Pesti Napló, 1912. november (63. évfolyam, 258–283. szám)

1912-11-17 / 272. szám

36 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 11512. november 17. 372. szint — Oh, vannak, akik odafigyelnek, akik­­ nyelik a tudós előadó szavait, naivul, kritika nélkül, az érdeklődés öntudatlanságával. Ezeket azonban maga, asszonyom, minek venné észre? Hiszen az előadó úr sem veszi észre. Az utolsó padokban ülnek, a kalapja egyiknek-másiknak még most is a nyári, a bluzuk — jobb nem is beszélni róla, némelyiknek az ujja is tintás. Megismerni! Kis, szegény diákkisasszonyok, gépiró-lányok a bankokból, furcsa kis figurák, — beszélnék egyszer egyetmást róluk, de tu­dom, úgysem érdekelnék. Ezek még naivak, azt képzelik, az előadás ő értük is van, egyáltalán az előadásért van s ez a furcsa tévedésük ked­vessé teszi őket annak, aki észreveszi, hogy vannak és ők is ott vannak. Mert ott vannak mindenütt, nekik is ott kell lenni:az Opera karzatán, a premierek karzatán, a műkiállítá­­sokon, sőt, képzelje el, néha könyvesboltokban is láttam már őket. Ne nagyon nézegesse so­raikat, mert hátha köztük van a házmesterének a lánya, még ide talál köszönni, ami — ugy­e, nem kellemes dolog. De ott lenni legyen ott ezentúl, mert mondom, meg fogja adni az árát. Mióta a kultúra divat lett Pesten, azóta érdek­lődni iránta magára tartó hölgynek társadalmi kötelesség. S. A. Blúzok, Ruhák, Pongyolák s minden divatcikk ajándéknak alkal­mas, mélyen le­szállított árakon 1 Faludy László Budapest, VI. ker., Andrássy­ ut 56. szám. Fontos stík­Digitál vidéki D­r. Divatlap am Magyar „biedermayer.“ írta: Dr. Fabó Bertalan. Tizenöt éve, hogy Bécsből kiindult ez a divat­­és ma már ellepte az egész világot — köztük Ma­gyarországot is az a fogalom,­­amelyre a szót („bie­­derm­ayer“ az osztrák-német csendes nyárspolgár emberről) egy magyar ember és újságíró, a nagy­­műveltségű Hevesi Lajos faragta). Egy nyugalmas kort és annak nyugalmas művészetét, az osztrák és német század­ közepét, a Napóleon bukása utáni csendes időket jelenti (1820--1860) a 48—49-es megszakítással. Osztrákot és németországit mond­tunk, mert csak itt volt meg politikában, művészet­ben, közéletben ez a teljes csöndesség, a kisvárosi idill, amely a biedermayer fogalmával annyira egybe van forrva. Franciaországban ez a kor idillikus és nyugalmas legfölebb csak a politikában volt (amint ők nevezik „Louis-Philippe kora“); köl­tészetben, drámában, zenében és festészetben náluk a romantika pompázott ezerféle szint játszva; azt hiszem, elég, ha Hugo Victorra, Berlioz­ra, Ingres és Delacroix-ra visszagondolunk. Magyarországon ez a kor volt a nemzeti újjáébredés kora Széchenyi­vel, Kossuthtal, Petőfivel, Aranynyal, Jókaival és Erkel Ferenccel: ezek az alakok bizony szétrobbant­ják és túlnőtték a csendes biedermayer fogalmát. De kismű­­vészeiben, iparművészeiben, divatban, a mindennapi életben bizony Magyarországon is meg­volt. A bécsi kongresszus után az antikutánzó empire-kor nyúlánk és magas függélyes vonalai mindinkább szélesebbé, gömbölyűvé öblösekké vál­nak, a bútorok kényelmesebbé. Czakó Elemér, az iparművészeti iskola igazgatója erre mondja, hogy a bútornak kényelmes angol stylusa ekkor kezdett elterjedni Közép-Európában. Lehet, de a gömböly­­dedség, kényelmesség akkor a kisművészet alap­irányzata volt az empire-ral szemben és a karcsú egyenes kávéscsészék és kannák helyébe akkor lépett a bőségesebb, polgáriasabb, nagyobb tér­fogatú hasas forma támaszkodva a rococora és a kínai formákra is — előbb egyszerűségre vigyázva, később a polgárság gazdagodásával túlterheltem Látjuk ezt az altchen porcelánnál és a mi drága szép herendi porcelánunknál is, amely anyagban, festésben mindig kitűnő volt, de fennállásának két utolsó évtizedében­­a „trébelt“ virágú óriási öblös­csészék, a tengeri tájképpel diszített mosdó, sót fürdőkád .(Péter­várétt a sári gyüjtempényben a natu-­­ralisztikus pirosra sült csirkék, a túlsok aranyozás) már eltévelyedések. Igaz, hogy ebbe a túlzásokba még a nagy tradiciójú francia porcelán is beleesett, pl. a bécsi iparművészeti múzeumban Lajos Fülöp király által Metternich hercegnek ajándékba küldött mesés szerviz telis-tele gyönyörű festményekkel és csoportokkal és fájdalom, minden szabad helyen túlterhelt aranyozással. Mikor a védegyleti kiállí­táson Fischer Mór kiállította herendi porcelánjait, Kossuth Lajos referádájában reménykedett, hogy azok nemsokára elérik a híres bécsi cs. k. porcelán­nak jelességeit. A vert vasból való úgynevezett védegyleti tálakon az ornamentikában még ott van az empire-hagyomány, de a reliefek tartalma már népies­ nemzeti; pl. ott van a bakonyi rablósport és ott van a cigánybanda; aminthogy Herend Is a K­ wien, meissen és kínai utánzatai mellett meghono­sította a szép magyar gén­re-t is és mint gyönyörű specialitást, a bogaras, zöldséges, pillangós tányé­rokat és tálakat A kis művészetnek másik­ ága, ahol a magyar biedermayer is sok szépet produkált: a graph­ika. A miniatűrportré is virágzott mert a szerelmesek is festőknél rendelték meg imádottjaik arcképét, aki ezt a legnagyobb diszkréció mellett volt köteles elkészí­teni (Barabás emlékirataiban). A Barabás dolgai szé­pek, bár nagyon édeskések, de követői inkább a lito­­graphiát művelték, ahol sok és szép dolgokat csi­náltak (Tyroler, Rohn, Rusz, Winter, Szemlér, Sze­­remlei, Wirster stb.) Persze Pest városának és Bu­dának olyan igaz és minden zugát szeretetteljesen rajzra szedő művészei, mint Bécsben az Alt-ok (leg­nagyobb: Alt Rudolf), Ender-ek, Lieder stb. nálunk nem akadtak; még szerencse, hogy az osztrák mű­vészek mind megjárták Magyarországot és az Alt-oknak dunai és pest-budai tájékai a magyar gyűjtésnek is kedves tárgyai. ’A mieink — itt igazán kis művészek — a kótacímlapokon is szerepeltek és ■végtelen kedves jeleneteket, szinte porcellánra, fes­tésre kivánkozókat rajzoltak köré vagy fára. Pél­dául Wimternek 12 kis vignettája magyar parasztgye­rek alakokkal Mosonyi Mihály „Gyermekvilágá“­­hoz, vagy Rohnnak, Riedelnek remek kis fej- és zá­rólécei a ,,Honderű“-höz; még külföldön is híresek lettek Barabásnak almanachoknak rajzolt acélmet­szetei („Bilder aus Ungarn“), amelyekhez a jóízű összefoglaló szöveget Vajda János írta. Markó és Pittenkofen­, meg Valero magyar táj- és gemre­­képeikkel korban, tárgyban és hangulatban szintén idevalók.­ Hogy a magyar „biedermayer“ nem maradt meg magasabb nívón (sőt legtöbb dologban — pl. a bú­toriparban azt el sem érte), annak fő oka, hogy — egynéhány főúrtól eltekintve, akik közt legtöbb szinte Bécsben vásárolt — nem volt gazdag és elő­kelő vevő- és rendelő közönségük; a mai polgárság­nak kellett dolgozni, amely, még ha szerette volna is a szépet, csak olcsót vehetett és vett, amelynek f­ronz-p­iéhből csinálták meg azt a nippet, amit Bécs­ben kis körben, Párisban általában masszív bronzból készítettek. (Boyne grófnő nemrég megjelent emlék­irataiban elbeszéli, hogy már 1830 körül a párisi Rothschild Jamesnél olyan szakmbátor volt, amely­nek lábai és karfái, hátkeretei tömör bronzból vol­tak verve). Ezek a nippek, épp úgy az ezüstholmik gondosan dolgoznak, sokszor kedvesek is; csakhogy ezüst- és bronzanyaguk dacára papirosban vannak elgondolva és anyagszerűtlenségükkel a szegényes­ség érzetét keltik fel. Kivétel csak Szentpéteri­­n­e­k ezüstből való műalkotásai, de ilyen olyan ke­­­­vés van és ez tele van klasszikus tradíciókkal. A pa­­­­piros akkor kezdett cifra, színes, girlandos, aranyo­zott, szóval túlterhelt lenni, amely irány egész a nyolcvanas évekig folytatódott. Így járt az üvegpo­­hár is; a fürdőző közönségnek („Füredi emlék, „35-jen a haza!") kedves vásárfiája; megölte a terjede-­­lemre és tuldiszesre való törekvés. Mert a kései biedermayer — én fedne-­ lin-korszaknak nevezném — mindenütt a szembe­szökőre, a gazdagot mutatóra, az elütő cifrára töre-­ kedett. Ez rontja el , különben gondos munkájú, régi karlsbadi porcellánt, az akkori magyar bútort, mely, olcsó faanyagra alkalmazott csalóka politart és drágább fából való vékony, ráragasztott fornírt Ebben az időben már utánozták a rococót és vannak szalonasztalok olyan össze-visszacsavarodott lábak­kal, mintfia zsinórmunka volna és nem fa. (Ilyen ős­lény — negyven éves — van pl. a nyugati pályaud­var I. osztályú várótermében). Ekkor már a régibb­ biedermayernak fóoldala a kényelem­re elmaradt; kezdtek feltűnni az u. n. történeti stílusok, a­utófe­stékek és rococó-asztalok, raévérc, szőnyegek. Csak­hogy nemcsak anyag, hanem még ízlés tekintetében la mind — majd mind —­ talmi volt Hogy 15 év óta mért terjed el kedvtelésük, sói stylusok ajrakeltéte te? Annak sok oka volt. Am­ikor a secetsio (Angliában megelőzte a prarafaelitiz­­mus, Belgiumban Van der Velde az angol és flamand bútorokhoz akart visszatérni), mint viharos reakció­ a történeti stílusokra (rococo, rennaissance — Né­metországban és nálunk a hírhedt „a­­­td e u­t­s­c­h“ , ebédlőkkel és rettenetes Makart — csokrokkal),­ orgiáit ülte a megbolondult vomalak­kal (die ver-/ rückt gewordene Linie“), amelyek közt leggyako­­­ribb volt a pókláb, az emberi borda, összegomolyo­­dott belek, polyp-szemek, amik 15 év előtt­i modern ízlés netovábbjai voltak és amilyen ékitésü kutyaházba már ma be nem menne egy önérzetes kutya se, mondom, mint a reakció a secessió bolondulásai ellen kezdtek keresni egy nyugodt, csendes stylust, amely még nincs lejárva, mint a többi történeti stylus és felfedezték „a kis-, városi idyll“ stylusát és művészetét, és ez a „bie­dermayer“. sto. : ■ A gyűjtést meg lehet­ engedni, ámbár, művészi szempontból mindenkép harmadrendű korszak. De mint új dolgoknak mintáját semmiképpen se. Ahogy a gyöngyhimzésből való erszény nem való a bankók­­­­nak és cheque-eknek eltevésére, a b­ull-föggöny nem való a mi napos, világos ablakainkra, úgy ez a polgári kisművészet ártatlan nagyzolásaival nem való a mi korunkba és felfogásunkba, amelyben mindenben az anyagszerüséget keressük és akarjuk.­ (Az anyagszerű­ségnek diadalra juttatása — szóval minden imitációnak üldözése s majd csak kivégzése a secessiós mozgalomnak legnagyobb s reméljüki maradandó érdeme). Minden kornak kialakul a maga művészete, még a mi korunknak is, csak mi nem látjuk meg. A franciák nagyon megdicsérik az al­német (Darmstadt, München) bútor- és miliparát, a gondos munkát, az ötleteket, a színességet teh­át a „Louis-Philippe“ újrakeltésétől a hideg lel­­ket. A spi műiparunkat is már jellemezik a nagy, de már nyugodt vonalak, a széles síkok, amelyek már­­ színes népművészetünk beolvasztásától és felhasz­nálásától sem idegen. Ebből lehet még elsőrendű művészi styl is. A biedermayert lehet gyűjteni, sőt a magyart, mint kezdőt polgárias-művészi múltúak­­ emlékeit — kell is, de azt újrakelteni egyáltalában nem szükséges. A -------------------------------------------------------------------- l CegeWkdibb márka ■ VILAQOSIH Jobb, «ist s francie cognac Életelixier a ki­vében lévő koffein, iz­gatja S3 hfegak*. aUard M «ml­kas&ahatságM, «U moz­dítja * skápgalás jó­kedvet. J)e a­­kávának egés­zségileg kifogás­talanul pörkölt» nek kell leoni Hely mob pOrtBtt Urst táp BlSL QjoiatstMozitlS Bl­i­L

Next