Pesti Napló, 1916. október (67. évfolyam, 273–303. szám)
1916-10-01 / 273. szám
4. Vasárnap PESTI NAPLÓ 1916. október L helytállottak a románok, közvetlen közelből még lőttek és szuronynyal harcoltak. Ezek leöldösődtek, kettő eldobta a puskáját és térdenállva könyörgött kegyelemért. Az esőtlenség az ágyúk alatt tizenkilenc halottat habogott, köztük egy főhadnagyot. Hideg szél fújdogál, a katonáik a köpenyeikbe burkolózva guggolnak. Komor és ünnepélyes némaság. Egy patrus indul a hegynek, a csérlepte ösvényen szótlanul bandukolnak. A páncélvonat besütve, indulásra vér. Kegyetlen fájdalom markolt a flelkekbe. A hegyeiket bámuljuk és várunk. Lázár Miklós: A bárgyúság vámszedői Védekezzünk a fővárosi piócák ellen A piacokról, vásárcsarnokokból, élelmisszerüzletekből kisírt szemmel jönnek haza az asszonyok. Jgeni elég, hogy a legszerényebb napi élelmezési szükségletek megszerzése messze meghaladja a polgárság anyagi erejét, még megaláztatással is jár az, ha valakivásárolni akar. A vásárcsarnoki korától azt előtt se igényeltük, hogy tánc- és illemtanároktól tanuljon modort, de a régi időkben nem mertek hangoskodni, nem mertek sértegetni, legfeljebb szájaskodtak és a felügyelők, a rendőrök ilyenkor mindig elhallgattatták őket. Ma valóságos kálvária a piacokon, a vásárcsarnoki árusoknál, az élelmiszerkereskedőknél vásárolni. Jaj annak az asszonynak, aki csodálkozni mer azon, hogy valami kétszer annyiba kerül, mint tegnap, jaj annak, aki félénken érdeklődik, vájjon nem csalódás-e, hogy tegnap óta ez, vagy az így, vagy úgy megdrágult, vagy a kereskedésben éppen elfogyott. A háromszáz és ötszáz százalékos árdrágulás mellett még külön kegy, ha az ember a véres pénzéért kap valamit és ráadásul még örüljön is, hogy egyáltalában kap. Ám ez a hang nemcsak az élelmezési piacokon lett divatos és közkedvelt, ahol azelőtt sem a rokokó édeskés frazeológiájávalbeszéltek, hanem az egész polgári világon átvonul és mérgezi az életünket, tépi az idegzetünket. Bemegyünk a kávéházba, ott a a pincér tesz boldoggá a reggeli háromszoros drágulása mellett. A fodrásznál megtisztelve ——— ——— —SSm kell éreznünk magunkat, ha mégis hajlandók foglalkozni velünk. A villamoson csak elfojtott dühvel mehetünk, mert örülnünk kell, ha a kalauznő felvesz bennünket a kocsijára. A konflis előbb származási igazolásokat kér, a családfánk iránt érdeklődik, azután az anyagi viszonyainkat akarja ismerni, különben vagy a pályaudvarra kell mennie, vagy etetni akar, legjobb esetben is rendelve van. Ha kereskedésbe megyünk és a gallér a háromszorosába, a nyakkendő az ötszörösébe kerül és a fejünket merjük rázni, a segéd ridegen ránk szól: „A fronton nem kell nyakkendő." A szabónál nem szabad csodálkozni, hogy háromszázötven korona a saccó ruha, de ha csodálkozunk, már nem is csinálja meg. A cipész is csak azért áll velünk szóba, mert régi vevők vagyunk és a gombos cipőt is csak azért csinálja meg kilencven koronáért, mert a nagyságos úr már vevőm volt, miikor harminc koronába került. Gorombáskodnak velünk, vagy boldogítanak bennlünket, miközben úgy megzsarolnak, hogy minden egyes alkalommal a rendőrséghez kell menni miatta. De ki mer a rendőrségre, a bíróságra menniaz árdrágítás, a gorombáskodás és a boldogítás e vesszőfutása miatt? Senki! És talán ez a hiba. Ha nem nyugodnánk bele olyan állati türelemmel abba, hogy ilyen egyszerűen fosztogatnak bennünket, ha minden egyes alkalommal följelentenek, aki élelmiszerekkel, szükségleti cikkekkel megzsarol bennünket, aki gorombáskodik velünk, vagy bojkottálnánk azokat, akik boldogítanak bennünket, akkor nem harapóznék el olyan féktelenül az a fosztogatási düh, ami ott most már minden téren úrrá lett a fogyasztó, a vevő ellen. A fejőstehenet jól tartják, hogy tejest adjon, a sertést hizlalják, hogy zsírja legyen, de a fogyasztót, azt zsarolják, sanyargatják, kifosztják és ráadásul még meg is sértik, legjobb esetben pedig boldoggá teszik, ha mégis kiszolgálják, ha ruhát, cipőt csinálnak neki fantasztikus áraifért, úgy kezelik a polgárságot, mintha mindenki árdrágító lenne, mintha mindenkinek a jövedelme a hadseregszállítók kereseteinek arányában növekedett volna a háborúban. A szervezetlenség, a fogyasztó türelme, a közönség apatikussága a visszaélések egész láncolatára ad okot és alkalmat. Olyan szemérmetlenséggel folyik a fosztogatás minden téren, hogy a harctéri zsebkutatók erkölcse szinte semmivel se alacsony residűbb, mint amivel most itt a különböző szükségleti cikkek forgalmazói a közönséggel szembefordultak. A kormány, a helyi hatóságok pedig semmit se tesznek e visszaélések ellen, holott egészen nyilvánvaló, hogy használna, ha egyelőre megijesztenék, azután megbüntetnék azokat, akik a publikumot piócázzák. A bíróságok immel-ámmal elitélnek néhány árdrágítót, a legnagyobb részük pedig nyugodtan folytatja üzelmeit. A képviselőházi élelmezési vita eredményétől vajmi keveset várunk és ha az élelmezési diktatúra olyan sokáig késik, olyan nehézkesen születik meg, bizony az se hozhatja már meg azokat az eredményeket, amit nyolc héttel azelőtt, amikor ez intézmény életreszólítását e hasábokon követeltük, még biztosíthatott volna. De az az új hivatal sem fogja azért a főváros életét átformálni. Itt helyi hatósági intézkedésekről lenne szó. A polgármesternek lehetne egy intő szava a közönség érdekében. A polgármesternek morális úton kellene hatni a közönség kiuzsorázóira, esetleg néhányukkal statáriális úton végeztetne. Be kellene zárni néhány élelmiszeres boltot, ki kellene toloncolni néhány kofát, pellengérre kellene állítani azokat a kereskedőket és iparosokat, akik itt nagy szemforgatással csinálják a maguk fosztogatásait. Kétségtelen, hogy átmenetileg, míg komolyabb módok és lehetőségek nyílnának arra, hogy alaposan megbüntessék az igeneket, addig is hatna az ilyesmi. A közönség pedig ne hagyja magát. Ne hagyja magát kifosztani és ne hagyja magát boldogítani. Ha minden alkalommal, amikor meg akarják zsarolni, elmenne a hatósághoz, legyen az a rendőrség, legyen a bíróság, ha néhány ilyen szemérmetlen kofát, telmiszerárust, kereskedőt, iparost jól megbüntetnének, bizony meghunyászkodnának a többiek. De közönyösséggel, kétségbeeséssel, vagy legjobb esetben összeszorított fogakkal és ököben nyomott kezekkel, azzal még ebben a városban senki se tudott eredményt elérni. A közönség ne riadjon vissza a botránytól. A közönségnek nincs oka félni. Annak van oka félni, aki árakat drágít, aki szipolyoz, aki zsarol. Ha tehát az ilyenekkel lármát csapnak, ha az ilyenekre felhívják a figyelmet, ha az ilyeneket megbélyegeznék, akkor annak kétségtelenül van valami eredménye, megfélemlítő hatása. Az, aki nem szállít a hadseregnek, az, aki neon foglalkozik árdrágítással, az ma a pénzéért úgyszólván semmit se kap. Azért nem kap, mert nincs megszervezve a fogyasztás a minden irányban megszervezett értékesítéssel szemben. Ezen ma nem lehet segíteni, elkésett vele a fogyasztó. De legalább azzal kell szembeszállni, aki még azzal sem éri be, amit a viszonyok juttatnak számára, aki még többet akar, még jobban nyúzna bennünket, mint ahogyan a körülmények miatt hagyni kénytelenek vagyunk magunkat. Méltóság-, teljes viselkedéssel, vagy rezignáltsággal nem érünk el semmit. A szipolyozók jól számítanak, amikor a pesti ember algavallérságát, feszengését, restelkedését beleveszik a spekulációjukba.Itt szégyenlik magukat az emberek, ha arról is van szó, hogy fejbe kell ütni a zsarolót, itt nem mernek hangosan beszélni egy boltban, ha szemtelenkedik a kereskedő, itt ,megtisztelve mindenki, ha a pénzéért valamit kap, itt tehát lehet csinálni, amit a világon sehol se mernek. De ha néhány úr hangos lenne, mikor zsarolják, ha néhány h®gy bevágná a bolt ajtót, mikor piócázzák, ha egy kis mozgolódás látszanék a publikumban, hogy mindennek van határa és ezt nem lehet tovább tűrni, annak látszata volna mindjárt a viszonyokban. Ha azonban odatartjuk a mellünktet, hogy csak tessék szipolyozni bennünket, ha belemegyünk abba, hogy legyünk megtisztelve, ha a pénzünkért még cserébe adnak is valamit, hát akkor meg is érdemeljük, amit itt cselekedni mernek velünk, akkor megérdemeljük, hogy arra a sorsra jussunk, amely máris osztályrészünk, arra, hogy a pénzzünkért se enni, se inni ne adjanak, hogy a pénzünkért ne öltözködhessünk, ne élhessünk, csak azért, mert a piócáknak semmi; se elég és mi valami ál-nagyuriassággal, vallami érthetetlen keleti beletörődöttséggel; hagyjuk, hogy ezt csinálják velünk. ká i mondani, akkor igazán fel kell ébresztenem magammal együtt téged is abból a hitedből, hogy ez elég a földi üdvösségre; meg kell mondanom neked, hogy én nem mondok le ennyiért a világról, a világnak az én számomra is kínálkozó jogosan vágyott örömeiről, amelyeket veled, vagy melletted, de nélküled is megkapni akarok. Tiltó erőszakosságod ebben, hasonlítana ahoz, mintha a dilettáns hegedűs azt követelné a feleségétől, hogy sohase hallgasson meg művészt. — Ugye, furcsa volna? Nem, édes Tamás, ez nem lehet, — és ezt gondold meg azalatt, amíg távol vagyok tőled. A néni türelmetlenül forgatja a fejét, nem érti, izgatja, hogy mit írhatok annyit. Be is fejezem már. Isten áldjon meg Tomi. Lásd, már jobb kedvem van, hogy túlestem ezen a levelemen. Vigyázz a kanári madaradra! . Ne vedd el tőlem ezentúl a napot, a levegőt, a saját magammal rendelkezés jogát, amelyről én soha le nem mondtam, csak lusta közönynyel és tudatlanul tűrtem, hogy meg legyek fosztva tőle. Vagy pedig tedd, hogy én magam reszkessek a gyönyörtől, ha a raboddá lehetek és magam kivánjak azzá lenni! De te, nem tehetsz azzá. Vigasztalásod lehet, hogy senki sem is tehetne, ha magam nem sóvárognám. Valamikor rám ijesztettél azzal az öngyilkos fenyegetéssel, most az jut eszembe, hogy hát én várjon a kútba ugorjam-e, ha nem úgy lesz, ahogy én akarom? Nem folytatom. Azt hiszem, megértettél. Még egyszer: Isten áldjon meg, Tamás." Budapest, szeptember 30. A keszthelyi választás. A képviselőház elnapolta magát és a parlament szünete nagyjában a politika szünetét is jelenti. Ami politika most van, az kortespolitika, a szó legszorosabb értelmében, de persze csak egyetlen kerületben és ott is alig tud kibontakozni. A keszthelyi kerületről van szó, az elhunyt Rakovszky Béla örökéről. A kerület hivatalosan az alkotmánypárté, nagyon pozitíven emlegetik gróf Hadik Jánost, akit természetesen az egész ellenzék támogat, de Hadik még nem nyilatkozott pozitíven, hogy vállalja-e a jelöltséget, s így aztán határozottság hiányában több kombi-náció szabadult föl, különösen a kerület néppárti tradícióira való utalással. Az osztrák népfelkelők bevonulásának el- halasztása. Illetékes helyről közlik, hogy az állandóan Magyarországban tartózkodó s az október 2-án népfelkelési tényleges szolgálatra behívó jegy egyel már behívott 1866—1871. évi születét osztrák állampolgárok bevonulását a magyar állampolgárokéhoz hasonlóan bizonytalan időre szintén elhalasztották. Ezeknek az osztrák állampolgároknak azonban készen kell lenniök arra, hogy ujabb behivójegy utján bármikor behívják őket. Adakozzunk a hadifoglyok gyámolításra