Pesti Napló, 1913. október (64. évfolyam, 232–258. szám)
1913-10-01 / 232. szám
* ■a Budapest, szerda PESTI NAPLÓ ^ L /1913. október 17 ______1232. szám tudatalattiságnak nevez, késztette őt arra, hogy az esett emberhez húzzon. Nem vádolunk. Pozitív adataink nincsenek. Az egyetlen, amit tudunk, az, hogy Tisza mindmáig nem felelt Kristóffy József vádjaira. Ám ez a szokatlan hallgatás,, nagyobb vád, mintha pozitív számadatok lógnának a levegőben. Tisza, amikor hallgat, mindenkinél inkább vádolja önmagát. Miért teszi ezt? Ha semmi félnivalója nincs, miért nem fogja perbe Kristóffy Józsefet, miért nem talál módot és alkalmat arra, hogy ügyét ő maga vigye a törvény elé, amint ezt megkövetelik az ország alkotmánya, a miniszteri felelősségről szóló törvény és mindenekfelett az az egyéni tisztesség, amelynek Tisza mindig legelső vitéze, SzentGyörgy lovagja akart lenni. / --------"'"ti A városok, I * városok, a magyar gazdasági élet e nevezetes faktorai, a magyar kultúra igazi fáklyavivői egyszerűen jóindulatot, erkölcsi támogatást kérnek, erre csak nem kaphatnak elutasító választ? Nem. De kaphatnak választ, mely biztatóan hangzik s nincs mögötte semmi szándéka a cselekedetnek. Kaphatnak választ, mely földgáz helyett frázist ad és a városi hitelügy gyors, radikális rendezése helyett szép szónoklatot a városok hivatásának fontosságáról. A városi kongresszus legtöbb résztvevője nagyon jól tudja, hogy amint az állami gépezet mai kezelőihez fordul, üres ígéreteket kap. Szavaikból kiérezhető ez a meggyőződés, ez a félelem. Kár tehát, hogy nem vonták le tapasztalataik s meggyőződésük konzekvenciáit s nem mondották meg, hogy a mai rendszer nem nagyon titkolt antipátiával viseltetik sok egyéb fontos és fejlődésképes alakulat mellett a városokkal szemben is. Mi a városok bűne a kormány szemében? Az, hogy természetüknél fogva a demokrácia fészkei s mint ilyenek, örökös fenyegetést jelentenek a munkapárt számára. Hiába választott nagy részük olyan képviselőt, aki árkon bokron megy a kormány után. Nagyon jól számontartják fenn, mennyi terrorizmusba, mennyi pénzbe került minden ilyen mandátum! Hogyan félemlítették meg a városokat, amelyeknek az ilyen, lelkiismeretet nem ismerő rendszer, milliókra menő kárt okozhat. Milyen szemérmetlenül tették közhírré, hogy az a város kap meg mindent s egyáltalában csak az a város számíthat kórházra, iskolára, jogos kulturszükségletei kielégítésére, mely mandátumot szállít, még pedig lehetőleg miniszternek, vagy államtitkárnak. Az ilyen fenyegetés nem lehet hatástalan, de azért Tiszáék igen jól tudják, hogy a városok világosan látó polgársága fojtott keserűséggel nézi a rendszerüket s ha egyszer szabadon nyilváníthatja véleményét, meg fogja bélyegezni a romboló munkapárti uralmat. Itt van tehát a kormány városok iránt érzett antipátiájának forrása. A kormány igen jól ismeri a városi elemek meggyőződését. De a városok is ismerik a Tisza-rendszer legtitkosabb tendenciáit. Aki például Harrer Ferenc fővárosi tanácsnoknak nagyváradi előadását, a köz— Hová megy, Rózsi? — kötött bele a korsós leányba. — Nem vagyok én Rózsi, hanem Kati — felelte a leány. Kinek a leánya vagy? • — A remetői Molnáré — felelte Kati. — Van-e már szeretőd? A lány durcásan vállat vont. — Minek, kérdi? — szólt.— Rendet úgysem vállalnám. —Nem rólam van szó — incselkedett az öreg — hanem erről a fiatal barátomról. A leány lopva Romhányira pillantott. Napbarnította arcával, amely nagyperemű szalmakalapja alól még férfiasabban sötét lett elő, fényes, fekete, nagy szemével, kivételesen simára borotvált arcával, rövidre nyírt hajával, amelyben ősz szálaknak nyoma sem volt és főként karcsú, rugalmas atléta-termetével Romhányi még mindig a szép férfi példaképe lehetett volna. A leány elpirult, aztán szó nélkül elfutott. Romhányi hangosan felnevetett és tovább ment az öreg úrral. Megint csak a lélek halhatatlanságáról vitatkoztak és eközben hosszú utat tettek meg. Észre sem vették, hogy Kati folyton a nyomukban van. Egyszerre csak Kati nagy elhatározással előresietett és megfogta Romhányi karját: — Ifiur! Romhányi csak most vette észre a leányt, aki minden izében remegett. — Mit akarsz? — förmedt rá nyersen. — Ne haragudjék, ifiur — zokogott fel a leány és nem tudott többet mondani. Rápillantott Romhányira, mint a megtört szemű őz. Könyörgés, vágyakozás, hirtelen fellobbant szereigazgatási reformról elolvassa: egyszerre világosi lesz az előtt Tisza reform-igyekezetének végzertes tendenciája. Kinevezett vezetőtisztviselők és laikus elemek résztvétele az igazgatásban ez — ilyenféleképpen mondja az előadást— nagyon helytelen s a városok által hangoztatott elvekkel merőben ellenkező megoldás. Mi hozzátehetjük: egyenesen orosz megoldás ez. Kinevezni, tehát az autonóm testülettel szembeni felelőtlenné tenni a tisztviselőket, de amolyan tanácsadó szerveket rakni melléjük, minden hatáskör nélkül: ez az orosz abszolutizmus rendszere. A Tiszának valóban az a szándéka, hogy orosz mintájú centralizációval tüntesse el az autonómia minden emlékét. A városok felismerték ezt a szándékot. Ha egyéb nem, ez az egy bűnünk, az, hogy látni és tudni mertek, elegendő, arra, hogy semmi, még oly jogos kérésük se találjon izgalmat. Bizonyos melankólia vonul végig a magyar Városok kongresszusának nagyváradi tárgyalásain. Rég hangzott el országos kongresszuson annyi okos szó, annyi hozzáértő, talpraesett fejtegetés. Rég kísértünk figyelemmel ilyen magas nívójú tanácskozást. De a legbölcsebb eszmék szerzői, a legreálisabb tervek komponálói, mind, mintha a szkepszisnek ezzel a sóhajával zárták volna fejtegetéseiket, mindez azonban csak akkor valósítható meg, ha segítséget kapunk. Segítséget — természetesen az államtól, de — s ebben különböznek a városok más olyan testületektől, amelyek az állam segítségére apellálnak — legelsősorban erkölcsi segítségről van szó, vagyis olyan állami beavatkozásról, mely az állami költségvetést nem terheli meg. Földgáz és hitelügy — az eddigi tárgyalások során felmerült két legfontosabb kérdés, egyaránt megoldhatatlan állami elhatározás nélkül, de egyaránt nem kíván anyagi áldozatot. S hasonló ezekhez a városok legtöbb más kívánsága. Azt lehetne tehát gondolni, hogy a dolgok ilyen állása mellett minden reményük megvan a városoknak egy jobb kor felvirradtára. Mert hiszen pénzkérést meg lehet tagadni, hivatkozással a viszonyokra ... a növekvő szükségletre . . . az adóteherre és sok egyéb kifogásra. De ha a volt ódon könyvvel, Kant és Hegel mellett héber betűs szent könyveket melengetett kebelén. Örökké jókedvű, üde, csaknem gyermekes kedélyű emberke volt. ?*- Romhányi egy sétán ismerkedett meg vele és úgy megörült neki, mintha csak valami régi kívánsága teljesedett volna be ezzel. A nyakkendők, nők, szerelmes levelek mellett Romhányit már régóta vonzották a filozófusok írásai. Titkos szenvedélye volt a bölcselkedés, amelyhez nem nagyon értett. Nem is ért nagyon rá. Hiába hozatta meg a legdrágább német könyveket, ott sárgultak meg a könyvespolcán, mert minden idejét lefoglalták az asszonyok, óh az asszonyok!... És végre talált egy öreg embert, akinek hatalmas, domború homloka mögött — amely olyan volt mint egy óralap törpetermetű állványon — csodálnivaló és okos rendbe voltak szedve azok a homályos eszmék, amiken Romhányi álmatlan éjszakákon annyit tépelődött. Nem volt az öreg urnak egy szava, egy gondolata sem, amely ellentétben lett volna tetteivel. A sok hazug, képmutató, ferde észjárású vagy szajkószerű ember után Romhányira nézve valóságos üdülés volt a kedves, gyermekes, őszinte szivii talmudista. Egyszer, amikor a mezőn jártak és a lélek halhatatlanságáról vitatkoztak — Romhányi hevesen és szenvedélyesen, az öreg fölényesen és gúnyosan — egy parasztcseléd jött velük szemben, csecses korsóval a karján. Az öreg úr szívesen állt szóba a parasztokkal és különös öröme telt benne, ha egy leánynyal elévedhetett. Németek szövetsége Horvátországiján, Rumiból táviratoztak. Itt ma megalakult a Horvátországban élő németek szövetsége. A horvátországi lem égett búzakék szemében nedves fénynyel — Menj, menj! — mormogta türelmetlenül Romhányi és előre sietett. A leány visszamaradt, leült az út szélére és babos kendőjébe rejtette az arcát. Az öreg úr mindebből alig értett valamit. De amint már messze jártak és egyszer hátrafordult, még rövidlátó szemével is észrevette, hogy Kati hűségesen követi őket, mint a kutya. Figyelmeztette is rá Romhányit. Romhányi egy pillanatra visszanézett és látta, hogy a leány meggyorsítja a lépéseit, szinte rohan feléje. Ekkor aztán Romhányi gyorsan lehajolt és az ut porából felszedett egy követ, megfenyegette Katit, mintha meg akarná dobni. Kati ijedten megfordult és most már esze nélkül kezdett futni vissza a falu irányába. Az öreg úr kíváncsian nézett fel Romhányi arcába, amelyet egy keserű, gúnyos vonás szinte kettévágott. Ennyi undorodást, fanyar kegyetlenséget még nem látott soha emberi arcon az öreg úr. Romhányi, hogy némi magyarázatát adja különös viselkedésének, megszólalt: — Vissza kellett kergetnem ezt a bolond leányt, mert ha tűröm, nemsokára nyakamon volna a falu minden bolond asszonya és én itt elsősorban pihenni akarok. A „pihenni“ szó oly mélyen, oly fájdalmasan búgott ki Romhányi szavaiból, hogy az öreg talmudista egyszerre mindent megértett. A szép férfi keserűségét, aki megöregedett és akinek életéből azontúl hiányozni fog épp az, aminek minden dicsőségét, sikerét köszönheti. Romhányi tudni sem akart többé a nőkről, akik szétmar-,cangolták és ott hagyták a porondon csonkán, roskadtan, száz évvel megöregedett«!... Budapest, szeptember 39. Szervezkedik a függetlenségi párt. A függetlenségi párt országos szervezése egyre folyik. Október 5-én tartja nagygyűlését a nagyenyedi függetlenségi párt. Október 12-én Zala megye ellenzéke tart szervezkedő nagygyűlést, amelyen megjelenik Károlyi Mihály is. Október 19-én Förster Aurél tart beszámolót Monoron. Ekkor lesz a kolozsvári függetlenségi párt nagygyűlése is, melyre Justh Gyula is elutazik. Október 26-ikán a mohácsi és a heves megyei függetlenségi párt tart szervezkedő gyűlést. Egyesülni fognak októberben a szegedi függetlenségi pártok is. Zlinszky István országgyűlési képviselő vasárnap Albertirsán mondott beszámolót, amely, után Förster, Aurél beszélt. Andrássy üdvözlése. Gróf Andrássy Gyula balatonfüredről a következő táviratot kapta: Nagyméltóságu Andrássy Gyula urnak, Tordaszentlászló. — Darányi Ignác képviselőnk ittléte alkalmából nagyszámban egybegyült választóközönség Nagyméltóságodat azon alkalomból, hogy az alkotmánypárt megalakítására és a parlamentibéke helyreállítására az első nagy lépést megtette, osztatlan lelkesedéssel üdvözölni határozta. Bede ő Gabon