Pesti Napló, 1914. március (65. évfolyam, 52-77. szám)

1914-03-08 / 58. szám

r 10 Budapest, vasárnap: PESTI NAPLÓ 1914. március 8. (58. szám.) Az ügyvédek problémái Tisztújítás a kamarában (Saját tudósítónktól.) Ma hirdették ki a kamara közgyűlésén a választás eredményét.­­ Tudósítónknak alkalma volt a tisztikar tagjai­val beszélgetést folytatni, megkérdezte őket a kamara vezetőségének tervei felől. A nyilatko­­­zatok annál fontosabbak és nagy érdeklődésre­­tarthatnak számot, mert élénken bevilágítanak ja már súlyos szociális problémává lett ü­gyvéd-­­ kérdésbe.* Dr. Brüll Ignác, a kamara elnöke: Megnyugvással látja, hogy a választmány­­olyan tagokból alakult, kiknek közreműködésével bátran néz a kamarára háramló nagy feladatok elé.­­Ezek között első és főfontosságú az ügyvédi rend­tartás reformja. A bizottságokban már kialakultak a főbb nézőpontok: az ügyvédi rendtartást az ügy­védségbe helyezendő fokozatosabb bizalomra kell helyeznünk és az ügyvédi autonómiát a mai társa­dalmi és gazdasági követelményeknek megfelelően kiterjeszteni. Igen természetes, hogy az ügyvédi rendtartásnak viszont az ügyvédi kötelességeknek szorosabb körülírását és garanciáit is kell tartal­maznia. A kar anyagi megerősítése természetesen egyik legfontosabb feladat. Meg kell hódítanunk azokat a területeket, ame­lyek a kart legitime megilletik. Ezek közt elsősor­ban azt a terrénumot említem, melyet az ügyvédség számára a küszöbön álló közigazgatási reform fog megnyitni. A mi közigazgatásunk tudvalevőleg nemcsak a szorosan vett közigazgatással, hanem bi­zonyos tekintetben jogszolgáltatással is foglalkozik. Tág tér lesz ezért nyitandó a közigazgatásban az ügyvédi képviseletnek. A közigazgatás tisztviselői­től a legmagasabb jogászi minősítés lesz követe­lendő. A most életbe léptetett egységes bírói és ügy­védi vizsga rendes mederbe fogja terelni az ügy­védség szaporulatát. A kar és a gazdasági élet kö­zött az érintkezés fokozatosan fog kifejlődni.­Előre jelzi ezt már az egységes bírói és ügyvédi vizsga ama rendelkezése, mely megengedi a joggyakorla­ton levő jelöltnek, hogy gyakorlati idejének egy részét bizonyos gazdasági vállalatoknál tölthesse el. « Dr. Pap József helyettes-elnök: Az ügyvédség helyzete akkor fog javulni, ha k­inél szélesebb rétegekben fog a jog uralma érvé­nyesülni. A kamara feladata, hogy minél intenzí­vebben történjék a jognak bevitele közjogi és köz­igazgatási kérdésekbe. Igaz, hogy a joguralom meg­alapozása elsősorban a törvényhozás és az igazság­szolgáltatás feladata, de befolyást kelt erre az ügy­védségnek is gyakorolni. Az ügyvéd úgy fogja föl hivatását, hogy ha­ azt látja, hogy felének igénye igazságos, akkor síkra kell azért szállnia, még a tételes jog ellenére is. Mert a tételes jog relatív, csak az igazság abszolút. Az ügyvédségnek köteles­sége a törvényhozás lelkiismeretét fölrázni, ha azt tapasztalja, hogy bizonyos­ törvények vagy jogsza­bályok ellentétben vannak az élet követelményei­vel. • A kamara a legközelebbi időben nemcsak a magánjog kérdéseivel foglalkozik, hanem a köz­­igazgatási jogvédelemmel és közigazgatási bírósá­gok fölállítását is fogja szorgalmazni. Bármennyire demokratikus foglalkozás is az ügyvédség, ezt nem értelmezhetjük úgy, hogy az ügyvéd a piacra lépjen ki képességeivel. A fiatal ügyvéd, míg munkaerejét és idejét nem foglalja, le teljesen az irodája, ké­pezze magát tovább s igy jobban megállhatja a sa­rat. Elég alkalma van tudását megmutatni írásai­val, vagy közéleti tevékenységével. A kamara kí­vánni fogja a polgári törvénykönyv megalkotásá­nál, hogy a törvény ott, hol okiratnál érvényességi kellékül a közokirat formáját kívánja, elégedjék meg azzal, ha az okirat ügyvédnél jött létre. Az új rendtartás keretében még megoldandó kérdések lesznek: az inkompatibilitás, a fegyelmi jog szabá­lyozása, a tisztességtelen verseny s a kamarai bí­ráskodás.* Dr. Baracs Marcell, a kamara ügyésze: Kijelenti, hogy a kamara haladni fog a meg­kezdett után és mindig résen lesz, valahányszor a megsértett jogrend és a közszabadságok megcson­kítása talpra állítja. Mi nem politizálunk­­— úgy­mond — de fölemeljük tiltó szavunkat akkor, ha jog helyett az erőszak üti föl fejét. Dr. Popper Tódor pénztáros: — A kamara évi szükséglete ma mintegy 350.000 koronát tesz ki, aminek­ legnagyobb részét a nyugdíjjárulék emészti föl. A nyugdíj­járulékot' a kamara köteles minden" év­ utolsó napján Befizetni" az országos­ nyugdíjintézetbe,"­ feküntet nélkül arra, hogy a tagoktól behajtotta-e vagy sem. Ez a teher persze nagyon súlyosan nehezedik a kamara pénz­tárára. Részint ez, részint pedig méltányossági indokok vezettek akkor, midőn néhány év előtt indítványoztam, hogy a díjakat ne egyenlő összeg­ben, hanem progresszív alapon, kinek-kinek a ke­resete arányában vessék ki. Nincs abban semmi igazság, hogy a nagykeresetű ügyvédek ugyan­annyit fizessenek az adminisztrációra és egyéb köz­­szükségletre, mint azok, akik az ügyvédi gyakor­latból alig tudnak megélni. A választmánynak ezen kérdés­ megoldására kiküldött albizottsága elvben el is fogadta a progresszivitást, de a nyugdíjjáru­­lékra nem akarta alkalmazni. Már­pedig ez is mél­tányos, mert az ügyvédi nyugdíjintézeti tagság minden ügyvédre nézve kötelező; vannak olyanok, akik például előre tudják, hogy a nyugdíj előnyeit nem élvezhetik,­­— például agglegények, gyermek­telen özvegy emberek — s mégis kötelesek ben­­maradni az intézetben, sőt ha esetleg két éven át nem tudják megfizetni a járulékot, ki is törlik nem­csak a nyugdíjintézetből, hanem a kamarából is, tehát megfosztják az ügyvédi gyakorlattól. Ily kö­rülmények közt nem lehet mondani, hogy tiszta magánjogi szerződés áll fenn az ügyvéd és a nyug­díjintézet közt; közszempont, kari közszükséglet az, amelyet így akarnak kielégíteni; — ennélfogva szinte természetes, hogy a közszükségletek módjára kell a fedezetről is gondoskodni. Nézetem szerint legalkalmasabbnak kínálkozik az a módszer, hogy az egyes ügyvédek kereseti viszonyait a keresetadó szerint állapítsuk meg, s így vessük ki a kamarai adót. Igaz, hogy ez nem abszolút jó mérték, de ta­pasztalati tény, hogy egy foglalkozási ágon belül nem nagy az igazságtól való eltérés. A kisebb keresetű ügyvédek ily módon szaba­dulnának a nagy tagdíj fizetése alól, de ezt később — mikor több keresethez jutnak — a nagyobb tag­díjjal pótolnák. A progresszív adóztatás behozata­lával a kamarai háztartás modern, igazságos és biztos alapra helyeztetnék. • Dr. Brauner Mór, az új kamarai titkár: fejlődhetik, de az írók nem ismerték a szín-­­­padot és nem értették meg, hogy mi a különb­ség a könyv-dráma, meg a színpadi mű­ kö-­ö­zött. Szigligeti Ede, amikor mint színész már jól megismerkedett a színpaddal, a színészek­kel és a közönséggel, egyszerre megtalálta a helyes utat. Első darabjában, „A megjátszott cselek“-ben már megtalálhatjuk a nyomait annak a törekvésnek, hogy nem az irodalom, hanem a színpad számára akart dolgozni. „Rózsa“ című­ ma is érdekes darabjával már majdnem odajutott, ahova később a „Csikós“­­sal, a „Szökött katonáival, a „Cigány“-nyal. Hamarosan rájött, hogy első­sorban jó szere­peket kell írnia a színészek számára, mert még mindig nem tűnt el teljesen az a felfo­gás, hogy a színpadon fontosabb szerepe van a színésznek, mint a színműkrónak. A múlt század második felében is megmaradt még a régi színész-kultusz s minthogy addig nálunk több gondot fordítottak a színészekre, mint a színműirodalomra, a természetes fejlődés folyamán a színészetnek jutott a nagyobb len­dület. Annyi jó színész, mint amennyi nálunk a múlt század derekán volt, elég lenne ne­künk a jövendő ötszáz esztendőre is. Szigligeti valóban szerencsés időben ju­tott munkásságának abba a szakaszába, ami­kor már a színpad teljes ismeretével írhatta meg színműveit. A kiváló színészek egész se­rege mehetett segítségére abban, hogy végre kiszorulhasson a magyar színpadról a rengő­nek sok idegen darab és lendületet kapjon a magyar szinműirodalom is. Hiszen még a Nemzeti Színházat is németből fordított tra­gédiával, Schenk „Belizár“-jával kellett meg­nyitni s csak előjátékul szerepelt a nagy nem­zeti ünnepségén Vörösmarthy alkalmi műve, az „Árpád ébredése“. A sok kiváló színész és színésznő mind ott őrizte lelkében azokat a tipikus magyar sajátságokat, amelyeknek csak előtérbe kellett jutniok és azonnal meg­változott a magyar színművészet képe. Szigligeti Ede is tipikusan magyar író volt és megtalálta az összeköttetést a színé­szek és a magyar színdarabok között: való­sággal a színészekre szabta a szerepeket és kedvezve a magyar romantikus hajlandóság­nak, a mesemondó természetes naivságát vitte bele történeteibe, amelyek azután színda­rabbá formálódtak bámulatos munkás agyá­ban. Magyar alakokat vitt a színpadra és magyar levegőt varázsolt színművészetünkbe, mely most már megszabadult az idegen at­moszféra nyomásától és új életre támadt. A­­ népszínmű megteremtésével olyan munkát végzett Szigligeti, hogy maga ez is maradan­dóvá tette volna az emlékezetét irodalmunk­ban és színpadunk történetében. A magyar levegő átformálta a közönséget is, mely most már még jobban lelkesedett a nemzeti szín­padért. Mindenki hasonlatos volt akkor lel­kesedésében ahhoz a Lukácsy György nevű regény napszámoshoz, aki a Nemzeti Szín­­­­ház építésekor többheti ingyen munkát áldo­zott a hazafias célra. Ez a napszámos jelkó- A kamara megválasztott vezetőségére igen érte tevékenység Vár. Az országos díjszabás rendezése, az ügyvédrendtartás reformja, a közigazgatási re­form az ügyvédség legéletbevágóbb érdekeit érin­tik. E törvényalkotásokban a jogkereső közönség érdekeibe nem ütköző kari érdekek megvédése az ügyvédi közélet legközelebbi feladatai. A fiatal ügyvédnem­zedék megélhetési viszo­nyainak javulására nagy befolyással lesz a per­­rendtartás életbelépése. A szóbeliség nem fogja az ügyek ellátásának oly nagymérvű koncentrációját lehetővé tenni, mint a megszűnő írásbeliség és így a­­kellő kon­junktúrával nem rendelkező fiatalabb ügyvédnemzedék is új és gyakori kereseti lehetősé­gekhez fog jutni. Az ügyvédkérdés megoldása jórészben attól is függ, mennyiben sikerül a közel­jövőben a na­gyobb városok ügyvédfölöslegét a vidéken decen­tralizálni. Ez a törekvés szorosan össze van forrva a jegy­zői magánmunkálatok versenyének megszünteté­sével. Az ügyvédeknek a vidék kisebb helyein való le­telepedése nemcsak az illető vidék fontos igazság­szolgáltatási érdekeit szolgálja, hanem jelentős esz­közh­eti legjobban azt a lelkesedést, amely­­lyel a nemzet a magyar színművészet ügyét támogatta. Szigligeti Ede volt az első magyar színműíró, akinek munkássága új irányokba terelhette nemcsak a színészeket, hanem ma­gát a közönség ízlését is. Mint minden úttörő, hatalmas munkaképességgel volt megáldva ő is; csak a folytonos kutatás, próbálkozás, előbbre törekvés képes arra, hogy megadja a léleknek azt a kitartó erőt, amelylyel ő dolgo­zott. Száznál több színdarabot irt: tragédiá­kat, vígjátékokat, népszínműveket, drámákat. Népszínművei voltak a legkedveltebbek, de színműirodalmunkban a magyar társadalmi életből merített vígjátékai és színművei hagy­tak maradandóbb nyomokat, előkészítve az utat Csiky Gergelynek. Színdarabjait, habár egyik-másik tragé­diájában, a többi közt „A trónkereső“-ben az irodalmi érték sem hiányzik, nem volna helyes a mai irodalmi mérték szerint meg­ítélni ; ő a színpad számára dolgozott és a szín­padon kívül elvesztik a levegőt a munkái. Jobban ügyelt ezekben a színpadi hatásra, mint az irodalmi szabályoknak megfelelő jel­lemzésre és a költőiességre. A színpadi mű a maga különleges szabályait követi — ez tel­jesen kitűnik Szigligeti Ede színdarabjaiból is, amelyek közül éppen a színpadra való rá­termettség fog megőrizni néhányat, — nem az irodalomnak, hanem a színpadnak. Londesz Elek.

Next