Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)
1914-11-15 / 287. szám
Landsknecht írta: Lakatos László Szép éjszaka volt, a vasárnap áldása volt az éjszakában és a vasárnap háborús időben is kincs. Barátom jött meg a háborúból. A barátom nem katona. Gyalog és civil módra jár aháborúban. Ó, — megmondjam? •— haditudósító, egyszerűen az, noha a hölgyek úgy szeretik, hogy ettől ezredes lehetne a kék huszároknál. Csak épen lovat kellene vásárolnia, hármat egyszerre, mert — gondolom, — ennyit rendelnek a szabályok egy ezredes számára. Nagyon örültünk egymásnak, boldogok voltunk,dő, hogy baj nélkül ért haza, én, hogy ő megjött. — Hogy vagy? — kérdeztük szeretettel egymástól. Aztán elmentünk egy mulatóhelyre, — ő olyan régen nem volt Pesten. Nagyon szép volt minden. A zene a békeidő keringőit játszotta, ázott, mélabús dalokat és a hölgyek, szájukban egy gixerrel olyanok voltak, mint az országat hozó, pihés galamb. A nagy táncterem, amely valamikoron elfogadó szalonja volt egy régi pesti bárói családnak, a tükör aranyáradéinak smerettesei, a lépcsőház finom ívelései és a bíborszinti kárpit, a sokféle parfümnek és a könnyű életnek édes-savanykás illata, és milyen jó, hogy van hely, amelynek ablaktáblája mögött nem látszik a háború vereségboltja. A hölgyek tipegtek, daloltak és táncoltak és olyan kedvesek voltak, amilyen kedvesek csak az elkárhozott sellők tudnak lenni. Rózsaszínben voltak és fehérben és ez is milyen drága volt, ez, hogy e két szín nem illette meg őket és mégis, hogy illett hozzájuk. A hölgyek barátomat szerették és engem ez nem bántott. Békeidőben is igy volt ez mindig és most kis lengyel bundáján egyenesen a háború szaga érzett, örültem, hogy olyan jól találja magát,arcát még a galíciai szelek futták ki, de itt, a csillárok alatt rózsaszínűnek látszott, mint egy kis walesi herceg, egyáltalán a lámpafény fiatalabbá teszi őt is, mint e hölgyeket, akikkel olyan nagyon értenek egymáshoz). A zenészekkel társalogtam és a kedves hely tulajdonosának önzetlen tanácscsal szolgáltam az iránt, hogyan lombardiroztassa az értékpapírjait. — Forintokat vásároljon, igazgató úr, — biztattam, — forintokat. Meglátja, a forintnak még nagyon jól fog menni, volna csak belőle vagy száz darabom. Már hajnal felé járt az idő és a muzsika lassan elhallgatott, mint egy fáradt macska. Több hölgy egy sarokban kártyázott. — Mit játszanak hölgyeim, ha szabad kérdeznem? — Huszonegyet. •— tett szemérmetlen vallomást az egyik, aki tekintély volt, mert a szép időkben karvezető volt az egyik vidéki színtársulatnál. A Rippben főkötőt hordott mindig és fehér harisnyát és ezt annyira megszerette, hogy most azóta is mindig ebbe öltözik. — Úri család gyermeke vagyok — jutott eszembe — és hogyan is kerülök erre a helyre. Hangosan ezeket mondtam: — A huszonegyes az alsó paraszti népek játéka, én hölgyeim és igy egyáltalán nem méltó sem kegyedekhez, sem az időhöz, amelyben élünk. E lovagias korhoz és az olyan szép hölgyekhez, mint önök, más játék illik: a Landssknecht. A huszonegyes azonkívül hogy közönséges, mint egy sörgyári fuvaros, unalmas is, mint az ispilángi rózsa és ki játszanék ma ispilányi rózsát? De a Landsknecht! A Landsknecht szó a zsoldos katona régi elnevezése volt, szó szerint annyit tesz, mint Ország Inasa. E vidám fickók hét ország leányzóit csábították el, füles csizmában tartogatták az aranyaikat, lőporfüstös volt a szakálluk, fehér tollat hordtak kalapjukon, az egyenruhájukon tizenháromféle volt a szín, a buzogányukra rózsakereszt volt vésve, arcuk eleven bronz és hosszú utakon, míg a nyeregkápában haltak, lelógó állukat paripájuk forgós tolla csiklandozta. Wallensteinnek, aki mint önök hölgyeim tudják, Friedland hercege és római szent birodalmi marsall volt, seregében csupa Landsknecht szolgált. Ők találták talán ki ezt a nemes és furcsa játékot, kockákkal űzték előbb, de utóbb alkalmazták a kártyára is. Ám milyen levelei voltak akkor a kártyának. A treffbubot Lancelotnak hívták és a szerelem ért az összes lapok közt a legkevesebbet. Volt egy kártyalevél, amelyre Nürnberg város volt lerajzolva összes tornyaival együtt és ezen a lapon sokat lehetett nyerni. Egyáltalán milyen ragyogó kártyajátékok voltak azokban az időkben. Az egyiket Fáraónak hívták például. És a pénzek! Gazetta volt az apró pénz, doublon a kövér arany. Egy tekintélyes pénzfajtát pisztolynak hívtak. Képzeljék el kérem, hölgyeim, az ember a színház előcsarnokában ült, (mert a régi olasz színházak folyosóin — ezt csak tudják ugye? — kártyáztak) és megkérdezte a partnerét: — Marquis, tart ön ezer pisztolyt? A hölgyek tovább szürcsölték teájukat, (mintha mi sem történt volna) ellenben barátom az émelygésig megunta, hogy egy fekete hölgy, akit kettőnk közt Románia Csillagának neveztünk mindig, egyfolytában nézi őt. Még felfalja a szerelmes tekintetével, pedig milyen nagy szükség van még rá a háborúban. — Menjünk — mondta. — Menjünk — mondtam. — Pá Rosanette! Kocsiba ültünk és most nagyon éreztem a zenét, a hölgyek ruháit, a parfümöket. Landsknecht, oh, milyen keblet feszítő ez a szó, Ország Inasa. Nagyon nehéz lett nekem hirtelen. Fejemet barátom vállára hajtottam, mint leányok szokták a nevelőben elalvás előtt és ugy mondtam neki túlságos őszintén, a szememet is lehunyva: — Szerelmes vagyok kérlek nagyon. — Oh, odaföntről valaki. Rosanette talán . . . Megreszkettem, mint a jácint illata tavaszi szigeten. „De kérlek" akartam mondani méltatlankodó hangon, ám beláttam, ehez nincs jogom, én kezdtem hiszen és ebben az órában ... — Uli leány az illető, a legszentebb ebben az országban és még csak egyszer láttam ... Olyan csekély vagyok hozzá. Kezével, amely a háborúban is finom maradt, mint egy kispapé, homlokomat simogatta meg barátom. — Szegény — mondta és úgy nézett rám, mint egy elveszettre. PESTI NAPLÓ W14. november 15. (287. szám.) 13 Az idő Szombaton az idő az ország északnyugati felében jobbára derült és száraz volt, délkeleti felében pedig, hol kevés csapadék is esett, borult maradt. A hőmérséklet tovább sülyedt és csaknem mindenütt voltak gyenge éjjeli fagyok; a maximum 13 C fok volt (Fiumében), a minimum 16 C fok (Tátrafüreden). Vasárnapra változékony idő várható, némi hőemelkedéssel és sok helyütt csapadékkal. Sürgöny-prognózis: Változékony, enyhébb, sok helyütt csapadék,. NAPI HÍREK Katonák szive : Amíg katonáink a harctéren küldenek, az itthonmaradottaknak egy nagy kötelességük van: gondoskodni arról, hogy egyetlen feleség, gyermek vagy szülő ne éhezzék, ne szenvedjen addig, amíg a kenyérkereső férfi a hazáért harcol. Ha majd vége lesz a háborúnak, bizony sokan hiába fogják várni, hogy hazatérjen az, aki épen, egészségesen ment el a nyár közepén. Lesznek ,— sajnos — özvegyek és árvák, de a nemzet gondoskodni fog arról, hogy éhezve ne gyászoljon senki, a társadalom tudni fogja, hogy mivel tartozik a hősök hátramaradottjainak. A gyűjtés már megindult és arról tudomást szereztek katonáink is. Eddig is vitézül küzdöttek, de gyakran eszükbe jutott, mi lesz a családjukkal, ha ők ottmaradnának örökre a becsület mezején, most már nyugodtan harcolnak, hősiességükből nem von le semmit a gond. Megható levelet kaptunk most a harctérről, az 51. gyalogezred második munkáscsapatának parancsnokságától. A Pesti Napló hasábjairól — írja Fábry Ignác hadnagy, parancsnok — itt, a távoli harctéren, is tudomást szereztünk társadalmunk ama lelkes mozgalmairól, amelyekkel az otthonmaradottak, akik messze idegenben életünket-vérünket áldozzuk hazánkért, rajtunk és otthonhagyott szeretteinken segíteni igyekeznek. A sok mozgalom közül a legkedvesebb nekünk az, amely a harcban elesettek özvegyeinek és árváinak szükségén óhajt segíteni. Hiszen mi is legtöbben öreg szülőket, feleséget, gyermekeket hagytunk otthon , mennyivel nagyobb a mi elszántságunk, mennyivel bátrabban szállunk síkra akkor hazánk szebb jövőjéért, ha tudjuk, hogy halálunk esetén a mieinkről gondoskodnak. Ez indított bennünket arra, hogy néhány nélkülözhető fillérünket összetéve, csekély erőnkhöz képest áldozzunk a haza oltárán. Gyűjtésünk eredményeként van szerencsém egyszáznyolc korona hatvan fülért mellékelve küldeni, azzal a kéréssel, hogy az elesettek özvegyeit és árváit segítő alaphoz eljuttatni szíveskedjék. A pénzt elküldöttük rendeltetési helyére. Áldás fog fakadni ott, ahová eljutnak a derék katonák fillérei. A Pesti Napló sétfőn reg£él is megjelenik a rendes időben NAPIREND. Naptár: Vasárnap, november 15. — Róm. kat. : Lipót hv. — Protestáns: Lipót. — Görög-orosz: November 2. Acindin. — Izraelita: (5675.) Mainchesvan. 26. — Nap két reggel 7 óra 5 perckor, nyugszik este 4 óra 24 perckor. — Hold két éjjel 4 óra 4 perckor, nyugszik délután 2 óra 43 perckor. — A Pesti Napló fiók-kiadóhivatala. A Pesti Napló Vilmos császár út 55. számú házában ma új helyiségeket foglalt el: az utca földszintjére nyiló fiók-kiadóhivatalt rendezett be. Az első emeleten lévő kiadóhivatalunk kiegészítéseképpen a közönség kényelmét óhajtja szolgálni ez az uj berendezkedés, amelynek révén ezután a földszinti fiókunkban is elintézheti mindenki az előfizetéssel, hirdetéssel járó teendőket s készséggel szolgálnak itt is mindennemű információval. Az uj helyiség kirakata egyben forrása lesz a legfrissebb híreknek. Már szombaton is nagy tömegeket gyűjtöttek a kirakatok elé a háborús híradások, amelyeket gyors egymásutánban sorakoztatott fel a vetítőgép. Külön meglepetést szereztek az érdeklődőknek a vetített képek: a megelevenedett háború. A harcmezők nagy gonddal összeválogatott jelenetei váltakoztak a fehér vásznon: feltűntek a lövészárkok, megjelentek a bástyákat szaggató mozsarak és bemutatták képeink az orosz dúlás sivár nyomait, égő hidakat, rombadőlt kastélyokat, elrombolt vasúti állomásokat, amelyeket éppen helyreállít a katonák dolgos keze. Közben derűs epizódokon szórakozhatott a közönség. A háborús képek bemutatása ezen-