Pesti Napló, 1913. december (64. évfolyam, 285-308. szám)

1913-12-06 / 288. szám

Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1913. december 6. 288. szám. A statálja, hogy a magyar elnyomásnak eredménye az, hogy rohamosan szaporodtak, öntudatosan fejlődtek­­­gazdasági, ipari, földmivelési téren a románok. A­z erdők és legelők ügyét nem lehet vonatkozásba hozni a nemzetiségi ügyekkel. Ne­ tessék ebbe a különben is nehéz és kényes agrárkérdésbe a nemzetiségi vo­­­natkozások mérgét becsöppenteni. Ezt a kérdést nem­­­­­zetis­égi vonatkozásokkal összekapcsolni nem lehet. . A­ kormány tiszteli a hazaszerető nemzetiségek ér­dekeit, de ügyel arra, hogy a magyar nemzeti ál­lam szupremáciája mindenkivel szemben biztosíttas­­­sék és megóvassék. Czerny Károly munkapárti beszélt ezután arról, hogy­­ a javaslatot elfogadja. ... . . ! (A holnapi ülés.) : , Az elnök javasolja, hogy a holnapi ülés­­ n­a­p­i­r­e­n­d­j­é­re­­ az­ indemnitási törvényjavaslat harmadszori olvasását tűzzék ki, ami után az intcr­■­pellációkra törne át a Ház, srőt Tisza István miniszterelnök. Az a­ körül-­­ mény, hogy a holnapi ülés­ napirendjére nem tűzik ki a sajtójavaslat tárgyalását, egyáltalában ’nem je- , • le 11­ti­ a javaslat­­visszavonását. A kor­■ Hiány, csak azért nem kivárna most a javaslat napi­rendre tűzését, mert ..nem akarja ez egy napon­­izo­lált? vitával a kapacitáció lehetőségeit gyöngíteni.­­ (Helyeslés.) . A Ház hozzájárult az elnök napirendi indítványá­hoz, mire az ülés hat órakor véget ért. A francia kormányválság. — Dupuy az előtérben. — A válság, ami a Barthou-korm­ány váratlan leszavazásával támadt, még nem nyert megol­dást. A köztársaság elnöke tegnap Ribot sze­nátort bízta meg a kabinetalakítással. Ribotnak sok híve van a kamarában, a személye a radiká­lisok közt is, a szocialisták közt is szimpatikus és­­érthető az a sok várakozás, amit ehez a kombi­nációhoz fűztek. Annál nagyobb meglepetést kel­tett — a különben hajlott korú — Ribot vissza­lépése. Ribot ne­m vállalkozott a kabinetalakí­­tásra s ebben döntő része van annak, a tárgya­lásnak, amelyet Clémenceauva­l, Cail-­­­au­x val és B­r­­­a­n­da­l folytatott. Ribot a három vezérlő politikus támogatását kérte s­ ezt —­ úgy látszik — nem tudta a maga részére biz­tosítani. A Ribot-kombináció meghiúsultával Dupuy személye lépett előtérbe. Dupuy attól teszi füg­gővé vállalkozását, hogy lehet-e a baloldali re­publikánus unióval kabinetet alakítani. Ma kü­lönben szárnyrakapott D­e­­­c­a­s­s­é miniszter­­elnökségének híre is — az egyetlen pozitívum itt az, hogy Delcassé elutazott Szentpétervárról, és holnap Párisba érkezik. Kormányalakítás — a republikánus unióval. .. Páris, december 5. A’ Havas-ügynökség jelenti: Jean Dupuy párt­­híveivel­ vizsgálat tárgyává fogja tenni, hogy lehet­séges-e a baloldali republikánus unióval kabinetet alakítania. Dupuy este fogja tudatni tár­gyalásainak eredményét Poincaré el­nökkel. Dupuy megbízatása. Páris, december 5. Poincaré délután D­u­p­u­y­t bízta meg a kabinet megalakításával. Dupuy délután fog választ adni. Ribot nem vállalkozik. Páris, december 5. Ribot ma kijelentette Poincaré elnök előtt, hogy kormányalakításra nem vállal­koz­i­k. Caillaux Dupuy ellen. Páris, december 5. Az egyesült radikális párt végrehajtó­ bizottsága Caillaux elnöklésével kimondta, hogy a párt tagjai nem vehetnek részt másban, mint tisztán radi­kális minisztériumban. Ez az állásfoglalás könnyen meghiúsít­hatja Dupuy misz­­szióját. Delcassé nagykövet elutazott Péter­várról és holnap megérkezik Párisba. A pesti múzeumok"bajai.­­ " 'S *- Egy kis séta. . !. (S­a­j­á t t­u d­ó s i­t­ó n k­t­ó­l.) Örökösen tele va­gyunk panaszszal,­ hogy Budapestnek nincsen ide­genforgalma. Bátran állíthatjuk, hogy ennek oka egy­részt muezumaink csekély vonzóerejében rejlik. Amíg a budapesti múzeumoknak égető kérdését rendbe nem hozzuk, addig igazi idegenforgalomra ne­ is szá­mítsunk. Ne szégyenük meg­vallani,­­ hogy egy, ,vi­­­­láglátott embernek Budapest valami sok látnivalót nem tud nyújtani. " ,­g­v külföldi vendégü­nk — mondjuk — eleinte,gy .P­ö­l­­­ták Ágoston remeke, a Magyar Nemzeti­ Múzeum­­ klasszikus épülete elé. A parkban mindenütt, csinos­ság,­ rend és ízlés fogadja, ami a múzeum igazgatójá­nak komoly érdeme. ,Ő valóban, olyan keretbe fog­lalta a Nemzeti Múzeum palotáját, amilyen külföldön­­is páratlan. Külföldi vendégünk a parkban végzett kellemes­ séta után be akar menni­ a múzeumnak öt érdeklő egyik tárába, de a szép díszruhába öltözött­ portás azzal fogadja: nem oda Buda, egy óra elmúlt, a nyitási soron nem lévő osztályt éppen most zárták be. Erre a külföldi néz egy nagyot, mert még­ azt sem hallotta, hogy éppen a múzeum-látogatásra, leg­­­alkalmasabb délutáni időben tartsák zárva a köz­gyűjteményeket, még­hozzá milliós lakosságú világ­városban. Nem tudja megmagyarázni, hogy a buda­pesti, tisztviselők nagy tábora, amely csak délután ér rá, a hivatásuknál fogva későn kelők nagy száma,­­ a csupán délután ráérő házias nők, az iskolák tanulói, mikor gyönyörködhetnek és tanulhatnak nemzeti közgyűjteményünkben? A múzeum elöl boszankodva távozik s azon gondolkodik: ilyen körülmények kö­zött megérdemli-e a múzeum, hogy a kedvéért itt maradjon? A vendég angol vagy francia ember. A portástól tehát ilyen nyelvű kalauzt kér. Ez azon­­­ban ismeretlen fogalom. A német ember szerencsé­sebb, mert az ő részére újabban nyomattak kalauzt Az igaz, hogy ennek ám két­­korona, míg a ma, ,gyár kiadásé" csak hatvan fillér. Ez is csak a vendég iránt­ való figyelem tanúsága. Mikor a külföldi a múzeum előcsarnokában meg­áll, a minden emberi képzeletet meghaladó khaosz gúnyos nevetésre, vagy szánalomra készteti. Ott ugyanis lát római síremlékeket, középkori záróköve­ket, újabbkori templomok maradványait, ólomszobro­­kat költői rendetlenségben. A kalauz legelső sora Miksa császárnak , egy kútról való szobrára, azután Johann Rueber von P­ixend­or­ff gróf sír­emlék-szobrára hívj­a fel a figyelmet. Hogy miért éppen legelsősorban ezekre, azon törheti a fejét a "jámbor idegen. Bárhogy, is gondolkodik szegély, nem tud rá visszaemlékezni, hogy akár az emberiségnek, akár a magyar nemzetnek története P­ixend­or­ff nevezetű - úr-szereplésével " kezdődnék. Amint a kül­földi tovább szemlélődik, meglepetve látja, hogy Ve­nus oltára fölött, a másik sarokban pedig Szent Lucia domborműves táblájának szomszédságában egy-egy irdatlan fatörzs áll, rajta sasfészakkel. Az egyik sas szájában véres húscafat éktelenkedik. Az ember azt hinné, hogy szemléltetni akarják azokat a dögkese­lyűket, amelyek a relief-térképen bemutatott csata­téren l­zkmároztak. Megtudjuk azonban, hogy­­ ezt a két biológiai csoportot azért lepi itt a por és azért tették ide közveszélyes bacillustelepnek, szabadon álló tűzfészeknek, mert a természetiek osztályából kiszorult, holott sem nem oly magas, sem nem oly széles, hogy ott parányi jóakarattal el ne férne. A Medusát lefejező Perseus társaságában ütött-kopott fa­padokat pillantunk meg. A kalauz ugyan azt mondja, hogy ezek értékes bútordarabok. A szakértői szem azonban nem tud rajtuk olyan értéket, felfe­dezni, hogy azzal kellene legeslegelőször a magyar nemzet múzeumába belépő magyar ember, különöse­n pedig világjáró vendégünk előtt imponálni. Az a borzasztó rendszertelenség, ami itt van, a teljesen laikus emberre is rémítően hat. Elképzelhetjük tehát, hogy mit szólhat hozzá az esztétikailag képzett szak­ember és az az idegen, akinek ízlése a British­­múzeumban, a Louvreb­an, Róma múzeumában fino­modott ki. 1 f ' • W '" • • *A­,'T Menjünk most már be a múzeum belsejébe. Eppv .a régiségtár van nyitva. A kalauz-könyv igy igaz­, bennünket útba. ......visszafelé megyünk s a­­sötét csőhöz jutunk,­­elmegyünk rajta­ a lépcső feléig, alii' a hátsó lépcsőt találjuk. Ezen lemegyünk s az első emeletre érünk, ahol jobbra a régiségtár bejárata van.“ Hát ez bizony elég körülményes hozzáférő, egy nemzet múzeumának legfontosabb osztályához. Az építészek pedig úgy tudják, hogy némi kis át­alakítással a szép és impozáns előcsarnokból közvet­­len bejárókat létesíthetnének.­­ A régiségtár szűk, sötét, piszkos folyosóján való­ban minden olyan antik, minden olyan régi. Szegény falakat éppen látván­­esztendeje nem festették meg. A piszok,­minden nagyítás nélkül, ujjnyi vastag raj­tuk. A villamos­ vezeték mellett széles sávban rako­dott le rajtuk a mocsok. A­ folyosón­ még most is olyan patriarkálisak,­ atyán fából készültek, O­lyan kőporral teltek a köpőládák, mint ahogyan, a műveit nemzeteknél, csak az őskorban voltak. . Apróságnak látszik, de' jellemző, hogy ezen­ a folyosón még nem jutottak el­ a haladásnak arra a fokára, amely a tüdő­­vész ellen való védekezésnek egyik leghathatósabb eszközének a­­vízz­el telt köpőedény­eket ismeri. A­ fa­lon komor,, gyászos keretben foglalt felirás lenne, de ezt olyan­­magasra akasztották, hogy­­még a gigá­szok sem tudnák el olvasni­­.­­ A lépcsők mellett k­ét-két rosszul festett, primitív léc a korlát, éppen Budapes­ten, ahol a­­ világhírre érdemes vasművességtől gyö­nyörű műveket használhatnának fel e célra." De menjünk be a Magyar Nemzeti Múzeum ré­gészeti osztályába s nézzünk körül megfelel-e ren­deltetésének s alkalmasan arra, hogy hozzánk idege­neket vonzzon és az ittlevőket tovább marasz­talja? . Először is egy folyosóra érünk, amelyben balról régi vasfegyverek sorozatát látjuk. Az első szekrény fölírása ez: „Ókori fegyverek“. A kalauz-könyv azonban azt mondja a 26. oldalon, hogy „Az 1-ső szekrényben levő fegyverek a Krisztus születése előtti utolsó félezredből valók.“ Az előző, lapon azon­ban azt olvassuk, hogy „Az 1-ső és 2-ik­ szekrény­ben néhány­ fegyver­típus van a Szent Istvánt meg­előző mintegy másfél évezredre terjedő időkből.“ A 30. lapon, miért­ miért nem, újra az 1. szekrény kerül sorra. Itt azután már azt olvassuk, hogy ebben „a népvándorlás­­kora előtti fegyverek“ vannak. A sze­gény külföldi, de a hazai ember is, már az első lépés­nél beleszédül ebbe­ a kor­meghatározásba.­­Sejtelme sincs arról, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum­ régé­szeti osztálya az, ezt a földet ,lakott­­ e­m­b­e­r­ek történetét akarja-e korok szerint bemutatni, vagy pedig ezt a földet most lakó­ magyar nemzet történetét­­ akarja-e föltárni? A 2. szekrény, a­ kalauz szerint, fegyvereket tartalmaz „a népvándorlás és honfoglalás korából.“ A szekrény fölirata azonban azt mondja, hogy benne fegyvereket látunk „a kö­zépkor kezdetéről.“ A kalauz és a szekrényeknek egymást nem fedő kor­ meghatározása a legnagyobb felületességre vall s nem alkalmas arra, hogy a láto­gatót tanítsa és neki biztos útmutatóul szolgáljon. A múzeum tanító hivatásához tartoznék az­­is, hogy az egyes tárgyak jelentőségét, rendeltetését népszerű, jó­l látható feliratokon el­mondja. A legtöbb ember nem adhat a kalauzért pénzt. Ha adhat is, a könyv cipelése és forgatása terhes, kénylem­etlen. Az egész múzeum úgy van berendezve, hogy kényszerítse a látogatót a könyv megverésére. Már­pedig a múzeumot nem ve­zethetik könyvkiadói üzleti szem­pontok. A folyosó jobboldalán levő szekrényeken — bi­zonyára a változatosság érdekében — már sem­miféle fölírás nincs. A Branyiszkó szót viselő szalagból a műveltebb ember csak sejt­heti, hogy 48-as ereklyéket lát. Balról az Anjou-kor fegyverei, jobbról pedig­ a szabadságharc emlékei vannak a szűk folyosón. Hát ez bizony fura múzeum­­rend és komikus korbeosztás. Ha odébb megyünk, a török fegyverekkel szemben, fényes tárajú drago­­­nyos sisakokat látunk ragyogni. Ha hosszabb, lennne a folyosó, bizonyára valami jótét léleknek, tűzoltói csákója kerülne sorra, ■ .■« -t

Next