Pesti Napló, 1914. szeptember (65. évfolyam, 212–241. szám)
1914-09-01 / 212. szám
. "Budapest, kedd PESTI NAPLÓ 1914. szeptember 1. (212. szánt.? küldöm néktek szerencsekivánattaimat és kérem a Mindenhatót, hogy továbbra is oltalmazzon benneteket és zászlótokat további fényesen ragyogó győzelmekhez segítse. József főherceg altábornagy, hadosztályparancsnok. Szabácsi kalandok Egy magyar úriasszony elbeszélése Bécs, augusztus 31. Életveszélyes kalandok után ideérkezett Péter szabácsi bankigazgató felesége, aki magyar származású hölgy. Fáradtan és betegen, de sikerült kis leányaival együtt az ostromolt szerb városból az utolsó percekben kimenekülnie s tapasztalatairól a következő rendkívül érdekes részleteket mondotta el. — Négy éve éltünk Szabácsban, elég jól ment a dolgunk. Férjem az ottani Kereskedelmi Bank igazgatója volt. Amint a szerb mozgósítás megkezdődött, az osztrák-magyar monarkiával egyszerre megszakadt minden összeköttetés. Mi rögtön a konzulátushoz mentünk. Már akkor igen sok osztrák-magyar alattvalót találtunk ott. Volt köztük több asszony, akiknek a férje külföldre utazott, ezek kétségbeesve szaladgáltak és érdeklődtek, hogy mit kell tenniök. A konzulátuson azt mondták, hogy másnap, vasárnap délelőtt indul még egy vonat és azzal valamennyien elutazhatunk. Ez a vonat nem indult és csak a konzul utazott el, az osztrák-magyar alattvalók pedig itt rekedtek. Hogy milyen borzasztó félelem és izgalom vett rajtunk erőt, azt nem tudom elmondani. — A férfiakat elfogták és Valjevóba internálták őket. Férjemért Szabács legtekintélyesebb polgárai álltak jól és igy néhány napig szabadon maradt. Augusztus nyolcadikán a prefekturára internálták, onnan hazajöhetett ebédre és éjszakára is, de a nap többi részét a prefektúrán kellett töltenie. Felhívták, hogy legyen szerb állampolgárrá: választást engedtek neki a fogság és a szerb hadseregbe való belépés között. Férjem ezt a felhívást visszautasította. — Kedden, augusztus 11-én délután hat óra felé egy magyar repülőgépet pillantottunk meg. A szerbek lövöldöztek rá, de nem tudták eltalálni és a repülőgép épségben visszatért Magyarországba. Visszatérése után csaknem rögtön osztrák-magyar tüzérség bombázni kezdte Szabácsot. A város lakossága a pincékbe menekült és ott maradtak tíz óráig, amoikor a bombázás megszűnt. A szerb katonaság egy erdőbe vonult vissza, tulajdonképpen nem is fejtettek ki ellenállást. Másnap reggel három óra felé megint megdördültek az ágyuk és egészen délig záporként hullott a gránát és a srapnell. Délben a szerbek kitűzték a fehér zászlót. Kilenc osztrák ulánus jött a városba egy zászlóval. Az ablakokból rájuk tüzeltek, mire a bombázás megint megkezdődött. Az osztrák-magyar csapatok mind közelebb jöttek a városhoz és két órakor egy ezred magyar baka bevonult a főutcába. A szerb lakosság megint rájuk lőtt, mire a házakból mindenkit kikergettek. Sok férfit a templomba zártak, a többieket kiűzték a városból. Mindez olyan gyorsan történt, hogy Szabács fél óra alatt egészen kiürült. Mi bemutattuk a parancsnoknak útlevelünket, amelyet az osztrák-magyar konzul is láttamozott és engedélyt kaptunk az ottmaradásra. Hat katonát szállásoltak be hozzánk. — A nap többi része és a következő nap nyugodtan telt el. Csütörtök délben tizenkét órakor a város előtt megdördültek a fegyverek. Mi gyorsan bepakoltuk a legértékesebb és legszükségesebb holminkat egy kis kézitáskába, de nem mertünk kimenni az utcára, mert sok golyó a mi házunkig is eljutott. Végre hat óra felé el mertünk menni a Főtérre, itt tartózkodott a vezérkar, a train és a többi szállítóeszköz. — Azt a tanácsot kaptuk, hogy amilyen hamar csak lehet, hagyjuk el a várost és menjünk át a Száva magyar partjára. — Este hét óra felé sűrű sötétben indultunk el mi, osztrákok és magyarok a folyó felé. Szégyenletes, eszeveszett futás volt ez. Egy parasztszekérnek eltörött egyik kereke, a kocsis rögtön otthagyta és a lovára ülve menekült tovább. A kocsik egymást próbálták megelőzni, a kocsisok vadul káromkodva verték lovaikat, a sebesültek jajgattak, a rossz rázás után úgy dobált a kocsi, hogy azt hittem nem érünk épségben a Száváig. — Végre megérkeztünk. A vámház épülete megvédett a golyók elől és mi szívszorongva vártunk, hogy mikor jön értünk az ígért hajó. Félórai várakozás után megérkezett. A menekülők minden talpalatnyi helyet elfoglaltak rajta. Sűrü sötétben, kioltott lámpákkal indult hajónk visszafelé. Útközben két srapnell repült el fejünk felett és a magyar parton durrantak el. Csakhamar magyar földre értünk. Azéjt Klenak faluban töltöttük el. Két bécsi tiszt adott nekünk kölcsönbe hatvan koronát, mert szerb pénzünket nem akarták elfogadni s igy tudtunk Bécsbe utazni. Az utazás három napig tartott. Egy vezérkari őrnagy halála Bécs, augusztus 31. A Schimanko-család a déli harctérről táviratott kapott, hogy Schimanko Hermann vezérkari őrnagy az ellenség előtt tanúsított hősi magatartás után elesett. Sedan írta: Lakatos László Az ütközet, amelyről itt szó lesz, az 1870. esztendőben történt, szeptember hónapnak első napján, Sedan körül. Már este volt, úgy hat óra felé. A németek, akik Bazeillee és Donchéry felől olyan rettenetes számban törtek elő, mintha csak akár a júliusi gabona, egyenesen a földből érkeznének, a franciáikat egészen beszorították a sedani katlanba. A császár — III. Napoleon — ezen a napon már a harmadik hadvezért látta megkínzott csapatainak élén. Reggel még Mac Mahon, a szebasztopoli hős parancsnokolt fölöttük. Mac Mahon megsebesült és ő maga Ducrot tábornokot nevezte ki utódjának. De ez is csak órákig győzte és végezetül is gróf Wimpffennel, egy idegen származású és fölöttébb tehetségtelen főtiszttel próbálkoztak. Szivesebben neveztek volna ki tehetségesebbet, de hát nem volt más, nem volt jobb, különb. Van idő, amikor a császárok megszorulnak és igy lett ennek a napnak ebéd utáni óráiban gróf Wimpffenből fővezér. A poroszokkal és a bajorokkal ő sem bírt. Nemcsak azért, mert tehetségtelen volt, hanem azért is, mert az ütközetnek ebben az órájában már egyetlen francia sem bírt volna az ellenféllel. Wimpffen nem is azért vállalta a megbízatást, mintha a legcsekélyebb bizalommal lett volna maga, vagy a vállalkozása iránt, hanem vállalta, mert ugy parancsolták. Gróf Wimpffen katona volt és egy percig sem jutott eszébe, hogy a felsőbb parancsnak lehet nem engedelmeskedni is. — Vállalom — gondolta — bár tudom, hogy itt már nincs szó semmiről, csak arról, hogy én viseljem a felelősséget — azért. („Azért" — ez a bukást, a vereséget jelentette, de Wimpffen még gondolatban sem merte ezeket a csúf szavakat agyában meggörgetni. — Viselni a felelősséget, viselni ártatlanul, viselni és egy szót sem szólni, ez is hősiesség, sőt ez a legnagyobb hősiesség. Ezeket gondolta gróf Wimpffen, amint hogy minden embernek meg van adva, hogy mindig és mindegyik cselekedetére megtalálja a mentő filozófiát. Ezzel a jótéteménynyel élt ő is és azontúl nem gondolkozott tovább. Nem törődött a háborúval, a katonákkal, magával sem. Csak egyetlen gondja volt. Az, hogy mentől távolabb legyen a császártól, aki ezen a nnnon — érthető — szerfölött ideges volt. Magát és környezetét kínozta. * A császár ideges volt. Egész délelőtt gyötrődött. De azután, a délutáni órákban, amikor Wimpffen példájára a többiek is megszöktek mellőle és a császár az alprefektúra épületében egyedül maradt, az idegessége elült. A császár neuraszténiás ember volt, mondhatni hisztériás és nagy igazoltságait hirtelen és minden átmenet nélküli mély nyugodtság szokta felváltani. Ez a nyugodtság nem volt petyhüdtség. Ellenkezően, ezek voltak az ő legjobb órái. Ilyenkor, ha nem is termelt új gondolatot, kitűnően tudott szemlélődni és ilyenkor összeszedte, összegyűjtötte magát. Most is ilyen órája volt a császárnak. Ilyen órája, amikor minden eszébe jutott és azért semmi sem bántotta őt, semmi sem fájt neki. Most is minden eszébe jutott. Születésének rejtélye és ifjúságának pompás és kalandos nyomorúsággal teli évei. Amikor néhány szál ember élén Cherbourgba tört... a jó Rothschild, akitől Wiesbadenben állandóanpénzt kért és aki állandóan adott... Strasbourg, ahol fel akarta lázítatni a helyőrséget, de a polgárkirály, az esernyős Lajos Fülöp elfogatta őt és a hámi várba zárta... Onnan ácslegényként szökött meg, szájában pipa, vállán gerenda ... De a két esztendő, amit ott töltött, keserves volt és csúnya betegségét, amitől most nem tud lóra szállni, ott szerezte ... Azután képviselő lett, majd köztársasági elnök . . . Istenem, az államcsíny, a császári korona ... Milyen szép is volt ez ... de csak eleintén... Azután jöttek a Victor Hugo, csipkelődései, a küzdelmek ... Nem kapott fejedelmi feleséget és ő elvette a szép spanyol nőt... Boszuból lette ... De azután mégis minden szép lett... A krimi győzelem ... Kína ... Solferino ... a megvert ausztriai császár kezet fogott vele... a párisi világkiállítás ... Viktória királynő „mon cousin"-nak szólította őt... a fény ... a Tuilleriák ... fia, a császári herceg... Magyar csendőrbravúr Szikesfalu, augusztus 31. Augusztus 22-én egy csendőrjárőr vitézül visszavert a Vaskapuban egy szerb támadást. Fock György csendőrőrmestert, Sütő Béla csendőrjárőrvezetőt, Materna Károly, Strohalm József és Vida József próbacsendőröket kivezényelték a Felső-Vaskapuhoz. A csendőrjárőrt a túlsó partról heves puskatűzzel fogadták a szerbek. A kis számú csendőrcsapat nem ijedt meg a túlnyomó ellenségtől, hanem több sortűzzel elriasztva a szerb katonákat, csónakba ültek s átevezve a Dunán, felgyújtották az ott horgonyozó búzával, kukoricával és fával megrakott szerb uszályhajót. Ezután elfogtak két szerbet, akiket a határvédelem szempontjából alaposan kikérdeztek, s fontos értesüléseket szerezve, visszatértek csónakukon a magyar partra. A szerbek valóságos golyózáport zúdítottak a csendőrökre, de azok a lövéseket viszonozva s nagy pusztítást okozva a szerbek soraiban, szerencsésen és sértetlenül partra értek. Meg kell jegyezni, hogy a csendőrök egy része még a csendőri vizsgát sem tette le. Szerb csendőrök megöltek egy újságírót Bécs, augusztus 31. A „Südslavische Korrespondenz" jelenti: Komn L. ur, belgrádi levelezőnk, aki augusztus 1-én este a szerb fővárosban eltűnt, értesülésünk szerint röviddel eltűnése után a belgrádi rendőrfőnökségen meghalt. Kornt augusztus elsején azzal a hamis váddal, hogy Ausztria és Magyarország javára kémkedést űz, letartóztatták. Néhány nappal később állítólag hashártyagyulladásban betegedett meg. Holttestét családja nem látta. Minden jel arra vall, hogy levelezőnket, aki megszerezte volt a szerb állampolgársági jogot és akit nem lehetett kireklamálni, a fogházban megölték a csendőrök. A muzulmánok kiirtása Szerajevó, augusztus 31. Vasárnap a következő hivatalos kommünikét tették közzé: Miután a volt török szandzsákban táborozó szerb és montenegrói csapatok az ottani muzulmán telepeket összelövöldözik és valóságos irtóakciót indítottak az irántunk barátságos érzelmekkel viseltető muzulmán lakosság iráit, csapataink Plevjéig benyomultak a szandzsákba és ezzel megakadályozták az ottani muzulmánoknak már javában folyamatban volt kiirtását. Miután azonban a szandzsák állandó megszállása katonai szempontokból ezidőszerint még nem vehető tervbe és az e területeken lakó muzulmánok csapataink elvonulása után min