Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)
1914-12-30 / 331. szám
BuflüptSf, szerTTfl PESTI NAPLÓ 1914. december 30. (331. szám.) 7 Mi újság Párisban? Szomorú világ — Az ébredő Páris — Színházak és mozik — A nagy Joffre — Vigasztaló cikkek — Külföldi kritika — A békevágyó orosz lapok —A Pesti Napló tudósítójától — Genf, december 28. Mindössze félóráig tart az út innen a francia határig. Bármily nagy mértékben nyomorította is meg a háború a vasúti forgalmat, itt a francia-svájci határon a közlekedés tovább is rendkívül élénk maradt. A háború elején elképzelhetetlen volt a vonatok zsúfoltsága, de még most is rendkívül sok párisi és egyéb francia érkezik ide. Valamennyit ezzel a stereotip kérdéssel fogadják: — Mi újság Párisban? Bőven van mit válaszolniok, különösen az utóbbi időben. Néhány ismerősömmel való beszélgetésből, azt hiszem, elég érdekes képe alakul ki az új párisi helyzetnek. Az élet normális rendje — ha persze nem is teljesen — kezd helyreállni. Sajnos, a bankok még mindig csak legföljebb ötven frankot fizetnek ki hetenként. A kuponokat egyáltalán nem váltják be a háború kezdete óta. Érdekes talán az is, hogy házbért senki sem fizet. A hatóságok különös energiával gondoskodnak arról, hogy a párisi élet visszakapja régi rendjét, amennyire az lehetséges. Sok helyen még nagyon erőszakolniuk is kell az intézkedéseket, hogy aztán mint egy-egy jellemző adatot büszkén hirdessék: a nagy áruházak ismét megnyíltak... az ékszeresboltok, a parfüm-üzletek nyitva vannak ... a nagy divatcégek már dolgoznak .. . stb. A Matin december huszadiki száma közli, hogy Poincaré köztársasági elnök huszonkettedikén este kilenc órakor hivatalos soircet ad, amelyre meghivattak: X. Y. stb. A színházak egy része is tényleg megnyílt. Abban a reményben, hogy az általános keserű hangulat jobbra fordul, sürgősen megnyitották a Comédie Francaise és az Opera Comique kapuit. Néhány színház aktuális új nevet kapott. A Folies Bergére mostani neve: Theatre Albert.; a kis Theatre Chateau d'eau pedig Theatre des Beiges lett. A híres varieték mozgószínházakká alakultak át, így a kinema szolgálatába állt: a Cigale, a Moulin Rouge, a Ba-Ta-Clan, az Eldorado, a Scala. Az Olympiában egy nagy revü kerül szinre esténkint ezzel a címmel: „Ballet des 4 Nations". Joffre tábornokról száz meg száz dicsérő cikk jelent meg, de már kezdik unni a túlnagy népszerűségét Most már itt-ott bíráló hangok is hallatszanak. Még a francia érzelmű Svájcban is szemére vetik, hogy míg a német főhaderő már több mint két hónap óta Orosz-Lengyelországban van elfoglalva, addig a nyugati harctéren álló francia-angol-belga sereg nagyrészt kínos tétlenségben vergődik. Annyi már kiszivárgott, hogy a franciák az angolokat, a belgák pedig a franciákat óhajtják a frontra küldeni. Joffre nyugodtsága és a francia hadsereg tétlensége — mondják sokan — arra vezethető vissza, hogy a hadsereg nagy része szabadságon volt, hogy több százezer gyönge szervezetű pion-pion nem bírta a fáradalmakat és ha nem is sebesült meg, szüksége volt a pihenőre. A polgári hatóságok azonban nem pihentek és külföldi városok elfoglalása híján egy csomó újabb lefoglalást közölnek a lapok: a németek, osztrákok és magyarok ingatlanainak a lefoglalását folytatják nagy buzgalommal. A Matin naponta vigasztaló cikket közöl ezzel a címmel: Vers le succès final. A Journal pedig Notre Joffre címmel hosszú cikksorozatban akarja vigasztalni a bánatos és kétkedő párisiakat. Itt a világ összes lapjait olvashatjuk s nem lesz érdektelen, hogy ha az óriási anyagból néhány apró, de jellemző adatot kihalászunk. Az olasz lapok hangja körülbelül egy hónap óta, úgy látszik, teljesen megváltozott. Az Avanti december 21-iki száma hosszasan referál Oroszországnak a belső helyzetéről és nem valami kellemes részleteket közöl. A Tribuna kimerítő tudósításban számol be arról a súlyos vereségről, amelyet az orosz hadsereg Limanovónál és Lodz fölött szenvedett. Sokféle hírt közölnek az oroszországi hiányos közbiztonságról, a szocialista egyesületek föloszlatásáról és a hadseregszállításoknál történt visszaélésekről. A svájci francia érzelmű újságok is, mint a La Suisse, La Tribüne, a legnagyobb elismeréssel írnak a németek nagyarányú győzelmeiről. A Rjecs december huszadiki számát elkobozták, mert fulmináns cikket közölt azzal a váddal, hogy míg az orosz csapatok a francia és angol érdekekért harcolnak, addig Pere Joffre szabadságot ad a legényeinek. A Novoje Vremja újból kilátásba helyezi az Amerika által közvetített békét és hozzáfűzi, hogy meg is lehet találni ennek a lehetőségét. Végül egy mulatságos kis adat: az összes párisi lapok hosszú és fontoskodó kommentárral adnak helyet Madame Thébes jóslatának, amely szerint a jövő, 1915-ik esztendő első három hónapjában óriási meglepetés várható és ennek következése lesz az áprilisban kezdődő fegyverszünet. L. A. Egy orosz-japán üzlet A Szahhalin-sziget Egy rövid londoni távirat jelentette már, hogy Oroszország lemond Japán javára a Szahalln-szigetnek még orosz kézben levő feléről, cserébe a japáni nehéz ágyúütegekért, amelyet a keleti szigetország egykori ellenfelének átengedett. Japánnak nagyon fontos a Szahali-sziget — japánul Karasuto-sziget — birtoklása. A tokiói kormány már 1905 júliusában, amikor az első eszmecseréket folytatták, a megkötendő orosz-japán békére vonatkozóan, hangsúlyozta, hogy a béke egyik legfőbb feltétele a Szahalin-sziget átadása. Közvetlenül a béketárgyalások megkezdése előtt csapatokat is szállítottak a szigetre a japánok és megszállották a Karasuto jó részét. A portsmouthi békében ezután tényleg átengedték az oroszok a sziget déli részét a japánoknak. A szigetet a múlt század elején keresték fel először a japánok. Orosz telepesek csak a 19. század ötvenes éveiben tűntek fel a szigeten. Sem az oroszok, sem a japánok nem sokat törődtek a bennlakó giljákokkal és ainokkal. A sziget déli része, amely alig harminc kilométernyire fekszik Yesso szigetétől, teljesen japán befolyás alá került. 1854-ben közös birtoknak mondták ki Szahalin-szigetet a japánok és az oroszok, de miután rájöttek, hogy lehetetlen közösen uralkodni a szigeten, 1875-ben újabb szerződést kötöttek, amelynek értelmében Szahalin-szigete egyedül az oroszoké, a cár azonban ehelyett átengedi Japánnak a Yesso és Kamcsatka közt levő huszonkét Kurili szigetet. A japánok megalázásnak tekintették ezt az újabb szerződést és tisztában voltak azzal is, hogy anyagilag is megrövidítette őket az orosz, amikor a szénben, nemesfémekben, ércben és naflaforrásokban bővelkedő szigetet elvette tőlük. Csak egy pillantást kell vetni a térképre, hogy megértsük, miért oly fontos ez a sziget Japánra nézve. Szahalin szigete természetes folytatása a japáni szigeteknek. Az orosz partvidéken fekszik s közel ezer kilométeres partvonalával néhol tíz kilométernyire van csak Japántól. Szahalin északi részéből ura lehet a japáni nemzet az Amur torkolatának is. A japánok csak akkor mondhatják igazán a magukénak a Japán-tengert, ha ez a sziget az ő birtokukba jut. Most a kezükre játszotta a sors. Az orosz, akinek már fogytán van az ágyúja és a muníciója, néhány ütegért lemondott arról a földről, amelyért 1904—1905-ben annyi vért ontott. A sziget egyébként pontosan 949 kilométer hosszú és 75.978 négyzetkilométer területű. Keletről és északról az Ohotski-tenger mossa a partjait. Délről a Lapérouse-szoros választja el Jessoszigettől. A földje hegyes, két párhuzamos hegylánc vonul végig rajta. Éghajlata hideg, csak a déli partvidéken enyhe. Lakosainak száma mintegy hatvanezer. A szigetről Lapérouse és Krusenstern emlékeztek meg először 1787-ben, illetve 1805-ben. Szahalin katonai kormányzóságának — amely az Amur-vidéki főkormányzóság alá tartozott — Alexandrowszk volt a székhelye, Junglia és Németország Dr. Karl Peters német birodalmi biztos, aki hosszú ideig angol szolgálatban állott és ennek következtében kitűnően ismeri az angol uralkodó osztályok hangulatát, beszélgetést folytatott a Neue Hamburger Zeitung munkatársával és többek közt a következőket mondta: 1íz angol gyűlölet Anglia hosszú idő óta készítette elő a háborút. Anglia már 1905-ben akarta Delcassé útján Franciaországot németellenes hadi szövetségre csábítani és flottájával megtámadni Németországot. Évről-évre szisztematikusan fokozták a népben a német gyűlöletet Mint egy angol úr a hadüzenet estéjén nekem mondta, Anglia célja ebben a háborúban: „Megszabadulni az Északi-tengeren a kis német flottától!" Általánosságban pedig Anglia célja végképp megszabadulni a német konkurrenciától. Az angolok attól félnek, hogy a németek lesznek utódaik a világuralomban, mint ahogy ők a spanyolok utódai voltak. A háború népszerű volt Angliában — legalább a művelt elemek közt — de csak augusztusban. Szeptemberben már érezni kezdték a háború kellemetlenségeit, de azért mindenki hangoztatta, hogy Angliának ki kell tartania, még ha húsz évig is tart a háború. Az angolok az ő régi hagyományaik alapján azt hitték, hogy Franciaország, Oroszország, esetleg Japán fogják számukra kikaparni a gesztenyét „Szemet szemért, fogat fogért" Augusztus 4-én azt hitték Londonban, hogy Németország nem is kezd háborút ha Anglia is ellenségei sorába lép. Legalább is az fog történni, hogy az oroszok három nap alatt Berlinben lesznek és a németek békét fognak koldulni. Augusztusban és szeptemberben Lloyds 10:1-hez fogadott, hogy szeptember végén a cár, az angol király és Poincaré Berlinben fognak kezet fogni egymással. Egyáltalán nehéz elképzelni, mennyire tudatlanok még az uralkodó körök is Angliában külföldi viszonyokat illetőleg. Semleges országokból a levelek százai érkeznek hozzám, amelyek mind igazolják, mily általános a meggyőződés, hogy a németeknek megtorló intézkedéseket kell tennie az angolok ellen. Egy anglo-amerikai ember így ír hozzám: „. . . Itt is általános a meggyőződés, hogy tekintettel arra a gyalázatos bánásmódra, melyben az angolok részesítik a németeket, a legszigorúbb megtorlásra van szükség. Szemet szemért, fogat fogért — ez legyen a jelszó!" A fogoly angoloknak meg is engedném, hogy a sajtóban panaszkodjanak a rossz bánásmód és annak oka miatt. Ez az egyetlen eszköz, hogy az angol közvéleményt befolyásoljuk. Eddigi szelidségünk még csak szemtelenebbé tette őket. Meg kell, hogy mutassuk az öklünket, mert csak az erő és az elszánt akarat szerez respektust is német nyomor Londonban Az angolok embertelen bánásmódját a következő példa jellemzi: Selcke állatszelidítő számos német honfitársával együtt a „Hollandia" hajón jött Braziliából. Las Palmasban nyolcvanhárom németet a „Cornwall" cirkáló vett át. Plymouthban valamennyit foglyul ejtették, öt napig Devenportban voltak internálva, majd Newburyba vitték és egy ócska versenypályára internálták őket. Tíz ember feküdt együtt egy lóboxban szalmán, amelyet soha nem frissítettek fel és már egészen darabos volt Mindegyikök két vékony takarót kapott, egyéb semmit. Sem asztalt, sem széket, ugy hogy állandóan a földön kellett ülniök. Az istállót természetesen nem fűtötték, ellenben a tető alatt tele volt ventillációs nyílásokkal. Az angol ezredes a foglyoknak megtiltotta, hogy a nyílásokat papírral ragaszszák le. A foglyok tehát hideg és eső ellen úgy védekeztek, hogy a fejüket törülközőkbe burkolták, amelyeket éppúgy mint a szappant, drága pénzen kellett vásárolniok. Világítás nem volt Délután öt órakor mindenkinek a szalmába kellett bújnia. Az épület előtt a talaj agyagos és sáros,ugy hogy az állandó esőzés alatt lehetetlen