Pesti Napló, 1914. május (65. évfolyam, 103-127. szám)
1914-05-01 / 103. szám
2 Budapest, péntek *T r- ; - M . , ■ • A - H- p; ■• . - PESTI NAPLÓ 1914. május 1 dOS. szám.) Imár az öngyilkosságig beteltünk azzal, ■hogy lelket, testet egyformán leal a cső-, nyitó, teljességgel meddő és kilátástalan anyagi küzdelem terhei alatt görnyedjünk. Levegőt akarunk, napfényt és életet, mert már magunk is betegek ▼agyunk a sirámoktól, amelyekre helyezetünk kényszerít. Valamit akarunk,ami szép, jó és nemes, valamit, ami nem a régi. Mert a régi utat nem birjuk már. Nem, nem, akárhogyan is akarnak, nem birjuk. Nem lehet! Nincs tovább! Akik jönnek A trónörökös emberei Bécsből jövet, a vonaton volt alkalmunk beszélgetni egy férfiúval, aki hivatásánál és állásánál fogva illetékes arra, hogy nyilatkozzék azokról, akik Ferenc Ferdinánd trónörököshöz közel állanak. Az illető személyiség kitűnő ismerője a monarkia ügyeinek, az udvarnak és a trónörökös környezetének —. e beszélgetés során érdekesen csoportosította azokat a férfiakat, akiknek a trónörökössel való összeköttetésük a nyilvánosság előtt ismeretes. Amiket elmondott, fölötte érdekesek; megismerkedünk azokkal, akik egyszer szereplő tényezői lesznek a monarkia életének, akik most talán pihennek, csendben vannak, de egyszer még jönni fognak. — A trónörökös környezetében — mondották nekünk — három csoportot kell megkülönböztetnünk: a katonákét, a politikusokét s a barátokét. A régi osztrák politikusok és katonák közül nincs közöttük egy sem. Tehetség, jelentős emberügy sincs azok között, akiknek ma Bécsben, az udvari életben, vezetőszerep jutott., A nagy zsenik rég hiányoznak az udvarból, amely inkább a középszerű- ségek találkozóhelye. Kedves, szeretetreméltó emberek ezek mind, akik a dinasztia politikáját szolgálták, vagy akik ma is vezetőhelyeken vannak, de tehetség, kiváló szellem nincs közöttük. Csak ismerni kellett volna a tábornokokat, akik még tíz évvel ezelőtt a vezérkarban, a hadtestek élén és a legtöbb katonai felügyelőségekben szerepeltek. Milyen megvénhedt és elmaradott emberek voltak. Róluk mondotta Fejérvéry, amikor egy alkalommal szóba hozták a magyar képviselőházban egyikük nyugdíjazását: „Lehet, hogy kitűnően festenek ezek az urak a tábornoki egyenruhában, de alsónadrágban kell őket megnézni!“ — Ferenc Ferdinand csakugyan pőrére vetkőztette az öreg tábornokokat s igy jöttek helyükbe az ő emberei, az uj katonák, a fiatal és tehetséges emberek. Az első közöttük báró hötzendorfi Conrad Ferenc. Másodízben vezérkari főnök a még ma is fiatal tábornok, amikor 1906-ban az agg Beck helyére a vezérkari főnök székébe ült, ezt már a trónörökös akaratának kellett tulajdonítani. Conrad njitotta föl a vezérkart, friss embereket helyezett el, öregeket elcsapott s igy kezdődött meg a hadsereg vezetőségének fölfrissitése. Ezek a fiatal tábornokok a trónörökös emberei: Auffenberg Móric lovag, aki hadügyminiszter is volt és aki ma is a trónörökös egyik legkedveltebb katonája; Potiorek Oszkár, a boszniai tartományi kormányzó, Böhm-Ermeli Ede, akik hadseregfelügyelők lettek; azután Scheman Balázs, Tersztyánszki Károly és Pflanzer- Baltin Károly, akiket egyformán a trónörökös szeme vett észre. Schemuát állították oda a vezérkari főnök helyére, amíg Conradnak távozni kellett. Tersztyánszky a jövő kiszemelt vezérkari főnöke, Pflanzer-Baltint pedig a hadtesttiszti iskolák parancsnokságával bízták meg, amely a legkülönb bizalmi állások egyike. A trónörökös szereti a fiatalokat. Budapesten volt három év előtt a szekerészeknél egy fiatal vezérkari alezredes, májusban már tábornok lesz és a tréni főfelügyelője. — Egy nagy hadgyakorlaton kell megnézni a trónörököst, tűsként szemeli ki a maga katonáit s miként készíti elő jegyzőkönyvében a kék ívre ítéltek névsorát. Hány tábornok bukott meg igy hadgyakorlatokon és hányan jutottak hirtelen előtérbe! Fiatal főhadnagyokat vett észre a trónörökös, ifjú vezérkari kapitányokat, akik tiz év óta hallatlan katonai karriert futottak meg. Ezek mind a trónörökös emberei, akikkel még találkozni fogunk. Különös tehetségek is vannak köztük: Potiorek, Schemua, Csicserics nagyszerű katonák s amellett igen képzett, művelt emberek. — Két fiatal katonának van azért a legnagyobb reménysége: a két tisztnek, akik mellette töltik esztendőiket. Brosch az egyik, Bardolff a másik. Még mindketten fiatal emberek, a trónörökös teljes bizalmának élvezői s bizonyos, hogy még nagy karrier előtt állanak. Ez a karrier nemcsak katonai lesz ... — A politikusok, akik a trónörököshöz közel állanak, a legkülönbözőbb pártokat és szempontokat képviselik. Az osztrákok közül a trónörökös bizalmát gróf Sylva Tarouca, gróf Czernin Ottokár és gróf Mensdorff-Pouilly képviselik. A trónörökös szereti e három képzett és kitűnő főurat, ad a véleményükre és információikat szívesen meghallgatja. Sylva- Tarouca soká volt képviselő, ma a konzervatív emberek egyik vezetője Ausztriában. Ki- ,tűnő szónok, nagyszerű képességekkel és tudással. Mensdorff-Pouilly néhány beszéde és nyilatkozata is feltűnő képességnek tanúsága. Czernim tehetségét ismerjük s ha politikájának irányelvei nem is rokonszenvesek a magyarság előtt, e férfiú értékét nem lehet letagadni. — A magyar politikusok közöl gróf Zichy Jánost szereti a trónörökös személyileg. Mi tudjuk, hogy nagyrabecsülője gróf Andrássy Gyula tehetségének; az alkotmánypárti vezér delegációs fölszólalásait különösen értékelte. Több ízben érintkezett gróf Hadik Jánossal, őrgróf Palaotcini Györgygyel, gróf Majláthy Józseffel, a Czerdty-akkal, Festetich-ékkel, Pallaviciniékkel. Egyik legkedvesebb embere őrgróf Pallavicini Sándor; számtalanszor vadászott nála csongrádmegyei birtokán. Ezeken a vadászatokon kerüli a trónörökös a politikát, de a társaság megválogatásában már megnyilvánul a politika. . Írr Gróf Szapáry László, és gróf Karácsonyi Jenő is a trónörökös kedvelt magyarjai közül való. Gyakran érintkezik Hornonr,Ricourt grófokkal is. Régi embere és hive Lányi zuJózsef nagyváradi kanonok, címzetes tinnini fii püspök, aki magyar oktatója volt. Hogy a trónörökös mennyire a jövendő számára tar■lógatja embereit, mutatja, hogy Lányi püspök .,. is a háttérben marad egyelőre. — Íme, ezek a trónörökös bizalmas emberei. Katonák polgári sorból és politikusok igézettől sugárzó arccal. — Miért kerül engem, Dénes? — kérdezte szemrehányó hangon, míg sötét szeme fátyolos párázatban úszott. Az ifjú az asszonyra emelte mámoros és lázban égő tekintetét. — Szeretem magát, Virginia — suttogta ▼*k áradozással. De nem merek magával mutatkozni. Mit szólna hozzá a világ s az emberek? Az asszony letelepedett az ifjú mellé a padra. Megragadta finom fehér ésjól ápolt kezét. A keble zihált, arca szédítő tűzben égett. „Szeretem, Virginia!“ Most mondotta először neki. Milyen szépen hangzott! Hogy megszületett végre forró nyári tűzben a nagy vallomás. — Ha én nem bánom — felelte — akkor mit törődik, Dénes, a világgal? — S a férje? — Nem érdekel. Terhemre van már az az ember. Pillanatnyi csend támadt. — Mit szólna Kovách kapitány, ha meglátna bennlünket Itt a sziklaparton? — kérdé az ifjú s hangjába vak reszketés és félelem vegyült. — Semmit! — felelte az asszony vontatottan. Határozatlanul és bizonytalanul mondta. Az ifjú tudta, hogy ez nem igaz. Vad, erős és szenvedélyes ember. Talán darabokra törné a csontjait a kövön s a nőt is megfojtaná talán, ha megtudná, hogy asszonyának a szivét már elfordították tőle. — Ne beszéljen arról az emberről, Dénes — mondotta az asszony.— Ne említse a nevek ha szeret Gyűlölöm. — Jól van, ne beszéljünk — mondotta az ifjú kábult megnyugvással. De gondolatai mégis rettenetes és láthatatlan ellenfelének alakja körül száguldoztak, akinek jogát még a törvényes rend is védi. Sokáig hallgattak. — Mondja, — szólott az ifjú hirtelen — hallotta ön Balázs Olivér hitét? — Igen — felelte a nő sápadtan. — A férjem agyonlőtte párbajban. . . — Azt beszélik ... • — Hogy miattam történt. Ez nem igaz. Ne higgje. Kártyán vesztek össze. — Kártyáztak? — mondotta az ifjú vontatottan s újabb s még mélyebb hallgatásba merült. — Dénes, maga ne féljen. Magát nem bánthatja — bátorította az asszony. — A testemmel védeném meg, a véremmel, a csontjaimmal. Az ifjú tiltakozni próbált. — Csak magát féltettem, Virginia. — Engem ne féltsen. Én csak magának fogok élni s csak magáért. Ha maga nem lenne, kietlen sivataggá változna előttem a világ, elborulna a föld és kopárrá válna, mint valami rettenetes özönvíz után. Ha a férjem okoskodna, hát elválok tőle. Még azt sem kívánnám, hogy maga elvegyen. Ne aggódjék.. A kedvese lennék, a cselédje. Hirtelen fölkapta a fejét. — Bolondokat beszélek, Dénes, bocsásson meg érte. Az ifjú szeretett volna térdre borulni a nő előtt, hogy tiszta és liliomhajlású fehér kezétcsókjaival borítsa el, de félszeg volt, nem bírta megtenni most sem, hogy az imádott hölgy ajkáról elhangzott a nagy ígéret, amely a fülében zsongott, mint valami meleg nyári eső, amilyenektől újjászületik a föld. Csak ennyit mondott: — Mikor jön meg az ura, Virginia? Az asszony arca elkomorult, mintha afekete felhők takarták volna el a napot — Holnap — sóhajtott szomorúan.— Mi lesz velünk? — nyöszörgött az ifjú. — Megint nem láthatjuk egymást. Ki tudja, meddig ! !. Virginia összerázkódott. — Dénes! — sóhajtotta kábultan, mintha csak magának beszélne, vagy a tengernek, vagy a magasan szálló fehér felhőknek. — Még van időnk. Ki tudja, mit hoz a jövő. . Az ifjú elsápadt. A nő eszelős lázban hadarta: — Várom ... este a kertben. Eljöjjön, Dénes. Ugye, hogy el fog jönni hozzám? A hátsó kapu, amely az erdő felé vezet, ki van törve. Azon keresztülszökhet. Nem fogja észrevenni sem a komornám, sem a házmester. Jöjjön! Felállott. Elsietett. Hosszú ruhája vakító sávban suhant el a part arany homokja fölött. Az ifjú tágra meredt szemmel nézte. Mint ahogy a holdat nézi az ember, amely elmerül a vakító felhőkbe. Besötétedett. A tenger hullámai vak morajjal törtek meg a haragos parton. Az ifjú szédülő fővel sétált a villa kerítése előtt. A karcsú pálmák ónszinü leveleikkel hivogatóan integettek feléje. — Ha volna bátorságom! — sóhajtotta az ifjas arca elsötéteden. .