Pesti Napló, 1915. szeptember (66. évfolyam, 243–273. szám)

1915-09-01 / 243. szám

! "Szaraa csak egymilliárdot kap, ezt is csak oly formá­ban, hogy legelőször az Amerikában és Angliá­ban eszközölt élelmiszerek és hadügyi bevá­sárlásokat kell fizetnie. Ez az egymilliárd már elfogyott és közelebb újabb belső kölcsönt kel­lene felvennie, de amint az első nem sikerült, s a második — az elért keserves kudarcok és kiábrándulások után — csak siettetik az olasz gazdasági megrendülést. rwVWWVWWVWJWWVVSAAAAA/\AA/WW\ Leleplezés a dumában Egy orosz képviselő beszéde A Russkoje Slovo így írja le egy, a duma legutóbbi tárgyaláséia lefolyt viharos jelenetet. Csenkeli, Batuin szociáldemokrata képvi­selője beszédében kifejti, hogy a duma végre, miután a háború már egy évnél hosszabb idő óta dühöng, megkezdi törvényhozó munkás­ságát A duma többsége eddig főleg azzal fog­lalkozott, hogy ovációkat, ünnepléseket ren­dezett a duma és a kormány közötti úgyneve­zett egyetértésnek, amellett pedig gondja volt arra, hogy az orosz nép bilincsei ne lazul­janak. A kormány rendezte a háborút, a duma többsége pedig tapsolt. Ma már érez­hető az eredmény, mely csak a történtek ter­mészetes következménye. A legszomorúbb, hogy a hadsereget minden részről meglopták, megrabolták. (Nagy zaj a jobboldalon.) — Megfosztva a legfontosabb felszerelési cikkektől, kénytelen az orosz hadsereg egyre hátrálni, miközben legjobb fiai elvéreznek. A kormány érzi anna­k a felelősségnek súlyát, amelyet eljárása zúdított az országra és azon igyekszik, hogy a bekövetkezett szerencsétlen­ségért a felelősséget a dumára hárítsa. Az összes előterjesztett törvényeknek csak ez a céljuk. Amikor a kormány azt kéri a dumá­tól, hogy nevezze meg azokat, akiket a had­ügyminisztérium honvédelmi tanácsában kép­viseletével akar megbízni, az orosz törvény­hozást nyíltan bűntársává akarja tenni. De az önkényről még most sem képes lemondani. A törvényjavaslat értelmében a képviselők a hadügyminiszter tanácsosai lesznek, de az fentartja magának a diktátori hatalmat. És mindez ma történik, amikor mindenki tudja, hogy egyfelől a diktátori hatalom, másfelől pedig a legteljesebb tanácstalanság és tehetet­lenség a pusztulásba sodorta az országot. A diktatúrának törvénybe iktatása által akarják most az országot megmenteni! A kormány némává tette Oroszország 150 milliónyi lakosságát, amelynek joga van ugyan patakokban ontani vérét, de nem me­részkedhetik bárhol is ellentmondani a kor­mány önkényes akaratának. Azokat a mun­kásokat, akik keserves sorsukon, ínséges helyzetükön akarnak javítani, hazaárulással vádolják meg. Hallom, hogy a hadügyminisz­térium tanácsába bebocsátják a munkások képviselőit is. De hol a garancia arra nézve, hogy ezeket a munkásképviselőket holnap nem küldik-e Szibériába. Nem tanácsosokra, csak statisztákra van szükségük, akikre át­háríthatják a felelősséget népellenes cseleke­deteikért. A kormány máris foglalkozik azzal a tervvel, hogy a munkásokat militarizálja. A munkásokat odaláncolják a gyárakhoz és megfosztják őket attól a jogtól, hogy szóval vagy tettel tiltakozhassanak kiuzsoráztatásuk ellen. A gyárosokat pedig, akik erre vérsze­met kaptak, már az a remény csábítgatja, hogy sikerülni fog hatályon kívül helyezni a munkások érdekeit védő kevés törvényt. A sok dicsérő beszédnek ez a haszna. Nem az az érdek, hogy a katonákat lövedékkel lássák el, hanem az, hogy a gyárosok és azok barátai­nak zsebeit a nép garasaival tömjék meg. (Helyeslés a baloldalon.) Nekünk, a nép által megválasztott duma­képviselőknek az a feladatunk, hogy meg­mondjuk az igazat. És a duma ismeri az igaz­ságot, de irtózik attól, hogy azt kimondja. E terem ajtaját bezárták, hogy titokban alku­dozhassanak a kormánynyal. Van egy másik feladatunk is. Ki kell vívnunk azt az egyedül bennünket megillető jogot, hogy felelősségre vonhassuk úgy a kormányt, mint annak összes szerveit, úgy az itthon lévőket, mint azokat, akik a csapa­toknál működnek. (Szónok ezután részleteket olvas fel Sir Edward Grey beszédeiből, amelyekben Oroszország felada­tairól szól és kiemeli, hogy az orosz népnek köte­lessége, hogy lerázza magáról bilincseit. Ezeket a részleteket a cenzúra az Orosz Távirati Iroda hiva­talos dumatudósításából törölte.) Beszéde további folyamán a kadétpártot aposztrofálja és azt mondja, hogy az a tak­kival viseli az ember, hanem itt, itt belül — és keztyüs kezével a keblére mutatott. — Óriási, fekete pruszlikja van! — gon­doltam diadalmasan; kívülről azonban illen­dőnek véltem, hogy megilletődötten bólint­gassak: — Bizony ... És — kockáztattam meg rövid szünet után — kit gyászol nagyság, ha szabad kérdenem, ott belül? Rám nézett szép, nagy kék szemével és bizalomgerjesztőn csak ennyit suttogott: — Kit? Egy nyomorult férfit, aki elha­gyott. És akihez leány­koromban elég meg­gondolatlan voltam, hogy férjhez mentem. A vonat egyhangún zakatolt. Úgy érez­tem, mintha a szívem ugyanezt valamivel vál­tozatosabban csinálná. — És ilyenkor, h­iggye meg, valóságos jó­tétemény egy vidám könyv, ami a kezünkbe kerül — folytatja a hölgy, még mielőtt én is szólhattam volna valamit. — Pláne ez a könyv — tette hozzá különös hangsúlylyal — ami nem is csak úgy véletlenül került a kezembe. Mert ezt direkt a kényszekrényemből hoztam el magammal a volt lakásunkról, most, hogy haza utazom a mamához. — Nagyságos asszony e szerint már ré­gebben — kockáztattam meg dobogó szívvel a kérdést. — Oh, hogyne — felelte — ez volt min­dig a legkedvesebb olvasmányom. Már leány korom óta. Modhatnám, meg tudnám csókolni a szerzője.. " - lehetne. Elég. Ez már nagyon is sok olaj volt a tűzre. Egyetlen ugrással átvetettem magam ő nagysága mellé a második ülésre s ezzel a re­kedt kiáltással: — Lehet! Én vagyok Archibald, a „Kö­körcsin" szerzője! — forrón magamhoz ölel­tem és megcsókoltam a kívánatos terem­tést. Meglepő fordulat történt tika, amelyet ez a párt követ, éppen nem mu­tatja, hogy az orosz nép felszabadítására töre­kednek. A duma többsége ma is az, ami volt: a kormány kényelmes, mindenre kész eszköze. Mit is mondott a miniszterelnök úr? Belső reformokra most nincsen idő! A jobb­oldal, a nacionalisták és a centrum tapsolt. A kadetpártiak szintén és ezzel elrúgták maguk­tól programmjukat. Keserves csalódás érte azokat, akik a dumában bizakodtak. Kijelenti, hogy a szociáldemokraták pártja tartózkodik a szavazástól és erélyesen tiltakozik azon gyáva és honáruló tervek el­len, amelyeknek szolgálatába a duma most szegődik. (óriási lárma támad e szavak nyomában és­­ kormánypárti padokról öklök emelkednek a szó­nok felé. A szociáldemokraták és a munkáspártiak­ erre fenyegetett elvtársuk védelmére sietnek és gyűrűként tömörülnek a szónoki emelvény körül Az elnök nagynehezen helyreállítja a nyugalmat.) .— Egyet mondok még Önöknek: Most a szó a népet illeti meg! Döntenie kell a mai sorsdöntő alternatívában; vagy lehajtva fejét, türelmesen tekint az eljövendő veszedelmek, a még kegyetlenebb rabság elé, vagy pedig széttöri a neki szánt újabb bilincseket, el­rúgja ezt a nyomorúságos dumagyülekeze­tet és parancsolóan hallatja szavát a háború­ról vagy békéről. A szociáldemokraták és a munkáspártiak viharos helyesléssel fogadják a beszédet. Csenkelit azonban a duma megsértése címén három dumaülés tartamára kizárják. AAA­WSAAAViAAVWWwVVVVVUVWV­W^ A hölgy, szemében bizonyos állandó derült­séggel futott végig a sorokon, s­­arka olykor széles mosolyra húzódott, közbe-közbe pedig élénken vakkantott. Ekkora sikernek végre nem állhattam ellent, mintegy negyedórai halgatás után, idő­szerűnek véltem, hogy társalgást kíséreljek meg ismeretlen tisztelőmmel. — Pardon, i— szólaltam meg némi tana­kodás után, — mit olvas nagyság olyan jó­ízűen? Útitársam fölvetette a szemét a könyvről. I— Hihi, — kacagott föl válasz helyett, olyan nyílt tekintettel, mintha legalább is tíz év óta ismernék egymást. — Kérem, ezen a könyvön igazán lehetetlenség nem kacagni! No ugye? Lehetetlenség rajta nem ka­cagni? Örömében én is elnevettem magamat: — H-nagyszerű! H-és h-mi van h­-benne, h-nagysád. A bájos nő, aki már megint a könyvön nyugtatta a szemét, újra rám nézett. — Hjaj, azt igazán bajos volna egy egy­szerre elmondani! — s beszéd közben ismét belepillantván a regénybe, ujabb hangos vak­kantást hallatott: — Hja! — lecsapta ölébe a könyvet s folyvást küszködve a nevetéssel, tovább csa­csogott: — Kérem, nincs ennél jobb vasúti olvas­mány.­­— Ahá! — dobbant meg a szivem. — Ezt is neked mondták: „Kökörcsin"!) H-ké­rem, különösen egy h-ilyen megszomorodott h-kedélyek, mint az h-enyém. Most is h-lássa, h-egész uton h-nevetek! Hogy h-majd meg h-pukkadok! Megindultan hallgattam a szavait. — Megszomorodott nő. Miért, nagysád? 'Sz, amint látom, nem gyászol senkit! Útitársam mélyet sóhajtott. — Oh Istenem, hisz nem a külső ruha tesz­i a gyászt... Az igazi gyászt, uram, nem — őnagysága nyakon ütötte Archibald urat? — vágtam gyanakvón a szavába Az ir­ó a fejét rázta: — Nem, számellenőr úr. Ami már ez is megeshetett volna. — Hát akkor mi történt? — kérdeztem most már magam is kíváncsian. — Egyszerűen az, uram, hogy őnagysága türelmesen megvárta, amíg véget ér a csók­rohamom, aztán pedig olyan hideg nyuga­lommal, amelytől fejembe szállott a vér, belsős címlapjára fordítván a könyvet, odatartotta az orrom elé: — Téved, uram, ez a könyv csak kívül Archibald „Kökörcsin"-je, bent azonban, amint látja, Boccaccio „Decameron"-ja. Az ön cím­táblája pedig csak azért van rajta, hogy ha álszenteskedő férjemnek történetesen kedve ke­rekedett a könyvszerényemben kutatni, hát megnyugvással állapíthassa meg, hogy ... Archibald itt elakadt, majd zavartan szü­lott: — Ezt már nem is érdemes elmondanom. — De mégis — folytattam kíváncsian — hogy mit állapíthasson meg megnyugvással a férje? — Ejh, különben mindegy! — folytatta elszántan a Decameron­ ra rákötött író: Hát (amint őnagysága kifejezte magát), hogy azt állapíthassa megnyugvással a férje — nyögte ki kínnal — hogy a felesége csupa bor­nírt könyveket olvas. Eldobta a cigarettáját és kicsinylő moz­dulattal legyintett. — Hitványság! Képzelheti, hogy még ott a kupéban nyomban levettem róla a kezemet! És azóta szent fogadalmat tettem, hogy többé soha, de soha sem próbálom meg belevájni magamat olvasóimnak a lelkületébe. Az ég fellegeiből egyszerre lepottyanni a sárba — mondja meg őszintén, tisztelt számellenőr úr,­­ hát szüksége van ilyesmire egy Archibaldnak?] PESTI NAPLÓ 1915. szeptember 1. – Budapest, augusztus 31. A dán követ a királynál, Bécsből jelentik. A dán követ, báró Fleming de Lerche, aki most tért vissza Kopenhágából Bécsbe, a külügyminisz­terrel hosszabb tárgyalást folytatott. A dán köve­tet a héten a király is fogadni fogja. A német hadikölcsö­n­ Berlinből táviratozzák. A harmadik hadikölcsön jegyzésére való felhívás ma megjelent. A kölcsön ismét 5%-os és 1924 ok­tóber 1-ig fel nem mondható. A jegyzés árfolyama 99%, az első kölcsön 97%-val és második 98,5­% os árfolyamával szemben. A befizetést ok­­tóber 18-ától január 22-éig kell teljesíteni. A jegy­zési összeg magassága nincs meghatározva. A jegy­zési idő szeptember 4-én kezdődik és 22-én vég­ződik.

Next