Pesti Napló, 1912. december (63. évfolyam, 284–308. szám)

1912-12-01 / 284. szám

f,gész évre 28 sor. — ÍJn, félévre _ „ — 14 „ ~ . negyedévre — — 1 » — » így hóra — — * • ~° , Budapest, 1912. 83-ik évfolyam. 284. szám. APSOHraaETOflgK A3UM Egy «a­ssú A UIlÁr, vastagabb betűvel 10 Üli ér * Erdetések milliméter szám­itás *al, díjszabás szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicki-utca 12. Visámsp, december 1. «A-5'S 155«Sl A parlamenti váltógazdaság. Irta: gróf Andrássy Gyula. Olyan pártok küzdelme, amelyeknek mindegyike többször volt kormányon s amelyeknek mindegyike tudja, hogy amint többséget szerzett, akadály nélkül kor­mányra jut, mindig az alkotmány korlátai között marad és nevelőleg hat. A közöttük fejlődő verseny az ország belső békéjét nem veszélyezteti, az a nálunk gyakran szüksé­ges vállvetett nemzeti akciót nem teszi le­hetetlenné és a nemzet élénk érdeklődését ébreszti fel. Hatása alatt legtöbbnyire a legtehetségesebb egyének jutnak vezető állásokba. Ellenben olyan pártok harca, amelyek­nek egyike a hatalomból állandóan ki van zárva, a másika pedig a kormányhatalmat állandóan bírja, káros hatással van. Míg a kisebbségnek idealista, türelmes, önzetlen vezérei vannak, a küzdelem iránt kevés a komoly érdeklődés, mert a harc eredménye előre ismeretes. Ez a helyzet nehezítette évtizedek előtt Szilágyi és Apponyi ellenzéki működését. A nemzet kö­zönynyel nézte a kiváló férfiak erőlködését, mert tudta, hogy bármit tesznek, bármit mondanak, bárkinek­ legyen igaza, Tisza Katonán kormányon fog maradni. A pártmonopólium eseteiben az ellen­zéki akció pangását azonban előbb-utóbb forradalmi hangulat, túlzott hevességű harc szokta felváltani. Az ellenzék ama vezérei, akik az alkotmányos küzdelmet nemes türe­lemmel folytatják, annak ellenére, hogy ez az út nem vezet a hatalomhoz s legfeljebb erkölcsi és szónoki sikerrel jár; akik meg vannak azzal elégedve, hogy a nemzet gon­dolatvilágát egy-egy eszmével megtermé­kenyítik s azt sem bánják, ha azt a gondo­latot, amelyet szellemi munkájuk a megélés és a megvalósulás sokáig juttatott, ellenfe­leik használják ki, előbb-utóbb háttérbe szorulnak. Helyeiket olyanok foglalják el, akik durvább eszközökkel ugyan, de köz­vetlenebb sikert ígérnek. Azt, aki a harci eszközökben válogatós, vagy menthetetlen idealistának tartják, mint hívei nem egy­szer Apponyit, vagy megbízhatatlannak. A többség részéről elkövetett egy-egy hiba, a túlságos visszaélés a kormányzati­­­­atalommal, ami pedig biztosan bekövetke­zik, mert a monopólium mindig demoralizál, sietteti ezt a természetes folyamatot és a hosszú nyomás közben összegyűlt ellen­szenvet előbb-utóbb lángra lobban­tj­a. * Nálunk a Bánffy-féle választás volt az a hiba, amely az ellenzék lassan összegyü­lemlett szenvedélyét kitörésre bírta és az obstrukció korszakát megindította. Az ilyen események hatása alatt az ellenzék elkeseredése és létfentart­ási vágya a polgár­­háboru­ steril harcot indít meg. Kormányra jutá­­­­sához nincs reménye s ezért nem fél attól, hogy­­ az obstrukciót ellene is fogják alkalmazni. Poli- t­­­iskáját nem tidja érvényesíteni s ezért legalább azt akarja megakadályozni, hogy a közviszonyo­­s kár felfogása szerint még az eddiginél is ros­­­­­szabb irányba tereljék. Ha nem tud jót alkotni, legalább azt akarja megakadályozni, amit rossz­nak tart. Mivel nincs reménye a győzelemhez, a túlságos nyomás, a semmibevétel ellen a ház­szabályok adta jogokban keres védelmet, komo­lyan csak obstrukcióral árthat azoknak, akiknek ellene annyi éles fegyverük van. Kézzelfogható eredményt, parlamenti győzelmet csak obstruk­­ció által vívhat ki s ezért mindig gyakrabban nyúl hozzá. Az obstrukció akklimatizálódik, a közönség hozzászokik. A szónokokat háttérbe szorítják az obstruktorok, a tudás fegyverénél a terroré, a talentumnál és a jellemnél az intrikus­ többet ér el. Az érvek meddőnek bizonyult har­cát az izgalmas jelenetek, a lárma, a névszerinti szavazás, a technikai akadályok eredményesebb eszközei váltják fel. A meggyőzés módjának a parlamentben magában és a választó közönség­nél egyaránt észlelt állandó és tökéletes sikerte­lensége az erőszak korát készíti elő s a nemzet látókörét fejlesztő küzdelmet a pusztító dulako­dás váltja fel. Az ellenzék a hatalmi monopólium megtörését annyira akarja, hogy miatta bármely eszközökhöz kész nyúlni. Ha vasmarka többség erélyes házszabállyal elfojtja az obstrukciót, a visszaszorított szenvedély más után fog kitörni és talán még kártékonyabb lesz. Úgy fog hatni, mint a mesterségesen visszaszorított láz. A pártmonopólium és a váltógazdaság hiá­nya, ezért csaknem elkerülhetetlenül olyan éles harchoz vezet, amelyet a parlament már el nem viselhet többé s amely ellen nincs más gyógy­szer, mint a monopólium megszüntetése. És a kormányon levő többség is romlik a hosszú uralom hatása alatt. Az ellenzék tehetet­­­­lensége következtében nincs szüksége arra, hogy a legnépszerűbb, a legtehetségesebb államférfin kezében legyen a hatalom. Az alkalmazkodó, a stréber, az önálló államférfinál sokkalta kön­­­­­nyebbben kezelhető és ezért felette előnyben ré­szesül. A közepes, a vezethető, az irányítható te­hetség hamarabb jut vezérszereph­ez, mint a mélyeszti, az úttörő, aki rendesen önállóbb és ezért kényelmetlenebb, így Tisza Kálmán kor­mányzásának első idejében nem keresett tehet­séges munkatársakat s csak állásának megren­dülése után lehetett őt arra reábirni, hogy a nagyerejű Szilágyit kormányába bevegye. A leg­kisebb becse van annak, hogy van-e az ország­ban bizalom a vezető férfiakban. S azt, aki fent jó hírben áll, az ügyek élére állítják, ámbár lent gyűlölt is, így ma görcsösen hatalmon tartják Lukács Lászlót, ámbár személye egymaga sok ellenséget és nehézséget okoz a kormányzatnak. Az alulról jövő támadástól nem féltik uralmu­kat, ezért a gyűlölt személyek mellett is kitarta­nak addig, míg felülről el nem ejtik őket. Elképzelhetetlen, hogy a többség itt-ott ne kövessen el súlyos hibákat s ilyenkor nincs mód­jában kipihenni, ellenzéki szereplésében felfris­sülni, hanem tovább kell a felelősség terhét visel­nie. Nincs olyan kormányzati rendszer, amely ne vállalna ódiumokat, amely mindazt meg bírná valósítani, amit ígért és amit tőle várnak, amely ne lenne kénytelen hatalmas érdekeket megbán­tani, amelyet, mint minden élő­lényt, az idő meg ne őrölne s amely sohasem hanyatlanék. S az országban lejárt, meggyűlölt, lekicsinyelt, a kiért párt mégis tovább kormányoz, tovább vonszolja az állam szekerét. A többségi pártban kifejlődik a cserbenha­­gyás nagy művészete. Az állandóan kormányon lévő pártnak nem lehet­ egyetlen vezére, akivel sorsa összenő. Amint a király elejti azt a vezért, akit az alulról jövő támadással szemben becsü­letbeli kötelessége­ megvédeni, azt a párt érde­kében azonnal el kell ejteni. Ilyenkor a lehe­tetlent is lehetővé kell tenni, a megbukott múl­tat igazolni kell, s a vele ellentétes jövőt elő kell készíteni. Háttérbe kell szorítani, valami sülyesztőben kell eltüntetni azt az egyéniséget, akiért a többségnek ma élnie, akiért ma rajon­­gania kell, aki iránt való bizalmatlanság ma a párthírség, a politikai becsület ellen való vétke­zés volna s az első helyre kell emelnie azt, aki eddig csak a második, vagy harmadik helyen állt, akit eddig el kellett ítélni, mert a szeretett vezér ellen intrikált, vagy mert a vezér félté­keny volt reá. Kifejlődik a felülről elejtett vezér tisztességes temetésének mestersége. Rendesen egetrázó éljenek, vagy demon­strációk s ünnepi bankett mellett kell a hűséget bizonyítani és ugyanakkor annak kötelékeit megszakítani és újakat kötni . . . Ez annyira megy, hogy a vezér mellett a szokottnál na­gyobb mértékben rendezett tüntetés gyakran bukásának az előjele. Ezzel egyidejűleg tökéle­tesedik annak a módja is, hogy miként kell a bizalom és a hűség új letéteményese, a király, által kinevezett vezér mellett tapintatos foko­zatban emelkedő lelkesedéssel egészen bukása pillanatáig kitartani. A generálisból közkatoná­nak kell válnia és az, aki még az imént min­denkinek parancsolt, a nagy­közönség ámulatára hűséget és engedelmességet kénytelen annak vallani, aki még tegnap közkatona volt, aki felé irányult a királyi kegy.­­A­ tegnapi közlegény ma mindenhatóvá válik. Volt vezérek eltérő kor­mányzati tradíciók ellenére ugyanabban a párt­ban egymás mögött ülnek. A hűség, a barátság, a bizalom fogalmai elvesztik értéküket és a politikai becsületbe helyezett hit megrendül, amikor e kötelékeket a király parancsszava annyiszor megoldja és annyiszor megköti, ami­kor ugyanannak a pártnak változó kormány­zatokat, sok tekinetben az eddigitől eltérő po­litikát és kormányzati szokást és szellemet, el­térő jellemű vezéreket, mindig egyenlő oda­adással kell támogatni. A nemzet önrendelkezési joga felismerhe­tően semmivé válik, amikor olyat, akit az ellen­zék részéről jövő támadással szemben elejthe­­tetlen, egyetlen természetes vezérnek deklarál­nak, a felülről jövő legkisebb jelre elejtenek. S ez nagyrészben alig elkerülhető követ­kezménye a mai rendszernek . . . Nemcsak egyeseknek, hanem nagyrészben magának a rendszernek is a hibája. Felülről függő, lefelé független lévén a többség, önérzetes lefelé és engedelmes felfelé. A rendszer neveli a kétlaki lelkeket, amelyek minél kevésbbé bírják felfele a többség jogait gyakorolni, annál több önér­zetet játszanak lefelé. A politikai váltógazdaság hiánya a nemzet szellemi tőkéjével folytatott rabló gazdasága is. A tehetségek egy része parlagon marad,, a másik­ kimerül és pihenés hijján lejárja magát. Aki ma­gára nézve kedvezőtlen politikai úton indult meg, aki az ellenzéken kezdte meg pályafutását, ha nem akar pártot cserélni, alig érvényesítheti tudását és szellemi erejét pozitív alkotásokban. Egy Horánszkynak, aki csak halála előestéjén jutott kormányzói álláshoz, egy Károlyi Sándor­nak, egy Grünwald Bélának, egy Hodossy Im­rének tehetségét és jellemét az állam nem tudta saját javára hasznosítani, amikor néha ugyan­azon időben a legnagyobb állásokat is igen ala­csony niveatisú emberek foglalták el. A ma élő politikusok között is sok becses erő van, amely nem érvényesülhet, amely med-i­dőségre van kárhoztatva, pedig senki sem mond-­ hatja, hogy a munkapárt vezérkara csupa első­rangú állaanférfiakból áll. Nehéz viszonyaink között, csekély számunk mellett, valóban min­den értékre reászorulunk és nálunk duplán káros az az állapot, amely a politikusok egész kategó­riáját kizárja a kormányzat viteléből. Mai számunk 64 oldal.

Next