Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)

1914-12-30 / 331. szám

BuflüptSf, szerTTfl PESTI NAPLÓ 1914. december 30. (331. szám.) 7 Mi újság Párisban? Szomorú világ — Az ébredő Páris — Szín­házak és mozik — A nagy Joffre — Vigasz­taló cikkek — Külföldi kritika — A béke­vágyó orosz lapok —­­A Pesti Napló tudósítójától — Genf, december 28. Mindössze félóráig tart az út innen a francia határig. Bármily nagy mértékben nyomorította is meg a háború a vasúti for­galmat, itt a francia-svájci határon a közle­kedés tovább is rendkívül élénk maradt. A háború elején elképzelhetetlen volt a vonatok zsúfoltsága, de még most is rendkívül sok párisi és egyéb francia érkezik ide. Vala­mennyit ezzel a stereotip kérdéssel fogadják: — Mi újság Párisban? Bőven van mit válaszolniok, különösen az utóbbi időben. Néhány ismerősömmel való beszélgetésből, azt hiszem, elég érdekes képe alakul ki az új párisi helyzetnek. Az élet normális rendje — ha persze nem is teljesen — kezd helyreállni. Sajnos, a ban­kok még mindig csak legföljebb ötven frankot fizetnek ki hetenként. A kuponokat egyálta­lán nem váltják be a háború kezdete óta. Érdekes talán az is, hogy házbért senki sem fizet. A hatóságok különös energiával gondos­kodnak arról, hogy a párisi élet visszakapja régi rendjét, amennyire az lehetséges. Sok helyen még nagyon erőszakolniuk is kell az intézkedéseket, hogy aztán mint egy-egy jel­lemző adatot büszkén hirdessék: a nagy áru­házak ismét megnyíltak... az ékszeresboltok, a parfüm-üzletek nyitva vannak ... a nagy divatcégek már dolgoznak .. . stb. A Matin december huszadiki száma közli, hogy Poincaré köztársasági elnök huszon­kettedikén este kilenc órakor hivatalos soircet ad, amelyre meghivattak: X. Y. stb. A színházak egy része is tényleg meg­nyílt. Abban a reményben, hogy az általános keserű hangulat jobbra fordul, sürgősen meg­nyitották a Comédie Francaise és az Opera Comique kapuit. Néhány színház aktuális új nevet kapott. A Folies Bergére mostani neve: Theatre Albert­­.; a kis Theatre Chateau d'eau pedig Theatre des Beiges lett. A híres varieték mozgószínházakká alakultak át, így a kinema szolgálatába állt: a Cigale, a Moulin Rouge, a Ba-Ta-Clan, az Eldorado, a Scala. Az Olympiában egy nagy revü kerül szinre esténkint ezzel a címmel: „Ballet des 4 Na­tions". Joffre tábornokról száz meg száz dicsérő cikk jelent meg, de már kezdik unni a túl­nagy népszerűségét Most már itt-ott bíráló hangok is hallatszanak. Még a francia érzelmű Svájcban is szemére vetik, hogy míg a német főhaderő már több mint két hónap óta Orosz-Lengyelországban van elfoglalva, addig a nyugati harctéren álló francia-angol-belga sereg nagyrészt kínos tétlenségben vergődik. Annyi már kiszivárgott, hogy a franciák az angolokat, a belgák pedig a franciákat óhajt­ják a frontra küldeni. Joffre nyugodtsága és a francia hadsereg tétlensége — mondják so­kan — arra vezethető vissza, hogy a had­sereg nagy része szabadságon volt, hogy több százezer gyönge szervezetű pion-pion nem bírta a fáradalmakat és ha nem is sebesült meg, szüksége volt a pihenőre. A polgári hatóságok azonban nem pihen­tek és külföldi városok elfoglalása híján egy csomó újabb lefoglalást közölnek a lapok: a németek, osztrákok és magyarok ingatlanai­nak a lefoglalását folytatják nagy buzga­lommal. A Matin naponta vigasztaló cikket közöl ezzel a címmel: Vers le succès final. A Jour­nal pedig Notre Joffre címmel hosszú cikk­sorozatban akarja vigasztalni a bánatos és kétkedő párisiakat. Itt a világ összes lapjait olvashatjuk s nem lesz érdektelen, hogy ha az óriási anyag­ból néhány apró, de jellemző adatot kihalá­szunk. Az olasz lapok hangja körülbelül egy hónap óta, úgy látszik, teljesen megváltozott. Az Avanti december 21-iki száma hosszasan referál Oroszországnak a belső helyzetéről és nem valami kellemes részleteket közöl. A Tri­buna kimerítő tudósításban számol be arról a súlyos vereségről, amelyet az orosz had­sereg Limanovónál és Lodz fölött szenvedett. Sokféle hírt közölnek az oroszországi hiányos közbiztonságról, a szocialista egyesületek föl­oszlatásáról és a hadseregszállításoknál tör­tént visszaélésekről. A svájci francia érzelmű újságok is, mint a La Suisse, La Tribüne, a legnagyobb elisme­réssel írnak a németek nagyarányú győzel­meiről. A Rjecs december huszadiki számát el­kobozták, mert fulmináns cikket közölt azzal a váddal, hogy míg az orosz csapatok a fran­cia és angol érdekekért harcolnak, addig Pere Joffre szabadságot ad a legényeinek. A Novo­je Vremja újból kilátásba helyezi az Amerika által közvetített békét és hozzáfűzi, hogy meg is lehet találni ennek a lehetőségét. Végül egy mulatságos kis adat: az összes párisi lapok hosszú és fontoskodó kommen­tárral adnak helyet Madame Thébes jóslatá­nak, amely szerint a jövő, 1915-ik esztendő első három hónapjában óriási meglepetés vár­ható és ennek következése lesz az áprilisban kezdődő fegyverszünet. L. A. Egy orosz-japán üzlet A Szahhalin-sziget Egy rövid londoni távirat jelentette má­r, h­ogy Oroszország lemond Japán javára a Szah­alln-szigetnek még orosz kézben levő feléről, cserébe a japáni nehéz ágyúütegekért, amelyet a keleti szi­getország egykori ellenfelének átengedett. Japánnak nagyon fontos a Szah­ali-sziget — japánul Karasuto-sziget — birtoklása. A tokiói kormány már 1905 júliusában, amikor az első esz­mecseréket folytatták, a megkötendő orosz-japán békére vonatkozóan, hangsúlyozta, hogy a béke egyik legfőbb feltétele a Szah­alin-sziget átadása. Közvetlenül a béketárgyalások megkezdése előtt csapatokat is szállítottak a szigetre a japánok és megszállották a Karasuto jó részét. A portsmouthi békében ezután tényleg átengedték az oroszok a sziget déli részét a japánoknak. A szigetet a múlt század elején keresték fel először a japánok. Orosz telepesek csak a 19. szá­zad ötvenes éveiben tűntek fel a szigeten. Sem az oroszok, sem a japánok nem sokat törődtek a bennlakó giljákokkal és ainokkal. A sziget déli része, amely alig harminc kilométernyire fekszik Yesso szigetétől, teljesen japán befolyás alá ke­rült. 1854-ben közös birtoknak mondták ki Sza­h­alin-szigetet a japánok és az oroszok, de miután rájöttek, hogy lehetetlen közösen uralkodni a szi­geten, 1875-ben újabb szerződést kötöttek, amely­nek értelmében Szah­alin-szigete egyedül az oro­szoké, a cár azonban ehelyett átengedi Japánnak a Yesso és Kamcsatka közt levő huszonkét Kurili szigetet. A japánok megalázásnak tekintették ezt az újabb szerződést és tisztában voltak azzal is, hogy anyagilag is megrövidítette őket az orosz, amikor a szénben, nemes­fémekben, ércben és naf­laforrásokban bővelkedő szigetet elvette tőlük. Csak egy pillantást kell vetni a térképre, hogy megértsük, miért oly fontos ez a sziget Japánra nézve. Szah­alin szigete természetes folytatása a japáni szigeteknek. Az orosz partvidéken fekszik s közel ezer kilométeres partvonalával néhol tíz kilométernyire van csak Japántól. Szah­alin északi részéből ura lehet a japáni nemzet az Amur tor­kolatának is. A japánok csak akkor mondhatják igazán a magukénak a Japán-tengert, ha ez a szi­get az ő birtokukba jut. Most a kezükre játszotta a sors. Az orosz, akinek már fogytán van az ágyúja és a muníciója, néhány ütegért lemondott arról a földről, amelyért 1904—1905-ben annyi vért ontott. A sziget egyébként pontosan 949 kilométer hosszú és 75.978 négyzetkilométer területű. Kelet­ről és északról az Oh­otski-tenger mossa a part­jait. Délről a Lapérouse-szoros választja el Jesso­szigettől. A földje hegyes, két párhuzamos hegy­lánc vonul végig rajta. Éghajlata hideg, csak a déli partvidéken enyhe. Lakosainak száma mintegy hatvanezer. A szigetről Lapérouse és Krusenstern emlékeztek meg először 1787-ben, illetve 1805-ben. Szah­alin katonai kormányzóságának — amely az Amur-vidéki főkormányzóság alá tartozott — Alexandrowszk volt a székhelye, Junglia és Németország Dr. Karl Peters német birodalmi biztos, aki hosszú ideig angol szol­gálatban állott és ennek következ­tében kitűnően ismeri az angol uralkodó osztályok hangulatát, be­szélgetést folytatott a Neue Ham­burger Zeitung munkatársával és többek közt a következőket mondta: 1íz angol gyűlölet Anglia hosszú idő óta készítette elő a há­borút. Anglia már 1905-ben akarta Delcassé útján Franciaországot németellenes hadi szö­vetségre csábítani és flottájával megtámadni Németországot. Évről-évre szisztematikusan fokozták a népben a német gyűlöletet Mint egy angol úr a h­adüzenet estéjén nekem mondta, Anglia célja ebben a háborúban: „Megszabadulni az Északi-tengeren a kis né­met flottától!" Általánosságban pedig Anglia célja végképp megszabadulni a német konkur­renciától. Az angolok attól félnek, hogy a né­metek lesznek utódaik a világuralomban, mint ahogy ők a spanyolok utódai voltak. A háború népszerű volt Angliában — legalább a művelt elemek közt — de csak augusztusban. Szep­temberben már érezni kezdték a háború kel­lemetlenségeit, de azért mindenki hangoztatta, hogy Angliának ki kell tartania, még ha húsz évig is tart a háború. Az angolok az ő régi hagyományaik alapján azt hitték, hogy Fran­ciaország, Oroszország, esetleg Japán fogják számukra kikaparni a gesztenyét „Szemet szemért, fogat fogért" Augusztus 4-én azt hitték Londonban, hogy Németország nem is kezd háborút ha Anglia is ellenségei sorába lép. Legalább is az fog történni, hogy az oroszok három nap alatt Berlinben lesznek és a németek békét fognak koldulni. Augusztusban és szeptemberben Lloyds 10:1-hez fogadott, hogy szeptembe­r vé­gén a cár, az angol király és Poincaré Berlin­ben fognak kezet fogni egymással. Egyáltalán nehéz elképzelni, mennyire tudatlanok még az uralkodó körök is Angliában külföldi viszo­nyokat illetőleg. Semleges országokból a leve­lek százai érkeznek hozzám, amelyek mind igazolják, mily általános a meggyőződés, hogy a németeknek megtorló intézkedéseket kell tennie az angolok ellen. Egy anglo-amerikai ember így ír hozzám: „. . . Itt is általános a meggyőződés, hogy tekintettel arra a gyaláza­­tos bánásmódra, melyben az angolok részesítik a németeket, a legszigorúbb megtorlásra van szükség. Szemet szemért, fogat fogért — ez le­gyen a jelszó!" A fogoly angoloknak meg is engedném, hogy a sajtóban panaszkodjanak a rossz bánásmód és annak oka miatt. Ez az egyetlen eszköz, hogy az angol közvéleményt befolyásoljuk. Eddigi szelidségünk még csak szemtelenebbé tette őket. Meg kell, hogy mu­tassuk az öklünket, mert csak az erő és az el­szánt akarat szerez respektust is német nyomor Londonban Az angolok embertelen bánásmódját a kö­vetkező példa jellemzi: Selcke állatszelidítő számos német honfi­társával együtt a „Hollandia" hajón jött Bra­ziliából. Las Palmasban nyolcvanhárom né­metet a „Cornwall" cirkáló vett át. Plymouth­ban valamennyit foglyul ejtették, öt napig Devenportban voltak internálva, majd New­buryba vitték és egy ócska versenypályára­ internálták őket. Tíz ember feküdt együtt egy lóboxban szalmán, amelyet soha nem frissí­tettek fel és már egészen darabos volt Mind­egyikök két vékony takarót kapott, egyéb semmit. Sem asztalt, sem széket, ugy hogy állandóan a földön kellett ülniök. Az istállót természetesen nem fűtötték, ellenben a tető alatt tele volt ventillációs nyílásokkal. A­z angol ezredes a foglyoknak megtiltotta, hogy a nyílásokat papírral ragaszszák le. A foglyok tehát hideg és eső ellen úgy védekeztek, hogy a fejüket törülközőkbe burkolták, amelyeket éppúgy mint a szappant, drága pénzen kellett vásárolniok. Világítás nem volt Délután öt órakor mindenkinek a szalmába kellett búj­nia. Az épület előtt a talaj agyagos és sáros,­­ugy h­ogy az állandó esőzés alatt lehetetlen

Next