Pesti Napló, 1913. december (64. évfolyam, 285-308. szám)

1913-12-03 / 285. szám

64-ik évfolyam. 285. szám. «meMraasasis:, - ------------------------------------- ----------- ■■ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre _ _ 28 Kor. — fill. Félévre _ _ _ 14 . — , Negyedévre— 7 . — Egy bóra----8­­­40 * Egyes szám _ _ _ _ 10 fin. APROHIRDETÉSEK Ar?art Egypt UD 6 fillér, vntagebb betűvel 10 ■ Hirdetések milliméter számítás­­sal, díjszabás szerint Megjelenik hétfő kivételével naponkint, ünnep után is. Budapest, 1913. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky­ utca 12. Szerda, december 3. «I Elutazás előtt vegye meg a PESTI NAPLÓ-t a városi hirlapárusitónál, mert a kormány a pályaudvarokon nem engedi árusítani! Veszteség-számla. Kristóffy József lemondott tehát a mandátumáról, az Általános Forgalmi Rész­vénytársaság is lemondott a margitszigeti játékbank kijárása körül felmerült busás ki­adások megtérítéséről és egyezséget kötött Tisza Isvánnal, amely szerint csupán a párt­kasszába befizetett 1.400.000 koronát térítik nekik vissza. Ezt a tekintélyes összeget a miniszterelnök a saját vagyonának veszte­ség-számláján könyvelheti el. Tisza ugyanis, inkább az odiózus ügy mélyén fekvő erköl­csi okokból és nem gavallériából kénytelen volt Lukács László giróját vállalni és hosz­­szú, kínos habozás után a saját zsebé­ből rendezte a saját régiméje csúnya adósságát. A Forgalmi Részvénytársaság egy mil­lió négyszázezer koronáját a választásokon tíz-tizenkét munkapárti mandátumra vál­totta fel Jeszenszky Sándor belügyi állam­titkár. Az aradi kerület mellé tehát, amely legalább is annyiba kerülhetett, amennyit a múlt hét szombatján a játékbankosoknak a Tisza kifizetett, még tíz-tizenkét mandátu­mot vásároltak el­árós, így ha mint egyszerű munkapárti képviselő óhajt Tisza részt­­venni a Ház ülésein, a jobboldalon egy egész padsor illeti meg. Most már a tisztességes eljárás az volna, hogy az új tulajdonos ke­zébe került mandátum­bérlők Kristóffy Jó­zsef példáját kövessék. Mert a legelvakultabb illúzió mámorában sem tekinthetik magukat képviselőknek ezek az urak, akiknek vesz­tegetési költségeit egy sarokba szorított magánember váltja meg, aki történetesen Magyarország miniszterelnöke. Tíz-tizenkét munkapárti mandátum a miniszterelnök jo­gos tulajdona. Eddig a Forgalmi Bank safe depositjában őrizték e kerületek megbízó­leveleit, három nap előtt Tisza kasszájába kerültek. Az olasz condottierik és a svájci zsoldoskapitányok hasonló módon szerezték hadaikat, mint a munkapárti kormányzat. Ezeknek erkölcsi érzése mégis fejlettebb volt, mert saját hazájuk ellen ohasem ve­zették háborúba csapataikat. 1913 a vesztegetések esztendeje. Kris­tóffy József Tiszának köszönhette a karrier­jét, Tisza nevezte ki az egykori Csanádi fő­jegyzőt és nagylaki kormánypárti képvise­lőt főispánjává, politikai érdekek kötelékei fűzték őket hosszú éveken át egymáshoz. A volt darabont belügyminiszter azonban később, nem hazafiatlan múltja, de radikális jelene miatt éles ellentétbe került patrónu­­sával. Tisza szívesen megbocsátotta Kris­­tóffynak a szomorú emlékű darabont-időket, de a választójog érdekében kifejtett propa­gandáját nem tudta elfelejteni. A nyáron, még a politikai szünet idején hírlapi cikkek­ben támadta egykori „bizalmasát, aki vála­­­­szolván szelíden Megjegyezte, hogy Tiszá­nak is van némely takargatni valója, politi­kai szépséghibája és nem sokkal utóbb ki­pattant, hogy a régi szabadelvű párt ga­vallér-váltóit báró Fejérváry Géza egyenlí­tette ki. Tisza felhorkant. Le nem tagad­hatta a bizonyítható, fájdalmas vádat, de a boszuját eltette és alkalomra várt. És ami-­­­kor a kedvező alkalom pillanata elérkezett, felállóit Mándy Samu, e szerepre talán nem is a legalkalmasabb egyéniség, összeférhe­tetlenségi bejelentést téve Kristóffy ellen, akit a margitszigeti panama egyetlen l­i­­járójának jelentett ki a Ház nyílt ülésén. Értsük meg: a hangsúly nem a kijárón, ha­nem az egyetlen szón van. A munkapárt ujjongva fogadta a bejelentést, dacára an­nak, hogy a párt alapítójánál és szellemi irányítójánál jártak közbe egy immorális üz­let érdekében — sikerrel. Kijárni éppen olyan szégyenteljes, mint engedélyezni azt, amiért a kijárás történik. A kijárásért pénzt elfogadni nem kevésbbé elítélendő, mint a kijárás célját pénzért áruba bocsá­tani. A kormánypárt áradozása és felléleg­zése azzal magyarázható, hogy Mándy csak egy kijárót nevezett meg, a többiekről, akiknek nyugtáit a Forgalmi a követelése megszerzése számára tartogatta, nem esett szó, elvonult felettük a zivatar. A volt darabont belügyminiszter elvesz­tette hát a mandátumát, a Forgalmi Rész­vénytársaság elvesztette a játékbank érde­kében, a visszatérített egy millió négyszáz­­ezer koronán felül felmerült kiadásait, ame­lyekről a nyugták azonban a tár­saság birtokában maradtak, Ti­sza elvesztette a tíz-tizenkét munkapárti mandátum visszavásárlásáért kiutalt másfél millióját. Lukács László is elvesztett egyet és mást, amiket mi, szegény tévelygők többre becsülünk minden kincsnél és ha­talomnál ... Oh mennyi veszteség! Mandátum, mil­lió és százezrek, becsület: a veszteség­számla valóban felülmúlja a nyereségek ki­védekezett a kiérdemült bankfia — majd kere­sek valami okosabb foglalkozást. Még az este a Nyéki-család nagy tanács­kozást tartott Borbála néninél. Ennek eredmé­nyeképpen Borbála néni másnap magához citálta öcscsét, Nyéki Dezsőt. Borbála néni az ő kategorikus modorában kezdte: ■— Hát Dezső öcsém, ahoz nem fér kétség, hogy te vagy a famíliában a legléhább fiú. Gondolja, Borbála néni? — Bizonyos. Jusson csak eszedbe, mikor most öt éve elcsábítottad a sánta szabó leányát s ez le akart vitriolozni. — Azóta már férjhez ment, néni. Ezzel az irgy elévült. — Jó, jó, de mi történt a Rozsnyaiék német kisasszonyával? Te szöktetted meg. — Azt nem tagadom, de aztán ő szökött meg tőlem. — Helyes, — bólintott Borbála néni — csak azért említem léhaságodat, mert tudom, hogy a fiatal lányok szeretik a léha fiukat. Most aztán megmutathatod, hogy mit tudsz ezen a téren. — Hogy mit tudok? — Igen. Arról volna szó, hogy a család jól felfogott érdekében hajlandó volnál-e egy arány­lag fiatal, aránylag elég csinos és aránylag elég művelt leányt elcsábítani, főleg pedig meg­szöktetni ? Dezső felugrott és lelkesen kiáltotta: — Hol van az a leány? — Nem messze innen, a Hórik szitakötőnél lakik. Kitka Juditnak hivják. Pálfordulás. Irta: Zöldi Márton. A Nyéki-családot fenyegető reszély onnan kerekedett, hogy a család szeniorja, a hetvenegy éves, nábob vagyonnal bíró agglegény, Nyéki Bálint, nősülni készült. Egy teljesen jelentéktelen, kenderhajú, kissé szeplős, tótosan beszélő óvónő hódította meg a nehézkezű­ öreg urat, ki jó har­minc év óta azzal hárított el magától minden pum­­polást a család részéről, hogy úgyis nekik hagy mindent, csak engedjék meg neki azt a gyerekes örömet, hogy addig együtt tarthassa a vagyont. Az örökséget váró Nyéki-család nem volt szegény, de lehet-e valaki földi javakban olyan gazdag, hogy néhány százezer korona elveszté­sét szó nélkül tűrje, hogy éles sajgását ne érezze? Igaz, hogy a pénz magában nem boldogít, de mondja a bölcs arab példaszó — főképp ak­kor, nem boldogít, ha nincs. Akit ez a házassági hír legjobban lesújtott, az a nábob testvérhuga, özvegy Susánszky .Jó­­zsefné, született Nyéki Borbála volt. Ennek a de­rék, termetes, energikus úrasszonynak négy el­adó lánya ült otthon. Mind a négy­ azért ült és nem járt ki a konyhába és kamrába, mert a Bá­lint bácsitól rájuk váró örökség azt a tudatot tartotta fenn bennük, hogy nekik ebben az élet­ben, akármilyen hosszúra nyúlik is, soha dolgozni nem kell, ha csak dolognak nem tekintjük a ma­­nikű­rözést, pedikürözést, hajfestést, a­­ szemöl­dökök célszerű igazítását, a regény­olvasást, a tenniszezést, a cigarettázást és mindazt az egye­bet, amivel rangos és módos­ultkisasszonyok az időt úgy, ahogy agyonütik. És most a jogosan remélt gazdagság, az életnek ez a szép bázisa, kicsúszni készül talpuk alól. Mint mikor a haragos istenek földindulással sújtják a békésen munkálkodó és bízó lelkű em­bereket. Borbála mama már hetek óta dult-fult, kétszer fent volt bátyjánál a kastélyban, hogy­­ megmossa a fejét és lebeszélje arról a képtelen dologról, hogy egy húszéves leányt elvegyen. De fellépése eredménytelen volt. A makacs öreg kijelentette, hogy ő azt teszi, ami neki tetszik. Neki pedig semmi és senki más nem tetszik, csak a szőke óvónő. Kereken kijelentette, hogy el fogja venni feleségül s ha a család az ellen csak mukkanni is merészel, kizárja egészen az örök­ségből és mindenki Kitka Juditnak (így hittük az óvónőt) testül. Mert a szív utolsó gerjedelmei olyanok, mint az idilll hurutok: nehezen gyógyulnak. A nagy örökségnek ebben a súlyos, válsá­gos állapotában került haza Budapestről Nyéki Dezső, ki egy ideig bankfia volt. Addig az ideig, míg a bankja meg nem bukott. Most hazajött azokat a sebeket gyógyítani, amelyeket a bank­­asztalnál szenvedett. Édesapja, Nyéki János, a jómódú vaskereskedő, nem igen tombolt a fölött való örömében, hogy fia hazaérkezett. Már első nap kijelentette neki: — Nem fogod a napot lopni, bejösz a boltba és átveszed a könyvelést. — Ez nekem egyáltalában nem sürgős — Mai számunk 32 oldal.

Next