magánalkalmazottak kötelező szabadságát biztosítja. És amikor itt van előttünk a német birodalomnak ez az új nagyszabású szociálpolitikai törvénye, amely most, 1913. jan. elsején lép életbe, akkor a budapesti királyi ítélőtábla fokozni akarja azt a jogbizonytalanságot, amely amúgy is megvan a magyar magántisztviselők életviszonyaiban. A tábla ítélete súlyos jogi tévedés. Köszönet a jogállamnak, amely ennyire behatóan foglalkozik ezzel a problémával és minden dicséret Besnyő Béla dr.-nak, akinek a fejtegetései bizonyára szintén hozzájárulnak majd ahhoz a fölötte kívánatos célhoz, hogy a budapesti királyi Ítélőtábla tévedését a táblának valamely új végzése vagy a Kúria sürgősen jóvátegye. Kreutzer Lipót Elegáns úri ruhák átmeneti kabátok angol télikabátok kizárólag mérték szerint finom kivitelben készülnek Fái “s*1 «« %® Arára Ufó.termeiben IV.,§zervfta°t&r 3, 1, sm. •• Tűrök palota. .. Kitűnő szabás, jutányos árak. Egy klub „titkaiból “ m* ■ — Az Antomoba-klub újjászervezése. — Hiába, a demokrácia mindenüvé utat tör. Még elzárkózott és exkluzív jelegű egyesületek is előbb■tóbb ajtót nyitnak még azoknak is, akik talán nem a felsőbb tízezrek világából valók ilyen zárt és nehezen hozzáférhető egyesületnek tekintették nálunk a Királyi Magyar Automobil Klubot is. Amíg — ellentétben az autotaxikkal — nálunk a magán-automobilok rohamosan gyarapszik, addig a klubtagok «am« évek óta a háromszázon állandóan nini maradt. Pedig egészen egyszerű paraszti csussd gondolkodva, azt hinné az ember, hogy az automobilok számának növekedésével párhuzamnosan halad a klubtagok számának szaporodása. Az ilyen józan logika nálunk nem érvényes. Az autótulajdonosok nagy része azt sem tudta, hogy van egy Automobil Klub s ha meg valahogyan hírét vette, úgy is ment rögtön a kedve a belépéstől, mert hiszen azzal szigorú rostálás s más egyéb kínos dolog járt. Már most mi lett ennek a következménye? Automobilkereskedőink és gyáraink nem tudtak az érdeklődő- és vevőközönséggel sehol sem összeakadni. Az, aki automobilt akart venni, a külföldi cégek hirdetései után igazodott el s természetesen importálásával a hazai autóipart és kereskedelmet fejlődésében teljesen megakasztotta. _ • Pedig hát az etrdig soha sem olyan fekete, tatot röhtenere festik. Az a bizonyos glóriával övezett Automobil Klub nem is olyan bevehetetlen és hozzáférhetetlen. Nagyon szívesen látnak ott mindenkit, csakhogy nem volt, aki fölfedezze és megismerje a klubot. A tavaszszal hosszas huzavona után Kriszttokovics Béla műszaki igazgatót, a klub ügyvezetőgnagnusát kiintrikázták. Helyét, mint ügyvezetőtitkár Pivity Béla negédmérnök foglalta el, aki megérezvén a klubban tengő modern mellemet, azt hatmaronta magáévá tette a n Sport-bizottság hetven érzéktől sagadt kiskocsiversenyét rendezte meg az elmúlt nyár folyamán Ebbe a versenybe a klub úgyszólván teljes erejét belefektette s az eredmény az volt, hogy a tagok száma rövidesen megkétszereződött A sikeren felbuzdulva, nyomban akadtak vállalkozók, akik saját céljaik érdekében igyekeztek a kedvező fordulatot kiaknázni. Nyélbe ütötték a Üres budapest—konstantinápolyi automobilversenyt, amelynek végső stációja a Boszporus mentén fekvő kies Jalova fürdőhely volt A klubot és intéző köreit annak idején ebbe a turániba helytelen információk alapján ugratták be. Ezt sokan tudták, amiért is még a turant megkezdése előtt visszaléptek s neheztelésüket a klubbal éreztették is. Különösen sokan haragudtak meg a klubra még a résztvevők közül is, mert a vezetésben sok rendetlenség mutatkozott. Azonkívül például maga a klub napokon át hírek és értesülések nélkül volt, úgy hogy az otthon maradtak a legnagyobb aggodalmak között élték át a taraot napjait. Ez elégedetlenség mind jobban terjedt s végül is nyílt kitörésben fejeződött be. A klub ügyvezetése sem volt olyan, mint aminőnek azt a tagok és a nagy közönség szerette volna. A klub-titkár látva a disszonanciát, amelyet főképpen az ő működésének tulajdonítottak, kénytelen volt levonni a konzekvenciákat s a múlt pénteki választmányi ülésen lemondott 'm 'i A’ választmány a lemondást tudomásul vette a az új titkár megválasztásáig, az ügyek vitelével hármas bizottságot bízott meg. Természetesen mint ilyen alkalmakkor mindig,agy ebben a esetben is, a rossz nyelvek fát-fát, hetet-havat összehordta. A volt klubtitkár ellenesei közül sokan azt állították, hogy a lemondásra egyszerűen rákényszerítették. Panamát botrányt emlegettek, pedig, hogy mennyire alaptalanok voltak ezek a vádak, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mrankescedv most az előzőnél fokozottabb mértékben folyik s mintha valami üdítő fluidum járná át a tagokat úgy buzgólkodnak a jövő évi kiskocsiverseny útirányának megállapításán és szervezésén. A klub jövő terveit illetőleg megkérdeztük amról Zichy Béla Rezsőt a klub a giles és tescea aidnökét